10.fejezet ~ Összebútorozás

Pearl Clark

17. Szeptember; Milánó, Olaszország

 - Én nem mennék be a helyedbe - hallottam meg a folyosóról Mexes baritonját.

 - Miért? - értetlenkedett az újabb látogatóm, a hangja alapján Lopezre tippeltem.

 - Tegnap óta dühöng valami miatt - válaszolt neki a francia és közben tuti, hogy a szokásos pimasz vigyor terült szét a képén.

 - Azért én teszek egy próbát - kopogtatott az ajtómon a kapus.

 - Bújj be! - kiáltottam ki.

 - Ciao Pep! - dugta be a fejét Diego a résen. - Zavarhatlak?

 - Gyere csak - sóhajtottam fel miközben egy zsák szerencsétlenségnek éreztem magam. Azóta dagonyáztam az önsajnálatban, mióta megláttam a számlaegyenlegemet. Egyszerűen fel nem foghattam, hogy mit gondolt az apám amikor ezzel a csekélyke összeggel szúrta ki a szememet. Értem én, hogy példát akart statuálni, de azt egy kicsivel több apanázzsal is megtehette volna. Most minden nap azon kell aggódnom, hogy mennyit költhetek egy-egy buliban, hogy a fizetésemig kihúzzam.

 - Jól vagy? - nézett rám kíváncsian Lopez.

- Nem - vallottam be kelletlenül -, de gondolom nem azért vagy itt, hogy az én nyomoromról diskuráljunk. Miben segíthetek?

- Biztos nem akarsz róla beszélni?

- Nem, köszi - mosolyodtam el halványan. Úgy éreztem, ez az én gondom és nekem kell megoldanom, valahogy... - Szóval - néztem az előttem magasló kapusra - mi szél hozott az irodámba?

 - Oké - helyezte magát kényelembe velem szemben. - Az van, hogy tegnap hülyéskedtünk az asszonnyal és heccből megemlítette, hogy jól vagyok tartva - húzta el a száját Diego miközben kezét a finoman domborodó hasára fektette. - Én észre sem vettem, hogy felszaladt az a pár kiló - sóhajtott fel -, de az tény, hogy Madridban négy kilóval kevesebbet nyomtam. Szeretném, ha összeállítanál egy olyan étrendet, amivel újra a régi lehetek - pislogott rám kiskutya szemekkel.

I Was Here

 - Rendben - bólintottam majd néhány pillanat múlva leesett, hogy mit mondott. - Voltál Madridban?

 - Te aztán sokat tudsz apád csapatairól - dőlt hátra nevetve Lopez a székében. - Igen, képzeld onnan igazoltam ide miután megnyertük a La Decimát a Bajnokok Ligájában.

 - Ó - forgattam meg a szemeimet. - Gratulálok? - kérdeztem kekeckedve. - Az valami nagy dolog?

 - Basszus te lány! - röhögött a fejét csóválva a kapus. - Te tényleg ennyire nem tudsz semmit a futballról?

 - Dehogynem - néztem rá megjátszott sértődöttséggel a hangomban. - Azt tudom, hogy egy csomó jó pasi kerget egy labdát. Ha berúgják a kapuba, az a gól és akinek több van belőle az a nyertes - húztam ki magam büszkén miközben majdnem elnevettem magam az előttem ülő elhűlt arcát nézve. - Na jó, azért néhány dologgal képben vagyok, de az az igazság, hogy nem nagyon érdekelt eddig a foci. A focisták igen, de maga a játék hidegen hagyott. Elég egy őrült a családban, aki állandóan ennek a sportnak az elemzésével tölti a napjait - húztam el a számat. - Apám másról sem tud beszélni csak arról, hogy melyik csapatához kit kéne leigazolni és hogy az mennyi pénzt hoz majd a konyhára. Bár, ha belegondolok, ebből nekünk eddig csak hasznunk származott - vigyorodtam el a rengeteg átbulizott éjszakára gondolva.

 - Nekünk? - nézett rám Diego kérdőn.

 - Nekem és a nővéremnek.

 - Van egy nővéred?

 - Igen - zártam le gyorsan a témát. Nem akartam teljesen kiadni magam. - Nos, átnézem az eddigi étrendedet aztán megtervezem az újat - vezettem vissza a beszélgetést a kiindulóponthoz.

 - Mikorra leszel kész vele?

 - Hm - gondolkodtam el látványosan, pedig tudtam, mióta itt vagyok nem sok dolgom volt, csak annyi, hogy betartassam a fiúkkal az eddigi diétát. - A délutáni edzés után kézhez kapod.

 - Olyan hamar? - csodálkozott el a kapus.

 - Szeretem a gyors munkát - vigyorodtam el.

 - Ezzel arra akartál célozni, hogy Adil gyorstüzelő? - röhögött fel Diego.

 - Istenem, ti férfiak mindig a saját és a másik farkával vagytok elfoglalva - sóhajtottam fel színpadiasan. - Csak hogy tudd, Adil sokáig és keményen nyomja - hajoltam közelebb az előttem ülőhöz, akinek a szemei teljesen kigúvadtak a szavaim hallatán. Hátra vetett fejjel nevettem el magam.

 - Egy null oda - csóválta meg a fejét Lopez majd felállt és elgondolkodva rám nézett. - Te tuti jól kijöttél volna Marcival. Neki is ilyen szar poénjai voltak.

 - Marci?

 - Marcelo a Real Madrid bohóca.

 - Ja, tényleg el is felejtettem, hogy te ott is játszottál - forgattam meg a szemeimet megint. - Apropó, az a Ronaldo gyerek tényleg akkora spíler?

 - Cris? Nincs vele semmi baj - vonta meg a vállát. - Kicsit túlteng  benne az önbizalom, ami azért valahol érthető az ő kvalitásait figyelembe véve. Imádja a fiát és a családját. Élete a foci szóval tényleg semmi extra.

 - Semmi extra? - hitetlenkedtem. - Nők milliói őrülnek meg érte.

 - Aha, itt van a kutya elásva - vonta fel a szemöldökét Diego vigyorogva. - Tetszik neked.

 - Nincs itt semmiféle eb elföldelve. Egyszerűen csak nő vagyok és van szemem. Az én ízlésemnek kicsit nyálas, de szerintem Kate-nek bejönne - gondolkodtam hangosan, el is feledkezve a kapusról.

 - Úgy, szóval ha neked nem is, de a tesódnak jó lenne?

 - Ja, ő szereti az ilyen kölyök képű srácokat.

 - És te? Neked milyen pasik jönnek be?

 - A férfias, szakállasok - vágtam rá szinte azonnal.

 - De hát Adilnak nincs is arcszőrzete - értetlenkedett Lopez.

 - Igaz, de amíg nem találok egy jóképű szakállas pasit, addig beérem egy kis borostával is - fontam össze az ujjaimat a tarkóm alatt.

 - Neked a Realhoz kellett volna menned - jelentette ki totális meggyőződéssel a kapus.

 - Miért is?

 - Mert ott aztán tobzódtál volna a szőrös pasikban. Amikor ott játszottam nekem is volt egy kevéske - simított végig csupasz állán, ahol most egy szál szőr sem árválkodott. - Ramos, Isco, Carvajal, Arbeloa - sorolta a neveket, mintha nekem tudnom kéne, hogy ki kicsoda. - Bár úgy tudom, hogy Isconak, Álvaronak és Carvajalnak családja van - nézett rám elgondolkodva, mintha komolyan fontolgatná, hogy kivel kéne kezdenem. Ijesztő volt.

 - Akkor maradt Ramos vagy hogy hívják - térítettem vissza a valóságba -, de mivel én itt vagyok, ő meg ott ezért nagyon csekély az esélye, hogy az ágyamban köt ki - próbáltam lezárni a témát.

 - Serg jóképű, de hatalmas szoknyavadász - hagyta figyelmen kívül a próbálkozásomat a férfi. - Bár te sem vagy az a kimondott szűzlány...

 - Sértegetni akarsz? - meredtem rá tettetett haraggal.

 - Eszemben sincs - rázta meg a fejét. - Csak azt mondom, amit hallottam.

 - De jó füled van - morogtam magam elé majd ránéztem az órámra és azonnal tudtam, hogyan szabaduljak meg a focistától és az egyre kényelmetlenebbé váló beszélgetéstől. - Neked nem kéne már a kapuban lenned?

 - Basszus, az edzés! - kiáltott fel ijedten és sietős léptekkel távozott az irodámból, végre egyedül hagyva a gondolataimmal.

Elégedetten dőltem hátra miután előkerestem Lopez mostani étrendjét és hozzá láttam, hogy új fogásokkal cseréljem ki a régieket. Imádtam kiszámolgatni a kalóriákat, ezért teljesen belemerültem a munkába, és ijedten ugrottam egyet, mikor megint megzavart valaki a kopogásával.

 - Bejöhetek? - vigyorgott rám Vincent, mint a tejbetök.

 - Persze - intettem neki. - Azt ne mond, hogy neked is új étrend kell? - néztem rá kíváncsian.

 - Nem, dehogyis - rázta meg a fejét, miután ledobta magát az üres székre.

 - Akkor? - meresztettem rá nagy szemeket.

 - Mit akkor? - ficergett össze-vissza, amiből rájöttem, hogy zavarban van.

 - Vinc, ne szórakozz! Nyögd már ki, hogy mit akarsz! Nekem még dolgoznom kell - lengettem meg az orra előtt az aktát.

 - Oké, jól van! Arra gondoltam, hogy mivel szinte úgyis mindig nálad vagyok, mi lenne, ha odaköltöznék hozzád? Tudom, hogy ez most így hirtelen jött, de kérlek gondold át - fojtotta belém a szót, mielőtt megszólalhattam volna. - Te is jól járnál, meg én is. Felesben fizetnénk a költségeket, soha nem lennél egyedül... - sorolta hatalmas vehemenciával, meg sem hallva a beleegyezésemet.

 - Oké.

 - ...és gondold csak el, milyen jó lenne, ha reggelente főznék neked kávét...

 - Vinc! Azt mondtam oké - vágtam kicsit hangosabban a szavába.

 - Mi? - kerekedtek el a szemei. - Csak úgy beleegyezel? Mármint, ne értsd félre hurrá meg minden, de ez nagyon gyorsan ment - kezdett hitetlenkedni hirtelen. - Azt hittem több idő kell a megfőzésedhez.

 - Gyorsan puhulok - mosolyodtam el magam a barátom értetlen arckifejezését látva. - Az igazság az, hogyha te nem hozod fel, akkor én említem meg neked - vallottam be.

 - Mi a fene? - vigyorodott el. - Csak nem bejön neked a férfias kinézetem? - kacsintott rám dzsigolósan, amitől úgy el kezdtem nevetni, hogy a végén a könnyeim is potyogtak.

Vincent volt az egyetlen pozitívum ebben az őrültségben amibe apám belerángatott. Az igazság az, hogy tényleg eszembe jutott megosztani a lakást valakivel, így felezve a költségeket, viszont soha nem gondoltam volna, hogy az a valaki pont Vinc lesz. Bár, ez a lehetőség hamar elnyerte a tetszésemet.

 - Mikor akarsz átcuccolni? - néztem rá kérdőn.

 - Ma este, ha nem gond - motyogta.

 - Nem, abszolút nem az. De mond csak - ütött szöget valami a fejemben -, hogy jutott ez eszedbe?

 - Jól van - sóhajtott fel - töredelmesen bevallom, hogy a srác akivel eddig együtt éltem, kidobott.

 - Mit csináltál?

 - Semmit... illetve a fülébe jutott a múltkori afférom Fedével - vakarta meg zavartan a tarkóját. - Tehetek én róla, hogy minden meleg pasi engem akar? - tárta szét a kezeit szenvedő arckifejezéssel.

 - Basszus, konkurenciám akadt - nyögtem fel teátrálisan. - A meleg pasi és a ribanc csaj, milyen jó mese lehetne belőle nem? - kérdeztem cinizmussal jócskán megtöltött hanggal.

 - Élni tudni kell - vonta meg a vállait flegmán, mire mindkettőnkből kirobbant a jóleső és hosszan tartó nevetés amiből azonnal tudtam, hogy mindketten leszarjuk, hogy ki mit gondol rólunk. Nekem pedig pont erre volt szükségem.