17.Fejezet~ Milánói túra

Sziasztok drágáim!

Sajnálom, hogy eddig nem volt rész. Sajnos kórházban feküdten, de szerencsémre Dolores volt olyan rendes és segítségével viszonylag gyorsan tudtam hozni a kötelezőt.

Remélem nem haragszotok rám!

Puszi Lily

Saturday

Catherine Clark

19. Szeptember; Milánó, Olaszország

Minimális gyomorgörccsel léptem át – a számomra idegen- olasz ház küszöbét. Rendszeresen ott a nyelvem hegyén, hogy színt vallok a húgomnak, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Az érzéseimről beszélni még saját magammal is képtelenségnek bizonyul olykor. A hirtelen nyakamba ugró személy zökkent ki gondolataimból. Kitágult szemekkel meredek magam elé és értetlen pillantásokat vetek az éppen engem ölelgető focista felé. Miután leszakadt rólam izgatottan pislogott rám.

- Ne is fáradj, szar a név memóriája- teszi az előttem álló vállára a kezét Pep.

Gyilkos pillantásokat küldök felé, mire kezembe nyom egy poharat. Meg sem kérdezve, hogy mi van benne koccintok társaimmal és húzom le az italt. Jóleső melegség öleli körbe egész testem az alkoholnak köszönhetően. Jólesően gurítok le még egyet belőle, és máris kevesebb gátlással mosolygok a még mindig elém tornyosuló- valószínűleg- olaszra.

- Mattia vagyok- ölel meg újból.

Ezúttal már gondolkodás nélkül zárom én is ölelésembe őt. Kézen fog és úgy kezd el húzni maga után. Erről szörnyen gyorsan eszembe jut a Cristianoval töltött estém. Kissé megtorpanok, amit az előttem haladó férfi is észrevesz. Kérdőn néz rám, csak megrázom a fejemet és küldök felé egy biztató mosolyt. Láthatóan bevette és már ismételten húz maga után.

- Hé Kate!- hallom hirtelen hátulról a nevem.

Ismételten megállok, és testvérem felé fordulok, aki kezében egy üveg jó minőségű alkoholt szorongat. Kénytelenül elmosolyodom és Mattia kezéből kihúzva az enyémet veszem felé az irányt. Hatalmas vigyor terül szét arcán, jó látni, hogy mosolyogni. Az eddig mellette tébláboló Vincent hirtelen szívódik fel és vegyül el a sportolók között. Végül is, egy meleg pasinak ez maga a paradicsom lehet.

- Mutassuk meg az olaszoknak, hogy mi hogyan bulizunk!- súgja fülembe Pearl.

Nyomok egy puszit az arcára. Imádom őt.

(…)

Jó pár pohár, üveg és liter alkohol után már nem is érdekel semmi sem. Éppen egyikükkel táncolok. A nevét nem tudtam megjegyezni, de azt igen, hogy messze ő a legmagasabb mindenki közül itt. Hajnali három óra felé lehet és Pepet elvesztettem már pár órája. Gondolom, valamelyikkel tölti az éjszakáját, legalább jól szórakozik.

Megfordulok partnerem karjaiban és körbefonom ujjaimat tarkóján. Kezeit finoman derekam alá csúsztatja pár centivel és közelebb lép hozzám. Felnézek, a nálam körülbelül két fejjel nagyobb srácra miközben ujjaimmal bőrét cirógatom. Különösebb érdekfeszítés nélkül hajol közelebb hozzám és csókol meg. Egy újabb jelentéktelen nyálcsere, egy szintén jelentéktelen emberrel. Unottan csókolok vissza és teljesen érzelem mentesen teszem dolgomat. Meg kell hagyni, jól csókol a futballista, akinek még mindig nem tudom a nevét. Gyorsan túlesünk a dolgon és elválok tőle.

- Elég gáz, hogy egy tizenhat éves előbb szedi össze, mint Mattia- hallok egy röhögő hangot.

Szemeim azonnal kipattannak és elhűlten fordulok meg. Balotelli vigyorog velem szemben. Egyedül az ő nevét voltam képes megjegyezni, nem túl meglepő módon. Fehér fogsora csak úgy csillog-villog, miközben rajtam legelteti a szemeit, pedig ruhám ezúttal nem is mutat túl sokat.

Szépen lassan jutnak el agyamhoz szavai, talán pár percbe is beletelhet, míg teljesen felfogom őket. Kettőt még pislogok magam elé mielőtt Mariora emelem tekintetem. Ezt a gondolatot gyorsan el is vetem és a másik felé fordulok.

- Te tizenhat éves vagy?- szalad pár oktávval feljebb a hangom, mire még páran odakapják a fejüket.

- És fél- vigyorog arcomba.

- És erről nekem miért nem szólt senki?- nevetem el magamat.

- Nem gondoltuk, hogy pedofil hajlamaid vannak- húzza el száját az egyik.

- És neked mi a neved?- mérem végig jelentés lenézést sugározva felé.- Na meg neki- biccentek a kisfiú felé.

- Andrea Bertolacci, szolgálatodra hölgyem- hajol meg egy picit- huszonöt vagyok- kacsint rám.- Ő pedig, Gianluigi Donnarumma.

Csak megforgatom szemeimet és kilépve a középpontból egy nyugalmasabbnak tűnő kanapén foglalok helyet egy pohár Martinival kezemben. Húgomat kezdem szemeimmel keresni és szerencsére sikerül is megtalálnom, egy másik férfi társaságában. Tetőtől talpi mérem végig a hímneműt. Meglehetősen helyes pasit fogott ki magának, valószínűleg ezúttal nem csak egy estére. Magam elé kezdek meredni és észre sem veszem, hogy közben már egy újabb adag Martinit töltök magamnak. Mikor már sokadszor ürítenem ki az ibrik tartalmát besüpped mellettem a vajszínű szófa.

- Hogy hívják?- teszi kezemre a sajátját Pep.

Felsóhajtok. Rájött, innen már nem tudom magamat kimagyarázni. Kínomban elmosolyodok, ami inkább vicsorra sikeredik.

- Ronaldo.- motyogom magam elé.

(...)

I Cry

21. Szeptember; Milánó, Olaszország 

Drága húgommal történő józanodásunk ezúttal átnyúlik még a mai napra is. Reggel-ismét- komótosan kelek fel és csoszogok ki a konyhába. Lefőzök magamnak egy giga adag kávét és a kanapéra vetem magamat. Pearl már biztosan dolgozik, Vincent pedig hát, ő Vincent. Nagyon megkedveltem a srácot ezen rövid idő alatt is. Tv irányítóval kezdek el babrálni, végül sikeresen bekapcsolom azt. Unottan bambulom az olasz dumát, mintha értenék is belőle valamit. Néhány áthallás néhol van, de több nekem sem jön le ebből a maszlagból. Csupán néhány perc után megelégelem ezt a tevékenységemet és kikapcsolom a televíziót. A komódon elhelyezett digitális órára pillantok. Elképedek látva az időt és sietős léptekkel indulok meg jelenlegi birodalmamba, a vendégszobába. Húgomtól kapott szétszórt ruhákat kapkodom össze és a fürdőben lévő szennyes kosárba rakom őket.            

Hamar végeztem a rendrakással így készen álltam az indulásra, vissza Madrid, de előtte még egy gyors búcsú Peptől és Vincenttől. Leírhatatlanul jó érzés volt látni, beszélni vele, megölelni. Utolsó darabokat dobálva táskámba lépek ki a lakásból. Pep kulcsával bezárom az ajtót és néhány lépés után már az udvaron vagyok.

- Hé Pearl!- oldalra kapom a fejemet, biztosan nekem szóltak.

Odanézve Vinc lépked felém. Elmosolyodom. Viccesen telt a tegnapi nap, hiszen folyton összekevert minket, végül is tényleg ugyanolyanok vagyunk.

Gyorsan szeli át a köztünk lévő távolságot és karaiba zár.

- Kate vagy ugye?- neveti el magát.

- Igen- röhögök már én is.- Hogyan találtad ki?

- Pep sose hord magassarkút- csóválja meg a fejét.- Elvigyelek?

Aprót bólintok és a férfi autója felé vesszük az irányt.

Gyorsan odaérünk a reptérre, aminek egyik bejáratában Pearl áll türelmetlenül. Elbúcsúzom a két jómadártól és magángépem felé az irányt.

21. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Cipőm kopogása tölti be az agyamban lévő zűrt, viszont ez a madridi reptéren csak egy apró zajnak fogható fel. Pár napja parkolóban hagyott Range Roverbe huppanok be, táskámat az anyós ülésre hajítva. Szinte gondolkodás nélkül indulok el egy ismerős ház felé. Most már nincsenek kétségeim, mint pár napja. Biztos vagyok benne, hogy mit akarok.

Ilyen és hasonló gondolatok közepette érek el a célomig. Kipattanok a kocsiból és hevesen kezdek el dörömbölni az ajtón.

- Jövök már!- üvölt bentről idegesen.

Lassan, komótosan nyílik a nyílászáró. Egy fáradt fel bújik ki rajta, valamilyen szinten rémülten, gondolom nem engem várt. Azonnal nyakába ugrok és szorosan ölelem Cristianot. Erősen fonja körém kezeit és fejét a nyakamba fúrja.

- Hogy kerülsz ide?- morogja vállamba.

- Hozzád jöttem.- nézek fel szemeibe.