2016. január 27., szerda

11.Fejezet~ Mindent a maga idejében

Hands To Myself
Catherine Clark
18. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Nem tesz semmit szájával, szimplán rajta tartja enyémen. Egy ideig még állom a kísértést, de minden kitartásom elillan, amikor egy apró puszit nyom ajkaimra, nem bírom tovább, egyből letámadom száját. Hevesen és durván csókolom meg, hiszen ehhez vagyok hozzászokva, de ő nyelvével finoman nyugtatja le a bennem tomboló óceánt és a csókcsatának indult nyálcseréből szenvedélyes csókot varázsol közöttünk. Nem tagadom, remekül csinálja a portugál. Kezeit szigorúan derekamon tartja és az Istenért sem vezetné lejjebb, micsoda úriember. Régen volt dolgom ilyennel, vagy talán még sosem. Kezeimet nyaka köré fonva pihentetem. Mézédes csókunkat levegőhiány miatt kell megszakítanunk. Homlokát az enyémnek dönti és az előző testhelyzetet megtartva kezdünk el táncolni. Jól esett, szükségem volt már valami ilyenre, sőt talán többre is lenne, de lehet nem ő lenne erre a legalkalmasabb személy.
- Miért tetted?- csúszik ki számon a kérdés, nem tudom honnan pattanhat ki az agyamból ez.
Elmosolyodik és oldalra dönti fejét. Csak néz engem és egy szót sem szól. Állom pillantását és nem tud zavarba hozni tekintetével, valószínűleg ez lenne a célja. Gondolom minden nő egyből elolvad vagy zavarba jön a sötétbarna szempártól, de én nem, nem vagyok olyan, mint a többi.
- Micsodát?- néz rám mosolyogva.
- Ezt- csókolom meg.
Ez a csók már olyan, mint én. Heves és durva. Szinte tépem ajkait. Pár perc után úgy érzem, hogy már érti mire gondolok, így finomat eltolom magamtól. Jobb szemöldököm felhúzom és türelmetlenül nézek rá. Elneveti magát majd elkezd húzni a pult felé, ahol kérni akar nekem egy koktélt, de látva arcomat, rájön, hogy nekem ezek az édes ragacsok nem jönnek be ilyenkor, sokkal inkább a tömény italok. Végül marad egy adag Jack Danielsnél. Könnyen gurítom le torkom a Tenneessee  Wishkeyt, ami meglepi, hiszen egy grimaszt sem vágok miután leteszem a poharam.
- Vajon meddig bírod ilyen jól a piát?- hangjában ott ül ismételten a cinizmus.
Közelebb hajolok füléhez és úgy válaszolok rá.
- Akármeddig- suttogom fülébe, majd nyelvemet végigvezetem fülkagylóján és puszit adva füle mögé nézek vele újra szembe.
Arcomon ott bujkál a sejtelmes mosoly, mint szinte mindig, alig vágyom másra, mint arra, hogy Ronaldo szenvedjen jelen pillanatban a folyton beszólások és utálkozások miatt felém. Felsóhajt egyet és szemei a szokottnál sötétebben csillognak, vágyakozóan. Közelebb lépek hozzá egy lépést, így pont a válláig érek. Picit elemelkedem a földtől és egy puszit nyomok nyakára, mire mindkét tenyere fenekem landol és közel szorít magához. Szórakozottan nézek fel a gatyájában lévő szerszámot irányítani nem tudó focistára. Ajkai éhesen csapnak le ma már nem először számra. Azonnal visszacsókolok. Mikor abbahagyjuk egymás szájának a tépését a kijárat felé kezd húzni, pontosan tudom hova megyünk. Fekete Audijának ülésére utasít és én egészen az úti cél eléréséig idegesítően szuggerálom a vezetőt. Néha vet felém egy pillantást, de semmi több. Más már réges-régen elintézte volna a velem való dolgát az hátsó ülés sorain. Megállva egy hatalmas villa előtt kiszáll és az én oldalamhoz lép, kinyitja az ajtót és a lehető leggyorsabban próbál kivenni az autóból. Szándékosan egyre lassabban haladok a ház felé, ezzel a portugál idegeit feszegetve.
- Szedd már a lábaid, vagy itt a küszöbön duglak meg- súgja hirtelen, rekedt hangján a fülembe.
Felnevetek és már csak azért sem megyek gyorsabban, kezeinkre pillantok, amik időközben összegabalyodtak, hiszen Cristiano így húz maga után. Az ajtó csapódása jelzi, hogy megérkeztünk a házba. Egyből letámadjuk egymást, a csatár fenekem alá nyúl és megemel, mire lábaimat igazi majomként fonom körbe derekán. Belemosolyog csókunkba és a lépcsőn rohan felfelé. Lábával rúgja be az ajtót, majd finomat az ágyra fektet és felém mászik. Nyakamat veszi célba, majd lefelé halad ruhám mély kivágása mellett. Szinte letépjük egymásról a ruhát és a rövid előjátékot szinte teljesen elfelejtve végzi el durván, mégis jólesően dolgát lábaim között.
- Kate- nyög fel ő is engem követve és ér el a csúcsig.
Legördül rólam, egészen pontosan mellém. Egyik kezével átölel és egy csókot nyom arcomra, majd pár percen belül már hallom a férfi békés szuszogását, vagyis alszik. Tenyeremmel megkeresem övét és ujjaival kezdek játszani, míg elnyom engem is az álom




The Silence
19. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Reggel a Nap sugaraira ébredek, ami számomra szokatlan. Szemtakaróm mindig megvéd a beszűrődő fényektől. Bal kezemet felemelve takarom ki a világosságot. Nyugalmas reggeli ébredésemet egy cigarettával tehetném csak szebbé. Óvatosan bújok ki az ölelésből és a csatár földön fekvő ingjét magamra kapom. Mezítláb keresek a konyhába egy kis nikotint magamnak és legnagyobb meglepetésre találok egy doboz sötétkék Marlbolot az egyik felső fiókja, a mellette heverő öngyújtót kezembe kapom és a fenti folyosóról nyíló erkélyre megyek. Leülök egyik asztalhoz és rágyújtok egy szálra. Hamutartó hiányában a földre hamuzok. Éppen fújom ki a füstöt, amikor egy álmos fejjel nézek szembe. Egyből kezemre vándorol tekintete, szíve szerint elnyomná a szálat, de úgysem teheti.
- Gyerek is van házban- néz undorodva rám- szóval megköszönném ha abbahagynád.- céloz a dohányzásra.
Szemeim elkerekednek mikor meghallom, hogy van gyereke, ahhoz képest tegnap egész éjszaka felettébb nyugodtan töltötte velem az estéjét. Csak úgy, mint én vele. Meglepő módon eszembe sem jutott lelépni az éjszaka és a reggel folyamán sem, pedig sosem szoktam megvárni, amíg partnerem felébred, ha emlékszem rá, ha nem. De Cristianora emlékszem, teljes mértékig.  
- És az anyja mit szólna a kis éjszakánkhoz?- csúszik ki számon egy gúnyos kérdés.
Hirtelen kapja felém a fejét és elhidegült arccal néz rám. Egyből megbánom az előbb kiejtett szavakat, hiszen már nekem is világos minden, de furcsa módon féltékenységgel telik meg teljes testem. Sokadszorra kérdezek már olyat tőle pár óra alatt, amit át sem gondolok igazán. Számat kezdem belülről rágni idegességemben és elnyomom a csikket, ahogyan már korábban is kérte. A portugál hitetlen arccal ül le mellém és csak ujjat tördeli tanácstalanul. Tekintetét a talajra szegezi és szemeiben semmit sem tudok felfedezni, talán, mert véletlenül sem hagyja, hogy ránézzek. Tenyerei közé temeti arcát. Egy hatalmas sóhaj után végre rám néz.
- Semmit- mered rám.- Meghalt.
Ebben a pillanatban legszívesebben elástam volna magamat a föld alá, de nem tudhattam róla. Arról sem tudtam, hogy gyereke van, ne hogy a kicsi Ronaldo anyja halott. Mielőtt néma önmarcangolásba kezdtem volna megelőzött egy jól ismert hang.
- Hagyjad, nem tudhattad- küld felém egy bíztató pillantást.- Eleinte elképzelhetetlen mennyiségű pénzeket fizettem neki, hogy hallgasson, hiszen csak pár éjszakát töltöttünk együtt. Majd meghalt, a sajtó természetesen emiatt is szétmarcangolt, miszerint hazudok a haláláról. Nem szórakoznék senkinek sem az életével.- szemében a csalódottság és az őszinteség hívja egymást táncra.- Szinte születése óta magamhoz vettem, általában anya vigyáz rá, ha megyek valahova, de most bébiszittert kellett hívnom, aki még kora reggel lelépett.
- Meséltél már róla valaha egy idegennek, mint én?
Nem vagyok az érzelgős fajta, így nem is tudtam máshogyan reagálni az előbb hallottakra, tudom, elég szar lehet velem beszélgetni. Egy halvány mosoly futja át vonásait és megrázta fejét.
- Te nem vagy idegen- néz mélyen a szemembe.- Gyere, bemutatlak neki- ugrik fel és várja, hogy én is ezt teszem.
A sokk szinte tornádóként söpör végig rajtam. Mi van itt? Megcsókol. Hazahoz. Lefekszünk. Megnyílik előttem és most meg beakar mutatni a fiának. Napokkal ezelőtt még szóba sem állt velem, teljesen bekattant. Nehezen feltolom magam a kezemmel és ránézek, de nem mozdul semerre, helyette ismételten megcsókol. Ha ezt így folytatja teljesen meg fog őrjíteni. Csupán pár másodpercig tart a nyálcserénk, hiszen a következő pillanatban már ujjainkat összekulcsolva húz maga után.
- Hé, Ronaldo állj!- emelem fel hangom, hiszen fékezhetetlen sebességgel rángat maga után.
Felhúzza szemöldökét kérdőn és türelmetlen pillantásokat lövell felém.
- Talán felkéne öltöznöm?
- Siess- tol be maga előtt a szobába, majd rám csapja az ajtót.
Hát ennek tényleg elment minden maradék esze. Homlokomra csapok és lemondóan felsóhajtok. A tegnapi ruháimon kívül nincsen nálam semmi más, így hát ha ő nem, majd én megoldom a ruha kérdést. Fiókjából előveszek egy boxert és felkapom magamra melltartómmal egyszerre. Egy szürke melegítőalsót és egy fehér pólót húzok magamra ruhái közül, a tükör elé lépve késznek nyilvánítom magamat és kimegyek a szobából.
- Jól állnak a cuccaim- mosolyodik el.
Válaszomat meg sem várva ront be egy szobába, ahol a kisfiú-minden bizonyára a fia- éppen tévét néz, spanyolul. Észre sem vesz minket úgy belemerül a mesenézésébe. Hirtelen elengedi kezemet a csatár és fia mögé lép.
- Juni- teszi apró vállára kezeit.
Kicsit megijed apja érintésétől, de mosolyogva tekint fel rá. Szó nélkül öleli meg és, amikor kinyitja szemeit szembenéz velem a kisfiú. Arcára tanácstalanság ül ki egyből, meglepődötten pásztáz engem.
- Apa- szólal meg először- ő ki?- mutat rám, mikor már elengedik egymást.
- Mutatkozz be szépen- simítja meg a gyermek fejét.
- Juni vagyok- lép elém büszkén.
- Én Kate- mosolyodok el és leguggolok hozzá.- Mit nézel?- sandítok a televízióra.
- Bogyó és Babóca- ismerem ezt a mesét, Emírségekben is sok gyerek kedvence.- Te vagy apa barátnője?
Elnevetem magamat a hirtelen jött kérdés miatt, ami szörnyen aranyos. Ha tudná, hogy milyen személyiségem van, nem kívánna az apja mellé. Megrázom fejemet és megsimítom az arcát.
- De apa utoljára Irinát hozta csak haza, szóval biztosan szeret téged és te szebb vagy nála- néz rám nagy szemeivel.- Lány barátai meg nincsenek.- rántja meg vállát a kisfiú.
- Junior, ha együtt leszünk, ígérem szólok neked.- erőlteti meg rekedtes hangját a hetes is végre.
- És az mikor lesz?- teszi fel az újabb kínos kérdést Juni.
- Hamarosan.- üti meg fülemet a csatár magabiztos hanghordozása.

2016. január 20., szerda

10.fejezet ~ Összebútorozás

Pearl Clark
17. Szeptember; Milánó, Olaszország


 - Én nem mennék be a helyedbe - hallottam meg a folyosóról Mexes baritonját.
 - Miért? - értetlenkedett az újabb látogatóm, a hangja alapján Lopezre tippeltem.
 - Tegnap óta dühöng valami miatt - válaszolt neki a francia és közben tuti, hogy a szokásos pimasz vigyor terült szét a képén.
 - Azért én teszek egy próbát - kopogtatott az ajtómon a kapus.
 - Bújj be! - kiáltottam ki.
 - Ciao Pep! - dugta be a fejét Diego a résen. - Zavarhatlak?
 - Gyere csak - sóhajtottam fel miközben egy zsák szerencsétlenségnek éreztem magam. Azóta dagonyáztam az önsajnálatban, mióta megláttam a számlaegyenlegemet. Egyszerűen fel nem foghattam, hogy mit gondolt az apám amikor ezzel a csekélyke összeggel szúrta ki a szememet. Értem én, hogy példát akart statuálni, de azt egy kicsivel több apanázzsal is megtehette volna. Most minden nap azon kell aggódnom, hogy mennyit költhetek egy-egy buliban, hogy a fizetésemig kihúzzam.
 - Jól vagy? - nézett rám kíváncsian Lopez.
- Nem - vallottam be kelletlenül -, de gondolom nem azért vagy itt, hogy az én nyomoromról diskuráljunk. Miben segíthetek?
- Biztos nem akarsz róla beszélni?
- Nem, köszi - mosolyodtam el halványan. Úgy éreztem, ez az én gondom és nekem kell megoldanom, valahogy... - Szóval - néztem az előttem magasló kapusra - mi szél hozott az irodámba?
 - Oké - helyezte magát kényelembe velem szemben. - Az van, hogy tegnap hülyéskedtünk az asszonnyal és heccből megemlítette, hogy jól vagyok tartva - húzta el a száját Diego miközben kezét a finoman domborodó hasára fektette. - Én észre sem vettem, hogy felszaladt az a pár kiló - sóhajtott fel -, de az tény, hogy Madridban négy kilóval kevesebbet nyomtam. Szeretném, ha összeállítanál egy olyan étrendet, amivel újra a régi lehetek - pislogott rám kiskutya szemekkel.
I Was Here
 - Rendben - bólintottam majd néhány pillanat múlva leesett, hogy mit mondott. - Voltál Madridban?
 - Te aztán sokat tudsz apád csapatairól - dőlt hátra nevetve Lopez a székében. - Igen, képzeld onnan igazoltam ide miután megnyertük a La Decimát a Bajnokok Ligájában.
 - Ó - forgattam meg a szemeimet. - Gratulálok? - kérdeztem kekeckedve. - Az valami nagy dolog?
 - Basszus te lány! - röhögött a fejét csóválva a kapus. - Te tényleg ennyire nem tudsz semmit a futballról?
 - Dehogynem - néztem rá megjátszott sértődöttséggel a hangomban. - Azt tudom, hogy egy csomó jó pasi kerget egy labdát. Ha berúgják a kapuba, az a gól és akinek több van belőle az a nyertes - húztam ki magam büszkén miközben majdnem elnevettem magam az előttem ülő elhűlt arcát nézve. - Na jó, azért néhány dologgal képben vagyok, de az az igazság, hogy nem nagyon érdekelt eddig a foci. A focisták igen, de maga a játék hidegen hagyott. Elég egy őrült a családban, aki állandóan ennek a sportnak az elemzésével tölti a napjait - húztam el a számat. - Apám másról sem tud beszélni csak arról, hogy melyik csapatához kit kéne leigazolni és hogy az mennyi pénzt hoz majd a konyhára. Bár, ha belegondolok, ebből nekünk eddig csak hasznunk származott - vigyorodtam el a rengeteg átbulizott éjszakára gondolva.
 - Nekünk? - nézett rám Diego kérdőn.
 - Nekem és a nővéremnek.
 - Van egy nővéred?
 - Igen - zártam le gyorsan a témát. Nem akartam teljesen kiadni magam. - Nos, átnézem az eddigi étrendedet aztán megtervezem az újat - vezettem vissza a beszélgetést a kiindulóponthoz.
 - Mikorra leszel kész vele?
 - Hm - gondolkodtam el látványosan, pedig tudtam, mióta itt vagyok nem sok dolgom volt, csak annyi, hogy betartassam a fiúkkal az eddigi diétát. - A délutáni edzés után kézhez kapod.
 - Olyan hamar? - csodálkozott el a kapus.
 - Szeretem a gyors munkát - vigyorodtam el.
 - Ezzel arra akartál célozni, hogy Adil gyorstüzelő? - röhögött fel Diego.
 - Istenem, ti férfiak mindig a saját és a másik farkával vagytok elfoglalva - sóhajtottam fel színpadiasan. - Csak hogy tudd, Adil sokáig és keményen nyomja - hajoltam közelebb az előttem ülőhöz, akinek a szemei teljesen kigúvadtak a szavaim hallatán. Hátra vetett fejjel nevettem el magam.
 - Egy null oda - csóválta meg a fejét Lopez majd felállt és elgondolkodva rám nézett. - Te tuti jól kijöttél volna Marcival. Neki is ilyen szar poénjai voltak.
 - Marci?
 - Marcelo a Real Madrid bohóca.
 - Ja, tényleg el is felejtettem, hogy te ott is játszottál - forgattam meg a szemeimet megint. - Apropó, az a Ronaldo gyerek tényleg akkora spíler?
 - Cris? Nincs vele semmi baj - vonta meg a vállát. - Kicsit túlteng  benne az önbizalom, ami azért valahol érthető az ő kvalitásait figyelembe véve. Imádja a fiát és a családját. Élete a foci szóval tényleg semmi extra.
 - Semmi extra? - hitetlenkedtem. - Nők milliói őrülnek meg érte.
 - Aha, itt van a kutya elásva - vonta fel a szemöldökét Diego vigyorogva. - Tetszik neked.
 - Nincs itt semmiféle eb elföldelve. Egyszerűen csak nő vagyok és van szemem. Az én ízlésemnek kicsit nyálas, de szerintem Kate-nek bejönne - gondolkodtam hangosan, el is feledkezve a kapusról.
 - Úgy, szóval ha neked nem is, de a tesódnak jó lenne?
 - Ja, ő szereti az ilyen kölyök képű srácokat.
 - És te? Neked milyen pasik jönnek be?
 - A férfias, szakállasok - vágtam rá szinte azonnal.
 - De hát Adilnak nincs is arcszőrzete - értetlenkedett Lopez.
 - Igaz, de amíg nem találok egy jóképű szakállas pasit, addig beérem egy kis borostával is - fontam össze az ujjaimat a tarkóm alatt.
 - Neked a Realhoz kellett volna menned - jelentette ki totális meggyőződéssel a kapus.
 - Miért is?
 - Mert ott aztán tobzódtál volna a szőrös pasikban. Amikor ott játszottam nekem is volt egy kevéske - simított végig csupasz állán, ahol most egy szál szőr sem árválkodott. - Ramos, Isco, Carvajal, Arbeloa - sorolta a neveket, mintha nekem tudnom kéne, hogy ki kicsoda. - Bár úgy tudom, hogy Isconak, Álvaronak és Carvajalnak családja van - nézett rám elgondolkodva, mintha komolyan fontolgatná, hogy kivel kéne kezdenem. Ijesztő volt.
 - Akkor maradt Ramos vagy hogy hívják - térítettem vissza a valóságba -, de mivel én itt vagyok, ő meg ott ezért nagyon csekély az esélye, hogy az ágyamban köt ki - próbáltam lezárni a témát.
 - Serg jóképű, de hatalmas szoknyavadász - hagyta figyelmen kívül a próbálkozásomat a férfi. - Bár te sem vagy az a kimondott szűzlány...
 - Sértegetni akarsz? - meredtem rá tettetett haraggal.
 - Eszemben sincs - rázta meg a fejét. - Csak azt mondom, amit hallottam.
 - De jó füled van - morogtam magam elé majd ránéztem az órámra és azonnal tudtam, hogyan szabaduljak meg a focistától és az egyre kényelmetlenebbé váló beszélgetéstől. - Neked nem kéne már a kapuban lenned?
 - Basszus, az edzés! - kiáltott fel ijedten és sietős léptekkel távozott az irodámból, végre egyedül hagyva a gondolataimmal.


Elégedetten dőltem hátra miután előkerestem Lopez mostani étrendjét és hozzá láttam, hogy új fogásokkal cseréljem ki a régieket. Imádtam kiszámolgatni a kalóriákat, ezért teljesen belemerültem a munkába, és ijedten ugrottam egyet, mikor megint megzavart valaki a kopogásával.
 - Bejöhetek? - vigyorgott rám Vincent, mint a tejbetök.
 - Persze - intettem neki. - Azt ne mond, hogy neked is új étrend kell? - néztem rá kíváncsian.
 - Nem, dehogyis - rázta meg a fejét, miután ledobta magát az üres székre.
 - Akkor? - meresztettem rá nagy szemeket.
 - Mit akkor? - ficergett össze-vissza, amiből rájöttem, hogy zavarban van.
 - Vinc, ne szórakozz! Nyögd már ki, hogy mit akarsz! Nekem még dolgoznom kell - lengettem meg az orra előtt az aktát.
 - Oké, jól van! Arra gondoltam, hogy mivel szinte úgyis mindig nálad vagyok, mi lenne, ha odaköltöznék hozzád? Tudom, hogy ez most így hirtelen jött, de kérlek gondold át - fojtotta belém a szót, mielőtt megszólalhattam volna. - Te is jól járnál, meg én is. Felesben fizetnénk a költségeket, soha nem lennél egyedül... - sorolta hatalmas vehemenciával, meg sem hallva a beleegyezésemet.
 - Oké.
 - ...és gondold csak el, milyen jó lenne, ha reggelente főznék neked kávét...
 - Vinc! Azt mondtam oké - vágtam kicsit hangosabban a szavába.
 - Mi? - kerekedtek el a szemei. - Csak úgy beleegyezel? Mármint, ne értsd félre hurrá meg minden, de ez nagyon gyorsan ment - kezdett hitetlenkedni hirtelen. - Azt hittem több idő kell a megfőzésedhez.
 - Gyorsan puhulok - mosolyodtam el magam a barátom értetlen arckifejezését látva. - Az igazság az, hogyha te nem hozod fel, akkor én említem meg neked - vallottam be.
 - Mi a fene? - vigyorodott el. - Csak nem bejön neked a férfias kinézetem? - kacsintott rám dzsigolósan, amitől úgy el kezdtem nevetni, hogy a végén a könnyeim is potyogtak.
Vincent volt az egyetlen pozitívum ebben az őrültségben amibe apám belerángatott. Az igazság az, hogy tényleg eszembe jutott megosztani a lakást valakivel, így felezve a költségeket, viszont soha nem gondoltam volna, hogy az a valaki pont Vinc lesz. Bár, ez a lehetőség hamar elnyerte a tetszésemet.
 - Mikor akarsz átcuccolni? - néztem rá kérdőn.
 - Ma este, ha nem gond - motyogta.
 - Nem, abszolút nem az. De mond csak - ütött szöget valami a fejemben -, hogy jutott ez eszedbe?
 - Jól van - sóhajtott fel - töredelmesen bevallom, hogy a srác akivel eddig együtt éltem, kidobott.
 - Mit csináltál?
 - Semmit... illetve a fülébe jutott a múltkori afférom Fedével - vakarta meg zavartan a tarkóját. - Tehetek én róla, hogy minden meleg pasi engem akar? - tárta szét a kezeit szenvedő arckifejezéssel.
 - Basszus, konkurenciám akadt - nyögtem fel teátrálisan. - A meleg pasi és a ribanc csaj, milyen jó mese lehetne belőle nem? - kérdeztem cinizmussal jócskán megtöltött hanggal.
 - Élni tudni kell - vonta meg a vállait flegmán, mire mindkettőnkből kirobbant a jóleső és hosszan tartó nevetés amiből azonnal tudtam, hogy mindketten leszarjuk, hogy ki mit gondol rólunk. Nekem pedig pont erre volt szükségem.

2016. január 13., szerda

9.Fejezet~ Totális elmezavar

On My Mind
Catherine Clark
16. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Furcsán érnek Sergio szavai, mintha utalna valamire, pedig semmire sem tudna. Jobb szemöldököm felhúzva nézek rá, mire csak legyint egyet. Lenézően kezdem el méregetni a védőt, mikor egy közén érkező srác nyújtja nekem kezét.
- Szia, Isco vagyok-mosolyog rám kedves.
Mondata meglep, mivel eddig minden itteni azt hitte, hogy tudom kicsoda. Egyből szimpatikus lesz számomra a szinte velem egykorú fiú.
- Kate Clark- mutatkozom be egyből becenevemen.
Pár szót váltunk még egymással és a többiekkel, majd az edzés kezdésére hivatkozva hagynak magamra, kivéve Garethet.
- Töltőmet visszaadnád?- Kérdezi röhögve.
- Miért lenne nálam?- Váltok lekezelő hangnembe, mire fent akadnak a szemei.
- Mennyit ittál tegnap este?
- Nem tudom, miért?- Nagyon remélem, hogy nem csináltam semmi hülyeséget Balelel.
- Semmi- rázza meg fejét vigyorogva- tartsd meg a töltőm.- Kocog el mellettem nevetve.
- Gareth!- Megyek utána kiabálva.
A tizedik kiáltásom után már megelégelem azt, hogy mindenki engem néz a csapatból és az walesi csak fejcsóválva mulat rajtam. Benítez hiába próbálja rendezni játékosait azok nem hallgatnak rá, csak szórakoznak rajtam és a 11-es műsorán. Fújtatok egyet megelégelve a szereplést és határozottan, törtető léptekkel megyek feléjük. Kívülről egy pszichiátriáról szökött őrültnek tűnhetek. Feléjük közeledve sokkal inkább tűnnek megilletődöttnek, mint jókedvűnek.  Mellem alatt összefonom kezeimet, oldalra döntöm fejemet és jellegzetes beállásommal méregetem őket egytől egyig. Az idegbeteg Cristianon kívül szinte mindegyik várja, hogy üvölteni kezdjek, pedig nem szándékozom ezt tenni, szimplán megakarom tudni, mire is utaltak.
- Úgy tűnik rád jobban hallgatnak, mint rám- sóhajt fel mögöttem Rafa.
- Én csak nem szeretem, a kétértelmű dolgokat- szórok villámokat szememmel a spanyol védő és a walesi középpályás felé.
- Srácok, könyörgöm már! Kezdjetek el futni!- Próbálkozik újra.
Mindenki legnagyobb meglepetésére a portugál hallgat először az edzőjére a többiek pedig példát véve róla kezdik róni a köröket. Úgy érzem rám itt már nincs szükség, szóval irodámba veszem az irányt. Belépve egyből kopogni kezd a kék padlón cipőm sarka. Real színekbe bújtatott irodámban azonnal a kávéfőzőhöz lépek és használatba veszem. A sötét faasztalhoz leülve egyből egy hatalmas Real Madrid logóval nézek szembe, mire megforgatom szemeim és az asztalba kezdem el verni fejemet, miért kell nekem itt lennem? Nyöszörgök megállás nélkül.




What Do You Mean?
18. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Edzés vége felé, unottan lépek ki irodámból és ülök le az egyik kispadra, onnan nézem, ahogyan a srácok éppen egymás ellen meccseznek. Tekintetem hirtelen összeakad Sergioéval, aki kikacsint rám én pedig nevetni kezdek. Egyedül ő tudja, hogy este én is megyek velük, Gareth úgy gondolta, hogy én leszek a fiúk számára a „meglepetés”. Kan bulit terveztek eredetileg, de hát, mégsem az lesz. Az unalmas napokba legalább ez fényt hoz majd. A fejemet szétunom itt, teljesen. Semmi érdekes sem történik. Ha elmegyek vásárolni, még az sem tud úgy feldobni, mint általában. Peppel minden nap beszélek és néha a srácokkal csinálunk valamit, közösen. Olykor, már annyira unatkozom, hogy elkezdek túlórázni is. Szinte már minden játékosról van egy külön mappám, benne, hogy mikor milyen sérülést szenvedtek és utána hogyan is épültek fel teljesen. Egyedül Danilo saroksérülése számított izgalmasabb dolognak a napokban és annak kezelése. Pár nap pihenő vár még a hátvédre, aztán elkezdhetem vele a gyógytorna első, könnyebb fokozatait, egészen ameddig nem lesz újra teljesen egészséges. Gondolataimból egy felém repülő labda és a hozzá járuló kiáltások zökkentenek ki. Mikor már szinte érzem a kerek tárgyat a fejemnek ütközni, egy hatalmas hátat pillantok meg magam előtt. A portugál menti meg a fejemet, mikor mellel leveszi a labdát.
- Odafigyelhetnél jobban is- köpi oda nekem szavait.
- Előbb dögöljek meg, mint, hogy rád hallgassak- szólok neki vissza, de ezt ő lesem reagálj.
Ami Cristianot illeti, szerda óta ilyen velem, néha még köszönni sem méltóztat. Ahogyan meglát, lelép, vagy egymás után teszi a bunkó megjegyzéseit. Nem beszéltem vele igazából pár mondatnál többet, szóval nem értem mire fel ez a nagy utálat. Miután Benítez lefújja a meccset a fiúk nyújtani kezdenek, majd az öltöző felé kezdenek lézengeni. Hirtelen a spanyol védő lép mellém.
- Akkor este?- ül le a mellettem lévő üres helyre.
Aprót bólintok, kissé rosszkedvvel. A hetes is ott lesz este és semmi kedvem egy újabb veszekedéshez vele, valamint rosszul is esik, hogy így viselkedik velem. Ramosnak a nyomott hangulatom feltűnik és combomon pihenő kezemre simít.
- Cris?- húzza fel szemöldökét.
Ismételten csak biccentek egyet. Felsóhajt mellettem és ő is gondolataiba merül.
- Nézd Kate- szólal meg- ne vedd magadra, amit csinál. Nem veled van baja.- ereszt meg felém egy halvány mosolyt.- Este próbálj meg vele beszélni, Cris úgysem iszik, az apja miatt- hagy magamra a gondolataimmal.- Ja- fordul még vissza- és gondolj csak bele, milyen viccesek leszünk másnaposan holnap, a Granada ellen- ereszt meg egy szórakozott mosolyt. 
Még percekkel később is itt ülök és emésztem Sergio szavait. Megelégelve ezt a felesleges teljesítményt futólépésben megyek autóm felé és a parkolóban lévő focistákkal nem is törődve hajtok ki az útra.
Ahogyan hazaérek, azonnal készülődni kezdek. Fürdővizet engedek a kádba és kibontott hajjal szállok be oda. Nyugalmas perceimet telefonom csörgése zavarja meg. Apámnak sikerült megtalálnia a telefont és a száműzött lányát felhívnia. Igazi profi.
- Szia apa- forgatom meg szemeimet amikor felveszem a készüléket.
- Szia Kate, hogyan érzed magad Milánóban?- azonnal egy lenéző grimaszt vágok, bár ő ezt nem látja.
- Pep van Milánóban, én Madridba, csak úgy szólok.- vágom hozzá utálattal a szavakat.- Minden okés, megyek is szia. Ja, amúgy remélem, hogy a szőke kurva a recepción nem a kis ágymelegítőd.- nyomom rá a telefont.
Még ezt sem tudja megjegyezni, hogy mégis hol vagyok, és még ő a jobbik szülőm. Botrányos. Felsóhajtok, majd lebukok a víz alá kitisztítani az agyamból minden negatívumot.
Több órás készülődés után késznek nyilvánítom magamat és lemegyek Garethhez. Szettem szokás szerint tökéletesen mutat. Bejárata elé érve bekopogok az ajtón és várom, hogy a focista megjelenjen.
- Szia, gyere be- tárja ki az ajtót.
Köszönés nélkül lépek be a lakásba és levetem magamat az egyik bőrülésbe. A férfi fel-le rohangálva próbál készülődni, amikor újra megszólal a csengő. Azonnal az ajtóhoz rohan és feltépi azt, ugyanazzal a szöveggel elmormolva, amit nekem is mondott. Marcelo kék- és Pepe fehér ingben lép be az ajtón, akik szörnyen megörülnek nekem.
- Istenem! Gyönyörű vagy!- szorít magához.- Hát te is jössz! Annyira fognak neked örülni!- lelkendezik.
Nevetve megköszönöm a szép szavakat és én is megölelem a kisfiús védőt. Közben a harmadik férfi is elkészül, meztelen felsőtestére egy fekete inget vesz fel és máris indulhatunk. A pultban ezúttal nem Laura ül, hanem egy férfi. Kész csoda, hogy apám nem küldött éjszakai őröket is.
(...) 
A klub előtt megáll a taxi míg mi kiszállunk belőle, majd a bejárat felé vesszük az irányt. Hatalmas tömeg tolong a bejárat előtt, a zene már itt kint hallatszik, mintha csak újra Dubaiban lennék. Könnyen jutunk át a biztonsági őrökön, a fiúkat meglátva egyből szétnyílik előttünk mindenhol a tömeg. A VIP helyen ül a csapat többi tagja is, már messziről látni lehet őket.
Runnin
- Kate!- üvöltenek fel egy emberként, mikor meglátnak.
- Hola- köszönök nekik nevetve és körbenézek közöttük- Iker?- akad meg szemem egy régi ismerősöm, aki ekkora felém kapja a fejét.
- Jézusom! Szöszi!- ugrik fel egyből és megölel.
Gondolkodás nélkül szorítom én is magamhoz a kapust. Nagyon régen láttam utoljára, talán évek is elteltek azóta. A percek óta tartó ölelkezés után már mindketten megelégeljük egymás és leülünk. Minden játékos szemrebbenés nélkül néz minket, belőlünk pedig kitör a röhögő görcs arcuk láttán.
- Hát ti honnan ismeritek ilyen jól egymást?- szólal meg Cristiano cinikus hangja.
- Dubaiba kellett mennem Timhez, mikor beléptem a lakásba legnagyobb meglepetésemre egy meztelenül rohangáló nőt láttam meg- itt mindenki elkezd nevetni,köztük én is- először azt hittem, hogy Tim barátnője, aztán kiderült, hogy csak a lánya. Aztán végül is megismertük egymást és egy igazi kis tündér- csipkedi meg arcomat és beszél gügyögve.
- Állj! Állj! Állj!- teszi fel kezeit Marcelo.- Te láttad őt pucéran?- húzódik egy kaján vigyor arcára.
- Pontosan- nevet fel a focista.
- És milyen?- kezdi el húzogatni szemöldökét perverzen.
- Csak ajánlani tudom mindenkinek- kacsint rá Casillas, majd belekortyol poharába.- Mit iszol?- néz rám.
- Whiskeyt, kizárólag csak tisztán- nézek bele mélyen szemébe.
-Ne aggódj, tudom- nevet fel és hagy ott engem.
Egy tálcával tér vissza és az asztalra teszi. Mindenki sorra gurítja le az italokat- egy ember kivételével-, mint ahogyan én is. Jókat derülünk a srácokkal, mintha már ezer éve ismernénk egymást. A mulatság elrontásának a kedvéért egyre többen figyelmek fel a tömérdek focistára és kezdenek el felénk szállingózni. Egy nő az első, aki ténylegesen közel merészkedik hozzánk. Biztos vagyok benne, hogy kurva. Az Emírségekben könnyen megtanultuk már ránézésről is felismerni ezeket. Lehet vagy már negyven éves, mégis az élete egyetlen célja, hogy egy tehetős férfi jól megrakja. Ronaldo körül kezd el vonaglani, akinek láthatóan nem tetszik ez és próbál kibújni a nő alól. A hangos nevetés és beszélgetés is alább hagy, mindenki undorodva nézi a perszónát. Gyomrom forogni kezd és agyamat elönti a szürke köd, amikor a nő már túl messzire megy és a focista pólója alá nyúl be, aki elcsapja onnét a kezét.
- Nem vagy az estem- mordul rá a csatár.
- Milyen az, aki az eseted akkor?- kérdezi szinte lihegve.
- Olyan- löki le magáról cseppet sem finoman a nőt, aki a földre esik és engem kezd el pásztázni.- Kate, jössz táncolni?- lép mellém és kezét nyújtja.
Hirtelen köpni- nyelni sem tudok, a megszólalás és utána történő gesztus miatt sem. Teljesen kijózanodok és még a nevemet is elfelejtem. Talán még órákig ülnék teljesen mozdulatlanul a helyemen, ha Iker nem löki meg a hátam, ezzel elérve, hogy felálljak onnan pedig már nincsen visszaút, mert a portugál elkezd maga után húzni be a tömegnyomorba. Nem tudok ellenállni és azonnal mozgásra indul testem, partneremével együtt. Kezeivel felfedező útra indul testemen, ami kicsit meglep tőle. Azonnal megfordulok kezei között és tekintetünk összetalálkozik. Sötétbarna íriszeit mélyen az enyémekbe fúrja és keze megállapodik derekamon. Állom a pillantását és én is mélyen szemébe nézek.
- Teljesen megőrjítesz- suttogja arcomtól pár centire.
Vészesen kezd közeledni szája az enyémhez, én sem bírok a kísértéssel és közelíteni kezdek felé. Pár milliméterre egymástól megállunk mindketten és szúrós tekintetcsatába kezdünk. Egymás ajkaiba lihegve tartjuk magunkat, egészen ameddig, ajkait meg nem érzem sajátjaimon. 

2016. január 6., szerda

8.fejezet ~ Utórezgések

Pearl Clark
16. Szeptember; Milánó, Olaszország

  Az ébresztőm zajongása után kómásan botorkáltam ki a szobámból a nappaliba, hogy egy jó erős kávéval működésre bírjam a szervezetemet. Útközben magamra kaptam egy, a földön talált inget és belebújtam. Ahogy lehajoltam az anyagért, fejembe éles fájdalom hasított, ezért feltúrtam a konyhaszekrény összes fiókját, hogy találjak valami fájdalomcsillapítót.
Chandelier
 - Hülye - csaptam magam homlokon, mert időközben rájöttem, hogy rossz helyen keresgéltem. Besiettem a fürdőbe és az egyik szekrénykémben megtaláltam a keresett Advilt. Gyorsan bevettem kettőt, hogy minél előbb a felejtés homályába vesszen a fájdalmam. Ahogy kiléptem a helységből, beleütköztem egy izmos mellkasba, aminek a gazdája, ha nem ragadja meg a vállaimat, fenékre ülök. 
 - Hogy az a... - csattant fel a meglepetéstől élesen a hangom.
 - Bocsi - mondta az élő falam. 
 - Vince? - emeltem fel a tekintetemet a férfi arcára, hogy megbizonyosodjak róla, nem tévedek a kilétéről.
 - Szolgálatodra - vigyorgott rám bőszen az előttem álló.
 - Te mégis mit keresel itt? - tettem fel az első értelmes kérdést, ami eszembe jutott.
 - Te hívtál meg - közölte nyugodt hangon. - Nem emlékszel?
 Szemeimet lehunytam, kezemmel a homlokomat masszíroztam, így próbáltam összerakosgatni a tegnapi este darabjait, de csak egy bizonyos pontig ment, azután teljes filmszakadás.
 - Nem - vallottam be néhány pillanat múlva. - Kicsit sok volt az üdvözlő pia - vontam meg a vállamat egy apró mosoly kíséretében. - Sok hülyeséget csináltam? - kérdeztem, de közben tudtam, hogy egy csepp megbánás sem lesz bennem az este történtek miatt. 
 - Annyira nem - vigyorodott el Vinc. - Bár az biztos, hogy minden pasit az őrületbe kergettél a szexi táncoddal.
 - Táncoltam is? - sóhajtottam fel. - Na jó, menjünk ki a konyhába, igyunk egy kávét és meséld el, hogy mi történt tegnap - húztam magam után a barátomat, de egy hirtelen gondolat miatt lefékeztem amitől neki ütközött a hátamnak. - Vince, ugye mi nem? Vagyis... Miért is vagy te itt? Mármint érted? Te meleg vagy, én meg nő - makogtam össze-vissza és közben erőteljesen hadonásztam a kezeimmel.
 - Nyugi Pep - fogta le nevetve a végtagjaimat. - Ne aggódj, nem rontottál meg - kacsintott rám.
 - Uh, az jó - fújtam ki megkönnyebbülten a levegőt. - Ne érts félre, te nagyon jó pasi vagy, de...
 - Oké, értelek - simított végig az arcomon a férfi miközben egyre közelebb hajolt hozzám. Tágra nyílt, rémült szemekkel figyeltem a mozdulatait, ahogy ajkaink között egyre csökken a távolság.
 - Vincent... - nyöszörögtem halkan, hogy felhívjam a figyelmét a köztünk lévő párhuzamra vagyis, hogy mind a ketten pasikat viszünk az ágyunkba.
 - Bevetted - röhögött fel, fejét felemelve.
 - Köcsög! - csaptam teljes erőmből a mellkasára. - Ezt most miért kellett?
 - Mert vicces volt - vigyorgott még mindig teli szájjal.
 - Kapd be! - fordultam el tőle és a konyhába siettem, ahol már készen várt a folyékony, gőzölgő ébresztőm. Kitöltöttem a poharamba,  beízesítettem majd leültem és lehunyt szemekkel belekortyoltam. Jóleső érzés futott végig a testemen amitől kényelmesen elhelyezkedtem a székemben.
For Your Entertainment
 - Nekem is jut? - hallottam meg Vincent hangját.
 - Szolgáld ki magad - morogtam.
 - Haragszol? - dugta borostás arcát a nyakamhoz.
 - Idióta vagy, de nem - mosolyodtam el a kedves gesztustól.
 - Akkor jó - nyomott egy puszit a fülem mögé.
 - Vincent Ambroso! - csattantam fel.
 - Oké, oké! - emelte maga elé a kezeit védekezésül majd végre a kávéjával kezdett foglalkozni. - Amúgy jól áll az ingem - szúrt oda pár pillanattal később, amitől majdnem kiköptem a számban lévő folyadékot.
 - A tiéd? - kerekedtek el a szemeim. - Akkor mit keresett a szobám előtt?
 - Hát az úgy volt... - sütötte le a szemeit, de nem tudta folytatni, mert kivágódott a vendégszoba ajtaja és egy meztelen fiú sietett ki rajta.
 - Miért nem keltettél fel? - vágta oda a barátomnak miközben magára kapkodta a földön lévő ruhák felét. 
Érdeklődve figyeltem a jelenetet és majdnem elnevettem magam, mikor megláttam, hogy Vinc arca a paradicsom színéhez közelít.
 - Elfelejtettem - motyogta a mellettem álló. 
 - Hát kösz! Kurvára el fogok késni miattad! - dühöngött a srác miközben az ingét gombolta és mikor kész lett, végre felnézett. - Ó, bocsi - pislogott rám meglepetten. - Én...te? - húzta fel a szemöldökét kíváncsian, de ő sem kapott időt a befejezésre, mert kinyílt a mellette lévő hálószobám ajtaja és Adil sétált ki rajta anyaszült meztelenül. 
 - Jó reggelt! - morogta miközben hozzám lépett és egy apró csókot nyomott a számra. - Mi ez a hangzavar már korán reggel? - sóhajtott fel és a kávés poharamat magához kaparintva belekortyolt.
 - Hé! Fiúk! - fortyantam fel, mikor láttam, hogy mind a két alkalmi vendégem kocsányon lógó szemekkel stíröli a focistát. - Adil nem pálya - jelentettem ki majd a francia felé fordultam és rádörrentem az anyanyelvén. - Vegyél fel valamit!
 - Okés - állt fel megadóan és néhány lépés után eltűnt a szobámban. 
 - Kigyönyörködtétek magatokat? - kérdeztem élesen, mire végre megint rám figyeltek.
 - Ó, bassza meg, tényleg elkések! - kiáltott fel a még mindig ismeretlen srác. - Majd hívj! - lépett Vinchez és egy indokolatlanul heves csókban részesítette a ledöbbent barátomat. Ahogy befejezte, odaintett nekem és lelépett. 
Kérdőn pislogtam a konyhaszekrényt támasztó felé, aki egy lemondó sóhaj után kihúzta a mellettem lévő széket és leült. Többször is kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de aztán nem tette.
 - Hallgatlak - törtem meg végül a csendet.
 - Az úgy volt, hogy este egy kicsit összegabalyodtunk Fedével - húzta végig idegesen a kezét a borostáin. 
 - Azt láttam, de miért nálam?
 - Mert nem bírtuk volna ki az én lakásomig - vallotta be kelletlenül. Ahogy bűnbánó arcára néztem, elnevettem magam. 
 - Te aztán megéred a pénzed - csóváltam meg jókedvűen a fejemet. 
 - Akkor nem haragszol? - pislogott rám, mint egy kivert kutya.
 - Nem - válaszoltam őszintén. 
 - Köszi - derült fel az arca. 
Mindketten a nyíló szobám ajtajára kaptuk a tekintetünket. 
 - Pep, azt hiszem jó lenne, ha igyekeznél, mert mi is elkésünk - jelent meg Adil előttünk.
 - Bassza meg! - néztem ijedten a falon lévő órára. - Annyira utálok dolgozni - morogtam, miközben a fürdőszobám felé tartottam sietős léptekkel.
 - Pearl! - hallottam meg Vinc nevető hangját.
 - Mi van? - pördültem meg idegesen.
 - Az ingem...
 - Áh, - hördültem fel, majd egy mozdulattal levettem magamról a ruhadarabot és a férfihoz vágtam. 
 Hangos, elismerő füttyszó követte a tettemet. Szemeimet forgatva fordultam el a két férfitól, akik röhögve legeltették rajtam a tekintetüket, de ahogy beléptem a zuhany alá, az én szám is mosolyra húzódott. Nőből voltam, így jólesett az elismerésük. Tudtam, hogy a testem arányos, ott gömbölyödik ahol kell, a hasam lapos, izmos, a melleim kerekek és a combjaim is feszesek, hosszúak. Nyolcvan százalékban genetikai adottság volt, míg a maradék húsz az edzőteremnek, a sportnak és a szexnek köszönhetően volt ilyen. 
Gyorsan végig dörgöltem magam egy szivaccsal és büszkén néztem le az egyetlen olyan jelre, ami megkülönböztetett a nővéremtől.
Seek Bromance
Az apró fleur-de-lis tetoválást, ami a szeméremdombomat díszítette a tizenhatodik születésnapomon csináltattam. Mikor apám megtudta, éktelen dühbe gurult, de már nem tehetett semmit. A kis jel örökre beleégett a bőrömbe.
Kapkodva töröltem végig magam, majd felvettem egy kényelmes farmer, póló szettet és megfésülködtem. Fogkefével a számban rohangálva szedegettem össze a táskám tartalmát, úgymint a telefonomat, a kocsikulcsomat és az irataimat.
- Kész vagyok - jelentettem be jó húsz perc múlva. - Ha sietünk, még pont beérünk - lökdöstem az ajtó felé a két pasit, akik elmélyülten beszélgettek valami utazásról, de alig figyeltem rájuk. 
Rohanva vágtam be magam az autóm ülésére és idegesen megvártam, míg Rami is beteszi a seggét mellém. Vincenttől egy  intéssel búcsúztam és már úton is voltunk a San Siro felé. 
 - Bassza meg! - szitkozódtam mikor az üzemanyag kijelzőre tévedt a tekintetem. - Tankolnom kell - húztam el a számat. Otthon ilyen gondom sosem volt, mert a személyzet minden reggel újra töltötte az autóinkat, így ezzel nekünk nem kellett foglalkoznunk.
Betekertem a kormányt az egyik benzinkúthoz és megkértem Adilt, hogy amíg fizetek, töltse tele a tankot. A pénztáros egy jó alapos "megdugnálakhavolnaidőd" nézés után a kezembe nyomta a kártyámat és a blokkot. Sietve távoztam majd amilyen gyorsan csak lehetett elindultam a munkahelyem felé.
 - Gondolom ez nem a fizetésed? - hallottam meg Rami kérdését és ahogy oldalra néztem, láttam, hogy a bizonylatot fixírozza.
 - Miből jutottál erre a következtetésre? - kérdeztem gyanakodva, mert még nem volt időm, hogy leellenőrizzem az egyenlegemet az új bankkártyámon. 
 - Háát... 7500 euró? 
 - Mennyi? - tapostam a fékbe a stadion épülete előtt. - Add ide! - téptem ki a kezéből a papírdarabot és szemeimmel a számokat kezdtem mustrálni. - Ilyen nincs - motyogtam halkan.
 - Ez jó nem? - kérdezte az összezavarodott focista.
- Jó? Hogy lenne jó? Én ennyit szoktam költeni egy este alatt, nemhogy egy hónapig kihúzni ennyiből - nyögtem fel fájdalmasan. Gondolataim az apám felé kúsztak, akinek pillanatokon belül különféle halálos kínzási módokat találtam ki. Mégis hogy gondolta ezt? Ez rohadt kevés pénz! Én ennyiből nem tudok megélni! 
Feldúltan csaptam be magam után az autóm ajtaját, meg sem várva, hogy Adil követ-e vagy sem. A recepciónál megkaptam a postámat majd felsiettem a szobámba, hogy a magányomat kihasználva, sajnálni kezdjem magam. Azt hiszem ez volt az első pillanat, amikor leesett, hogy apám komolyan gondolta, tényleg úgy kell élnem, mint egy átlagos embernek. 

2016. január 3., vasárnap

#Első díj- Az év felfedezettje(2015)

Drága Olvasóink!


Lily vagyok és kettőnk nevében írok nektek.
Először is, reméljünk mindenkinek jól teltek az ünnepek! Nekünk a január elsejét még egy díj is szinesítette, amit ez úton is szeretnénk megköszönni H. Stilsonnak a díjat, valamint gratulálunk neki a saját díjáért! Nevére kattintva olvashatjátok a történetet.


Válasz öt kérdésre, amit kaptunk a díjhoz:


1. Miről szólt az első írásod/történeted/novellád, és mikor írtad?

Dolores Faria: 
A New Kids On The Block nevezetű fiú bandáról. :D ( I love Donnie, Joe, Jordan, Jon és Danny )
13-14 évesen írtam róluk vagy öt füzetnyi történetet. Minden olyan hibát elkövettem benne, amit egy kezdő csak elkövethet. :DDD (újraolvasva, elborzasztóan Mary Sue)

Lily Clark:
Justin Bieber.
13 évesen kezdtem segíteni egyik ismerősömnek a blogjában, majd elindítottam egy sajátot is.


2. Milyen érzések töltöttek el, amikor megírtad és közzétetted az első fejezetet/bejegyzést a blogodon?
 
Dolores Faria:
Baromi büszke voltam magamra, de közben féltem is, hogy nem lesz aki elolvassa az agyament sztorijaimat. :)

Lily Clark:
Én személy szerint nagyon izgulós vagyok, így szét izgultam a fejemet- most is izgulok még, miután publikálom egy fejezetet :D

3. Ki írta az első kommentet a blogodhoz, és mi volt az? Mire gondoltál, amikor elolvastad?

Dolores Faria:
Lonzita volt az első kommentelőm! Innen is üzenem neki, hogy köszönöm. :) Nem gondolkodtam, mikor elolvastam, csak körbetáncoltam örömömben a konyhát. :D

Lonzita2013. november 8. 17:33

"Peace! :)

Először is sok sikert kívánok a blogoláshoz! Másodszor is.. a történet? 10/10 :D Hogy egy kicsit humorizáljak is, de félre téve a viccet nekem nagyon tetszik az alap történet. Egy női edző egy ilyen nagy múltú klubnál, ahol olyan elődök voltak mint a " nagy " Special One.. A nagyot azért tettem idézőjelbe, mert jónak jó edző, de komoly trutyit kavart a csapatnak és ő hagyta el elsőként a süllyedő hajót és eddig sem nagyon kedveltem Mou-t, de ez a húzása kissé, hogy is mondjam, inkább volt menekülés, mint jól átgondolt taktikai lépés, amit egyébként pedig mindig megszokhattunk tőle. De hagyjuk is őt, mert felmegy az agyvizem. :D Cristiano, Cristiano, hát illik száguldozni Madrid utcáin? Tudom én, hogy az adrenalin meg minden, de még sem vagy te Fernando Alonso. :D És úgy tudtam, hogy a végén az lesz, elvernek mint a fene. Még hogy egy nő! Nagyon nagy csattanó volt ez a végén! Azért én kíváncsi leszek, hogy hogyan lesz ez az egész, mert tényleg egy női edző összezárva ezzel a sok marhával, mármint jó értelemben véve. :) Ami nagyon nagyon tetszett és ezt külön öröm volt olvasni, amikor Cristiano megdicsérte Iker-t, az melengette a szívem rendesen. Nagy Casillas fan vagyok és a mai napig igazságtalannak érzem, amit vele műveltek / művelnek a csapatnál. Ő, aki egy igazi élő legenda, ő, akinek egyet jelent a neve a Real Madrid-dal, egyáltalán nem ezt érdemli. Másrészről Ramos, most még nem volt olyan hű de nagy szerepe, viszont valamiért úgy érzem, hogy nem fog háttérbe szorulni! ;) Izgatottan várom a folytatást, nagyon kíváncsi vagyok már!

Csóközön ^^"

Lily Clark:
Jenii volt, ahogyan jelenleg visszanéztem.

"nagyon jó lett!:) siess a kövivel!:))"- nem egy bőszavú, hosszú komment, de nekem nagyon sokat jelentett akkor.:)

4. Mi ihlette a történetedet? Honnan jött a blogod alapötlete?

Dolores Faria:
Imádom a focit, Ramost, Ronaldot és még rengeteg más focistát! Kell ennél több magyarázat? :D      Alapötlet? Hmm, egy álomból.

Lily Clark:
Mióta megtanultam első osztályban írni, azóta írok mindig valamit. Az ihlet mindig csak jön számomra. Jelenleg is négy blogot vezetek ezzel együtt- kettő most fog indulni- de ihlet hiány sosincsen.

5. Mit jelent számodra az írás?

Dolores Faria:  
Egy olyan világot jelent, ahol kiélhetem a fantáziámat és elbújhatok a hétköznapok szürkesége elől. :DDD

Lily Clark: 
Legtöbbször- nem volt olyan, hogy nem- olyan emberekről írok fanfictiont, akiket leírhatatlanul szeretek, így nem csoda, hogy alig várom, hogy újra és újra belebújhassak a lány főszereplő bőrébe és kedvenccel tölthessek el pár napot. :D
Imádok írni, számomra ez a drog. :D


Kritika az első öt részről:


Lily Clark:
Pontról pontra szeretném megírni a véleményemet, hiszen ha már csinálok valamit, akkor azt csináljam hibátlanul, már amennyire ez tőlem telik. :)
Nagyon tetszik a design és az alap történet is. Teljesen harmonizál a blogod designjével a történeted. Őszintén megvallva, nem igazán olvasok nem FanFictionokat- csak egyet- de még engem is megfogott ez a szerepcserés, bonyolult, orosz történet.
A prológusban kevés dolgot tudhatunk csak meg, de szerintem ennyi elég is, ahhoz, hogy valaki- az olvasó- tisztában legyen a dolgokkal.
Nagyon tetszik, hogy első részben megtudhatunk jó pár dolgot a lányokról és az életükről. Örülök, hogy Margot nem egy esetlen, meghúzódó lány szerepébe bújtattad, sokkal inkább olyanéba, mint Marusya. Gondolom testvérek. (?)
Másodikban viszont a vége felé számomra egy értetlen mondtad jött ki, Asha szereti Crisht, de nem is ismeri. Azt meg hogyan lehet? De hát, kinek a pap, kinek a papné.
Váratlan fordulatként ért, hogy ami gondolata Mihailról, de megmosolyogtatott és csak izgalmasabbá tette a találkozást.
Na, hát, amilyen fordulatot csempésztél a negyedik részbe, hát egyáltalán nem vártam volna, így kellemes meglepetésként ért, majd jött a feketeleves. Szinte elolvasni is nehezemre esett, olyan élethűen írtad le.

Az ötödik és egyben utolsó kritizálandó morzsája írásodnak. Keksz igazán jól végezte a „dolgát”. Nem értem, hogy Marusya miért utálja Crisht, amikor a fiú Margoval kedves, pedig nem tudja, hogy ő Margo.


Öt- öt blog és bloggerina, akinek szánjuk a díjat:


Dolores Faria:
1. Alexa- Jégen edzett férfi
5. Kira és Vivian- Mindhalálig szerelem

Lily Clark:
1. Noemi Soler- Álmok útján
2. Tundi Palasti- Tanárom a párom
3. Bernadette Weasley- Happily
4. Daisy C. Abigail- Verseny a szerelemmel
5. Juliet Kraus- Imposible Love


Köszönjük szépen mindenkinek!:)


Teendők:

1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad, és linkeld be a blogját!
2. Válaszolj öt kérdésre, ami a díjhoz jár!
3. Olvasd el az első öt fejezetet, illetve az utolsó fejezetet annak a blogján, akitől a díjat kaptad!
4. Mondj véleményt a blogról!
5. Írd le, kiknek ajánlod a blogot!
6. Küldd tovább a díjat 5 embernek, de figyelj arra, hogy egy blogger/bloggerina csak egyszer kaphatja meg!