2.fejezet ~ Ciao!

I'll Show You

Pearl Clark

13. Szeptember; Dubai Egyesült Arab Emírségek

 Elképedve néztem a papírokra. Fáradt voltam és az agyam még nem fogta fel, hogy mit tartok a kezemben. A tegnapi nap sokat kivett belőlem. Főleg az a két srác akikkel megosztottam a szállodai szobát, majd hajnalban fájó szívvel osontam ki mellőlük. Ettől a gondolattól jóleső fáradtság kúszott végig a testemen. Aludni akartam még, de Kate nem engedte. Miután megbeszéltük, hogy kit hova száműztek, ő eltűnt a szobájában. Fejemet a kezeim közé csúsztattam és megpróbáltam felfogni a helyzetet. Hihetetlen, hogy csak azért, mert kicsivel többet költöttem a szokásosnál, egészen Milánóig kell utaznom. Annyira igazságtalannak éreztem a helyzetet, hogy felugrottam és elindultam apám irodájához. Nem kopogtam, egyszerűen csak benyitottam.

 - Beszélnünk kell! – rontottam rá az íróasztalnál ülőre.

 - Nincs miről, amit mondtam, megmondtam. Holnap indul a gépetek. Jót fog tenni nektek egy kis idő külön.

 - De ezt nem teheted! – próbáltam rá hatni miközben megrebegtetem a szempilláimat. Eddig mindig bevált, de most valamiért cserbenhagyott ez a képességem.

 - Pep – sóhajt fel apa. – Nem fogom meggondolni magam. Holnap reggel te is és a nővéred is új életet kezdtek és punktum.

 - Mégis mit kezdjek magammal egy focicsapatnál? – nyafogtam kislányosan.

 - Ha jól tudom, megszerezted a dietetikus diplomádat? – nézett rám merően, mire bólintottam. – Nos, akkor már meg is van a válasz a kérdésedre. Segíthetek még valamit?

 - Szívtelen vagy – álltam fel sértődötten a székből, majd vissza se nézve becsaptam magam után az ajtót.

 Dúlva-fúlva siettem fel a szobámba ahol elő vettem a bőröndjeimet és sietősen bepakoltam mindent, amire szükségem lehet. Alig hallottam meg a kopogást a szitkozódásomtól, ami folyamatosan elhagyta a számat mióta felértem.

 - Szabad! – kiáltottam.

 - Nem sikerült? – nézett rám kérdőn a testvérem.

 - Nem - mordultam fel idegesen. - Nem értem, eddig soha nem panaszkodott, hogy mennyit költünk. Miért pont most jött rá a bolondóra?

Kate szótlanul megvonta a vállát

 - Végül is nem érdekel – húztam el a számat. – Nézzük a jó oldalát – vigyorodtam el. – Új ország, új város, új pasik, új kihívások – kacsintottam a nővéremre, aki elnevette magát. – De még ma itt vagyunk és muszáj, hogy rendesen elbúcsúzzunk - próbáltam magam elé a tükörben egy fekete mini ruhát.

14. Szeptember; Malpensai repülőtér, Milánó, Olaszország

  Napszemüvegemet az orromra toltam, hogy csökkentsem a retinám kiégésének kockázatát. Ahogy lefelé lépkedtem a repülőgép lépcsőjén, megpróbáltam mélyeket lélegezni. A tegnapi este megint eldurvult egy kicsit, de nem bántam. Egy Clark lány búcsúzzon emlékezetesen.

 Na az megvolt - húzódott vigyorra a szám széle mikor visszagondoltam az éjszakámra és a salsa táncos fiúra, aki nem csak a parketten tudta őrültbe kergetni a nőket a csípő mozgásával. Viszont azonnal le is hervadt a mosolyom mikor eszembe jutott a elválás a testvéremtől. Már most hiányzott. Soha nem voltunk még távol egymástól.

 - Pearl Clark? - hallottam meg a nevemet mire az előttem tornyosuló izom emberre néztem.

 - Igen - bólintottam.

 - Vincent vagyok, Vincent Ambroso, de az ismerőseimnek csak Vinc. Én fogom elkalauzolni a városban - nyújtotta a kezét, amit megráztam.

 - Az apám alkalmazta? - kérdeztem gyanakodva. - Mert ha igen, megmondhatja neki, hogy nincs szükségem bébiszitterre...

 - Nem kisasszony. Én Barbara Berlusconi személyes kérésére vagyok itt - vette el a csomagjaimat.

Yes I Am

 - Ó...hát akkor köszönöm - motyogtam immár magamnak, mert a férfi a két hatalmas bőröndömmel már jóval előttem járt. Sietősen követtem őt egy piros Audi R8-hoz. - Hűha - kerekedtek el a szemeim az autócsodát simogatva, aminek a rendszáma már messziről hirdette a tulajdonosa nevét Pearl:01. - Ez gyönyörű.

 - Igen kisasszony. Az apja úgy gondolta, hogy ez tökéletes lesz a magácska számára - bólogatott lelkesen az alkalmi sofőröm.

 - Nem lehetne, hogy tegeződjünk? Ettől a magázástól úgy érzem magam, mint valami vénkisasszony a tizenhatodik században - húztam el a számat.

 - Rendben, köszönöm - vigyorodott el a férfi miközben betette a csomagjaimat az autóba. - Nem gond, ugye ha én vezetek a lakásodig? - nézett rám kérdőn. - Szerintem még kell egy kis idő, míg hozzá szoksz az itteni közlekedési kultúrához.

 - Oké - nyitottam ki az anyós ülés ajtaját, majd mikor elhelyezkedtem, rávigyorogtam a mellettem ülőre. - Vigyen haza Jean!

 - Igenis - nevette el magát Vincent és besorolt a forgalomba.

 Egy ideig szótlanul bámultam kifelé az ablakon. Tekintetemmel próbáltam felmérni az új otthonom lehetőségeit.

 - Mond csak Vinc, vannak itt jó éjszakai szórakozó helyek? - fordultam hirtelen a sofőröm felé.

 - Csak azok vannak. Miért? - tekerte meg a kormányt miközben befordultunk egy utcán. - Csak nem bulizni szeretnél már első este? - röhögött fel.

 - Naná, hogy azt akarok! Miért mit gondoltál? Valahogy meg kell ünnepelnem, hogy megérkeztem - magyaráztam neki megjátszott komolysággal.

 - Ha gondolod, este érted jöhetek és akkor megmutatom neked a legmenőbb helyeket - húzta fel a szemöldökét várakozva.

 - Szuper! - dőltem elégedetten hátra az ülésemben. - Gondolom ma még nem kell kezdenem - motyogtam magam elé.

 - Úgy tudom csak egy egyszerű találkozód lesz délután az igazgatótanáccsal - világosított fel újdonsült barátom.

 - Remek - sóhajtottam fel. - Mikor lesz a nagy összeborulás?

 - Amint megmutattam a lakásodat, elviszlek a San Siroba. Persze, ha neked is jó úgy? - ajánlotta fel Vincent.

 - Tökéletes.

 Néhány perc múlva bekanyarodtunk egy luxus lakópark elé. A biztonságiőr miután leellenőrizte a belépőkártyánkat, beengedett.

 - Te is itt laksz? - pislogtam kíváncsian a mellettem ülőre, aki egy éles kanyarral leparkolt az egyik apartman előtt.

 - Igen. Sokan kaptunk itt lakást a klubtól.

 - Kaptunk? - értetlenkedtem.

 - Ja, azok a dolgozók, akik nem milánóiak és jó néhány focista is. Szóval egész családias itt - vigyorgott miközben segített kipakolni a cuccaimat a csomagtartóból.

 Napszemüvegemet az orromra húzva körül néztem. Tetszett a látvány. Az út mentén végig virágok, cserjék és örökzöld növények sorakoztak.

Naturally

 - Ez a kecó a tied - térített vissza merengésemből Vincent és kinyitotta az egyik lakás ajtaját. Kíváncsian követtem befelé. Szám széles mosolyra húzódott, mikor megláttam a hatalmas nappalit, ami egybe volt nyitva a konyhával. Bőröndjeimet az előtérben hagytam és végig sétáltam a helységen. Ujjaimmal megsimítottam  a konyhapultot miközben tekintetemet nem tudtam levenni a szobát uraló erkélyajtóról. Elé sétáltam és a kilincset elfordítva kiléptem a teraszra. Egy kisebb szellő belém kapaszkodott és az arcomba fújta a hajamat. Jókedvűen söpörtem el a szemem elől a tincseket.

 - Jó mi? - szólalt meg az engem követő pasi. - Azta! A te erkélyedről a legjobb a kilátás - hallottam ki egy csöppnyi irigységet a hangjából. - Itt aztán lehetne pasizni - motyogta az orra alatt, de az én denevér hallásom azonnal felfogta a szavak jelentését.

 - Vinc, te meleg vagy? - pislogtam elképedve a jóképű férfire.

 - Gondod van vele? - kérdezte kicsit sem barátságosan.

 - Nem, sőt - vigyorogtam rá. - Végre egy pasi, akivel nem csak a dugásról lehet beszélgetni.

 - Nanana! - tette fel a kezeit Vincent. - Azért nagyon szívesen beavatlak a témába, ha kell. Tudok adni egy két tanácsot, tippet mit szeretnek az erősebb nem képviselői - kacsintott rám, amiből egyből tudtam, hogy már az első napon találtam egy barátot magamnak.

 Ahogy visszamentünk a lakásba, átöltöztem egy kényelmes farmerba és egy régi Ramones pólóba, majd kipakoltam a bőröndjeimet a hálószobámhoz tartozó gardróbba. A fürdőszoba polcokon pedig felsorakoztattam az összes szépségipari termékemet amit magammal hoztam. Vincent sokat segített, így két óra alatt minden a helyére került. Elégedetten néztem szét az új otthonomban. Nem is értettem, hogy apa miért gondolta azt, hogy majd ettől megjön az eszem.

 - Nem vagy éhes? - léptem a nappaliban üldögélő barátomhoz. - Mutass egy jó éttermet ahova meghívhatlak - mondtam mikor ő bőszen bólogatni kezdett.

 - Mutatok, de én fizetek - állt fel Vincent a kanapémról, ahol eddig elterülve pihente ki a pakolással járó fáradalmakat.

 - Még mit nem! - csattantam fel. - Rengeteget segítettél. Hadd háláljam meg valahogy - pislogtam rá a szokásos kiskutya szemekkel, ami be is jött.

 - Okés, de legközelebb én hívlak meg - mutatott rám a mutatóujjával.

 - Megbeszéltük - vigyorodtam el. - Akkor gyerünk - vettem magamhoz a kézitáskámat és miután bezártam az ajtóm, beültünk az autómba. Hagytam, hogy a férfi vezessen, mert még mindig döbbenten figyeltem az olaszok őrült vezetési stílusát.

 Később Vinc elvitt a San Siroba, ahol találkoztam Gallianival, Mihajloviccsal és Barbara Berlusconival. Megbeszéltük a fontosabb kérdéseket majd mindannyian gratuláltak az új munkámhoz.

 Este, ahogy előre megbeszéltük, újdonsült barátom elvitt néhány szórakozóhelyre. Mondanom sem kell, hogy azonnal otthon éreztem magam és csak remélni mertem, hogy a nővérem szintén megtalálta a számítását Madridban. Késő éjjel értem haza, így már nem telefonáltam neki, de mielőtt lefeküdtem volna, küldtem egy sms-t.

"Itt minden frankó! Szuper a lakás és a kocsi. Holnap kezdek. Remélem te is jól vagy? Amint lesz egy kis időm, hívlak! Hiányzol és szeretlek! <3 Pep

1.Fejezet~ Hola

Kedves Idetévedők!

Üdvözlünk mindenkit az első fejezet, első pár soránál. Reméljük visszatérő, rendszeres olvasó lesz legtöbbetekből! Nem is tudok igazán semmi különlegeset írni, így az első bejegyzésnél. Szívesen várjuk a pipálásokat, kommenteket, olvasókat, mindenkinek, minden jellegű véleményére kíváncsiak vagyunk!

Én mindig jelen időben írok, társammal ellentétben, aki a múltot szereti használni, a következő fejezetet ő fogja hozni.:)

Jó olvasást!:)

Üdv.: Lily Clark

Skyfall

Catherine Clark

14. Szeptember; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

Reggel ébresztőm csörgésére kelek; 6:30am, hamarosan indulnom kell Madridba. Még mindig alig tudom felfogni, hogy ez tényleg megtörténik velünk, szinte hihetetlennek tűnik számomra, hogy apa valaha is szétszakítsa a megmaradt családunkat- már pedig megtette-.

Kisétálok a konyhába és a kávéfőzőn lévő gombok megnyomásával készítek magamnak kávét. Ameddig forróitalom készül, kezeimmel a sötét konyhabútorra könyökölök, meredten bámulva azt. Piros, strasszos műkörmömmel dobolni kezdek a lakkozott felületen és gondolataimba mélyedek. Mi lesz, ha akármi történik? Apát felhívom majd és segít? Azt se tudom, mit kell majd kezdenem magammal meg ezzel a munkával, sosem dolgoztam. Beszélek négy nyelven és talán ez, csak amire számíthatok, majd. Angol az anyanyelvünk, így általában ezen a nyelven kommunikálunk. Arab nyelvet itt, Dubaiban használjuk legtöbbször. Francia és spanyol tudásunkat ritkán kell csak használni, de most már mindennapossá fog válni számom a spanyol nyelvkörnyezet. Szaggatott sípolás jelzi, hogy a mellettem lévő gép befejezte italom gyártását, mire kezembe veszem és elindulok vele. Az étkezőasztalhoz ülök, körbenézek a lakásban, amit most egy jó ideig nem látok majd. Hihetetlen, hogy ez is eljött. Felsóhajtok lemondóan és elkezdtem inni energialöketem.

- Durva, mi?- Szólal meg húgom, fel sem tűnt, hogy ő is itt van.

- Elképesztően.- Rázom meg fejemet.

 Húgom aprót bólint ezzel jelezve egyetértését.

- Lányok, lent vár az autó!- Toppan be apa, még mindig rezzenéstelen arccal.

Szó nélkül állunk fel az asztaltól és indulunk el.

A kocsiban végig nem szólok hozzájuk, az egész külvilágot kizárva nézek ki az ablakon. Mikor, odaérünk, csendben szállok ki és azonnal a kettő hatalmas "Fly Emirates" feliratú magángéphez megyek. Szinte egymás mellett állnak, de az egyik Milánóba a másik, pedig Madrid felé tart majd. Mielőtt bemennék, megölelem apát, akinek talán csak most tűnik fel mit is tett. Arca megfeszül mikor szólásra nyitja a száját. Ő is ideges.

- Sajnálom lányok, hogy így alakult. Lakás és egy-egy autó vár rátok ott, a reptérre pedig ígérték, hogy küldenek értetek valakit. Pearl- mutat a jobb oldalán lévő repülőre- Catherine- majd a balján lévőre irányítja tekintetét. -Vigyázzatok magatokra!- Fordít nekünk hátat és hagy ott minket, csak úgy, mint tegnap reggel. Érzések nélkül.

- Szeretlek- mondom halkan Pepnek miközben megölelem- sosem foglak elengedni! Apát is átbasszuk, ha kell.

Egy könnycsepp fut végig arcán, mire az enyémek is megindulnak. Egy gyors utolsó puszit adok arcára, letörlöm könnyeit, majd a sajátjaim is. Hatalmas levegőt veszek és indulok a madridi különjáratomhoz, míg ő is a sajátja felé veszi az irányt.

Airplanes

14. Szeptember; Madrid, Spanyolország

- Miss Clark!- Kezd ébresztgetni egy stewartdess.- Megérkeztünk.- Mosolyog rám kedvesen.

Fülhallgatóm egyik felét kiveszem fülemből, majd bólintok egy aprót. Fehér táskámat vállamra helyezem, magassarkúm felveszem és utamra indulok. Közben telefonomra pillantok, amin 03:16pm áll. Lépcsőfokról, lépcsőfokra közelebb vagyok az új életem megkezdéséhez. Amint leérek egy stewarttal találom szembe magam, aki szélesen vigyorog rám, kissé már túlzásba is esik. Arrébb állok egy lépésre és körbenézek a repülőtéren.

- Tessék, itt vannak, a bőröndjei- nyomja kezembe tömérdek csomagomat, majd visszamegy a fedélzetre.

Megforgatom a szemem és gondolatban már a férfi kinyírásán gondolkozom, aki itt hagyott négy bőrönddel. Végig nézek drága gurulótáskáimon és hatalmas nehézkedések árán eljutok velük a legközelebbi kávéhoz a reptéren belül.

Egy óra várakozás után egy férfi jön oda hozzám.

- Hola, Florentino Pérez a csapat elnöke, hölgyem- nyújtja nekem a kezét, amit elfogadok- elnézést, hogy megvárakoztattam önt, de ha megismeri a játékosainkat, mindent megért majd- mosolyodik el kicsit a végére.

- Semmi probléma- szólalok meg monoton hangon, elég régóta itt ülök már, türelmetlenül.

Florentino út közben elmeséli a klub néhány történetét, mesél a csapat tagjairól, meg persze magáról is, út közben még egy kis kitérőt is megejtünk a stadion felé, ahol, mint közben megtudtam, fizioterapeuta végzettségem kell felhasználnom.

 Éppen, hogy befejez, egy sztorit megáll Audijával egy hatalmas vaskapu előtt és megvárja, ameddig kinyílik az ajtó. A kapu kinyílása után egyből behajt, hatalmas parkosított kerttel van körülvéve a szálloda - szerű - épület.

- Bent a recepciósnak megmondod a neved és ő majd eltájékoztat.- Száll ki és csomagtartóhoz siet a bőröndjeimért.- Szólok egy londinernek, hogy vigyék fel a cuccaidat a szobádba. Holnap reggel találkozunk!- Int a spanyol üzletember, aztán telefonálni kezd.

Belépek az üvegajtón és körbenézek. Mindenhol kanapék és kávézóasztalok, valamint néhány automata is helyet kapott. A portásnő aranyosan mosolyog rám, majd miután, elmondom nevemet egy kulcsot tesz elém. A 112-es szobáét, ami a negyedik emeleten foglal helyet. A kulcsot táskámba csúsztatom és mobilommal a kezemben indulok el a lift felé. Megnyomom a hívás gombot is csendben várom, hogy megérkezzen. A mögöttem lévő bejárati ajtó felől hatalmas zaj csapja meg a fülemet és egyből odanézek. Egy csapat férfi sétál be az ajtón, hangoskodva. Láthatóan jól elvannak, valahonnan ismerősnek tűnnek páran közülük. Méregetve nézem őket, mikor ez egyikkel szembenézek, aki hirtelen felkiált.

- Új lakó!- Üvölti el magát, egy barna, göndör hajú srác miközben rám mutat.

Walk

Egyből mindannyian rám emelik íriszeiket érdeklődően. Rajtunk kívül még a portáslány tartózkodik a halban így egy segélykérő pillantást vetek felé, mire ő csak elmosolyodik és rám kacsint. Felnevetek reakcióján, majd az időközben megérkező liftbe lépek. Megnyomom a negyedik emelet gombját és várom, hogy becsukódjon az ajtó, de ahelyett, hogy bezáródna épp ellenkezőleg működik, kinyílik. Értetlenül nézek a nyílászáróra, azzal a gyülekezettel nézek szembe, akikkel az előbb is.

- Nem gond, ha csatlakozunk?- Kérdezi a bongyor srác egy ijesztő fél mosollyal az arcán spanyolul.

Választ meg sem várva tömörülnek be mellém a liftbe mindannyian. Engem pásztáznak kérdőn, várva, hogy megszólaljak.

- Nem beszélek spanyolul, ne haragudj.- Válaszolok arabul.

Talán, mégsem lesz ez olyan rossz. Egy gúnyos mosoly kúszik arcomra és folytatom a kis játékomat. Érdeklődően pásztázom őket, üres tekintettel.

- Ez meg milyen nyelv?- Szólal meg mellettem valaki, most már angolul.

Nem nézek fel rá, csak teszek egy lépést felé és tűsarkúmmal rálépek lábára, mire feljajdul mellettem. Leszállok cipőjéről és mit sem törődve velük kezemben lévő telefonom kezdem nyomkodni, mint egy buta szőke lány. A lift hirtelen megáll és a digitális kijelzőn a 4.emelet világít pirosan. Telefonom táskámba dobom és elverekedem magam az nyitott ajtóig.

- Tudjuk, hogy beszélsz angolul, Szépség- jegyzi meg valaki mögöttem.

Felnevetek és kilépek a liftből, majd megfordulok és a becsukódó ajtó elől még intek nekik párat, egy széles mosoly közepette. Utolsót kuncogok, veszek egy száznyolcvan fokos fordulatot aztán elkezdtem keresni a hosszú folyosó mentén lakásomat. A sok ugyanolyan bejárat között szinte meg lehet zavarodni, ami nekem sikerül is.

- Ne haragudj, esetleg tudok segíteni valamiben?- Hallok egy hangot hátam mögül.

Szemeim összeszorítom, és csak reménykedni tudok benne, hogy a tökéletes spanyol kiejtés gazdája nem az egyik a liftes srácé. Megfordulok, s egy barna hajú, egyenruhás férfivel találom szembe magam. A névtáblájára tekintve, egyből az jut eszembe, hogy itt dolgozik és megment.

- Igen, azt hiszem,  elkéne a segítség- nevetem el magam kínosan. – Nem találom a lakásomat.-  Mutatom felé kulcsom.

Egy halvány vigyor kúszik arcára és kék szemeit a kulcsra emeli, majd kiveszi kezemből.

- Azt hiszem, ezt könnyen megoldhatjuk, gyere!- Indul el előttem.

Futva megyek utána-már amennyire ez magassarkúban lehetséges-, hiszen gyors tempót diktál. Pár lépést teszünk meg csupán miután megáll és rögtönzött profizmussal nyitja ki a zárat. Egy hatalmas mosoly kúszik számra, amit követően nem győzök hálálkodni segítőmnek. A nyolcezredik köszönetem elmondása után a munkájára hivatkozva hagy magamra, ebben a hatalmas lakásban. Azt hiszem körül kéne néznem egy kicsit, hiszen eddig csak az bejáratig jutottam. Barna fa ajtón lévő gombos kilincset könnyen fordítom el balra, mikor belépek egyből egy hatalmas tér tárul elém. Beljebb merészkedve a bőröndjeimbe botlom, kikerülve őket érek be a konyhába, ami az otthonihoz hasonlít, csupán színben tér el. Vajszínű falak, pultok és oldalt márványból egy L alakú bár asztal, fekete bár székekkel. Középen szintén vajszínű konyhasziget foglal helyet. Jobbra nézve észreveszem a nappalit. Természetes színek harmonikus keverésével létrehozva. Körben a szófa, vele szemben egy apró kandalló felette, pedig egy plazma tv. Több ablak is az udvarra néz innen, valamint egy erkélyajtó is használatba vehető. Szobám keresésére indulok, amit könnyedén meg is találok a nappaliból. Szintén gombos kilincset már- már rutinosan fordítom el oldalra. Egy csaknem hófehér szobával találom magam szemben. Kör alakú franciaágyam előtt elhúzható, fehér függöny harmonizál a szintén fehér falakkal. Oldalt végig ablakozva, amik előtt szintén ugyanazon színű függöny szemben hatalmas gardrób kapott helyet. Kilépve a szobából tárva hagyom az ajtót és a fürdőbe vezet utam. Ajtóval szemben a fürdőkád, ami mellett átlátszó zuhanyfülkéből tekinthetek majd az éppen fogat mosó emberre a mosdókagylóknál. Több szobát egyenlőre nem találok.

Kacér mosoly húzódik számra, mikor eszembe jut egy ötlet. A recepcióslány helyinek tűnik, biztosan tud mesélni pár izgalmas dolgot. Hatalmas, sejtelmes vigyorral arcomon zárom be az apartman ajtaját és nyomom meg a személyfelvonót hívó gombot.