2016. március 30., szerda

19.Fejezet~ Váratlan események

Pillowtalk
Catherine Clark
22. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Reggel telefonom ébresztőjére kelek, a portugál szoros ölelésébe. Elmosolyodom és megfordulok az ágyban ezzel szembetalálva magamat vele. Végigsimítok puha arcán ujjaimmal, mire neki is elhagyja egy halvány mosoly ajkait. Még mindig csukott szemekkel húz közelebb magához egy szájra puszira, majd ujjainkat összefonja. Barna íriszeit szépen lassan kezdi nyitogatni.
- Hiányoztál- morogja reggeli hangján.
- Te is nekem- bújok hozzá közelebb.
Felszakad egy sóhaj, amit el szerettem volna nyomni, de nem sikerült. Többet akarok belőle, nem csak ezt. Még magamnak is furcsa bevallani, de megkedveltem. Fogalmam sincsen mit tett velem ez a férfi. A tegnapi estémen is csak ezen tudtam agyalni, hiába feküdt mellettem. Nem vitt újra ágyba, nem kényszerített semmire, csupán foglalkozott velem, vigyázott rám.
Az ajtó nyílására kapom fel fejemet. Egy már ismert arc kukucskál be rajta, hatalmas vigyorral szája szélén. Viszonzom gesztusát miközben apjára nézek.
- Mama mondta, hogy Kate itt van- ugrik be mellém az ágyban Juni.
Megsimogatom a fejét és kíváncsian kezdek rá pislogni, biztosan van valami mondanivalója is. Idegesen rágcsálja szája szélét és tördeli ujjait.
- Apa- néz fel Crisre- azt mondtad szólsz, ha…- harapja el a mondat végét.
Egyből leesik, hogy mire is kíváncsi a kicsi. Nos, ez engem is érdekelne, Junior.
Az idősebbik felnevet és rosszallóan megrázza a fejét. Még mindig összekulcsolt ujjainkra tekint, mire nekem is odavándorol tekintetem. Kérdőn felhúzom mindkét szemöldököm és úgy kezdem el pásztázni, szintén válaszra várva.
- Neked mi a válaszod?
- Fel sem tettél még egy kérdést sem- játszom az értetlent.- De valószínűleg, igen.
- Hát fiam, akkor most már szólhatok neked- vigyorog a kis göndörre, aki elmosolyodik.
Szóval együtt vagyunk, jó tudni.
Fiatalabbik Ronaldo gondolkodás nélkül ugrik ki az ágyból ér robog le a lépcsőn. Elhűlve nézek utána, hogyan van még ilyen kora reggel is ennyi energiája? Sosem fogom én ezt megérteni. Kikászálódom az ágyból és a fürdő felé veszem az irányt, de útközben megtorpanok, mikor rájövök, hogy haza kellene mennem átöltözni, így hát elbúcsúzom barátomtól és családjától.
A piros lámpánál állva egy valamin agyalok már csak, Cristiano anyukája, Dolores. Szinte még sosem beszéltem vele két-három mondatnál többet. Lehet ez így neki furcsán jön le, de nem tudok mit tenni. Én ilyen vagyok.
Már-már rutinból parkolok le a helyemre és kászálódom ki kocsimból. Villámsebességre kapcsolva jutok el lakásomig. Ezúttal azzal sem törődök, hogy ki ül a recepciós pultban vagy éppenséggel kik álldogálnak, beszélgetnek a hallban. Villámgyors hajmosás, zuhanyzás és szokásos teendőimet rekordidő alatt végzem el. A kissé hűvösebb időnek megfelelően felöltözve lépem át ismételten a küszöböt, csak ezúttal elhagyom a rezidenciát. Már csak egy dolgot kéne elintéznem, Pérezt, de ezt a tervet rögtön meg is kell semmisítenem, hiszen lehetetlennek bizonyul.
Mély eszmefuttatásaim közben meg is érkezek az edzőközpont elé. Egy üres helyre leparkolok, majd még egy aprót ráigazítok és kiszállok. Körbenézve megakadnak szemeim Cris autóján, szóval már itt van. Magamnak elmosolyodok ismételt, de kifelé örömömnek egy apró jelét sem mutatom.
Utam először az elnök irodájába vezet, ahol egy gyors lejelentkezés és látlelet után sietősen távozom. Lábaim önszántukból visznek a nagypálya felé, ahonnan már hallhatóak a különféle utasítások, feladatok. Nem tiltakozom végtagjaim akarata ellen. Eleinte csak Marcié, majd sorra a többiek feje is látóterületembe kerül. Eszem ágában sincsen megzavarni őket miközben, a labdát rugdalják egymásnak, azt hiszem, passzolgatnak, ha jó szót használtam rá.
- Biztosan te vagy Catherine Clark- ijedek meg.
Rémülten kapom fejemet a férfihang tulajdonosára. Eddig fogadni merek, hogy nem volt itt, de még csak a közelben sem.
- Zinédine Zidane vagyok- mosolyodik el halványan.
Bólintok egyet annak jeléül, hogy megértettem, amit mondott bár gőzöm sincs róla, hogy ki is lehet valójában. Akár egy takarító vagy éppen a foci koronázatlan királyával folytathatok „beszélgetést”, már ha lehet azt annak venni, hogy ő beszél hozzám én meg nézek rá, mint borjú az új kapura.
- Látom sikerült beszélned Crissel, meglátszik a teljesítményén. Már most több életkedvvel dolgozik, mint szombaton.
- Honnan tudod ezeket?- morgom cseppet sem kedvesen, mire elmosolyodik.
- Ismerem Crist és nem utolsó sorban tudom milyen érzések kavarognak az emberben, mikor a labdához ér.- fejt ki egy teljesen értelmetlen mondatot.
- Ha te mondod.- sóhajtok fel.- Ha megbocsájtasz, vár a munka.- célzok ezzel az irodámban rám várakozó Danilora.
(…)       




Pár óra alatt végzek a sérült focistával és minden egyes apró szösszenettel, amik még a felépüléséhez tartoznak. Az utolsó papírokat adom már csak kezébe, amin néhány számára hasznos dolog szerepel.
- Köszönöm Kate- küld felém egy mosolyt.
Csak aprót biccentek mondatára és immáron magunk mögött húzom be a faajtót. Automatikusan vesszük mindketten a pálya felé az irányt. Míg ő kicsit nehézkesen halad sarka miatt, engem a magassarkú tart vissza a tempó növelésétől, így kényelmesen tudjuk felvenni egymás gyorsaságát. Hazai kispad első soraiban foglal helyet én pedig követem a példáját, noha úgy tűnik feleslegesen. Ugyanis a szó szoros értelműben ebben a pillanatban fújja le Rafa a fiúk egymás ellen történő meccsezését, vagyis véget ért azt edzés. Mindenki a vezetőedző köré gyűlik, egy kivételével, Cristiano. Ő csak egy széles, magabiztos vigyor közepette tart felém. Nyugodt lépteivel szívemet egyre jobban bírja dobogásra, míg tekintetével lyukakat éget bőrömbe. Annyira belefeledkezem bámulásába, hogy észre sem veszem a teljes életnagyságban előttem alló portugált.
- Hé’ Clark, nálam hagytad a telefonod- beszél számtól két centiméterre.
- És elhoztad nekem?- húzom fel szemöldököm.
- Nem- lesz szélesebb vigyora- hiszen így kénytelen vagy ma is meglátogatni. Este várlak- kacsint rám.
- Akkor nem ártana lezuhanyoznod, nem szeretem az izzad, büdös pasikat- kacsintok rá, ezzel elkönyvelve magamnak egy pontot.
Kínosan elmosolyodik és puszit nyom szám sarkába. Mire feleszmélek már csak a távolodó alakját vélem felfedezni és magam mellett egy kérdő arcot.
- Ja, együtt vagyunk- válaszolok a fel nem tett kérdésre.
- Mióta?
- Ma reggel.
(…)




Estefelé Cristiano háza felé veszem az irányt a jól megérdemelt szépségszalonból. Finoman kiropogtatom a vállaimat még egy kicsit a masszázs utóhatása kép. Újonnan lakkozott körmeimre gondosan figyelve vezetek, talán több figyelmet szentelek nekik, mint minden másnak.
Madridban ilyenkor már kezdenek lenyugodni az emberek, bár az utcába befordulva még mindig találkozom szembe fényszórókkal, amikhez autó is társul.
Hymn For The Weekend
Boldogan parkolok le a feljáróra és a kódot bepötyögve lépek be az oldalsó kapun. Cipőm kopogása tölti be az-amúgy is nyugodt- kertet. Komótosan szelem át a macskaköves utat, ami összeköti a ház bejáratát az utcával. Annyira kellemes ez az egész környék, de hiányzik nekem belőle a pörgés. Gondoltaim közepette el is érek a fa ajtóig. Gondolkodás nélkül nyomom le a kilincset és se perc alatt már az előtérben is állok. 
- Cris!- megyek befelé kiabálva. 
- Catherine- áll elém.
Arca komor, egy apró mosoly sem hagyja el. Értetlenül pislogok az előttem állóra, aki csak elneveti magát, rajtam. Nagyon régen fordult ez elő velem, hogy valaki kiröhögjön. Gyomrom hirtelen görcsbe rándul és értetlenül állok az egész előtt, mit tettem? 
Tekintetét elszakítja az enyémtól és a kezére vezeti. Bicepszén az erek kidagadva virítanak. Ujjai között telefonomat szorongatja. 
- Nem szeretem, ha átvernek- adja a kezembe a készüléket.
- Nem ér...- kezdek magyarázkodni.
- Ne!- vág közbe nyugodt hangon.- Kérlek menj el, azzal a formás fenekeddel együtt.- fordít nekem hátat.
- Cristiano az Isten szerelmére! Miről beszélsz?- csattanok fel.
- Takarodj el a házamból, most!- sziszegi fogai közt alig hallhatóan.
Nem kéretem magamat tovább. Sarkon fordulok és amilyen gyorsan csak tudom, elhagyom a házat, magam után hangosan bevágva a nyílászárót. Cristiano Ronaldo már a főnöke lányát is kihúzhatja, arról a híres listájáról.    

2016. március 23., szerda

18. fejezet ~ Gondolatok és fotók

Pearl Clark
22. Szeptember; Milánó, Olaszország

  Még csak egy napja, hogy a testvérem hazament, de már most nagyon hiányzott. Hiába próbáltam a belső ürességemet munkával betölteni, a fiúk mindig tettek róla, hogy emlékeztessenek Katere.
 - Egyszer kipróbálnám, milyen veletek együtt az ágyban - vigyorgott rám Balotelli idiótán az irodámban terpeszkedve.  - Tényleg csináltátok már úgy?
Team
 - Hogy úgy? - forgattam meg a szemeimet.
 - Hát, hogy ti ketten meg egy pasi - húzta fel a szemöldökét a perverz csatár.
 - Nem, nem csináltuk úgy - sóhajtottam fel lemondóan.
 - Miért nem?
 - Leszállnál rólam? - csattantam fel most már idegesen miközben az új étrendjével bíbelődtem.
 - Csak ha válaszolsz a kérdésemre - hajolt felém érdeklődve.
 - Melyikre?
 - Hogy miért nem voltatok még közösen egy ágyban egy pasival?
 - Talán azért, mert nem egyforma az ízlésünk? - válaszoltam félvállról, miközben a kalóriákat számolgattam.
 - Mondjuk érthető - dőlt hátra hirtelen a fekete bőrű focista. - A nővéred szereti a zsenge husikat.
 - Miről beszélsz? - emeltem fel hirtelen a tekintetemet az előttem ülőre.
 - Ja, hogy te nem is tudsz róla? - vigyorodott el Mario. - Kate és Gianluigi smároltak a bulin. Szegény Mattia teljesen kivolt, hogy nem neki jött össze. Azóta azzal szívatják a srácok, hogy még egy kiskorú is lepipálja - röhögött fel hangosan Balotelli.
 - Mi van? - meresztettem ki a szemeimet. - Ez csak valami vicc ugye?
 - Nem, nem - rázta jókedvűen a fejét a focista. - Ha nekem nem hiszel, kérdezd meg a többieket.
 - Inkább nem - nyögtem ki a magabiztosságát látva. - De ugye semmi más nem történt? - tettem fel félve a kérdést.
 - Nem tudok róla, amikor elmondtuk, hogy mennyi idős a kis srác, a nővéred faképnél hagyta.
 - Hála az égnek - fújtam ki az eddig visszafojtott levegőt a tüdőmből. Megnyugodtam, hogy nem csinált semmi meggondolatlanságot azok után, hogy elmondta mit érez a portugál csatár iránt. Még mindig nehezen fogtam fel, hogy nem közömbös neki Ronaldo és megfogadtam, hogy ha a portugál megbántja őt, akkor kitekerem a milliókat érő nyakát.
Alig vártam, hogy Mario végre lelépjen és mikor becsukódott mögötte az ajtó, azonnal előkerestem a telefonomat. Kikerestem a testvérem számát és küldtem neki egy üzenetet.

"Még csak most mentél el, de már hiányzik a formás feneked mellőlem az ágyból. :) Jó volt újra látni. Nagyon hiányzol Pedo-Bébi! :D Szeretlek! <3 <3 <3 P."






Sergio Ramos 

22. Szeptember; Madrid, Spanyolország

  Kedvtelenül végeztem a gyakorlatokat a többiekkel, akik röhögve, jókedvűen ugratták egymást.
 - Mi a pálya El Lobo? - fékezett le mellettem Marcelo a csapatunk ügyeletes bohóca.
 - Semmi - vontam meg a vállamat, miközben a pálya szélén flörtölő Katet és Ronaldot bámultam. Marci követte a tekintetemet, majd felsóhajtott.
Take Your Time
 - Értem már - veregetett vállba együttérzőn. - Ha elfogadsz egy jótanácsot, felejtsd el a csajt.
 - Miért? - kérdeztem, de egy pillanatra sem szűntem meg bámulni a lányt, akinek az arca, a teste, a mosolya teljesen elvarázsolt.
 - Mert ő nem az a fajta, aki veled kezdene. Nem vagytok egy súlycsoportban.
 - Ezt hogy érted? - fordultam végre kíváncsian felé.
 - Nézd, ennek a lánynak Tim Clark az apja. Az a Tim Clark akinek focicsapatai, repülőtársasága és annyi pénze van, hogy az unokáim sem tudnák elkölteni. Hol vagy te hozzá képest? Ráadásul már ez első perctől kezdve érezni Roni és Kate között a szexuális vonzalmat és bocs, hogy ezt mondom, de köztetek nem.
 - Ezzel azt akarod mondani, hogy Cris jobb party nálam? - húztam el a számat, szándékosan nem akartam megérteni amit mondani akart.
 - Anyagilag mindenképp - bólintott a bongyor fejével.
 - De miért? Mije van neki, ami nekem nincs? - kötöttem az ebet a karóhoz.
 - Hírneve, sármja, nagyobb khm... pénztárcája - sorolta kapásból, de már vigyorogva.
 - Ez nekem is mind meg van - morogtam tovább.
 - Jaj, Sese, ne add a hülyét! Tudod, hogy miről beszélek - lökött meg a vállával. - Nincs mit szépíteni ezen. Nem működik köztetek a kémia és kész.
 - Tudom - ismertem be végül egy nagy sóhajt követően, hiszen én is láttam, hogy ami az orrom előtt bontakozik ki Kate és Ronaldo közt, az több mint egy futó kaland.




Pearl Clark
25. Szeptember; Milánó, Olaszország


   Tőlem szokatlanul, idegesen lépkedtem végig az ismeretlen folyosón. Kettőre volt megbeszélve a találkánk, de a forgalom miatt majdnem negyed órát késtem. Megálltam egy ajtó előtt, amin megtaláltam a keresett nevet. Megigazítottam a ruhámat, majd beletúrtam a hajamba és erőt véve magamon, bekopogtam.
 - Tessék! - szólt ki egy férfi hang, mire benyitottam.
 - Sajnálom Giampaolo - kezdtem azonnal mentegetőzni - baleset volt és...
 - Nyugi kislány - mosolygott rám a férfi. - Hozzá vagyok szokva, mert a hírességek többet szoktak késni. Amúgy meg ismerem Milánó lüktetését, így belekalkuláltam ezt is. Na gyere, bemutatlak a többieknek és aztán neki is kezdünk a melónak - tessékelt ki az ajtón és elindult előttem, hogy mutassa az utat.
 - Még mindig nem értem, hogy miért pont én? - tettem fel a napok óta érlelődő kérdést a világ egyik leghíresebb fotósának, akivel Mattia buliján találkoztam először és aki azonnal felkért, hogy legyek a modellje néhány kép erejéig.
 - Már elmagyaráztam - mosolygott rám kedvesen Sgura, mint egy kisgyerekre. - Amikor megláttalak, volt körülötted egy olyan kisugárzás, amit muszáj vagyok megörökíteni, másoknak is látnia kell. Amúgy is, ha nem teszem, nem tudok aludni - vonta meg a vállát hanyag eleganciával. - Itt is vagyunk - nyitott be egy műterembe, ahol egy csomó ember mászkált fel és alá, de mindenki megállt ahogy a fotós belépett. - Srácok, ő itt Pearl - mutatott be gyorsan. - Róla beszéltem. Tim, légyszi keres neki valami dögös cuccot, Gigi te pedig Lorennel vedd kezelésbe az arcát és a haját - adta ki a parancsokat, mintha ott se lennék.
 - Mennyire szeretnéd színesre? - fogta meg az államat az egyik nő és szakértő tekintettel nézte végig a vonásaimat. Talán kellemetlennek kellett volna találnom, hogy úgy vizslatnak, mint egy vásári lovat, ehelyett furcsa várakozó bizsergést éreztem a gyomromban. 
 - Nem kell sok. Túl szép az arca, hogy elrejtsük a festékekkel. Legyen természetes - mondta Giampaolo miközben már a lencséket próbálgatta a gépéhez.
 - Gyere Pearl - fogta meg a kezemet az egyik lány. 
 - A Pep-et jobban szeretem - mosolyogtam rá.
 - Gigi vagyok, én fogom megcsinálni a hajad - nyomott le egy baromi kényelmes székbe. 
A következő órák a ruha cserékről, sminkekről és a frizurákról szóltak. 

 - Ennyi! - kiáltott fel Sgura elégedetten. - Köszönöm srácok, megint nagyon kitettetek magatokért - bólintott jókedvűen a stábnak. - Pep, te pedig egy istennő vagy - hajolt hozzám egy puszira. 
 - Köszi, de melletted mindenki annak érzi magát - viszonoztam a kedvességét, miközben a vállaimat mozgattam, mert igaz, hogy élveztem ezt az egészet, de rendesen el is gémberedtem a sok pózolástól.
Gyorsan visszaöltöztem a "civil" ruhámba, majd kíváncsian álltam meg a férfi mögött, aki őrületes gyorsasággal nyomkodta a laptopja billentyűzetét. 
 - Na, körülbelül így fog kinézni az a kép amit ki szeretnék állítani - mutatott a képernyőre és amire elhűlve pislogtam.
 - Ez tényleg én vagyok? - kerekedtek el a szemeim a fotók láttán.
 - Bizony édesem. Ez a csodálatos, szexi kis vadmacska te vagy - vigyorgott Giampaolo elégedetten. - Ezt a kisugárzást láttam meg benned a bulin és talán valamennyire sikerült átadnom - fogta ujjai közé az állát, miközben szakértő szemekkel vizsgálgatta a fotóimat. - Persze lesz majd még több is, csak idő míg mindet átnézem - magyarázta.
 - Hű - pislogtam újra a monitorra, ahonnan a felturbózott változatom nézett vissza rám. - Nem gond, ha ezt megmutatom a nővéremnek?
 - Csak nyugodtan - válaszolt a fotós és pár gombnyomással már át is küldte a telefonomra a képet, amit vigyorogva továbbítottam Katenek, mert baromi kíváncsi voltam a reakciójára. 
"Na milyen lett?" - kérdeztem tőle fülig érő szájjal és repeső szívvel vártam a válaszát.



2016. március 18., péntek

17.Fejezet~ Milánói túra

Sziasztok drágáim!
Sajnálom, hogy eddig nem volt rész. Sajnos kórházban feküdten, de szerencsémre Dolores volt olyan rendes és segítségével viszonylag gyorsan tudtam hozni a kötelezőt.
Remélem nem haragszotok rám!
Puszi Lily


Saturday
Catherine Clark
19. Szeptember; Milánó, Olaszország

Minimális gyomorgörccsel léptem át – a számomra idegen- olasz ház küszöbét. Rendszeresen ott a nyelvem hegyén, hogy színt vallok a húgomnak, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Az érzéseimről beszélni még saját magammal is képtelenségnek bizonyul olykor. A hirtelen nyakamba ugró személy zökkent ki gondolataimból. Kitágult szemekkel meredek magam elé és értetlen pillantásokat vetek az éppen engem ölelgető focista felé. Miután leszakadt rólam izgatottan pislogott rám.
- Ne is fáradj, szar a név memóriája- teszi az előttem álló vállára a kezét Pep.
Gyilkos pillantásokat küldök felé, mire kezembe nyom egy poharat. Meg sem kérdezve, hogy mi van benne koccintok társaimmal és húzom le az italt. Jóleső melegség öleli körbe egész testem az alkoholnak köszönhetően. Jólesően gurítok le még egyet belőle, és máris kevesebb gátlással mosolygok a még mindig elém tornyosuló- valószínűleg- olaszra.
- Mattia vagyok- ölel meg újból.
Ezúttal már gondolkodás nélkül zárom én is ölelésembe őt. Kézen fog és úgy kezd el húzni maga után. Erről szörnyen gyorsan eszembe jut a Cristianoval töltött estém. Kissé megtorpanok, amit az előttem haladó férfi is észrevesz. Kérdőn néz rám, csak megrázom a fejemet és küldök felé egy biztató mosolyt. Láthatóan bevette és már ismételten húz maga után.
- Hé Kate!- hallom hirtelen hátulról a nevem.
Ismételten megállok, és testvérem felé fordulok, aki kezében egy üveg jó minőségű alkoholt szorongat. Kénytelenül elmosolyodom és Mattia kezéből kihúzva az enyémet veszem felé az irányt. Hatalmas vigyor terül szét arcán, jó látni, hogy mosolyogni. Az eddig mellette tébláboló Vincent hirtelen szívódik fel és vegyül el a sportolók között. Végül is, egy meleg pasinak ez maga a paradicsom lehet.
- Mutassuk meg az olaszoknak, hogy mi hogyan bulizunk!- súgja fülembe Pearl.
Nyomok egy puszit az arcára. Imádom őt.
(…)




Jó pár pohár, üveg és liter alkohol után már nem is érdekel semmi sem. Éppen egyikükkel táncolok. A nevét nem tudtam megjegyezni, de azt igen, hogy messze ő a legmagasabb mindenki közül itt. Hajnali három óra felé lehet és Pepet elvesztettem már pár órája. Gondolom, valamelyikkel tölti az éjszakáját, legalább jól szórakozik.
Megfordulok partnerem karjaiban és körbefonom ujjaimat tarkóján. Kezeit finoman derekam alá csúsztatja pár centivel és közelebb lép hozzám. Felnézek, a nálam körülbelül két fejjel nagyobb srácra miközben ujjaimmal bőrét cirógatom. Különösebb érdekfeszítés nélkül hajol közelebb hozzám és csókol meg. Egy újabb jelentéktelen nyálcsere, egy szintén jelentéktelen emberrel. Unottan csókolok vissza és teljesen érzelem mentesen teszem dolgomat. Meg kell hagyni, jól csókol a futballista, akinek még mindig nem tudom a nevét. Gyorsan túlesünk a dolgon és elválok tőle.
- Elég gáz, hogy egy tizenhat éves előbb szedi össze, mint Mattia- hallok egy röhögő hangot.
Szemeim azonnal kipattannak és elhűlten fordulok meg. Balotelli vigyorog velem szemben. Egyedül az ő nevét voltam képes megjegyezni, nem túl meglepő módon. Fehér fogsora csak úgy csillog-villog, miközben rajtam legelteti a szemeit, pedig ruhám ezúttal nem is mutat túl sokat.
Szépen lassan jutnak el agyamhoz szavai, talán pár percbe is beletelhet, míg teljesen felfogom őket. Kettőt még pislogok magam elé mielőtt Mariora emelem tekintetem. Ezt a gondolatot gyorsan el is vetem és a másik felé fordulok.
- Te tizenhat éves vagy?- szalad pár oktávval feljebb a hangom, mire még páran odakapják a fejüket.
- És fél- vigyorog arcomba.
- És erről nekem miért nem szólt senki?- nevetem el magamat.
- Nem gondoltuk, hogy pedofil hajlamaid vannak- húzza el száját az egyik.
- És neked mi a neved?- mérem végig jelentés lenézést sugározva felé.- Na meg neki- biccentek a kisfiú felé.
- Andrea Bertolacci, szolgálatodra hölgyem- hajol meg egy picit- huszonöt vagyok- kacsint rám.- Ő pedig, Gianluigi Donnarumma.
Csak megforgatom szemeimet és kilépve a középpontból egy nyugalmasabbnak tűnő kanapén foglalok helyet egy pohár Martinival kezemben. Húgomat kezdem szemeimmel keresni és szerencsére sikerül is megtalálnom, egy másik férfi társaságában. Tetőtől talpi mérem végig a hímneműt. Meglehetősen helyes pasit fogott ki magának, valószínűleg ezúttal nem csak egy estére. Magam elé kezdek meredni és észre sem veszem, hogy közben már egy újabb adag Martinit töltök magamnak. Mikor már sokadszor ürítenem ki az ibrik tartalmát besüpped mellettem a vajszínű szófa.
- Hogy hívják?- teszi kezemre a sajátját Pep.
Felsóhajtok. Rájött, innen már nem tudom magamat kimagyarázni. Kínomban elmosolyodok, ami inkább vicsorra sikeredik.
- Ronaldo.- motyogom magam elé.
(...)



I Cry
21. Szeptember; Milánó, Olaszország 


Drága húgommal történő józanodásunk ezúttal átnyúlik még a mai napra is. Reggel-ismét- komótosan kelek fel és csoszogok ki a konyhába. Lefőzök magamnak egy giga adag kávét és a kanapéra vetem magamat. Pearl már biztosan dolgozik, Vincent pedig hát, ő Vincent. Nagyon megkedveltem a srácot ezen rövid idő alatt is. Tv irányítóval kezdek el babrálni, végül sikeresen bekapcsolom azt. Unottan bambulom az olasz dumát, mintha értenék is belőle valamit. Néhány áthallás néhol van, de több nekem sem jön le ebből a maszlagból. Csupán néhány perc után megelégelem ezt a tevékenységemet és kikapcsolom a televíziót. A komódon elhelyezett digitális órára pillantok. Elképedek látva az időt és sietős léptekkel indulok meg jelenlegi birodalmamba, a vendégszobába. Húgomtól kapott szétszórt ruhákat kapkodom össze és a fürdőben lévő szennyes kosárba rakom őket.            

Hamar végeztem a rendrakással így készen álltam az indulásra, vissza Madrid, de előtte még egy gyors búcsú Peptől és Vincenttől. Leírhatatlanul jó érzés volt látni, beszélni vele, megölelni. Utolsó darabokat dobálva táskámba lépek ki a lakásból. Pep kulcsával bezárom az ajtót és néhány lépés után már az udvaron vagyok.
- Hé Pearl!- oldalra kapom a fejemet, biztosan nekem szóltak.
Odanézve Vinc lépked felém. Elmosolyodom. Viccesen telt a tegnapi nap, hiszen folyton összekevert minket, végül is tényleg ugyanolyanok vagyunk.
Gyorsan szeli át a köztünk lévő távolságot és karaiba zár.
- Kate vagy ugye?- neveti el magát.
- Igen- röhögök már én is.- Hogyan találtad ki?
- Pep sose hord magassarkút- csóválja meg a fejét.- Elvigyelek?
Aprót bólintok és a férfi autója felé vesszük az irányt.
Gyorsan odaérünk a reptérre, aminek egyik bejáratában Pearl áll türelmetlenül. Elbúcsúzom a két jómadártól és magángépem felé az irányt.




21. Szeptember; Madrid, Spanyolország



Cipőm kopogása tölti be az agyamban lévő zűrt, viszont ez a madridi reptéren csak egy apró zajnak fogható fel. Pár napja parkolóban hagyott Range Roverbe huppanok be, táskámat az anyós ülésre hajítva. Szinte gondolkodás nélkül indulok el egy ismerős ház felé. Most már nincsenek kétségeim, mint pár napja. Biztos vagyok benne, hogy mit akarok.

Ilyen és hasonló gondolatok közepette érek el a célomig. Kipattanok a kocsiból és hevesen kezdek el dörömbölni az ajtón.
- Jövök már!- üvölt bentről idegesen.
Lassan, komótosan nyílik a nyílászáró. Egy fáradt fel bújik ki rajta, valamilyen szinten rémülten, gondolom nem engem várt. Azonnal nyakába ugrok és szorosan ölelem Cristianot. Erősen fonja körém kezeit és fejét a nyakamba fúrja.
- Hogy kerülsz ide?- morogja vállamba.
- Hozzád jöttem.- nézek fel szemeibe.

2016. március 9., szerda

Valahol Dubaiban... avagy ismerjük meg Tim Clarkot kicsit jobban.

Tim Clark
Clark rezidencia, Dubai, Egyesült Arab Emírségek


  - Heló Kent! - ráztam kezet az előttem álló férfival. 
 - Mr. Clark - bólintott tiszteletteljesen.
 - Mi hírt hozott nekem a lányokról? - tértem azonnal a tárgyra miután hellyel kínáltam és magam is leültem az asztalomhoz.
 - Melyikükkel kezdjem? - vett elő két paksamétát a szigorú arcú nyomozó. 
 - Talán...legyen Catherine - érintettem össze az ujjbegyeimet és kényelmesen hátra dőltem a székemben. 
 - Rendben. Szóval, a kisasszony rendben megérkezett, elfoglalta a szállását majd felvette a munkát.  A Madridnál elismerően nyilatkoztak róla...
 - Blablabla - intettem türelmetlenül. - Tudja, hogy engem nem ez érdekel. Sikerült visszafogni magát vagy sem? - néztem szúrósan a férfire.
 - Eddig úgy látszik, hogy minden rendben, a kisasszony nem keverte magát semmi zűrbe, bár az utolsó éjszakáját az egyik játékos házában töltötte...
 - Kivel? - vágtam újra közbe.
 - Ronaldoval - jött a nyugodt válasz.
 - Ó, hogy az a - szakadt fel belőlem. - Mi van még? - masszíroztam meg a homlokomat.
 - A tegnapi napon sietősen távozott a klubtól és a legutolsó értesüléseim szerint Milánóba ment a húgához.
 - Mi történt? - néztem kíváncsian az előttem ülőre.
 - Nem tudni. Perez szerint arra hivatkozva kért szabadnapot, hogy nem érzi jól magát.
 - Na persze - húztam el a számat. - És Pearl? Neki hogy sikerült az átállás? 
 - Nos, khm - köszörülte meg a torkát Kent miközben elővette a másik mappát is, ami a kisebbik lányomról szólt. - Pearl is elfoglalta a szálláshelyét, felvette a munkát, vele is meg vannak elégedve...
 - Kent! - csattantam fel.
 - Jól van - mordult fel a nyomozó. - Szóval a másik hölgyemény nem sok mindenben változtatott az életmódján. Több buliba is ellátogatott és volt egy, néhány hetes "úgymond" kapcsolata - fészkelődött idegesen a férfi -, miközben egy másik férfi is vele lakik - sütötte le a szemét zavartan.
 - Te jó szagú Úristen! - nyögtem fel csalódottan.

 Tudtam, hogy Pep az aki kettőjük közül jobban hasonlít az anyjára, de reménykedtem benne, hogy egyszer talán kinövi. Isabell, az anyjuk egy gyönyörű playmate volt, akibe első látásra beleszerettem, de aztán elvette az eszét a túl sok buli, a pia és a kábítószer. Hibásnak éreztem magam azért ami vele történt, mert én engedtem meg, hogy ezt csinálja. Nem voltam mellette, mert engem lekötött az üzlet. Miközben én dolgoztam és teljesen belefeledkeztem a munkámba, ő szórakozni járt, két kézzel szórta a pénzt, és ez akkor sem ért véget, mikor teherbe esett. A kapcsolatunk akkor romlott meg igazán, mikor megszülettek a lányok. Isa úgy érezte, hogy a kicsik csak akadályok az életében, de mikor azt mondtam, hogy akkor váljunk el és hagyja velem a gyerekeket, ő egyszerűen felpakolta őket és megszökött velük. Évekig kerestem őt, de olyan jól elbújt a világ elől, hogy csak a vak szerencsének köszönhettem, hogy rájuk találtam. Mondjuk abban sem volt köszönet. Egy napon felhívtak egy londoni kórházból, hogy találtak két kislányt egy padon és mikor kimentek az általuk megadott címre, megtalálták Isabellt, aki teljesen szétcsúszva fetrengett egy nyomortanyán. Felkutatták a születési anyakönyvi kivonatokat és ebből tudták meg, hogy engem kell értesíteni. 
Még ma is összeszorul a torkom és felfordul a gyomrom, mikor eszembe jut a látvány, ahogy Pearl eszméletlenül fekszik a kórházi ágyán és Kate szorongatja a kezét. A két kislány teljesen egyforma volt és nekem majd meghasadt a szívem, hogy nem láthattam őket felnőni. Mikor Pep végre magához tért, megígértem neki is és a nővérének is, hogy most már nem lesz semmi baj, vigyázni fogok rájuk. Igen, ezt akartam, de valahogy soha nem jött össze. Hiába vettem fel a legjobb és persze legdrágább nevelőnőket, egyikük sem bírta sokáig a lányok stílusát. Tudom, hogy én kényeztettem el őket, de úgy éreztem, hogy kárpótolnom kell őket az elmulasztott évekért. Bevallom, kevés időm jutott rájuk, mert minden erőmet és figyelmemet a munkámnak szenteltem, de így ők sem szenvedtek hiányt semmiben. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy felnőttek és egyre jobban hasonlítanak az anyjukhoz. Kate talán nem is annyira, de Pearl természete teljes mértékben Isabellt tükrözte. A vad bulik, a férfiak és persze a pénz szórás, mind-mind rá emlékeztettek. Ezért éreztem úgy, hogy muszáj elküldenem őket dolgozni. Lehet, hogy elkéstem vele, de legalább megpróbáltam.

 - Mr. Clark? - törte át gondolataim kusza sövényét Kent hangja.
 - Igen? - fordultam a férfi felé.
 - Azt kérdeztem, hogy folytassuk-e a lányok megfigyelését?
 - Persze - húztam ki magam és elővettem a csekkfüzetemet. - Ezentúl is tudni akarok minden lépésükről - nyújtottam át a papírt a férfinak, aki megköszönte, majd sietve távozott. Felvillant egy percre, hogy talán beszélnem kéne a gyerekeimmel, de aztán a telefon csörgése kiverte a fejemből ezt a gondolatot és újra belevetettem magam a munkába. 

2016. március 2., szerda

16. fejezet ~ Ismerkedések

Pearl Clark
19. Szeptember; Milánó, Olaszország

  - Azt a picsába! Tudtam, hogy nem szabadna ennyit edzeni. Duplán látok - hallottam meg valamelyik fiú hangját, de nem tudtam azonosítani kiét, mert minden idegszálammal az előttem álló testvéremre összpontosítottam.
 - Heló Húgi! - intett huncut mosollyal az arcán, amitől én azonnal a nyakába ugrottam.
 - Istenem, annyira hiányoztál te liba! - nyomtam hatalmas puszit az arcára.
 - Te is nekem ribi - nevette el magát és viszonozta a kitörő üdvözlésemet.
 - Khm, khm - köszörülték meg többen is a torkukat körülöttünk, de én még nem akartam elengedni a nővéremet.
 - Jól van már - mordultam fel irigyen, mint a csontját féltő kiskutya. - Ha nem tűnt volna fel, épp a tesómat szorongatom.
 - Vajon honnan gondoltuk, hogy közötök van egymáshoz? - tette fel cinikus kérdését Mexes.
 - Kusika! - vigyorodtam el én is mikor rájöttem, hogy Kate tényleg itt van és nem válik kámforrá, ha eleresztem. - Na szóval! Kate, ők itt a csapat. Csapat ő itt Catherine a nővérem - mutattam be őket egymásnak.
 - Ciao Kate! - hangzott fel egyszerre a szájukból, mire egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés.
 - Hű, te tényleg igazi vagy? - bökdöste meg az ujjával a testvérem arcát Abate.
 - Nem baszd meg, hologram - forgattam meg a szemeimet látványosan. - Úgy csináltok, mintha nem láttatok volna még ikreket.
 - Ilyen szexiket még nem - kacsintott ránk Balotelli.
 - Ráadásul te egy szóval sem mondtad nekünk, hogy még egy példány szaladgál belőled a nagyvilágban - durcáskodott Montolivo összefűzött karokkal.
 - Istenem - sóhajtottam fel színpadiasan. - Látod ezt? Remélem sajnálsz, mert nekem ezekkel kell együtt dolgoznom - pislogtam megjátszott nyűgösséggel Katere, aki jókat derült a fiúk hülyeségein.
 - Tisztára Madridban érzem magam - nevette el magát.
 - Te is dolgozol? - néztek rá kérdőn a fiúk.
 - Ja, a Reálnál - húzta el a száját. A többieknek nem tűnt fel az az apró megbicsaklás a hangjában, de én aki már az anyaméhben is ismertem, azonnal felkaptam rá a fejem.
Valami történt. Valami, ami miatt a nővérem úgy gondolta, hogy hirtelen meglátogat. Tudtam, hogy amíg a fiúk képben vannak semmit nem fog mondani, így gyorsan a tettek mezejére léptem.
 - Nos, mivel már lassan három hete, hogy nem láthattam a tesómat, ezért mi most lelépünk - fogtam kézen az ikremet és már húztam is magam után a folyosóra.
 - Hé, Pep! - kiáltott utánam Mattia, mire kíváncsian fordultam vissza.
 - Mi van?
 - Remélem nem felejtetted el, hogy este buli - vigyorodott el.
 - Buli? Milyen buli? - pörgött fel Kate azonnal.
 - "Istenhozott"buli - röhögtek fel a srácok, mire legyintettem.
 - Ne is foglalkozz velük! Ezeknek tök mindegy, mindenből partit csinálnak - magyaráztam, de közben már rángattam is magam után a testvéremet az irodámba.
Ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, szemeimet szúrósan a nővéremre függesztettem. Tudtam, hogy utálja, ha így nézek rá, ezért is csináltam.
 - Fejezd be! - csattant fel a várakozásomnak megfelelően miközben helyet foglalt a székemben. Tekintetével gyorsan körbejárta a helységet, de engem kikerült. - Szép itt.
 - Okké - ültem le vele szemben. - Ki vele, mi és mekkora a baj?
 - Miből gondolod, hogy baj van? - vonta meg a vállát nem törődöm módon. - Nem jöhetek csak úgy el, hogy meglátogassam a húgomat?
 - Kate! Tudod, hogy az életemnél is jobban szeretlek és mindenkinél jobban ismerlek. Minden apró rezdülésedről, mimikádról meg tudom mondani, hogy mit érzel...
- Akkor miért nyaggatsz? - lábadtak könnybe a szemei az előttem ülőnek.
Döbbenten néztem rá. Emlékeim közt kutatva, rájöttem, hogy még soha nem láttam ennyire kibukva. Felpattantam a székemből és hozzá siettem, hogy magamhoz ölelhessem. Ahogy ez megtörtént, Kate felzokogott.
 - Shhh, Nyuszifül - simogattam a hátát, hogy megnyugtassam. - Nem lesz semmi baj - mondtam és próbáltam én is elhinni. Abban az egyben biztos voltam, hogyha valaki bántotta, az keservesen megkeserüli, mert pokollá fogom tenni az életét.
Néhány perccel később, mikor sikerült felszárítani a könnyeit, még mindig nem árulta el, hogy mi történt vele. Biztos voltam benne, hogy amint képesnek érzi rá magát, meg fogja osztani velem a kiborulásának az okát.

                                                        ~ o ~ o ~ o ~ o ~

 - Azért hívhattál volna - dünnyögtem halkan a tükör előtt, miközben az esti bulira készülődtünk.
 - Hirtelen ötlet volt - vonta meg a vállát hanyagul és tovább sminkelte magát mellettem.
 - Elmondod?
 - Ahhoz még nem ittam eleget - vigyorodott el és fejével a kád szélén árválkodó, üres pezsgősüvegre bökött.
 - Oké, de remélem időben szólsz, ha valakit ki kell nyírnom - kacsintottam rá a tükrön keresztül, majd egy puszit nyomtam az arcára és a törölközőmet megerősítve ellibegtem a hálóm felé.
 - Szia Cica! - harsant fel Vinc vidám hangja a bejárattól.
 - Heló Édes - köszöntöttem én is és a megszokott rituálé szerint a nyakába ugrottam és lábaimat a derekára kulcsoltam.
 - Imádom, amikor így vársz rám - nevette el magát. - Meztelenül, kiéhezve...
 - Kapd be! - csaptam a vállára.
 - Növeszd ki és akkor a tiéd vagyok egy életre, de jó nagy legyen - csípett a fenekembe az alig valamit takaró rongy alatt. - Ö..hű... - tágultak ki a szemei és mikor követtem a döbbenetének útját a nővéremet láttam meg, aki a fürdőszoba ajtóból figyelt minket mosolyogva. - Ciao - villantott a tesómra egy bugyiolvasztó vigyort - biztos te vagy Catherine - nyújtotta felé a kezét, miután lemásztam róla. - Pep már sokat mesélt rólad.
 - Remélem csak csupa rosszat - harapta be az ajkát csábosan a testvérem, mire kirobbant belőlem a röhögés.
 - Ne pazarold rá az energiát - csóváltam meg még mindig nevetve a fejemet - Vincenttel a barikád azonos oldalán nyomulunk. 
 - Te meleg vagy? - kerekedtek el Kate szemei.
 - Mint a Nap! - húzta széles vigyorra a száját a barátom.
 - Én meg azt hittem...vagyis ti az előbb... - pislogott egyikünkről a másikra zavartan.
 - Ja, ez nálunk megszokott - legyintettem. - Vinc-szel olyan, mintha házasok lennénk, csak annyi  a különbség, hogy  éjszakánként mindketten pasikat viszünk az ágyunkba. Ez a jó és hosszú kapcsolat titka - karoltam bele a két, számomra fontos ember karjába.

A hangulat egyre jobb lett. Kate is teljesen feloldódott. Nem tudom, hogy ez a barátom közvetlen stílusának vagy a két üveg pezsgőnek volt köszönhető, amit idő közben elfogyasztott, de az igazat megvallva nem is érdekelt, mert csak az számított, hogy itt van és velem van. 
Hármasban indultunk el De Sciglio lakása felé, ahol már javában folyt a buli. Mikor megérkeztünk, a csapat kitörő örömmel fogadott minket és pár pohár "welcome drink" után Kate-tel már az asztal tetején roptuk. Megmutattuk az olasz fiúknak, milyen az, mikor a Clark lányok buliznak.