WATTPAD

Kedves Régi Olvasóim!

Ezúton szeretnék mindenkit tájékoztatni, aki még olykor jelen van a blogger világában, hogy évek óta Wattpadon folytatom az írást. Nagyon sajnálom, hogy minden előjel és információ nélkül tűntem el én is a platformról!

Az alábbi linken találjátok a profilomat és könyveimet: https://www.wattpad.com/user/abszolutfeher
@abszolutfeher felhasználó néven találtok meg, de írói nevem, Lily Clark is szerepel mindenhol természetesen.

Dolorest is megtaláljátok a Wattpad világában, @DoloresFaria néven.

(Ezt az üzenetet minden történetemnél publikálom.)

Lily Clark

Epilógus ~ Színes jövő

Pearl Clark

Következő év május 04. Dubai; Egyesült Arab Emírségek

 - Ha még egyszer nyugtatni mersz, bizony Isten nem szülöm meg őket! - kiáltottam fel a fájdalomtól és a fáradtságtól frusztráltan. Kezeimmel a kórházi ágyam szélét markoltam miközben próbáltam túlélni a lehetetlent. - Nem bírom tovább - nyögtem fel egy újabb, mindenemet szétszakítani akaró fájás után.

 - Dehogyis nem - törölgette a homlokomat egy vizes ronggyal Vincent. - Nálad erősebb nővel még nem volt dolgom.

 - Mert nem is volt más nő az életedben - hunytam le a szemeimet egy pillanatra.

 - Ez igaz és pont ezért vagy nekem te az egyetlenem - vigyorgott rám az olasz, de bőre sápadtságából kitaláltam, hogy ő is pont annyira be van tojva ettől az egésztől, mint én.

 - Áááá! - markoltam meg a kezét erősen. - Valami nagyon nem jó - szűköltem mire a lábam közt ülő orvos csak elvigyorodott.

 - Már látok egy fejet - közölte hatalmas lelki nyugalommal, ami felébresztette bennem az eddig csak morgó oroszlánt.

 - De jó magának! Én meg már túl akarok lenni ezen az egészen! - lövelltem felé gyilkos tekintetet. - Soha többet nem engedek egy férfit sem a lábam közé - fogadkoztam.

 - Na arra kíváncsi leszek! - röhögött most már gátlástalanul mellettem a barátom.

Annyi erőm sem volt, hogy megüssem, így csak felmutattam neki a középső ujjam majd egy erőteljes fájdalomnak engedelmeskedve nyomni kezdtem. A levegő kiszorult a tüdőmből, a vér lüktetett a homlokomban miközben szemeimet összeszorítva azon imádkoztam, hogy valahogy túl éljem ezt a napot. Lassan tizennégy órája vajúdtam és az energiáim tartalékának a tartaléka is erősen fogyatkozóban volt.

 - Ez az kislány! - magyarázott az orvos miközben úgy éreztem magam, mintha egy vízalatti buborékban lennék. - Mindjárt....igen és már itt is van! - közölte.

Hangos óbégatás töltötte meg a magán szoba falait.

 - Gyönyörűséges kislány - szorította meg Vincent a kezemet miközben arcán könnycseppek csorogtak.

  - Mindene megvan? - próbáltam kikukucskálni a lábaim közt, de nem kellett, mert egy nővér máris a mellkasomra helyezte a kicsit.

A szívem megremegett a látványtól, a torkomban gombóc keletkezett. Óvatos mozdulattal simítottam végig a puha arcán.

 - Szia - suttogtam halkan - én vagyok az anyukád.

 - Mi lesz a neve a kishölgynek? - kérdezte az orvos miközben segített az olasznak elvágni a köldökzsinórt.

 - Jade - leheltem megilletődve, de rögtön össze is rándultam az újabb fájástól. A nővér elvette rólam a babát és a szoba másik felébe vitte, hogy megtörölgesse, lemérje és felöltöztesse. Tudtam a menetet, mert Vincent minden könyvet, dvd-t beszerzett és tanulmányozott ami a szülésről szólt.

Második babánk nem váratott magára sokat. Öt perccel a testvére után már ő is a mellkasomon feküdt.

 - Komoly hangereje van a kiscsajnak - vigyorodott el büszkén Vinc miközben második lányunk sírását hallgattuk. - Tiszta anyukája.

 - Most csak azért nem mondok csúnyát, mert Mia meghallhatja - cirógattam a kisebbik baba arcát fáradtan.

 - Jade és Mia - hümmögött az olasz magában. - Szép nevek.

 - Tudom - mosolyodtam el és próbáltam elnyomni egy ásítást.

 A nővérke az elcsendesedett lányokkal foglalkozott, míg a doki miután ellátott, tapintatosan magunkra hagyott minket.

 - Pep, kicsim - húzott az ágy mellé egy széket Vincent. - Soha nem tudom neked majd megköszönni, amit most... - csuklott el a hangja a sírástól.  - Én annyira...

 - Csssh - fektettem a tenyeremet az arcára. - Nem kell mondanod semmit.

 - De-de! - erősködött miközben öklével kitörölte a könnyeket a szeméből. - Tudom, hogy nem ilyennek képzelted el az életedet, de én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy semmiben ne szenvedjetek hiányt...

 - Te buta - nevettem el magam halkan. - Már most is mindenem megvan. Itt vagy te és most már a lányok is, meg Kate és apa - nyeltem nagyot ahogy kimondtam a szót. Az utóbbi hónapokban - főleg Gracenek köszönhetően - kibékültem az apámmal. Ez a nő hatalmas változást hozott az életünkbe. Neki köszönhetően a családunk végre teljes volt. Tim Clark kezes bárány lett mellette, és a nővérem is rengeteget változott.

Catherine, ahogy várható volt visszament Madridba és ott összeköltözött a bájgúnárral. A hónapok elmúltával be kellett látnom, hogy a portugál nem is olyan szörnyű ember. Imádta a nővéremet, aki szintén fülig bele volt zúgva a csatárba.

Én pedig.... nos én maradtam aki voltam, csak kisebb hőfokon égtem. Úgyis mondhatnám, takarékra tettem magam, hogy semmivel ne ártsak a babáknak. Jó, néha a felgyülemlett szexuális energiát muszáj voltam kiengednem, de csakis szigorúan Vincent segítségével. Nem hiányzott most más férfi az életemből. Illetve....Sergioval sűrűn beszéltünk telefonon. Egy idő után bevallottam neki, hogy én voltam Bella és ezen jót nevetett. Hiányzott, de tudtam, hogy az ő élete ott van Madridban és én nem illek bele.

 - Pearl - suttogta Vincent a nevemet.

 - Hmm? - pislogtam fel rá kábán.

 - Pihenj és ne agyalj! - simított végig a hajamon, mint egy kislánynak. - Szükséged lesz az erődre - vigyorodott el.

 - Miért is? - mosódott el a hangom az ébrenlét és az álomvilág közt.

 - Mert ha ezek a lányok csak fele annyira elevenek lesznek, mint te és a tesód... - legyintett kuncogva.

 - Fogd be! - nyújtottam ki rá a nyelvem. - A te lányaid is, majd te megneveled őket - közöltem bágyadtan majd szép óvatosan átszánkáztam álomországba.

Catherine Clark
3évvel később; Madrid, Spanyolország

Idegesen készülődtem az esküvőm napján. Jobban mondva, idegesen ültem egyik székből a másikba, míg a szakemberek dolgoztak rajtam. Vőlegényemet még csak egy perc erejéig sem láttam a mai nap folyamán, bár a babona szerint nem is igazán szabadna.
- Kopp-kopp- ütötte meg fülemet Pep jellegzetes hangja, amit ezer közül is felismernék.
- Pep- fordultam felé, immáron teljes harci díszben.
- Nyugi, sehol a közelben egy idióta focista- forgatja meg szemeit látványosan.
Elnevetem magamat megjegyzésén.

 - Ne aggódj már annyit! - vigyorogtam rá.

 - Biztosan ezt akarod?- Ült ki arcára a bizonytalanság, de én mindennél biztosan voltam döntésemben.

Miután biztosítottam húgomat mindenről, amiről csak hallani akart megérkezett apa is. Ez csak egyet jelenthet; ütött az óra.
Apa és Grace azóta is egy párt alkotnak. Nagy örömmel fog el, hogy végre sikerült találnia egy hozzá illő nőt. Grace személyében remek embert ismerhettem meg, ami csak és kizárólag pozitív irányba sodorta kapcsolatunkat. Még Pep is megkedvelte a nőt.

 - Mi ez a jó kedv?- Csillogtak szemei büszkén.
Szívemet azonnal körülölelte a melegség. Rám büszke.

 - Én megyek - indult el Pep. - Lent találkozunk. Tudod, ott ahol az a bájgúnár áll az oltár előtt.
Kínomban felsóhajtottam, aztán mosolyra görbült szám széle nekem is. Évek elmúlásával is ugyanúgy nyírják egymást. Bár most már legalább nem kever össze minket.
- Minden rendben?- Simította tenyerét hátamra.
- Persze- bólintottam.
- Hát, akkor induljunk- nyújtotta felém szabad kezét, amit készségesen fogadtam el.
- Apa-torpantam meg- ugye tudod, hogy szeretlek?
- Tudom kicsim, én is téged- ölel magához egy pillanat erejéig- de menjünk- indul meg hatalmas lendülettel.
- Hát menjünk.
Amint kiértünk a szertartás helyszínére mindenki ránk nézett. De én csak egyetlen egy ember láttam magam előtt. Cristianot. Hiába volt bennem a tudat, hogy híresebbnél- híresebb emberek foglalnak helyet a vendége között. A számomra legjobb ott állt az oltárnál, rám várva. Lábaimat nehezen ugyan, de biztosan vittek felé. Egy másodpercre sem emeltem le tökéletességéről tekintetemet. Mintha csak az örökké valóság felé sétáltunk volna, azt hittem már sosem érünk oda.
Viszont, mikor apa átadott Crisnek pontosan éreztem hogy jól döntöttem, amikor visszajöttem miatta Madridba. Talán életem egyik legjobb döntése volt. Talán, néha félre kell tennünk sértettségeinket és büszkeségünket a boldogságunk érdekében.

Pearl Clark

3 évvel később; Madrid, Spanyolország

- Mamiii! Mia sütit eszik a szép ruhájában! - hallottam meg Jade csilingelő hangját valahonnan a lépcső aljáról.

- Mia! Kérlek ne kend össze magad! - szóltam rá idegesen miközben Catherine-nek segítettem belebújni a ruhájába.

 - Ne aggódj már annyit! - vigyorgott jókedvűen és boldogságtól ragyogó arccal. Megértettem őt. Élete legfontosabb lépését készült megtenni.

 - Biztosan ezt akarod? - igazgattam meg a hajában lévő díszeket.

 - Pep - forgatta meg a szemeit nevetve - ezt annyiszor átbeszéltük már. Szeretem - vette a kezei közé az arcomat, hogy a szemeimbe nézhessen - és ő is szeret engem.

 - Tudom, csak - sütöttem le a szemeimet - féltelek, hogy nehogy megint összetörjön.

 - Nem fog - ölelt magához, nem törődve a ruhájával, hogy meggyűrődhet. - Az elmúlt években nem bizonyította neked elégszer, hogy mindent megbánt?

 - De igen - sóhajtottam fel, vissza gondolva a portugál minden egyes húzására, amivel megpróbálta kiengesztelni a nővéremet. - Ez az egy szerencséje, mert különben nem engedném neki, hogy elvegyen - morogtam.

 - Bolond - kacagott fel Kate hangosan.

 - Mi ez a jó kedv? - jelent meg a küszöbön apánk, aki az idősebbik lánya látványától teljesen elérzékenyült.

 - Én megyek - simítottam végig Catherine karján. - Lent találkozunk. Tudod, ott ahol az a bájgúnár áll az oltár előtt - kacsintottam rá nevetve. Imádtam mikor a portugálra ragasztott gúnynevemmel kihoztam a sodrából.

Az elmúlt években hozzá kellett szoknom a gondolathoz, hogy Ronaldo és a nővérem egy párt alkotnak. Nem mondom, hogy maradéktalanul sikerült, de a kapcsolatunk már inkább mondható volt barátinak, mint nem. A mai napig imádtam húzni a focista agyát és ez visszafelé is működött.

 - Hola Szépségem! - ragadta meg valaki a karomat és rántott be az egyik üres szobába. Vigyorogva pislogtam fel az előttem álló védőre.

 - Hola Csődör!

 - Imádom mikor így hívsz - fonta körém a karjait. - Innen tudom, hogy mély nyomot hagytam benned.

 - Nem vagy te egy kicsit beképzelt? - kapaszkodtam meg az öltönyében miközben a falhoz hátráltunk.

 - Cseppet sem - súrolta ajka az enyémet amitől jóleső borzongás rázta meg a testemet. A telefonbeszélgetéseink alatt egyre jobban megismertük egymást, így egy furcsa barátság alakult ki köztünk. - Hiányoztam?

 - Cseppet sem - ismételtem meg vigyorogva az előbb elhangzott szavait.

 - Kis hazug! - csapott le az ajkaimra. Forrón, vágytól megvadulva csókolóztunk aminek csak a levegő hiány szabhatott határt. Lihegve váltunk el egymástól. Csillogó szemekkel pásztáztuk végig az ismerős vonásokat.

 - Nem szabadna...

 - Nem kellene... - szólaltunk meg szinte egyszerre majd kitört belőlünk a nevetés.

 - Leszarom! - mordult fel végül Sergio és ujjaival kitapogatta a ruhám rejtett cipzárját és lehúzta.

(...) 

 - Inkább meg sem kérdezem, hogy merre jártál - ingatta meg a fejét vigyorogva Vincent miközben hüvelykujját végighúzta az ajkamon. - Elkentétek a rúzst. 

 - Basszus - igazgattam meg a hajamat amit a spanyol rendesen összetúrt. - Hogy nézek ki?

 - Mint aki most dugott egy fergetegeset - röhögött fel hangosan mire vállba boxoltam.

 - Vigyázz a szádra! Nem szeretném, ha a lányok meghallanák!

 - Nem fogják.

 - Honnan tudod? Mindig akkor bukkannak fel amikor nem is számítunk rájuk - néztem körül idegesen. 

 - Most nem fognak - fordított meg a vállamnál fogva. - Nézd!  - mutatott előre, ahol a Real Madrid focistái ültek. - Már most levették a lábukról az összes pasit. 

 - Édes Istenem! - fojtottam el a kuncogásomat ahogy megláttam Jadet és Miát Marcelo és Benzema ölében ahogy teljes figyelmet követeltek maguknak a körülöttük lévőktől. - Mi lesz velünk később? - sóhajtottam fel panaszosan. 

 - Két lehetőségünk van - szólalt meg komoly hangon Vincent. - Egyik, hogy erényövet csináltatunk nekik, kettő, hogy zárdába adjuk őket.

 - Idióta! - forgattam meg a szemeimet. 

 - Nem is - húzta fel az orrát - csak előrelátó! Ismerem az anyjukat.

Marco

 - Kapd be!

 - Hey! Már megint nélkülem kezdtek neki? - szólalt meg a jól ismert hang a hátam mögül.

 - Marco? - pördültem meg boldogan.

  - Elkéstél, Pep már túl van egy őrült meneten - legyintet a barátom vigyorogva miután az újonnan érkező szájon csókolta, ahogy előtte engem is. 

 - Megint rossz kislány voltál? - kacsintott rám a másik olasz férfi.

 - Ééén? Soha! - vigyorogtam ördögien.

 - De jó, hogy a szabad ég alatt vagyunk, így nem szakadhat ránk az ég - röhögtek fel majd összepacsiztak.

 - Kapjátok be mindketten! - húztam fel az orromat megjátszott sértődéssel.

 - Nekem van egy sokkal jobb ötletem - súgta Marco a fülembe. - Ahogy itt végzünk, mind a ketten megtehetitek nekem ezt a szívességet.

 - Idióta olasz macsó! - csaptam nagyot a mellkasára nevetve. 

Marcot két éve ismertem meg. Apám a férfi egyik cégével készült üzletet kötni mikor egy vacsoránál egymás mellé ültettek minket. Hamar egymásba bonyolódtunk és az est folytatásaként a lakásomon kötöttünk ki. Egy ideig csak én voltam terítéken, de idővel kiderült, hogy a szintén olasz származású férfi mindkét nemhez vonzódik, így Vincent is csatlakozott hozzánk. A hármasban eltöltött idő egyre közelebb hozott minket egymáshoz. Mostanra szinte egy család lettünk. 

 - Pep - lökött oldalba Vincent - menned kell! - mutatott az oltár felé, ahol a portugál már idegesen toporgott. 

 - Később találkozunk - leheltem apró puszit mindkét pasim szájára majd ringó csípővel megindultam Ronaldo felé. Ahogy mellé értem, a spanyol védő is kilépett a sorból. Míg a nővéremnek én voltam a tanuja, Cristianonak Ramosra esett a választása. 

 - Nyugi már haver - röhögött halkan Sergio.

 - Nem tudok megnyugodni - sóhajtott fel a portugál, amin jót nevettem. - Mi van, ha meggondolja magát? 

 - Mi lenne? - vontam meg a vállamat vigyorogva. - Itt állnál, mint a bálám szamara és rajtad röhögne mindenki.

 - Kösz Pep, mindig tudtam, hogy szeretsz - mordult fel.

 - Ez csak természetes - legyintettem. 

 - Ribi!

 - Bájgúnár!

 - Fejezzétek már be! - szólt ránk Ramos a szemit forgatva. - Olyanok vagytok, mint a gyerekek. 

 - Ő kezdte - mutatott rám Ronaldo.

 - Istenem! - emelte tekintetét az égre a védő.

 - Szóltál? - kérdeztem kuncogva, mire a csatár felnevetett és összepacsiztunk a kezei közé bújó spanyol feje felett. 

 - Ti nem vagytok normálisak - rázta meg most már ő is vigyorogva a fejét. 

 - Mondj valami újat - vontam meg a vállamat.

 Megszólalt az első akkord, így mindannyian megfordultunk és a sorok közé néztünk.

 - Pep - súgta oda Ronaldo.

 - Hm?

 - Ugye tudod, hogy szeretem Katet?

Mosolyogva fordultam felé.

 - Igen, különben nem engedném, hogy elvedd.

 - Mégis mit tudnál csinálni? - szűkültek össze a szemei.

 - Hát, nézzük csak - ütögettem meg a számat a mutatóujjammal. - Talán....átvenném a helyét és aztán pokollá tenném az életedet - kacsintottam rá ördögi arckifejezéssel.

 - Basszus - nyögött fel, de aztán szemei megcsillantak, arcán bárgyú mosoly jelent meg. Oda sem kellett fordulnom, hogy tudjam, Kate jelent meg a széksorok közt.

Szívem majd kiugrott a helyéről, mikor megláttam az én két angyalkámat ahogy Junior mellett lépdelve, kicsi kosarukból rózsaszirmokat szórtak a mögöttük lépkedő nővérem elé. Boldog mosollyal az arcomon kerestem meg tekintetemmel Vincentet és Marcot, akik szintén elolvadtak a látványtól. 

Apánk átadta Catherine kezét a portugálnak majd leült az őt mosolyogva váró Grace mellé. 

A ceremónia rövid volt, de gyönyörű. A végén könnyes szemmel figyeltem az ifjú pár első házastársi csókját. 

Körbe néztem és mindenhol boldogan tapsoló embereket láttam. 

 - Gratulálok Sógor! - nyomtam egy rúzsos csókot a portugál arcára, aki csak nevetve fogadta a gesztust. - Most már nincs visszaút! 

 - Nem is akarom - szorította magához Katet a derekánál fogva. - Az enyém és nem adom senkinek! - nézett a testvérem szemébe ahonnan ugyanazt a szerelmet olvashatta ki, mint amit ő érzett. 

 - Te pedig - néztem a nővéremre - legyél nagyon-nagyon boldog, mert megérdemled!

 - Kösz Pep! - bújt hozzám Catherine. Percekig öleltük egymást szótlanul míg végül apánk és a többi vendég szétválasztott minket, hogy ők is gratulálni tudjanak az ifjú párnak. 

Könnyfátyolos szemekkel siettem a barátaimhoz. Ahogy odaértem, arcomat Vincent mellkasába fúrtam aki szorosan átölelt. Örültem Kate boldogságának, de közben szomorú is voltam mert tudtam, hogy vége, nem kell többé vigyáznom a testvéremre. Átadtam a feladatot a portugálnak, aki remélhetőleg maradéktalanul helyt áll majd helyettem. 

 - Mami! Mami! - csendült fel mellettünk két vékonyka hang. - Láttad mit csináltunk? Ugye milyen szépek voltunk? - kérdezték egyszerre.                                                                           Leguggoltam hozzájuk és magamhoz szorítottam őket. 

 - Ti voltatok a legszebbek - csókoltam össze a már süteménytől maszatos arcukat. Tekintetemet felvezettem a mellettem álló férfira aki ellágyult mosollyal az arcán figyelt minket. Vincenttel a kapcsolatunk soha nem volt és nem is lesz szokványos, de tudtam, hogy örökre szól. Erre a kezeim közt lévő izgága lánykák voltak a legfőbb biztosítékok. 

                                                    The End.............

62. fejezet ~ Beletörődés

Pearl Clark

29. November; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

A reggeli napfény utat tört magának a sötétítő rései között. Morcosan próbáltam magamra húzni a takarót, de nem sikerült, valaki nem engedte, rajta ült.

 - Jó reggelt Napsugár! - köszöntött nevetve Vinc.

 - Naa, még nincs is reggel - nyűgösködtem. - Amúgy is fáradt vagyok - sóhajtottam fel.

 - Azt nem csodálom - röhögött hangosan az olasz.

 - Fogd be! - húztam ki a fejem alól a kispárnámat és hozzá vágtam, de ő simán elkapta és kinevetett.

 - Talán nem kellett volna tegnap az egész délutánt a spanyol csődöröddel töltened.

 - Irigykedsz? - húzódott elégedett mosoly az ajkaimra ahogy visszagondoltam a történtekre.

 - Egy kicsit - vallotta be miközben mellém feküdt én pedig bevackoltam magam a karjai közé. - Nekem sem ártana már valamit összehozni, mert berozsdásodok.

 Nem válaszoltam. Agyam szép lassan felelevenítette a tegnapi nap történéseit, így azon kattogtam. A focisták megjelenésétől egészen a búcsúig.

Miután átjöttünk hozzám, az egész napot hülyéskedéssel töltöttük. Rengeteget nevettem Marceloval, Gareth-tel, Benzemával és a többiekkel, de közben aggódtam is a nővéremért. Hiába hívtam, nem vette fel a telefont. Két óra körül James kitalálta, hogy még indulás előtt szeretné megnézni a várost, így Sergio kivételével mindenki felkerekedett. Mi maradtunk és kellemesen eltöltöttük a maradék időnket. Megbeszéltük, hogy amikor csak tudunk találkozunk, de én már tudtam, hogy ebből nem lesz semmi. Túl nagy volt köztünk a távolság. Sajnáltam, mert ő volt az első férfi akivel nem csak az ágyban volt jó, de még beszélgetni is tudtam. Végül este kivittük őket a reptérre ahol fájó szívvel búcsúztam el a focistáktól.

 - Merre jársz? - simított végig az arcomon Vincent amivel visszatérített a jelenbe.

 - Hiányozni fognak - bukott ki belőlem hirtelen. - Annyira megszerettem őket.

 - Tudom - ölelt szorosabban. Mély levegőket vettem, hogy lenyugodjak.

Összebújásunkat a csengő hangja zavarta meg.

 - Ki a fene lehet? - mordultam fel miközben belebújtam a köntösömbe és elcsoszogtam a bejárathoz. Zavarodott tekintettel néztem a küszöbön állóra.

 - Jó reggelt! Ne haragudj - mosolygott rám kedvesen -, de azt hiszem ez a tied - nyújtott felém egy borítékot amin a nővérem kézírását ismertem fel.

 - Ö.ö. köszönöm? - pislogtam még mindig értetlenkedve rá. - Grace, ugye?

 - Igen - bólintott. - Tudom, hogy még nem ismerjük egymást, de talán ez a későbbiekben megváltozik - hadarta idegesen.

 - Miért? - szaladt ki a számon meggondolatlanul.

 -  Pardon? Nem értelek.

 - Úgy értem miért van együtt az apámmal? Ő egy igazi seggfej,

 - Lehet, hogy bejönnek a "seggfejek" - karmolt a levegőbe. - A viccet félretéve - komolyodott el - Tim nagyon kedves ember és nagyon szeret titeket.

 - Hah! - forgattam meg a szemeimet.

 - Tudom, hogy mit hiszel róla, de ha lesz egy kis időd, gondolkodj el rajta, hogy mennyi mindent tett értetek és azt is tudom, ha lett volna lehetősége rá, hamarabb is lép az ügyetekben. Akkor nem kellett volna átélnetek azokat a dolgokat amik megkeserítették a gyerekkorotokat - magyarázta. Soha senki nem vette még védelmébe az apámat, ezért fura volt látni, hogy ez a kissé molett, barna hajú nő aki teljesen ellentéte apánk eddigi nőinek, ilyen vehemensen védi.

 - Őt szereti vagy a pénztárcáját? - szaladt ki a számon mielőtt végig gondoltam volna, hogy mit mondok. De ha már így esett, érdeklődve figyeltem az arcát ahonnan először meglepődést majd vidámságot olvastam le.

 - Ne aggódj, az én bukszám is tele van - kacsintott rám. - Még ha nem is annyira, mint apádé, de a következő száz évben biztosan nem halnék éhen. Szóval, marad az, hogy őt szeretem - vonta meg a vállát. - Ha vennéd magadnak a fáradtságot és jobban megismernéd, tudnád, hogy apád egy jó ember, csak szeretni lehet. Adj magatoknak egy esélyt! - simított végig a karomon majd szemére húzta a napszemüvegét és az autójához sétált. Némán figyeltem ahogy beült és elhajtott.

 - Pep, jól vagy? - hangzott fel a barátom aggódó hangja mögöttem. - Ki volt az?

 - Csak apám új barátnője - válaszoltam miközben becsuktam az ajtót és tekintetem a kezembe lévő levélre esett. Ki se kellett bontanom, tudtam mi áll benne. Catherine úgy döntött, hogy visszamegy a portugálhoz. Nagyot sóhajtva dobtam bontatlanul a borítékot az asztalra.

 - Nem nézed meg?

 - Nem - ráztam meg a fejem. - Majd talán később - lepték el a könnyek a szemeimet. Leültem a kanapémra és összekucorodtam. Elveszettnek éreztem magam. Kate lelépett, Sergio visszament Madridba, apám is megtalálta a párját, én pedig itt állok terhesen, mindenféle jövőkép nélkül. Mi lesz így velem?

 - Hé, Kiscica - ült le mellém az olasz és az ölébe húzott. - Ne sírj! - törölte le az elszabadult cseppeket az arcomról. - Minden rendben lesz.

 - Ígéred? - pislogtam fel rá.

 - Így görbüljek meg - mutatta a a behajlított kisujját felém amitől halványan elmosolyodtam. - Közösen kitaláljuk, hogy mi legyen velünk. Együtt megoldjuk - szorított magához és volt valami a hangjában amitől hittem neki.

61.Fejezet~ Hazatalálni

Catherine Clark

28-29. November; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

Szám elé kapom tenyereimet miközben összegörnyedek a kanapéra. Kimondtam. Kimondtam. És előtte mondtam ki. Elmondtam neki, hogy mit tett velem, pontosabban velük. Velem és a gyerekével, melyet a szívem alatt hordoztam. Juni kistestvérét, aki mára már semmissé vált. Szemem előtt lepörögnek a dolgok.

Amikor megtudtam, hogy terhes leszek.

Amikor apám felhívott.

Amikor Cristiano elküldött.

Amikor elvetéltem.

Egyszóval; minden. Az elmúlt három hónap minden cselekvése, történése. Sosem hittem volna, hogy ide jutok az életben. Keserves zokogás rázza egész testemet.

- Én... én sajnálom- erőlteti ki magából nehezen a szavakat Cristiano.

Hisztérikusan felnevetek.

- Komolyan ennyire futja tőled? Egy sajnálomra? Tökéletes életem volt, amit te elbasztál!

- Catherine...- kezdene bele de közbevágok.

- Ne! Kérlek, Cristiano ne- suttogom nehezen.

Elcsendesedik és leül mellém. Rázkódó testemet óvatosan vonja ölébe, mintha csak attól félne, hogy eltörhetek, akárcsak egy porcelánbaba. Teljes testemben megmerevedek, amikor felfogom mit is tett az imént. Ölelő karjait csak erősebben fonja körém.

- Cris...- kezdenék bele, de lecsisseg.

- Szeretlek Kate! A világ legnagyobb idiótája vagyok, hogy hagytalak akkor elmenni. Utólag rájöttem, soha senki iránt nem fogok már így érezni, mint irántad. Azt csak hiszed, hogy az elmúlt időszakban csillapodtak az érzéseim feléd, mert éppen ellenkezőleg! Erősödtek. Egyszer már szerelmet vallottam neked, aki, mint utóla kiderült a húgod volt, de Dubaiig jöttem utánad az egyetlen szabadnapomon csak azért mert aggódtam érted. Így vagy úgy, de el kell fogadnod, hogy fontos vagy nekem.- Suttogja fülembe minden egyes szavát.

Lehunyom szemeimet és próbálok nem engedni neki. Nem szabad a szemébe néznem, mert akkor megegyhülök.

- Cristiano...- kezdenék bele, de elakadok. Mit is akarok igazából?- Menj el!- Szöknek újra könnyek a szememben.- Értékelem, amit tettél irántam, de engem soha, senki nem bántott még meg ennyire, mint te. Sajnálom.

Némán biccent egyet. És ekkor olyat tesz, amit sosem hittem volna. Ajkaimra hajol és egy apró csókot lehet rájuk. Szivem szerint utána kapnék csodálatos ajkainak, de muszáj vagyok tartani magamat. Így csak kéjsóvárogva bámulom a tökéletes ajkakat.

- Viszlát Catherine- mond nekem búcsút.

Hang nélkül veszi az irányt a lift felé, míg bennem újra összetört valami. Elengedtem őt.

(...)

- De Kate! Szereted! Mi a szarra volt ez jó?- Akad ki Neymar döntésemen, miután áthívtam elmeséltem neki a történéseket.

- Nem tudom...

- De tudd!- Szól rám erélyesen.

Sosem szólt még hozzám ilyen hangnemben, ilyen hangerővel, ilyen mimikával tarkítva. A mindig kedves és megértő Neymarnak ezúttal nyoma sincsen.

- Azt hiszem, félek- motyogom neki.

- Mitől?- Hőköl hátra egy picit a meglepődöttségtől.

Csak némán megrázom fejemet. Fogalmam sincsen mitől tartok. Az Isten szerelmére Catherine Clark vagyok ő pedig Cristiano Ronaldo!

- Holnap reggel indulok vissza Barcelonába, magángéppel. Szeretném ha velem tartanál.- Sóhajt.

- Minek?

- Mert neked Madridban van a helyed, Cris mellett. Szerintem nem kell érveket felsorakoztatnom azért, hogy velem gyere. Egy jó tanácsot tudok csak adni; hallgass a szívedre!- Mosolyodik el lágyan és magamra hagy kesze-kusza gondolataimmal.

A brazil kissé tört angol szavait átgondolva rá is jövök mit szeretnék igazán, és ahogy ő mondta; a szívemre hallgatok.

Sietős léptekkel közelítem meg szobámat, ahová pár perccel korábban a katalánok focistája bejött. Minden fontosnak titulált ruhámat belehajtogattam bőröndjeimbe. Holnap pedig fel fogom hívni Pérezt az autóm miatt.

- Büszke vagyok rád, Kate- szól oda nekem Neymar mosolyogva mielőtt lekapcsolná szobámban a világítást.

- Mit fogok én kezdeni nélküled?- Teszem fel szomorúan a kérdést és közelebb húzódom Neymarhoz.

- Nincs olyan, hogy nélkülem. Én mindig veled leszek- öleli át derekamat.

Mosolyogva fogadom gesztusát és még közelebb kúszok testéhez.

Egész éjszaka békésen alszom, hála Neymar védelmező érintéseinek. Talán, hogyha nem lenne Cris a képben, még több is lehetne közöttünk, pusztán barátságnál.

Reggel azonban a világ legidegesítőbb ébresztőhangjára ébredek.

Nagyot nyújtózva vonulok a fürdőbe. Sminkemet kollekciómhoz passzolóan készítem el. Mielőtt elindulnék Neymarral a reptérre, egy üzenetet hagyok a konyhapultok apámnak és Pepnek. Szinte biztos vagyok benne, hogy az utóbbi minden lehetséges módszerre próbálna megakadályozni abban, hogy ezt tegyem, míg apám csak szimplán nem jött haza éjszakára. Nem nevezném meglepő fordulatnak.

Egész idő alatt ujjaimat tördelem, pedig Dubai- Barcelona- Madrid között igencsak nagy távolság van. A több órán keresztül tartó repülőút alatt csak csendben ölelgetem Neymart. Nem tudom elhinni, hogy nem lesz ott minden egyes pillanatomnál. Megrémiszt a tudat, hogy az életem két legbiztosabb pontját -Pepet és Neymart- egy nap vesztem el. Míg Barcelonában kiszállt a focista odatelefonáltam Pereznek érkezésemről, aki hitetlenkedve fogadta bejelentésemet és egy "ezt még meg kell beszélnünk" mondattal le is tette a kagylót. Szándékosan rá sem hederítettem távozó barátomra, mivel biztos vagyok benne, hogy elsírtam volna magamat.

Most pedig itt ülök már a Kate:01 rendszámú Range Roveremben és a Bernabeau felé tartok.

Amint odaérek gyomrom apróra zsugorodik össze az izgalomtól. Mi van, hogyha ezúttal ő küld el engem? Önmarcangoló gondolataimból kopogás zökkent ki. Ijedtemben ugrok egyet.

- Úram ég! Catherine!- Veti nyakamba magát Marcelo, amint kilépek kocsim ajataján.

- Szia Marci- ölelem meg szorosan a védőt.

- El sem hiszem, hogy itt vagy! És ez te vagy!- Emeli fel egyik egyenes fürtömet, mire elnevetem magamat.

- Igen, én vagyok- mosolygom rá kedvesen.

- Hogy kerülsz ide? Cris tudja, hogy itt vagy?- Halmoz el kérdésekkel suttogva.

- Miatta jöttem vissza és nem tudja senki sem, hogy Madridban vagyok. Neymaron és Perezen kívül, na meg persze már te is- nevetem el magamat.- Na de induljunk el befelé, beszélnem kell a nagyfőnökkel.

Bőszen bólogatva halad mellettem. Megígéri, hogy nem szól senkinek sem itt létemről, amíg én megbeszélem a továbbiakat.

- Halihó- lépek be kopogás nélkül Florentino irodájába.

- Catherine, szervusz! Kérlek foglalj helyet!- Mutat a vele szemben elhelyezkedő székre.

Egy órával és egy teljesen őszinte, minden leplet lerántó beszélgetéssel később elindulok az öltözők felé. Amennyiben Cristiano örömmel fogad, maradok a pozíciómban hivatalos szerződéssel, apám segítsége nélkül.

A fiúk birodalmából egy árva hang sem hallatszik, így biztosra veszem, hogy még tart az edzés.

A pálya felé veszem az irányt. A hosszú, kihalt folyosókon csupán cipősarkam kopogása csap zajt.

Szívem hevesebben kezd verni, amikor kilépek a műfűre. Érzem, ahogyan minden szem rám szegeződik. Félve küldök feléjük egy mosolyt ezzel azt jelezve nekik, hogy minden rendben velem. Csendben leülök a kispadra és megvárom az edzés végét. Mind odaözöllenek hozzám. Válogatni sem tudok köztük, hogy először melyiket öleljem meg.

- Bocs srácok, de asszem' ez az én terepem itt- hallom meg Cristiano érces hangját keresztül hasítani a levegőben.

Óvatos mosoly kúszik ajkaimra, miközben Cris elém lép a többiek pedig lelépnek.

- Hozzám jöttél?- Húzza fel jobb szemöldökét kérdően.

Aprót bólintok.

- Már ha látni akarsz...

- Semmit sem akarok jobban- nyúl kezemért.

- Mit szólnál hozzá, hogyha újra kezdenénk?- Ajánlom fel neki.

- A nevem Cristiano Ronaldo és a Real Madrid szerelmes csatára vagyok- nyújtja felém a kezét.

- Catherine Clark, a Fly Emirates igazgatójának a lánya és totálisan beleszerettem egy sportolóba- fogok vele kezet.

Azt hiszem, végre jól döntöttem, de ez már a jövő zenéje.

60. fejezet ~ Érzelmi kavalkád

Pearl Clark

28. November; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

- És most? - nézett rám kérdőn a kis brazil miután becsukódott mögöttünk Catherine lakásának ajtaja. A gyomrom görcsbe rándult a tudattól, hogy egyedül hagytam őt a portugállal.
- Nyugi Bébi, a nővéred már nagy kislány, egyedül is megoldja a dolgait - csókolta meg a fejem tetejét Vincent.

Lehunytam a szemeimet és megpróbáltam mélyeket lélegezni, hogy lenyugodjak.

 - Oké - sóhajtottam fel végül. - Gyertek utánunk.

 - Hova is? - kérdezősködött Bale. - Na nem mintha baj lenne, ha elhúzunk innen - vigyorodott el végül.

Bosszúsan megráztam a fejemet és visszanyeltem a kikívánkozó szitkaimat. Vincent mellett sétálva értem ki ház elé, ahol azonnal leintettem két taxit. Behajolva közöltem a sofőrökkel a címet majd mutattam a focistáknak, hogy elfoglalhatják a helyüket.

 - És te? - mordult fel Ramos aki eddig mély hallgatásba burkolózott.

 - Ott az autóm! - mutattam a járda mellett parkoló járműre, ami stílusosan egy kétszemélyes cabrio volt.

 - Én megyek veled! - jelentette ki és hátraarcot csinálva elindult a kocsimhoz. Idegesen pislogtam Vincre, aki csak végig simított a vállamon.

 - Minden rendben lesz! - mosolygott rám biztatóan. - Pár perc és otthon leszünk.

Imádtam benne, hogy olvasta a gondolataimat. Mivel nem akartam hatalmas feltűnést, úgy döntöttem, hazaviszem a társaságot hozzám.

Némán ültem be a védő mellé, aki úgy elterpeszkedett az ülésében, mintha az övé lenne az egész világ. Remegő kézzel indítottam, majd besoroltam a forgalomba. Annyira siettem, hogy Vincentnek igaza lett, néhány perc múlva már a saját házam udvarán állítottam le az autómat. A taxik még nem értek utol minket, így csak ketten voltunk a spanyollal, aki nem mozdult. Tekintete szinte lyukat égetett belém, de én kerültem a szemkontaktust. Egy idő után fészkelődni kezdtem az ülésben majd kiakartam szállni, de Ramos elkapta a csuklómat. Ijedten néztem rá.

 - Azt hiszem beszélnünk kellene! - mordult fel amitől a szívem a torkomban kezdett dobogni. Végül rájöttem, hogy úgysem kerülhetem el ezt az egészet, így hátradőltem az ülésben.

 - Kérdezz! - sóhajtottam fel.

 - Miért?

 - Nem értem - tetettem a hülyét, de hiába.

 - Miért csináltál úgy, mintha te lennél Kate? Mire volt jó ez az egész?

 - Én... - haraptam be az ajkamat majd erőt véve magamon mesélni kezdtem. - Az a mocsok...

 - Crisre gondolsz? - vágott közbe.

 - Igen - bólintottam. - Szóval Cris - ejtettem ki a nevét undorodva - ki tudja milyen okból, dobta a nővéremet, miközben Kate terhes volt tőle.

 - Mi van? Catherine babát vár?

 - Nem - csóváltam meg a fejemet szomorúan. - Már nem. Annyit idegeskedett, hogy a baba elment.

 - Úristen - túrt a hajába. - Sajnálom.

 - Én is.

 - Oké, ezt értem, de azt nem, hogy miért kellett neked Madridba jönnöd és...

 - Szart kavarnom? - fejeztem be helyette.

 - Nem ezt akartam..

 - Mond csak ki nyugodtan - eresztettem meg egy halvány mosolyt. - Igazad van, csak tudod olyan szinten felcsesztem magam mikor ez az egész történt, hogy bosszút akartam állni - vontam meg a vállam nem törődöm módon.

 - Ó, értem. Szóval én csak egy eszköz voltam a kezedben.

 - Igen. Nem! - hadartam zavartan. - Én...Áh - legyintettem. - Te ezt soha nem fogod megérteni.

 - Folytasd! Megpróbálom - tette a kezét a combomra, amitől jóleső érzés kúszott végig a gerincemen. Belenéztem az olvadt csokoládé színű szemeibe és végem lett.

 - Úgy mentem Madridba, hogy bosszút állok Ronaldon. Teljesen mindegy volt, hogy kivel vagy hogy hogyan.

 - Azt akarod ezzel mondani, hogy akárki megtette volna?

 - Te nem ismersz, így nem tudhatod, hogy milyen vagyok, de igen - bólintottam. - Bárkivel lefeküdtem volna csakhogy szenvedni lássam azt a szemetet.

 - De akkor miért én?

 - Mert...nem is tudom - pillantottam ki az ablakon a távolba. - Talán mert annyira rá voltál kattanva a tesómra és...

 - Igeen?

- Mert az összes madridi focista közül te jöttél be a legjobban, na - nyögtem ki végre majd félve pillantottam a spanyolra akinek az ajkát egy pimasz vigyor ékesítette. - Most mi van? - forgattam meg a szemeimet. - Te is tudod magadról, hogy jó pasi vagy.

 - Igen, de annyival jobb ezt a te szádból hallani - vigyorgott önhitten mire mellkason csaptam.

 - Fejezd be! - nevettem el magam én is.

Pár percig tartott a jókedvünk, de aztán Sergio újra megszólalt.

 - És mi van azzal amit az olasz barátod mondott neked - fordult felém elkomolyodva. - Tényleg terhes vagy?

 Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Az egy dolog, hogy Vinc és Kate tudtak a babákról, de nem voltam benne biztos, hogy másnak is az orrára szeretném kötni ezt a titkot. Végül úgy döntöttem, hogy már teljesen mindegy. Egy hülyeséggel több vagy kevesebb, már nem oszt, nem szoroz a megítélésemen.

 - Igen - válaszoltam végül.

 - És...? - nyelt nagyot.

 - Mit és? - pislogtam rá értetlenül.

 - Ka...ö..Pearl! - csattant fel. - Ha nem tűnt volna fel, te és én elég sűrűn voltunk együtt mostanában.

 - De szépen mondtad - sóhajtottam fel, mert közben leesett, hogy hova szeretne kilyukadni. - De ne aggódj, nem tőled vannak.

 - Óh - ejtette le a vállait.

 - Ne már! - kerekedtek el a szemeim. - Te azt hitted vagyis azt gondoltad, hogy ...

 - Csak reménykedtem benne - fordította el a fejét, de aztán hirtelen visszakapta. - Tuti biztos, hogy nem én vagyok az apa?

 - Kétszáz százalék - simítottam végig az arcán. - Már több, mint két hónaposak.

 - Kár.

 - Miiii? Hogy érted azt, hogy kár? - dülledtek ki  szemeim a meglepődöttségtől. Mindent vártam, de ezt nem.

 - Csak.. - fogott bele zavartan. - Én örültem volna neki - vonta fel a vállait. - Jó kis páros voltunk mi együtt - húzta magához a kezemet és csókolt bele a tenyerembe, amitől a vérem száguldozni kezdett az ereimben.

 - Nem hiszem - rántottam el a végtagomat tőle. - Te nem velem voltál, nem engem láttál, hanem a nővéremet - szakadtak ki belőlem a szavak, fájdalommal átitatva.

 - Ez hülyeség.

 - Egyáltalán nem. Talán nem az ő nevét mondtad minden alkalommal? - pislogtam rá a szememet ellepő könny fátyolon keresztül. - Idióta hormonok - sziszegtem a fogaim közt miközben próbáltam kipislogni a sós cseppeket.

Sergio Ramos
28. November; Dubai

Figyeltem a szöszi arcát, ami egy pillanatig színtiszta fájdalmat sugárzott, de hamar összeszedte magát. Szavai éles tőrként hasítottak belém. Igaza volt. Madridban nem úgy néztem rá, mint most. Fogalmam sem volt róla, hogy ő nem Kate. Valamilyen szinten haragudtam rá a húzása miatt, de bűntudatom is volt.

- Figyelj! - fordítottam magam felé az arcát, hogy belenézhessek a gyönyörű szemeibe. - Akárhogy is, de te és én jók voltunk együtt, sőt - húztam végig hüvelykujjamat az alsó ajkán. Annyira puha volt, hogy kedvem támadt megcsókolni. - Nem a nővéreddel voltam, hanem veled.

 - De... - tiltakozott alig hallhatóan.

 - Nem! Én a te testedet ismerem, és nem az övét. A te melleid voltak a számban és a te puncidba élveztem el minden egyes alkalommal - magyaráztam egyre hevesebben, hogy megértse, felfogtam a különbséget kettőjük közt. Ahogy beszéltem, lassan elloptam a távolságot az ajkaink közül. Már csak milliméterek választottak el attól, hogy újra megízleljem őt.

 - Ne - suttogta miközben forró lehelete szinte égette a számat. - Sese, ezt nem szabad - csúsztatta mellkasomra a kezét és megpróbált távol tartani magától, de nem engedtem. Érezni akartam őt, így egy gyors mozdulattal lecsaptam rá. Nem finomkodtam, magamhoz szorítottam és nyelvemmel azonnal utat törtem a szájába. Elégedett vigyor terült szét az arcomon mikor meghallottam az apró nyögést ami elhagyta Pep ajkait. Éreztem, tudtam, hogy ő is ugyanúgy akar engem. Ám hirtelen ellökött magától és mire felocsudtam, már kiugrott az autóból.

 - Ezt ne csináld még egyszer! - nézett rám még mindig vágytól sötétlő szemekkel, kezét a mellkasára szorítva.

 - Te is élvezted!

 - Igen, de ennek nem szabad többet előfordulnia - fordította el a fejét rólam.

 - Miért? Magyarázd meg, hogy miért ódzkodsz tőle? - vágtam be magam mögött az autó ajtaját.

 - Mert ez nem helyes. Te visszamész Madridba, én pedig itt maradok - túrt idegesen a hajába. - És emlékeztetnélek rá, hogy terhes vagyok. Nem hiszem, hogy egy felcsinált nőre szeretnéd elpazarolni az idődet.

 - Ezt hagy döntsem el én - mordultam fel, leplezve, hogy a szavai újra megsebeztek. - Amúgy is. Nem hiszem, hogy láttam melletted az apát. Gondolom magasról szarik rá, hogy mi van veled. Tudod egyáltalán, hogy kitől van? - sétáltam elé gúnyos mosollyal az arcomon.

 - Szemét! - sziszegte majd felemelte a kezét, hogy pofon vágjon, de gyorsabb voltam és megmarkoltam a csuklóját.

 - Ne haragudj! - szorítottam újból magamhoz a karcsú testét. Arcomat a nyakába fúrtam, belélegeztem az illatát és apró csókokkal hintettem be az érzékeny bőrt. A vágy, hogy birtokoljam őt, minden józan gondolatot felülírt bennem. Nem akartam elfogadni, hogy vége. Így álltunk ott, míg a többiek is megérkeztek.

Vincent Ambroso

28. November; Dubai

Alig tudtam levenni a tekintetemet az összefonódott párról. Pep arcán a szomorúság és a fájdalom vetett árnyékot. Nem, nem féltékeny voltam, inkább féltettem a lányt. Tudtam, hogy kezdett többet érezni a focista iránt, mint amit önmagának és nekünk is bevallott. Az igazat megvallva iciri-piciri bűntudatom volt csak ezzel kapcsolatban, mert életem legnagyobb álma vált valóra a botlásunknak köszönhetően.

- Jól vagy? - kérdeztem óvatosan miután kibontakozott a spanyol öleléséből.

 - Persze - vette fel a szokásos álarcát, de engem nem tudott átverni. Valami történt köztük amit nem szeretett volna nagydobra verni, de tudtam, hogy amint kettesben leszünk, kifaggatom róla. Addig is nem hagyom, hogy Ramos vagy bárki más bántsa őt.

 - Az igggen! - néztek körül a focisták elragadtatva miután Pearl beengedte őket a házában.

 - Nem semmi kéród van Cica - vigyorodott el Benzema.

 - Köszi - pillogott kihívóan rá a lány, amit a védő rosszalló tekintettel méregetett.

Mi a fene? Csak nem féltékeny a DonJuan?

 - Azt hiszem hozzá tudnék szokni ehhez az élethez - sóhajtott fel Bale miután elfeküdt az egyik nyugágyban és kezeit a feje alá fűzte. - Hol vannak a lányok a pálmalevéllel? - nézett körül röhögve.

 - Itt csak félmezkós pasik szoktak lenni - vágott vissza neki a lány miközben bekukkantott a teraszon lévő italhűtőbe. - Sör, whikey, vodka, tonic, sprite, cola - sorolta a kínálatot.

 - Hagyd, majd én megcsinálom - toltam félre az útból. - Te pihenj egy kicsit - simítottam végig az arcán, mire elmosolyodott.

 - Köszi - nyomott egy puszit a számra mielőtt csatlakozott volna a többiekhez. Gyorsan tálcára raktam az italokat majd visszalavíroztam a társasághoz.

 - Nekem még mindig olyan hihetetlen, hogy kettő van belőled - rázta meg a fürtjeit vidáman Marcelo. - Eszméletlen, hogy mennyire hasonlítotok egymásra.

 - Annyira nem is - mordult fel Ramos, de senki nem figyelt rá.

 - Annak meg külön örülök, hogy nem jött be Gareth jóslata és nem vagy skizó - folytatta a brazil.

 - Hát még én - nevette el magát Pep.

 - Szerintetek most mi lesz Crissel és Kate-tel? - szólalt meg hirtelen Neymar, akiről eddig teljesen meg is feledkeztünk. - Nem úgy néztek ki, mintha békülni készülnének.

 - Te jobb, ha befogod! - csattant fel Pearl mérgesen. - Ha te nem adod meg a címet, akkor nem találja meg a büdös életben sem.

 - Nem tudtam, hogy miért kérdezi - védekezett a brazil.

 - Szerinted? Most komolyan - forgatta meg a szemeit Pep. - Biztos virágot vagy gyémánt nyakéket akart neki küldeni.

 - Jól van, elcsesztem! Oké? - tárta szét a kezeit a barca focistája. - Már nem tudom meg nem történté tenni. De talán jobb is így - mondta. - Most kihúzgálhatják magukból a szálkákat, és aztán..hátha összejönnek megint  - vonta meg a vállát.

Kijelentését néma csend fogadta. Nem tudom, ki mire gondolt, de én szerettem volna, ha végre véget ér ez az egész Ronaldo-Kate mizéria. Jó lett volna, ha végre csak Pepre koncentrálhattam volna és persze a babákra. Arcomon halvány mosoly derengett fel ahogy eszembe jutottak a picik. Soha nem hittem volna, hogy megadatik nekem a lehetőség, hogy apa legyek. Az pedig, hogy egy olyan gyönyörű és karakán nővel alapítsak családot, mint Pep, már csak hab volt a tortán.

59.Fejezet~ Események tömbkelege

Catherine Clark

28. November; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

Fortyogva állok a kávéfőző előtt. Koffein adagom már régen elhűlt, de Neymar és a tej még mindig sehol. Dühömben már készülnék lehúzni tisztán a pohár tartalmát, mikor nagy örömömre meghallom nyitódni a liftajtót. Sóhajtva indulok el a nappaliba.

- Azt hittem már sosem...- a látvány belém fojtja a szavakat.

Cristiano Ronaldo. Gareth Bale. Marcelo. Karim Benzema. James Rodríguez és nem utolsó sorban, Sergio Ramos.

Értetlenül pislogok a focistákra, akiknek kurvára Madridban lenne a helyük.

- Ti meg hogy kerültetek ide?

- Kate! Beszélnünk kell!- Veszi át a szót a brazil.

Felhúzom szemöldökömet és így tekintek végig a díszes társaságon. Ha most nem bukunk le, akkor soha.

- Orvosi segítségre van szükséged! Ez nem normális Catherine! A világ legjobb orvosai biztosan megtudnák oldani!

- Te meg miről beszélsz?- Nem tudhatnak a vetélésről.

- Kate, tudom, hogy nehéz... de be kell látnod! Skizofrén vagy!- Gesztikulál hevesen Marcelo.

- HOGY MI VAN? TE TELJESEN MEGVESZTÉL?- Üvöltöm el magam.

- Nyugi Kate! Nem gáz, mi melletted állunk és segítünk!- Szól közbe Bale is.

- Van tetkód?- Vág bele Karim az egészbe. teljesen értelmetlen módon

Értetlenül grimaszolok rá. Ez meg hogy jött? Nem is válaszolok inkább.

- Nem vagyok skizofrén. Catherine Clark vagyok- beszélek lassan, kimérten.

- De az vagy bazdmeg, fogdd már fel!- Csattan fel Cristiano.

- Fogd be!- Rivall rá az összes többi férfi, megelőzve engem.

- Takarodj innen de nagyon gyorsan!- Morgom felé összeszorított fogakkal, mire felnevet.

- Ugyan már, te is tudod, hogy nem ezt akarod- kacsint rám.

Tenyerem elindul. Már készülne az arcán csattani, mikor elkapja csuklómat. Tekintete lángol.

- Mit képzelsz magadról?- Próbálja visszatartani üvöltését.

- Megköszönném, ha visszavennél a hangerőből és távoznátok.

- Talán a palid éppen alszik egy kiadós menet után?

- A húgom te nyomorék!- Csattanok fel.

 - Miért kell így ordibálni? - Hallom meg Pep jellegzetes hangját hátam mögül.

Megfordulok. Testvérem -Vincent nélkül- ácsorog a szobája előtt. Anyaszült meztelenül. Sosem zavartatta magát.

 - Mondtam, hogy van tetkója! - kiált fel Benzema.

 - Upsz, azt hiszem lebuktam - kapja a szája elé a kezét.

Legszívesebben egy lapáttal basznám fejbe Pepet. Idióta.

 - Pep, azt hiszem jobb ha felöltözöl - szólok rá erélyesen.

Eleget téve kérésemnek visszavonul birodalmába, de előtte még végigméri a sportolókat egyenként.

Percekig nem pislogtam, csak néztem az ajtót ahol az előbb tűnt el a lány.

 - Megmondtam vagy megmondtam, hogy van tetkója? - Szólal fel ismét Benzema.

 - Azt hiszem én most leülök - meredt maga elé Marcelo.

Néma csend telepszik le. Nem tudok ránézni egyikőjükre sem. Azt kívánom, hogy ez bárcsak egy rossz álom lenne csak. Semmi több.

 - Mi ez a gyász hangulat? - Tér vissza tele energiával Pep és Vinc.

Nagy nehezen ugyan, de sikerül megérteni az összesnek, hogy ikrek vagyunk. Nehéz feladat.

 - Pep? Pep az nem férfi név?- Értetlenkedik Cristiano.

 - Amint látod nem.

 - Én azt hittem.... Én... - kezd el dadogni. Kíváncsian fordulok a portugál felé, aki egyre fehérebb lesz.

 - Jól vagy?- Jönnek ki a számon a szavak, mielőtt gondolkozhatnék.

Szánalmas ugyan, de még mindig ugyanúgy törődök vele.

 - Nem. Én egy hatalmas fasz vagyok.- Ebben egyet értek.

 - Akkor ha jól értem, most te voltál Madridban - rakja összes a beszélgetés első értelmes mondatát, mire Pep helyeselni kezd.

 - Én téged? ... Veled? ... - képed el szenvedve Rondalno, mire húgom újra csak helyeselni tud.

 - És én? Ha jól sejtem, akkor te voltál...

 - Alattad, feletted, melletted, rajtad? - harapja be az ajkát. - Ó, igen csődör. Az én voltam.

 - És te? - néz Sergio az olaszra. - Te ezt végig tudtad? Ő most akkor végül is ki neked?

 - A barátja vagyok. A legjobb barátja! - hangsúlyozza ki a szót. - És igen, tudtam róla.

 Még mielőtt újabb vita törne ki a portugál a világ legrosszabb mondatát ejti ki száján.

 - Magunkra hagynátok minket? Szeretnék beszélni Catherine- nel - vési tekintetét enyémbe. - Négyszemközt!

 - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet! - teszi csípőre a kezét Pearl.

 - Pep, hagyd! - sóhajtok fel. - Egyszer túl kell ezen esnünk!

 - Biztos vagy benne?

 - Persze. Menjetek csak - intek.

Pep a lift helyett a bejárati ajtót célozza meg. Fogalmam sincsen hova akarja őket vinni, de, mint a kiskacsák, úgy követik.

 - Hát te?- Torpan meg.

Az ajtón apám lép be oldalán egy barna hajú nővel, aki ugyanolyan elegánsan van felöltözve, mint ő maga.

A nagy Tim Clark értetlenül pislog a Real Madrid keretének egy csekély részére.

- Nos, sziasztok fiúk- erőlteti meg magát és kezet fog egyenként minddel, Ronaldot kivéve. Talán apám, végre egyszer az életben az én oldalon fog állni a pénzzel szemben?

A portugál láthatóan zokon veszi a bunkóságot, ami teljesen jogos.

A harmincas éveiben járó nő a kezét nyújtja felém.

- Grace Mckruz- mutatkozik be.

- Catherine Clark.

A kis társaság, akik eddig lelépni készültek most megkövülten állnak a nyitott ajtóban.

- Nos, szerettem volna nektek bemutatni a barátnőmet. Grace-szel pár hónapja ismertük meg egymást.

Pep felhorkan. Apánk nem a hosszú kapcsolatok híve a válás óta. Mondjuk meg tudom érteni. Én sem mernék akármibe belemenni egy ilyen eset után.

A lift ajtaja újra nyílik. Ki jöhet még? Neymar lép ki az elhúzódó szárnyak mögül kezében két doboz tejjel. Időben!

- Azt hiszem ezzel elkéstem- emeli fel a papírdobozokat.

- Ezt jól gondolod- leteszi a kávézóasztalra őket.

- Nem hittem volna, hogy ide akarsz jönni- araszol felém, miközben Ronaldot méregeti.

- Mert mit hittél, mire kell a címe?

- Te mondtad meg ezt a kurva címet ennek a fasszopónak?- Indul el dühösen Neymar felé Pep, de Vinc karjait vékony derekára tekeri.

A lány csak kapálozni képes, de nem bír kiszabadulni az izmos kezek közül. Szerencsére.

- Nyugi kicsim, a babák!- Próbálja halkan suttogni neki, de nem jön össze.

Mindenki hallja.

- Hogy mik? Pearl Clark mi az ördögöt műveltél? Azt hittem, hogy, most egy ideig nem lesz senki sem újra terhes ebben a kikurt házban!- Emeli fel apa a hangját.

- Apa...- próbálnám megnyugtatni, de nem tudom mit mondhatnék neki.

- Nyugalom Tim! A gyerekvállalás remek dolog! Te leszel a legnagyszerűbb nagypapa a világon! Biztos vagyok benne- simogatja meg az oroszlánt, amiből egyből egy macskakölyök lesz a monológ végére.- Hagyjuk magukra a fiatalok és igyunk meg egy kávét kettesben. Majd máskor megismerem őket- húzza maga után apámat a lifthez, ahol eltűnnek.

- Ki ez és mit művelt az apánkkal?- Pislog rám értetlenül Pep.

- Fogalmam sincs- állok én is furcsán az ügyhöz.

Ez bizarr volt.

- Engem inkább az érdekelne, hogy apád mire utalt azzal, hogy "most egy ideig nem lesz senki újra terhes"?- Szólal meg Cris.

Kezében lévő telefonja rezegni kezd. Miközben ránéz a hívó nevére én ugyanezt teszem.

- Biztosan Tatjana. Juni tudja már, hogy lesz egy orosz kistesója?- Szólok vissza durván.

- Nekem talán nem lehetnek barátaim? Tudtommal ti is csak barátok vagytok Neymarral.

Legszívesebben szétfaggatnám azt az önelégült képét, majd agyoncsókolgatnám.

- Igen. És mi most megyünk is- tereli ki a birka társaságot az ajtón.

A nyílászzáró csukódása jelzi, hogy már csak ketten maradtunk.

- Nos?- Húzza fel szemöldökét kérdően.

Nagy levegőt veszek és mesélni kezdek.

- Terhes voltam. Tőled. De elvetéltem a sok idegeskedéstől. Ezt akartam elmondani, amikor elküldtél. A legelső alkalommal történt. Régóta ugyanazt a fogamzásgátlót szedtem és emiatt a szervezetem immunissá vált rá. Érted te ezt? Gyereket vártam tőled, te szemét!- Üvöltöm arcába sírva  a kegyetlen igazságot.

58. fejezet ~ Változások

Sergio Ramos

28. November; Úton Dubai felé

Alattunk, mint vastag paplanok gomolyogtak a felhők.

Hívogatóan puhának tűntek innen fentről szinte kedvem lett volna rájuk zuhanni és kezeimet széttárva elterülni rajtuk. Néha kivillant egy-egy hegy vagy szárazföld darabka alóluk, de túlnyomó többségben rejtve maradt a föld a szemünk elöl.

 - Leülhetek? - szakította félbe gondolataimat Ronaldo halkan.

 - Tőlem - vontam meg a vállaimat. Fejemet még inkább az ablak felé fordítottam. Gőzöm sem volt róla, hogy mit akarhat tőlem a portugál. Egy ideje már beszélő viszonyban sem voltunk Kate miatt. Az hogy most itt ülök a gépén és Dubai felé tartok vele, egyedül Marcelo állhatatosságának köszönhetem. A kis brazil kihisztizte, hogy én is jöhessek a "Kattel-valami-nem-oké" elnevezésű útra. 

 - Nézd, én ... - hallgatott el hirtelen, mintha nem tudná hogyan fogjon bele a mondandójába. 

 - Igen? - néztem rá felhúzott szemöldökökkel, cseppet sem könnyítve meg neki a dolgot.

 - Figyelj Sergio - kezdett bele újból. - Tudom, hogy az utóbbi időben enyhén szólva gyökér voltam veled, de azt hiszem ez érthető.

- Ebben igazad van - bólogattam egyetértően, amit látható megkönnyebbüléssel fogadott -, tényleg egy gyökér vagy, sőt főgyökér - fejeztem be a mondatomat majd a kezemet felemelve jeleztem, hogy még nem fejeztem be. - Nem értettem és még most sem értem igazán, hogy mégis miért változtál meg ennyire? Miért fordultál ki magadból, mikor te voltál az aki elküldte Katet és a karrierjét választotta? Vagy nem így van? - néztem rá dühösen.

 - De - nyögte ki letaglózva.

 - Miattad ment el, majd mikor végre újra köztünk volt, te viselkedtél vele ocsmány módon. 

 - Igen, de te lecsaptad a kezemről - pislogott rám, mint egy durcás gyerek.

 - Nem Cris, nem tettem. Neked már az égadta világon semmi dolgod nem volt vele amikor mi összejöttünk - mutattam rá az igazságra. - Te is nagyon jól tudod, hogy Katenek nehéz ellenállni. Van benne valami vadság, valami megfoghatatlan káosz. Mintha mindig menekülne az érzései elől - magyaráztam szinte csak magamnak.

 - Ez hülyeség - torkolt le a csatár. - Kate egy édes kiscica, aki nem vágyik másra csak egy biztos kapcsolatra. Imádtam amikor hozzám bújva beszélgettünk az elképzelt jövőjéről - sóhajtott fel szomorúan. 

 - Kate-tel összebújni? - néztem rá csodálkozva. - Ő egy energiabomba. Nem bújik hozzád, csak lecsapolja az energiáidat - vigyorodtam el. - Persze ha érted mire gondolok? 

 - Értem amit mondasz, de mégsem - csóválta továbbra is a fejét. - Lehet, hogy Garethnek van igaza?

 - Miben is?

 - Hogy Catherine skizo....

 - Ki ne mond! - szóltam rá durván. - Nincs neki semmi baja! Egyszerűen csak mindkettőnkkel máshogy viselkedett - magyaráztam sietősen mielőtt a kételyek bennem is elburjánzottak volna. 

 - Majd meglátjuk - sóhajtott fel. - Nem sokára odaérünk és minden kiderül. 

 - Ja - pislogtam újra az ablak felé.

 - És Serg - lökött oldalba a portugál - csakhogy tudd, már nem haragszom rád.

 - Még jó! - forgattam meg a szemeimet. - Akkor béke? - vigyorodtam végül én is el. 

 - Béke - nyújtotta felém a kezét, amibe belecsaptam. 

A hátunk mögött hatalmas ováció fogadta a tettünket. Röhögve csóváltuk meg mindketten a fejünket, egyetértve benne, hogy a csapattársaink idióták. 

Pearl Clark

28. November; Dubai. Egyesült Arab Emírségek

Percek óta bámultam a tükörképemet. Kezeim a hasamra csúsztak és végig siklottak rajta. Még mindig nem békéltem meg a gondolattal, hogy anya leszek. Úgy éreztem, hogy a sors direkt baszik ki velem ennyire. 

 - Min gondolkodsz ennyire? - állt mögém a jobbik felem. 

 - Azon, hogy most visszakapok az élettől minden szemétséget amit eddig elkövettem - szaladt ki az igazság a számon.

 - Pep - simította a tenyerét a vállamra kedvesen Kate - azt hittem már belenyugodtál és elfogadtad a történteket?

 - Sose fogom - morogtam. - Nem cserélhetnénk? - pislogtam rá a legszebb nézésemmel.

 - Bolond - ölelt szorosan magához. - Hidd el amikor majd a karjaidban tartod őket, senkivel nem cserélnél... - húzta hamis mosolyra a száját. 

Idióta, korholtam magam, mert tudtam mennyire fáj neki ez az állapot, hiszen ő mindent megadott volna azért, hogy megszülessen a kisbabája. Elszégyelltem magam. Szorosabban vontam őt magamhoz, így kérve tőle bocsánatot a helyzetért. 

 - Azon agyaltam.. - bukott ki belőlem hirtelen.

 - Igen?

 - Mit szólnál, ha levágatnám a hajam?

 Kate elkerekedett szemekkel nézett rám.

 - Ez most hogy? Miért? - értetlenkedett hiszen megszokta, hogy születésünktől fogva teljesen egyformák voltunk. Soha senki nem mert volna olyan ötlettel előállni, mint az enyém. Nem akartuk, hogy bárki is megkülönböztessen minket egymástól. Ez volt a mi aduászunk. 

 - Nem tudom - vontam meg a vállamat. - Úgy érzem, eljött az az idő, hogy felnőjünk - mosolyogtam rá halványan. 

 - Igen - sóhajtott fel ő is miközben egymás mellett álltunk és bámultuk magunkat a tükör előtt. - Talán igazad van. Ideje lenne, hogy felnőjünk. 

(...)

Boldogan és megelégedetten léptem ki a fodrászat ajtaján. Lehullott tincseimnek köszönhetően úgy éreztem, mintha a gondjaim sora is megrövidült volna.

Kinyitottam az autóm ajtaját és a táskámat átdobva az anyósülésre, beültem. Alig soroltam be a forgalomba, valami megmagyarázhatatlan érzésnek engedve ráfutottam az autópályára. Egy gombnyomással eltüntettem a fejem felől a tetőt és bakancsos lábammal a gázra léptem. A szél belekapott a hajamba és összevissza borzolta. Isteni érzés volt. Az adrenalin megemelkedett a véremben ahogy egyre gyorsabb tempóra kapcsoltam. Úgy éreztem magam, mint aki legyőzhetetlen. Száguldottam, kerülgetve az előttem lassabban guruló kocsikat. Hirtelen egy autó vágódott ki elém és én csikorgó kerekekkel álltam meg tőle pár centire. Lehunytam a szemeimet míg a testemet remegés fogta el. Majdnem meghaltam. Ha egy kicsit is gyorsabban megyek, vagy lassabbak a reflexeim...

 - Jól van kisasszony? - kérdezte egy mellettem álló ismeretlen férfi aggódva. - Nagyon sajnálom - hebegte. - Nem néztem a tükörbe. Nem láttam, hogy itt van mögöttem - tördelte a kezét. 

 - Ütköztünk? - kérdeztem rekedt, az ijedtségtő remegő hangon. 

 - Nem, hála Istennek! - törölte meg izzadt homlokát. 

 - Ó, az jó - motyogtam.

 - Kisasszony, jól van? - nézett megint rám. - Olyan sápadt és ...

Nem hallottam a folytatást, mert az autóm belseje forogni kezdett velem és elragadott a sötétség. 

(...)

 - Hogy a fenébe történhetett ez? - eszméltem fel egy nagyon dühös hangra. Undorító fertőtlenítő szag kúszott az orromba. A torkom száraz volt, mint a smirgli. Szemhéjaim olyan nehezek voltak, hogy nem bírtam felemelni őket, mintha valaki puszta szeszélyből lent akarná tartani. - Direkt csinálja ezt velem? 

 - Nyugodj meg Vinc! - ismertem fel a nővérem hangját. - Én sem tudom, hogy mi történt, de majd megkérdezzük tőle, ha felébred.

Eljutott az agyamig, hogy itt rám gondolhat. Mégis mi történhetett? - ráncoltam össze a homlokom. Hirtelen beugrott, az autópálya, a fékezés, a férfi a kocsimnál. Felnyögtem.

 - Pep! Szívem! Jól vagy? - ugrott mellém Kate aggódva.

 - Csalánba nem üt a mennykő - nyögtem fel és végre sikerült kinyitnom a szemeimet is. Idegenkedve néztem végig a fehér szobán. - Miért vagyok itt? - próbáltam felülni.

 - Azért mert egy felelőtlen... 

 - Kuss! - fogta be a nagyon dühös olasz száját a nővérem két kézzel. - Azt mondta a doki, hogy most jobb, ha nem idegesítjük fel.

 - Még mindig nem értem, mi van? - néztem értetlenül egyikről a másikra.

 - Mire emlékszel? - ült le mellém Catherine, de közben gyilkos pillantásokat küldött Vincent felé.

 - Odáig megvan, hogy elém vág egy autó és fékezek. Volt egy pasas is, de az már nem annyira tiszta - ráztam meg a fejemet, hátha attól kitisztulnak az emlékeim. - Miért? Mit csináltam?

 - Hah! Majdnem megölte magát, a babákat és még megkérdezi, hogy mit csinált? - csattant fel Vinc.

 - Azt mondtam fogd be a szád! - sziszegte Kate idegesen. - A pasas is megmondta, hogy ő volt a hibás és nem a húgom. 

 - Persze! Te is tudod, hogy Pearl felelőtlen volt. Mi lett volna, ha nem áll meg időben? Tudod mi maradt volna belőlük? Semmi! A nagy büdös semmi! - ordított az olasz majd kisietett az ajtón. 

 - Ne foglalkozz vele - simított végig a kezemen a testvérem. - Kiakadt, mert nagyon megijedt, hogy valami bajotok esett.

 - Igaza van - dőltem hátra - felelőtlen voltam, de annyira jó érzés volt - szöktek könnyek a szemembe. - Szinte szálltam a széllel és minden gondom eltűnt egy pillanatra.

 - Tudom édesem - mosolygott rám az ikrem. - Amúgy baromi jó lett a hajad.

 - Ó, köszi - nyúltam a megrövidült tincseimhez. - Szép kis firma vagyok mi? - csóváltam meg a fejem, majd felemeltem a takarót.

 - Mit csinálsz?

 - Minek tűnik? Utálom a kórházakat, úgyhogy haza megyek - közöltem miközben már a ruháim után kutattam a faliszekrényben. 

 - Pep, a doki azt mondta, hogy pihenned kell. Sokkoltad a szervezetedet és ezért ájultál el. 

 - Nem érdekel - intettem le. - Otthon sokkal jobban tudok pihenni. Amúgy is, nálad jobb ápolónőt keresve sem találnék - kacsintottam rá.

 - Biztos vagy benne? - sóhajtott fel lemondóan.

 - Igen. Egy percig sem maradok itt tovább. 

 - Oké, de akkor én mondom meg, hogy mit csinálhatsz és hogy mennyit pihensz - nézett rám szigorúan. 

 - Rendben - egyeztem bele -, de most már menjünk! - rángattam az ajtó felé.

(...)

  

 - Feküdj le én pedig csinálok neked valami finomat - paskolta meg a kezemet Kate miután hazavitt magához. Muszáj voltam beleegyezni, hogy pár napig nála lakom, különben még mindig a kórházi ágyat koptatnám. 

Vincent, mint egy néma testőr követett minket. Nem mertem a szemébe nézni, mert szégyelltem magam a történtek miatt. 

 - Előbb lezuhanyozom, mert fertőtlenítő szagom van - közöltem velük majd besurrantam a fürdőszobába. Gyorsan ledobáltam magamról a ruháimat és beálltam a forróvíz alá. A nedves cseppek összekeveredtek az arcomról lecsorgókkal. Homlokomat a csempének döntöttem és hagytam, hogy a víz felmelegítsen, de közben testemet zokogás rázta. Nem tudom meddig sajnálhattam magam, de arra eszméltem, hogy valaki magához húz és a hajamat simogatva próbál megnyugtatni.

 - Hey, Kiscica - súgta Vincent kedvesen a fülembe. - Nincs semmi baj.

 - De i-hi-ge-hen - hüppögtem, levegőért kapkodva. - Ma-hajd-ne-hem - me-heg -ha-altam - csuklott el a hangom. 

 - De csak majdnem. Itt vagy, épen és egészségesen - emelte fel az államat. Szemeimet összeszorítottam, hogy ne kelljen látnom a vádló tekintetét.  - Pep, kicsim! Nyisd ki a szemedet! - kérte.

 - Üm-üm - ráztam meg a fejemet.

 - Szóval nem?

 - Nem - tartottam ki az állításom mellett. 

 - Rendben - egyezett bele készségesen és pillanatokkal később csak azt éreztem, hogy a lábaim a levegőbe emelkedtek és az ölébe kapva besietett velem a szobába. Ott letett az ágyra és fölém mászott. - Kinyitod a szemed?

 Ajkamat beharapva továbbra is csak a fejemet ráztam. 

 - Oké, te akartad - mondta és a hangján hallottam, hogy mosolyog. 

Hirtelen levegő után kezdtem kapkodni és a szemhéjaim kipattantak a sokktól mikor Vincent szája a mellemhez ért és nyelvével végig simított rajta.

 - Mi a fenét csinálsz? - pislogtam rá értetlenkedve.

 - Felhívom magamra a figyelmed! - vigyorgott. - Látod, már a szemed is nyitva van.

 - Baszd meg! 

 - Azt azért nem, de örömet okozhatok neked anélkül is - kacsintott rám somolyogva.

 - Vincent! - csattantam fel, de ahogy megéreztem az ujjait a lábam közt, felziháltam. Utáltam, hogy ennyire kéjsóvár vagyok, de nem tehettem róla. A terhesség felfokozta a szexuális étvágyamat. 

Hagytam, hogy megtörténjen. Mi bajom lehet? - kérdeztem magamtól. - Talán terhes leszek? Ja az nem, mert már az vagyok - nevettem fel magamban majd engedtem az élvezetnek, hogy az olasz szakértő ujjai felrepítsenek a mennyországba. 

(...)

 - Pep - bújt a hátamhoz Vincent.

 - Hm? - szuszogtam az álomvilág szélén lavírozva.

 - Ugye nem...? Mármint nem akartál..? - csuklott el a hangja, ami azonnal arra késztetett, hogy felé forduljak és a szemébe nézzek, de amit ott láttam az engem is megdöbbentett.

Olyan mérhetetlen fájdalom sugárzott belőle, hogy a szívem belesajdult.

 - Arra célzol, hogy öngyilkos akartam-e lenni? - pislogtam rá, mire aprót bólintott. - Nem - ráztam meg a fejem komoran. - Eszembe se jutott ilyen marhaság. De te miért gondolsz ilyen hülyeségeket?

 - Talán mert nem akarod ezeket a babákat és mert én vagyok az apjuk és nem...

 - Fogd be! - simítottam végig az arcán. - Ha már bekaptam a legyet, én baromira örülök neki, hogy te vagy az apjuk és nem egy idióta focista. Amúgy meg nálad jobb apát el sem tudnék képzelni nekik - fúrtam az arcomat a mellkasába. Mélyen beszívtam az illatát és élveztem a hátamat simogató kezeinek mozdulatát. Annyira jól esett a nyugalom ami körül ölelt, hogy néhány pillanat múlva elaludtam és csak akkor ébredtem fel, mikor kintről hangoskodás, kiabálás zaja szűrődött be. Kábán sétáltam el az ajtóig és léptem ki a nappaliba, ahol nem várt kép fogadott. 

 - Miért kell így ordibálni? - nyújtózkodtam majd tekintetem megakadt a szobában lévő focistákon.

 - Mondtam, hogy van tetkója! - kiáltott fel Benzema elégedetten miközben rám kacsintott.

 - Upsz, azt hiszem lebuktam - kaptam a szám elé a kezem, de közben elnevettem magam a többi pasi arckifejezését látva. Ha lehetséges lett volna, tekintetükkel levetkőztetnek, de mivel meztelenül aludtam, így ez már megoldott volt. 

 - Pep, azt hiszem jobb ha felöltözöl - szólt rám Kate ijedt hangon. Körül néztem a szobában és a tekintetem megállapodott a portugál elképedt arcán. Elhúztam a szám majd királyi csípőriszálással a szobámba sétáltam, hogy magamra kapjak valamit. 

 - Mi történt? - ásítozott hatalmasakat Vinc. - Mi volt ez a hangzavar?

 - Semmi, csak tele van a nappalink kiéhezett focistákkal - vontam meg vigyorogva a vállam. 

 - Miiii? - ült fel az olasz hirtelen.

 - Ronaldonak végre összegyűlt annyi vér a pucájába, hogy  Kate után jöjjön - kacsintottam rá boldogan a barátomra. - Remélem most már nem szúrja el.

Sergio Ramos

28. November; Dubai, Egyesült Arab  Emírségek

Percekig nem pislogtam, csak néztem az ajtót ahol az előbb tűnt el a lány.

 - Megmondtam vagy megmondtam, hogy van tetkója? - lökött ki sóbálvány állapotomból a francia. 

 - Azt hiszem én most leülök - meredt maga elé Marcelo miközben fenekével a kanapéra huppant. Gareth, James és Karim követték a példáját. Én mozdulni sem tudtam és ahogy elnéztem, Cris ugyanígy volt vele. Tekintetét Kate-re? függesztette. Némán vártuk, hogy a másik lány, aki megszólalásig hasonlított Catherinre visszajöjjön. 

 - Mi ez a gyász hangulat? - robbant be hirtelen, oldalán az olasszal. 

Mindannyian felé kaptuk a tekintetünket. 

 - Én ezt nem értem - rázta meg a fejét Cris értetlenkedve.

 - Jaj, hát nem látod? - tárta szét a kezeit a bongyor. - Ikrek! Méghozzá egypetéjűek!

 - Ott a pont Marci! - nevetett rá a rövidebb hajú.

 - Oké, de most már elmondhatnátok, hogy melyiktek Kate és melyiktek....? - nézett rájuk Gareth kíváncsian.

 - Pearl? Vagy inkább Pep? - segítette ki az olasz mellett álló. - Az lennék én.

 - Pep? - nézett fel hirtelen Cris. - Pep az nem férfi név? 

 - Amint látod nem - mutatott magára a lány.

 - Én azt hittem.... Én... - zavarodott össze.

Kíváncsian fordultunk a portugál felé, aki egyre fehérebb lett. Attól tartottam, hogy elájul, így egy széket csúsztattam mögé és leültettem. 

 - Jól vagy? - kérdeztük szinte egyszerre a másik lánnyal, aki most már tuti, hogy Kate volt.

 - Nem - motyogta. - Én egy hatalmas fasz vagyok - sóhajtott fel és mi hallgatólagosan egyet értettünk vele.
 - Akkor ha jól értem, most te voltál Madridban - mutatott Bale a rövid hajúra.
 - Yess! - kacsintott rá a lány.
 - Én téged? ... Veled? ... - nyögött fel Cris hirtelen és tenyerei közé rejtette az arcát.
 - Igen, engem smároltál le a reptéren - vigyorgott a portugálra a Pearl nevű. - Egész jó volt, de sajnálom, az én mércémet nem ütöd meg!
 - És én? - találtam meg végre a hangom. - Ha jól sejtem, akkor te voltál...
 - Alattad, feletted, melletted, rajtad? - harapta be az ajkát kacéran. - Ó, igen csődör. Az én voltam.
 - És te? - néztem a lány mellett magasodó olaszra. - Te ezt végig tudtad? Ő most akkor végül is ki neked? - pislogtam értetlenül rájuk.
 - A barátja vagyok. A legjobb barátja! - hangsúlyozta ki a szót. - És igen, tudtam róla.
 - Hihetetlen nőszemélyek vagytok! - röhögött fel Marcelo. - Mi meg, illetve Gareth azt gondolta, hogy baj van itt bent - kopogtatta meg a homlokát.
 - Te komolyan idiótának néztél minket? - szólalt meg végre Kate is.
Így, hogy együtt láttuk, hallottuk őket már nem is értettem, hogyan keverhettük össze őket. Catherine hangja lágyabb volt és sokkal komolyabbnak tűnt, mint a testvére. Pearl rekedtes hangja már magában egy kísértés volt.
 - Az nem úgy volt... - kezdett magyarázkodásba a walesi, de Cris közbevágott.
 - Magunkra hagynátok minket? Szeretnék beszélni Catherine- nel - meredt egyenesen a lány szemébe. - Négyszemközt!
 - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet! - vágta csípőre a kezét Pearl miközben gyilkos pillantásokkal bombázta a portugált.
 - Pep, hagyd! - sóhajtott fel Kate. - Egyszer túl kell ezen esnünk - eresztett meg egy halvány mosolyt a testvére felé.
 - Biztos vagy benne?
 - Persze. Menjetek csak - intett remegő kézzel.
Vettük a lapot, így mindannyian felálltunk és elindultunk a másik szöszi után aki kinyitva a bejárati ajtót, megtorpant.
 - Hát te? - kérdezte csodálkozó hangon az ott toporgótól akibe szinte beleütközött.