11.Fejezet~ Mindent a maga idejében

Hands To Myself

Catherine Clark

18. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Nem tesz semmit szájával, szimplán rajta tartja enyémen. Egy ideig még állom a kísértést, de minden kitartásom elillan, amikor egy apró puszit nyom ajkaimra, nem bírom tovább, egyből letámadom száját. Hevesen és durván csókolom meg, hiszen ehhez vagyok hozzászokva, de ő nyelvével finoman nyugtatja le a bennem tomboló óceánt és a csókcsatának indult nyálcseréből szenvedélyes csókot varázsol közöttünk. Nem tagadom, remekül csinálja a portugál. Kezeit szigorúan derekamon tartja és az Istenért sem vezetné lejjebb, micsoda úriember. Régen volt dolgom ilyennel, vagy talán még sosem. Kezeimet nyaka köré fonva pihentetem. Mézédes csókunkat levegőhiány miatt kell megszakítanunk. Homlokát az enyémnek dönti és az előző testhelyzetet megtartva kezdünk el táncolni. Jól esett, szükségem volt már valami ilyenre, sőt talán többre is lenne, de lehet nem ő lenne erre a legalkalmasabb személy.

- Miért tetted?- csúszik ki számon a kérdés, nem tudom honnan pattanhat ki az agyamból ez.

Elmosolyodik és oldalra dönti fejét. Csak néz engem és egy szót sem szól. Állom pillantását és nem tud zavarba hozni tekintetével, valószínűleg ez lenne a célja. Gondolom minden nő egyből elolvad vagy zavarba jön a sötétbarna szempártól, de én nem, nem vagyok olyan, mint a többi.

- Micsodát?- néz rám mosolyogva.

- Ezt- csókolom meg.

Ez a csók már olyan, mint én. Heves és durva. Szinte tépem ajkait. Pár perc után úgy érzem, hogy már érti mire gondolok, így finomat eltolom magamtól. Jobb szemöldököm felhúzom és türelmetlenül nézek rá. Elneveti magát majd elkezd húzni a pult felé, ahol kérni akar nekem egy koktélt, de látva arcomat, rájön, hogy nekem ezek az édes ragacsok nem jönnek be ilyenkor, sokkal inkább a tömény italok. Végül marad egy adag Jack Danielsnél. Könnyen gurítom le torkom a Tenneessee  Wishkeyt, ami meglepi, hiszen egy grimaszt sem vágok miután leteszem a poharam.

- Vajon meddig bírod ilyen jól a piát?- hangjában ott ül ismételten a cinizmus.

Közelebb hajolok füléhez és úgy válaszolok rá.

- Akármeddig- suttogom fülébe, majd nyelvemet végigvezetem fülkagylóján és puszit adva füle mögé nézek vele újra szembe.

Arcomon ott bujkál a sejtelmes mosoly, mint szinte mindig, alig vágyom másra, mint arra, hogy Ronaldo szenvedjen jelen pillanatban a folyton beszólások és utálkozások miatt felém. Felsóhajt egyet és szemei a szokottnál sötétebben csillognak, vágyakozóan. Közelebb lépek hozzá egy lépést, így pont a válláig érek. Picit elemelkedem a földtől és egy puszit nyomok nyakára, mire mindkét tenyere fenekem landol és közel szorít magához. Szórakozottan nézek fel a gatyájában lévő szerszámot irányítani nem tudó focistára. Ajkai éhesen csapnak le ma már nem először számra. Azonnal visszacsókolok. Mikor abbahagyjuk egymás szájának a tépését a kijárat felé kezd húzni, pontosan tudom hova megyünk. Fekete Audijának ülésére utasít és én egészen az úti cél eléréséig idegesítően szuggerálom a vezetőt. Néha vet felém egy pillantást, de semmi több. Más már réges-régen elintézte volna a velem való dolgát az hátsó ülés sorain. Megállva egy hatalmas villa előtt kiszáll és az én oldalamhoz lép, kinyitja az ajtót és a lehető leggyorsabban próbál kivenni az autóból. Szándékosan egyre lassabban haladok a ház felé, ezzel a portugál idegeit feszegetve.

- Szedd már a lábaid, vagy itt a küszöbön duglak meg- súgja hirtelen, rekedt hangján a fülembe.

Felnevetek és már csak azért sem megyek gyorsabban, kezeinkre pillantok, amik időközben összegabalyodtak, hiszen Cristiano így húz maga után. Az ajtó csapódása jelzi, hogy megérkeztünk a házba. Egyből letámadjuk egymást, a csatár fenekem alá nyúl és megemel, mire lábaimat igazi majomként fonom körbe derekán. Belemosolyog csókunkba és a lépcsőn rohan felfelé. Lábával rúgja be az ajtót, majd finomat az ágyra fektet és felém mászik. Nyakamat veszi célba, majd lefelé halad ruhám mély kivágása mellett. Szinte letépjük egymásról a ruhát és a rövid előjátékot szinte teljesen elfelejtve végzi el durván, mégis jólesően dolgát lábaim között.

- Kate- nyög fel ő is engem követve és ér el a csúcsig.

Legördül rólam, egészen pontosan mellém. Egyik kezével átölel és egy csókot nyom arcomra, majd pár percen belül már hallom a férfi békés szuszogását, vagyis alszik. Tenyeremmel megkeresem övét és ujjaival kezdek játszani, míg elnyom engem is az álom

The Silence

19. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Reggel a Nap sugaraira ébredek, ami számomra szokatlan. Szemtakaróm mindig megvéd a beszűrődő fényektől. Bal kezemet felemelve takarom ki a világosságot. Nyugalmas reggeli ébredésemet egy cigarettával tehetném csak szebbé. Óvatosan bújok ki az ölelésből és a csatár földön fekvő ingjét magamra kapom. Mezítláb keresek a konyhába egy kis nikotint magamnak és legnagyobb meglepetésre találok egy doboz sötétkék Marlbolot az egyik felső fiókja, a mellette heverő öngyújtót kezembe kapom és a fenti folyosóról nyíló erkélyre megyek. Leülök egyik asztalhoz és rágyújtok egy szálra. Hamutartó hiányában a földre hamuzok. Éppen fújom ki a füstöt, amikor egy álmos fejjel nézek szembe. Egyből kezemre vándorol tekintete, szíve szerint elnyomná a szálat, de úgysem teheti.

- Gyerek is van házban- néz undorodva rám- szóval megköszönném ha abbahagynád.- céloz a dohányzásra.

Szemeim elkerekednek mikor meghallom, hogy van gyereke, ahhoz képest tegnap egész éjszaka felettébb nyugodtan töltötte velem az estéjét. Csak úgy, mint én vele. Meglepő módon eszembe sem jutott lelépni az éjszaka és a reggel folyamán sem, pedig sosem szoktam megvárni, amíg partnerem felébred, ha emlékszem rá, ha nem. De Cristianora emlékszem, teljes mértékig.  

- És az anyja mit szólna a kis éjszakánkhoz?- csúszik ki számon egy gúnyos kérdés.

Hirtelen kapja felém a fejét és elhidegült arccal néz rám. Egyből megbánom az előbb kiejtett szavakat, hiszen már nekem is világos minden, de furcsa módon féltékenységgel telik meg teljes testem. Sokadszorra kérdezek már olyat tőle pár óra alatt, amit át sem gondolok igazán. Számat kezdem belülről rágni idegességemben és elnyomom a csikket, ahogyan már korábban is kérte. A portugál hitetlen arccal ül le mellém és csak ujjat tördeli tanácstalanul. Tekintetét a talajra szegezi és szemeiben semmit sem tudok felfedezni, talán, mert véletlenül sem hagyja, hogy ránézzek. Tenyerei közé temeti arcát. Egy hatalmas sóhaj után végre rám néz.

- Semmit- mered rám.- Meghalt.

Ebben a pillanatban legszívesebben elástam volna magamat a föld alá, de nem tudhattam róla. Arról sem tudtam, hogy gyereke van, ne hogy a kicsi Ronaldo anyja halott. Mielőtt néma önmarcangolásba kezdtem volna megelőzött egy jól ismert hang.

- Hagyjad, nem tudhattad- küld felém egy bíztató pillantást.- Eleinte elképzelhetetlen mennyiségű pénzeket fizettem neki, hogy hallgasson, hiszen csak pár éjszakát töltöttünk együtt. Majd meghalt, a sajtó természetesen emiatt is szétmarcangolt, miszerint hazudok a haláláról. Nem szórakoznék senkinek sem az életével.- szemében a csalódottság és az őszinteség hívja egymást táncra.- Szinte születése óta magamhoz vettem, általában anya vigyáz rá, ha megyek valahova, de most bébiszittert kellett hívnom, aki még kora reggel lelépett.

- Meséltél már róla valaha egy idegennek, mint én?

Nem vagyok az érzelgős fajta, így nem is tudtam máshogyan reagálni az előbb hallottakra, tudom, elég szar lehet velem beszélgetni. Egy halvány mosoly futja át vonásait és megrázta fejét.

- Te nem vagy idegen- néz mélyen a szemembe.- Gyere, bemutatlak neki- ugrik fel és várja, hogy én is ezt teszem.

A sokk szinte tornádóként söpör végig rajtam. Mi van itt? Megcsókol. Hazahoz. Lefekszünk. Megnyílik előttem és most meg beakar mutatni a fiának. Napokkal ezelőtt még szóba sem állt velem, teljesen bekattant. Nehezen feltolom magam a kezemmel és ránézek, de nem mozdul semerre, helyette ismételten megcsókol. Ha ezt így folytatja teljesen meg fog őrjíteni. Csupán pár másodpercig tart a nyálcserénk, hiszen a következő pillanatban már ujjainkat összekulcsolva húz maga után.

- Hé, Ronaldo állj!- emelem fel hangom, hiszen fékezhetetlen sebességgel rángat maga után.

Felhúzza szemöldökét kérdőn és türelmetlen pillantásokat lövell felém.

- Talán felkéne öltöznöm?

- Siess- tol be maga előtt a szobába, majd rám csapja az ajtót.

Hát ennek tényleg elment minden maradék esze. Homlokomra csapok és lemondóan felsóhajtok. A tegnapi ruháimon kívül nincsen nálam semmi más, így hát ha ő nem, majd én megoldom a ruha kérdést. Fiókjából előveszek egy boxert és felkapom magamra melltartómmal egyszerre. Egy szürke melegítőalsót és egy fehér pólót húzok magamra ruhái közül, a tükör elé lépve késznek nyilvánítom magamat és kimegyek a szobából.

- Jól állnak a cuccaim- mosolyodik el.

Válaszomat meg sem várva ront be egy szobába, ahol a kisfiú-minden bizonyára a fia- éppen tévét néz, spanyolul. Észre sem vesz minket úgy belemerül a mesenézésébe. Hirtelen elengedi kezemet a csatár és fia mögé lép.

- Juni- teszi apró vállára kezeit.

Kicsit megijed apja érintésétől, de mosolyogva tekint fel rá. Szó nélkül öleli meg és, amikor kinyitja szemeit szembenéz velem a kisfiú. Arcára tanácstalanság ül ki egyből, meglepődötten pásztáz engem.

- Apa- szólal meg először- ő ki?- mutat rám, mikor már elengedik egymást.

- Mutatkozz be szépen- simítja meg a gyermek fejét.

- Juni vagyok- lép elém büszkén.

- Én Kate- mosolyodok el és leguggolok hozzá.- Mit nézel?- sandítok a televízióra.

- Bogyó és Babóca- ismerem ezt a mesét, Emírségekben is sok gyerek kedvence.- Te vagy apa barátnője?

Elnevetem magamat a hirtelen jött kérdés miatt, ami szörnyen aranyos. Ha tudná, hogy milyen személyiségem van, nem kívánna az apja mellé. Megrázom fejemet és megsimítom az arcát.

- De apa utoljára Irinát hozta csak haza, szóval biztosan szeret téged és te szebb vagy nála- néz rám nagy szemeivel.- Lány barátai meg nincsenek.- rántja meg vállát a kisfiú.

- Junior, ha együtt leszünk, ígérem szólok neked.- erőlteti meg rekedtes hangját a hetes is végre.

- És az mikor lesz?- teszi fel az újabb kínos kérdést Juni.

- Hamarosan.- üti meg fülemet a csatár magabiztos hanghordozása.