2016. október 29., szombat

44. fejezet ~ Látogató

Pearl Clark
November 10; Madrid, Spanyolország


  - Úgy rühellem ezt! - vágtam a krémszínű kosztüm kabátot a fotelba, ahol már várta őt a többi gyűrött ruhadarab.
- Mi a baj Cica? - állt meg az ajtóban Vincent, felhúzott szemöldökökkel.
 - Nem tudom felfogni, hogy mit eszik ezeken a göncökön Kate? - morogtam idegesen.
 - Esetleg mert nőiesek és csinosak? - vigyorodott el az olasz.
 - Talán én nem vagyok elég nőies vagy csinos? - toppantam elé csípőre vágott kézzel, de az összképet eléggé elrontotta, hogy nem volt rajtam más csak egy tanga, egy harisnya és egy melltartó.
 - Tudod, hogyha egy oldalon játszanánk, te volnál nekem a tökéletes nő - húzott magához és belepuszilt a hajamba, amitől érdekes módon azonnal lehiggadtam. Fogalmam sem volt róla, hogy mi a fene van velem mostanában, de a hangulatingadozásaim már engem is kikészítettek. - Bár ha gondolod, szívesen beáldozom magam egy-két orgazmus erejéig - röhögött fel mikor kiakartam tépni magam a karjaiból.
 - Idióta vadbarom! - néztem rá dühösen, mikor végre sikerült ellépnem tőle.
 - Most mi van? - tárta szét a karjait. - Azt mondtad, hiányod van, erre elmegyünk bulizni és te nem mész el szexelni Ramossal pedig...
 - Kussolj! - vágtam hozzá egy újabb ruhadarabot. - Tudod, hogy úgy kell viselkednem, mint a tesómnak. Nem ugorhattam egyből a nyakába, mert Catherine sem tette volna - húztam el a számat.
 - Ó, szegény kis kiéhezett Pep - húzta tovább az agyamat Vinc. - Akkor a második alkalommal már mehet?
 - Fogd be! - adtam fel a harcot a nővérem ruháival és megkönnyebbülve bújtam bele az egyik kedvenc,
saját darabomba. - Szerinted is híztam? - forogtam elkeseredetten a tükör előtt.
 - Én nem látok rajtad egy csepp felesleget sem - nézett végig rajtam tüzetesen a barátom. - Bár, mintha itt - nyomta az oldalamba az ujját - és itt - ismételte meg a mozdulatot a másik oldalon is és ezzel nevetésre ingerelt.
 - Fejezd be! - sikítottam mikor ujjai egyre gyorsabb iramba kezdtek csiklandozni. - Hallod? - ütöttem el a karjait, de hiába, Vincent könyörtelennek bizonyult és csak akkor hagyta abba, mikor már az ágyamon fetrengtünk és alig kaptam levegőt a nevetéstől.
 - Így már jobban szeretlek! - nyomott egy apró puszit az orromra majd a számra is. Elkeseredve kaptam az ajkai után. Hiányzott a testiség és baromira ki voltam már éhezve. Lehet, hogy nimfomán vagyok? Ettől a gondolattól észhez tértem és megszakítottam a csókunkat.
 - Vinc? - pislogtam kérdőn a barátomra aki csak vigyorogva nézett a szemeimbe.
 - Remélem gyorsan megdöntöd Ramost, mert én nem bírnám az iramot - röhögött fel miközben lefordult rólam.
 - Akkora szemét vagy! - csaptam tenyérrel a mellkasára.
 - De attól még imádsz! - kiáltott utánam mikor feltápászkodtam és elindultam a fürdőszoba felé. Egy gyönyörű nőies mozdulattal felmutattam neki a középső ujjamat.

Végül úgy döntöttem, hogy lecserélem a ruhámat egy másikra. Éppen a szekrényemben turkáltam, mikor felkaptam a fejem egy ismerős hangra ami a nevemen szólított. Az nem lehet - indultam el az ajtóhoz, ahol megtorpantam.
 - Mi a...? Mit keresel itt? - buktak ki belőlem a szavak nem túl udvariasan.
 - Kate elment nyaralni, Genting Highlandsbe. Totálisan kiakadt a cikktől - hadonászott őrült módjára a brazil csatár.
Szemeimet lehunyva próbáltam magamban tartani azt a frusztrált ordítást ami nagyon is kikívánkozott belőlem. Az elmúlt napom azzal telt, hogy Neymarral karöltve megpróbáltuk eltüntetni az összes cikket ami a nővéremet mocskolta.
 - De azért jól van? - tettem fel félve a kérdést és megnyugodva hallgattam a választ. Nyugalmamat csak a brazil megzuhanása rontotta el, aki magát hibáztatta a történtekért. Nagyjából két óra lelkizés után végre megértette, hogy nem ő tehet erről az egészről és akit okolok érte, az nemsokára megfog fizetni ezért. Hiába próbáltam rábeszélni, hogy aludjon nálunk, hajthatatlan volt. Szorosan átölelve búcsúztam el tőle és a fülébe suttogtam, hogy mennyire örülök, hogy Kate mellett volt és van a nehéz időkben. Igazi barát.
Nehéz szívvel csuktam be utána az ajtót. Megfordulva egy kíváncsi tekintettel találtam magam szembe.
 - Most mi van? - kérdeztem értetlenkedve.
 - Semmi - rázta meg a fejét vigyorogva Vincent - csak ilyet se sűrűn látni, hogy itt állsz egy száll fehérneműben és nem csavartad el a srác fejét.
 - Kapd be! - húztam el a számat. - Ő csak egy barát.
 - Ja, ahogy én is - röhögött fel.
 - Te más vagy - forgattam meg a szemeimet. - Szó szerint. Amúgy is, Ney Kate barátja, bár én jobban örülnék, ha több lenne neki, de hát ez van - vontam meg a vállaimat.
Hirtelen a folyosón felhangzó kiabálásra kaptuk fel a fejünket.
 - Ez nem..? - nézett rám Vincent kérdőn.
 - Ó, hogy bassza meg! - kiáltottam fel, majd sietve feltéptem az ajtót, ahol szembe kerültem Neymar és a portugál kettősével, akik egymással néztek farkasszemet.
 - Az igen! Egy pasi már nem is elég neked? - nézett végig rajtam Ronaldo gúnyosan -  Rólad meg nem gondoltam, hogy szeretsz osztozkodni - húzta el a száját a Barca focistájára.
 - Kussolj! - szólaltunk meg szinte egyszerre a brazillal.
 - Hű, de nagy az összhang - nevetett fel gúnyosan a nővérem exe.
 - Jó lenne, ha leállnál - figyelmeztettem.
 - Mert ha nem, akkor mi lesz?
 - Nem szeretnéd azt te megtudni - álltam elé és pipiskedve felnéztem a bosszúsan csillogó szemekbe.
 - Fenyegetsz?
 - Ugyan már! - nevettem fel cinikusan. - Ki vagyok én a naaaaagy portugál istenhez képest?
 - Fejezd be!- kapta el a kezemet és megszorította a csuklómat.
 - Ereszd el! - hallottam meg hirtelen vagy négy különböző hangot.
Ahogy körülnéztem, feltűnt, hogy már nem egyedül vagyunk a folyosón. Vészjósló arccal közeledett felénk Ramos, Marcelo, James és Bale.
 - Cris, engedd el őt! - fejtette le a portugál ujjait a kezemről Ramos majd maga mögé húzott.
 - Mi van, már az egész csapatnak megvoltál? - röhögött fel bunkó módon.
 - Roni, most már elég lesz! - tette a csatár vállára a kezét Marcelo. - Nem hiszem, hogy így kéne viselkedned azok után, hogy te cseszted el.
 - Persze, mert ő a szent és sérthetetlen Catherine Clark, aki szűzies életet él - morogta Ronaldo. - Tudjátok mit? Á, inkább nem mondok semmit - legyintett lemondóan a kezével aztán ott hagyott minket magunkra a folyosón. Pár percig csak némán néztünk a távolodó alakja után.
 - Minden oké? - fordult felém Bale míg James ajkán egy hamiskás mosoly jelent meg. Kérdőn néztem a kolumbiaira.
 - Nem csodálom, hogy Cris kiakadt - nevette el magát.
 - Miért? - ráztam meg értetlenül a fejemet.
 - Szerinted mi jött le neki abból, hogy itt van Neymar, Vincent és te pedig ebben a szexi kis semmiségben? - emelgette meg a szemöldökét vigyorogva.
  - Bassza meg! - néztem végig magamon. Nem mintha nem esett volna jól a körülöttem lévők elismerő pillantása. - Mindjárt jövök! - kiáltottam fel és beszaladtam a lakásba, hogy magamra kapjak egy köntöst. Ahogy kiléptem a szobaajtón, majdnem beleütköztem a spanyol védőbe.
 - Itt meg mi történt? - húzta fel a szemöldökét miközben a fotelba dobált ruhapiramist nézegette.
 - Semmi - vontam meg a vállam.
 - Kate éppen készülődött - nevette el magát Vincent a kínlódásomat látva.
 - Kapd be! - nyújtottam ki rá a nyelvem.
 - Majd te nekem - kacsintott rám az olasz amitől elkerekedtek a szemeim. 
 - Álmodj királyfi - húztam el a számat. - Most mi van? - pislogtam értetlenül a lakásomat elfoglaló, nevető focistákra.
 - Teljesen olyanok vagytok, mint az öreg házasok - adott magyarázatot a jókedvük okára James. 
 - Még csak az kéne - vágtuk rá szinte egyszerre majd egymásra nézve kitört belőlünk a nevetés. 
 - Nem értem - pislogott egyikünkről a másikra Bale. - Ez nem úgy hangzott, mintha szerelmesek lennétek.
 - Ó, a mi kapcsolatunk egészen különleges - kezdtem magyarázkodni.
 - Igen? És ez miben nyilvánul meg? - érdeklődött Ramos hevesen.
 - Hogy is mondjam? - haraptam be az ajkamat miközben a jó válaszon törtem a fejem.
 - Egyszerű, nyitott kapcsolatban élünk - jelentette ki Vincent teljes természetességgel. 
A szobában lévő összes férfi egyszerre kapta rám a tekintetét.
 - Pontosítanád?!- kérte hitetlenkedő hangon a spanyol.
 - Ez annyit tesz, hogy ha randira akarod hívni Katet, semmi kifogásom nem lesz ellene - vigyorgott ördögien a barátom amit én leesett állal néztem.
 - Ó - kerekedtek el Sergio szemei a döbbenettől majd baromi gyorsan kapcsolt és somolyogva hozzám lépett. - Ha benne vagy, elvinnélek vacsorázni.
 - Okké - mozdult meg az ajkam mielőtt végig gondolhattam volna a választ. 
 - Szuper! Este hétre itt vagyok érted - nyomott egy puszit az arcomra majd a többiektől kísérve, lelépett. 
James az ajtóból még visszafordult és rám kacsintott. Döbbenten néztem utánuk. A becsukódó ajtó látványa térített magamhoz. Dühösen fordultam az olasz felé.
 - Ez mi a franc volt? - vágtam csípőre a kezeimet.
 - Nagyon szívesen - vágta az arcomba majd röhögve elsétált a konyhába.
 - De mégis, ezt hogy képzelted? - ordítottam át a lakáson.
 - Pep, pasi hiányod van és én ezt megoldottam neked - dugta ki a fejét az ajtón, de vissza is húzta mikor meglátta az egyik felé repülő cipőmet. - Hey, inkább hálásnak kéne lenned! - morogta mikor a lábbeli néhány centivel a feje mellett a falhoz csapódott.
 - Miért is? - dühöngtem még mindig.
 - Mert voltam olyan aranyos, hogy összehoztam neked egy randit Ramossal. Ami - tette fel a kezét, hogy megállítsa a szóáradatomat ami kitörni készült belőlem - tutira eljut majd a portugál fülébe és ettől nagyon, de nagyon zabos lesz.
 - Hogy te milyen ördögi pasi vagy? - húztam széles mosolyra a számat amikor felfogtam, hogy mit mondott.
 - Ugye? A legjobbtól tanultam - ölelt át kedvesen. - Arról nem beszélve, hogy egy jó numera után remélem már nem leszel olyan idegesítő, mint mostanában.
 - Majom! - csaptam nyitott tenyérrel a mellkasára nevetve. 
Én is tudtam, hogy az utóbbi pár hétben totál zizi lettem és nagyon jó érzés töltött el attól, hogy találtam valakit aki ennek ellenére is megért és minden hülyeségemben támogat.



2016. október 22., szombat

43.Fejezet~ Kikapcsolódás

Catherine Clark
November 09.; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

Leírhatatlanul mérges vagyok Pearlre, hogy tehetett ilyet? Értem én, hogy csak jót akar, de ez, hogy fogja magát és eljátszik engem Madridban, ahol ott van James, Sergio, Karim, Marcelo és megannyi barátom, valamint nem utolsó sorban a halott magzatom apja, Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro. Az az ember, akit a világon a legjobban gyűlölök. Maga az ötlet nem rossz, hogy tönkreteszi a portugált, sőt kifejezetten tetszik, valamint nekem ehhez nem lenne elég tartásom- nem tudnám szándékosan bántani őt. És Junior... na igen, az a kisgyerek, aki engem már az első perctől kezdve az apja mellett akart látni. Kezdtem megkedvelni, pedig én Juni előtt -kivétel nélkül- minden gyereket utáltam.
A mellettem ülő brazil azóta csak hallgat, mintha lelkiismeret furdalása lenne, magába roskadt. Rossz őt így látni.
- Te is tudtad, igaz?- Suttogom oda neki halkan.
Egy pillanatra megkeményednek arcizmai, mintha megilletődött volna- talán a hangja is elment. Mélyen beszívja a levegőt, amit aztán ki is fúj. Barna szemei megbánástól csillognak mikor végre rám emeli őket.
- Sajnálom- motyogja, majd egyből leszegezi fejét.- Csak jót akart- céloz Pepre.
Hirtelen, mintha szívemet ezer tű szurkálná. Ösztönösen simítom kezemet az övé, összefűzöm ujjainkat és hozzábújok. Jobb kezével átkarol és szorosan húz magához. Állát fejem búbján támasztja meg.
- Semmi baj- suttogom oda neki, miközben velem szemben elindul felfelé az elválasztó fal- kösz Hamid.- Tudod Neymar- ülök fel teljesen, hogy szemébe tudjak nézni.- Nem haragszom senkire sem, szimplám bánt, hogy Pep leszarta, hogy ez az én életem és kurvára nekem kéne benne döntéseket hoznom. Bőven elég egy Kate Clark, a világ így is alig bírja- öntöm ki neki a lelkemet.
Halványom elmosolyodik utolsó mondatomon.
- Na Ney, ne legyél így elkenődve- mosolygok rá és picit meglököm vállammal vállát.
- Szeretlek Kate- mondja ki, mire érzem, hogy szívemet melegség önti el.
- Én is téged- görbül felfelé szám- de most menjünk vásárolni- kezdem el kifelé lökködni az ajtón.
(...)




- Ahh- ahh- terül szét Neymar a kanapén, szenvedve.- Azt nem mondtad, hogy hat áldott órán keresztül fogjuk járni a plazákat- nyöszörög, mire megforgatom szemeimet.
- Tápos vagy Junior- vigyorgom a képébe- milyen focista az ilyen- kapok szívemhez hitetlenkedve.
- Olyan, aki a földbe fogja döngölni a Madridot- vág vissza miközben hasára fordul és alvást imitál.
Inkább nem is válaszolok, csak elnevetem magamat egoizmusán. Nem törődve az éppen haldokló csatárral a szobámba -Hamid, Neymar és a portás által- felcipelt táskákból kezdek kipakolni. Szokásosan szín szerint csoportosítva akasztom be a ruhákat a gardróbba, míg a nadrágokat és a pólókat összehajtogatva -és ugyancsak csoportosítva- nyomkodom be a többi közé. A magassarkúkat és a táskákat a gardrób másik felére viszem. Az utoljára maradt ékszerekre nagyon vigyázva pakolok be az ékszeres szekrényembe.
- Kate!- Kiabál kintről a brazil mire szem forgatva lépek ki birodalmamból.
- Mi van?- Ráncolom szemöldökeimet.
- Mit mondanak?- Biccent a tv felé, ahol egy régi közös képünk szerepel az egyik bulváradóban.
Idegesen fújom ki a levegőt, ennek sosem lesz vége.
Visszapörgetem az adást és az elejétől kezdve nézem újra a szennyet, amit leadnak. Undorító. Szerencsésnek mondhatom Neymart, hogy egy szót sem ért ebből az egészből.
Hatalmas önuralomra van szükségem, hogy ne sírjam el magamat a hallottaktól. Szemeimet lehunyom és úgy próbálom stabilizálni légzésemet, amit a csatár is észrevesz ezért közelebb húz magához egyik karjával. Nem bírom tovább és utat engedek könnyeimnek. Keserves zokogásomon senki és semmi sem segíthet.
- Hé édesem- suttog a fülembe, mire ránézek- mit mondtak? Nem tudok segíteni, ameddig nem tudom, hogy mi a baj- morogja a fülembe rekedtes hangon.
Csak megrázom fejemet, hogy nem akarom egyenlőre felidézni a hallottakat, mire a férfi felpattan mellőlem és engem magamra hagyva száguld be a vendégszobába, maga után erőteljesen bevágva a nyílászárót.
Az óráknak tűnő perceknek telefonom csörgése vet véget. Már készülnék elhajítani a készüléket minél messzebbre, amikor sikerül leolvasnom a hívó nevét, minek következtében gondolkodás nélkül húzom el a kis ikont.
- Kate kérlek ne sírj- szól bele Pep nyugodt hangján.
Hihetetlen, hogy milyen nyugodt tud lenni mindig. Amikor az ember azt hinné, hogy baromira felidegesítette akkor még csak kezd elege lenni.
Nem válaszolok neki csak tovább is az egereket itatom, ezért folytatja.
- Én is láttam az adást, de ne aggódj- enyhül meg hangja és enged a jéghegy külsőből- csak arabul van fent még, de Neymar intézkedik.- Ejti ki úgy a szavakat, mintha azok akármelyik percben összetörhetnének- kérlek bízz bennünk- szinte suttogja.
Könnyeim kezdenek elapadni, de még mindig kapkodom a levegőt, ami gátol a beszédben, pedig szeretném tájékoztatni húgomat, hogy az életemet is rájuk merném bízni.
- Bízom bennetek- hüppögöm- még Vincentben is- teszem hozzá cinikusan- és Pep...
- Hm?
- Szeretlek.
- Én is szeretlek- érzem hangjában, ahogy mosoly.- De most mennem kell, kérlek vigyázz magadra, te is tudod, hogy Dubaiban minden lépésedet árgus szemekkel figyelik.- Mondja ki a nyilvánvalót.
Biztosítom róla, hogy így lesz és kinyomom a telefont. Kis hezitálás után, de bátorkodom zargatni a barcelonai játékos.
Halkan kopogok a fatárgyon, válasz nem jön ezért benyitok. Neymar idegbeteg módjára hadonászik és portugálul telefonál éppen. Hátrálok egy lépest hátha a végén még engem is eltalál a nagy csapkodás közepette.
- Oh, Kate- lepődik meg, amikor feltűnik neki,hogy a küszöbön szobrozok már vagy három perce.- Minden rendben?- Kezdi fürkészni arcomat, de maga is rájön, hogy orbitális őrültséget kérdezett és szabadkozni kezd, mire csak leintem.
- Elutazom- ejtem ki egyszerűen.
- És mégis hova?- Csattan fel, mintha éppen azt közöltem volna vele, hogy öngyilkos leszek.
- Malajzia- mondom ki könnyedén az első hely nevét, aminek holnap indul járata- Genting Highlands, hogyha ezt is tudni szeretnéd.
- Miért pont oda?- Rázza meg lemondóan fejét.
- Nem ismer ott senki, nyugalmam lesz. Amikor utoljára ott is nagyon jól éreztem magamat- jó akkor kilenc éves voltam, de ez most mellékes.
- Nem tudlak maradásra bírni?- Sóhajt fel.
Csak megrázom fejemet, mire magához von. Úgy szorít, mint aki sosem akar elengedni- lehet így is van.
- És hogyan tervezted ezt az egészet? Értetlenkedik.
- Apa intézte a helyet holnapra meg a szállást is. Körülbelül egy hónap múlva jövök vissza Dubaiba- fordítom el arcomat miközben a brazilhoz beszélek, fáj itt hagyni őt.
(...)




Neymar da Silva Santos Júnior
November 10.; Madrid, Spanyolország

Kótyagos tekintettel szállok le magángépemről. Ma reggel Kate nagy dirrel-durran ugyan, de elindult Malajziába. Szívesen elfogadtam volna a meghívást, miszerint menjek vele, de sajnos a munkám miatt ez lehetetlennek bizonyul.
Miután ebédeltem még egy utolsót Timmel, én is elhagytam a luxus lakást. Első utam Madridba vezetett, Pearlhez. Muszáj vele néhány szót válttanom.
- Sunset Apartmantbe legyen szíves- ülök be egy taxiba a reptér előtt, rá sem nézve a sofőrre.
Elég lesz már a cikkekből rólam most egy időre. Nehéz volt elintézni a hírzárlatot Kateről is, rólam pedig a mai napig sem sikerült teljes mértékig.
A körülbelül háromnegyed órás út alatt csak a kívülről beszűrődök hangok és a halk rádió csap zajt.
Miután kifizetem az összeget az útért és egy aláírást firkantok a férfinek -aki felismert-, sietős léptekkel megyek a lift felé. Kilépek a negyedik emeleten és a már ismert felirat felé veszem a irányt.
Kopogok az ajtón, amit egy kis idő után Vincent nyit ki. Értetlenül kezd rám pislogni, de ez engem nem érdekel -nem neki kell magyarázatot adnom. Az olasz férfi mellett hagyott apró résen próbálom bepréselni magamat, ami neki is feltűnik ezért beenged.
- Pep!- Kiálltom el magamat a nappali közepén állva.
- Mi a...- lép ki a szobából fehérneműben és nem tudja befejezni mondatát a döbbenettől- te meg mit keresel itt?- Bukik ki belőle a kezdeti sokk után.
- Kate elment nyaralni, ma reggel indult, Genting Highlandsbe ,. Totálisan kiakadt a cikktől- kezdek hadonászni a levegőben, miközben erőteljesen artikulálok.
Lehunyja szemeit, mintha ettől elmúlna minden. Hatalmas levegőget, amitől lapos hasa még beljebb megy és bordái is teljesen átrajzolódnak, mintha nem fedné őket semmi.
- De azért jól van, ugye?- Szólal meg még mindig csukott szemekkel.
- Jó kedve van, csupán szeretne pihenni egy kicsit- nyugtatom meg- de szerintem ez az egész az én hibám- ülök le a kanapéra.
A szőke lánynak azonnal kipattannak a szemei és Vincet arrébb lökdösve ül le mellém. Apró kezeivel átölel. Halványan elmosolyodom. Most olyan, mintha Katetel lennék még mindig.
- Nem a te hibád, sőt legkevésbé a te hibád ez az egész- simít végig felkaromon- akármit csinált Kate te mellette voltál, ő csak köszönhet neked- villantja meg fogait.
Szoros ölelésbe vonom a brittet, félve, hogy szétroppantom apró termeténél fogva.
- Köszönöm- motyogom.- De nem azért vagyok itt, hogy sajnáltassam magam- tolom el kicsit.
- Igazad van- veszi fel újra komoly arcát és mindketten mesélésbe kezdünk.
Két óra folytonos eszem-csere után úgy döntök, hogy ma már nem indulok vissza Barcelonaba, hanem kiveszek itt egy szobát. Egyedül lépek ki az ajtón a feltünés elkerülésének érdekében.
- Neymar te mi a faszt keresel itt?- Hallom magam mögül a portugál ordítást, amint becsukom a nyílászárót.
Na ez vicces lesz.

2016. október 15., szombat

42.fejezet ~ Kicsikart vallomás

Pearl Clark
November 09; Madrid, Spanyolország


  - Mi történt? - kérdezte álmos hangon Vincent.
 - Semmi - dobtam a telefonomat az éjjeliszekrényre majd visszafészkeltem magam az olasz karjai közé.
 - Hé - simított végig az arcomon. - A semmi miatt nem lennél ilyen ideges.
 - De jó, hogy ennyire ismersz - húztam el a számat és próbáltam kibontakozni az öleléséből, de nem engedte.
 - Pep, kiscica figyelj rám! - fogta a kezei közé az arcomat, hogy biztosan felfogjam amit mondani akart - Nem én vagyok az ellenséged, oké? Tudod, hogy bármekkora őrültséget is csinálsz, itt vagyok és támogatlak.
 - Tudom - szorult össze a torkom és a szemeim megteltek könnyel. Majdnem elbőgtem magam, pedig sose voltam egy mimóza lélek. Nem is emlékeztem rá mikor sírtam utoljára. Hogy eltakarjam a gyengeségemet, arcomat Vinc vállába fúrtam és szorosan megöleltem. Magamba szívtam az illatát és ettől a gyomromban élősködő, szexre éhes kis rohadékok elkezdtek éledezni. - A fenébe! - toltam el néhány perc múlva, idegesen magamtól.
 - Mi a baj? - nézett kérdőn rám.
 - Semmi, csak túl rég voltam már pasival - másztam ki az ágyból és elindultam a fürdőszoba felé.
 - Pep, te megkívántál? - bámult rám Vincent elképedve majd hatalmas, széles vigyor ült ki az arcára.
 - A szexet kívánom! - csattantam fel, majd bevágtam magam mögött az ajtót, hogy ne halljam az olasz röhögését.
Beállítottam a zuhany sugarát és élvezettel álltam be a meleg víz alá. Arcomat felemeltem és hagytam, hogy az éltető nedvesség minden jó és rossz gondolatot kimosson belőlem, lecsillapítva a bennem forrongó érzéseket.
(...)


 - Most már elmondod, ki hívott? - kérdezte Vincent miután ő is végzett a reggeli tisztálkodással és leült mellém a konyhaasztalhoz.
 - Neymar volt - sóhajtottam fel miközben a reggeli kávémat szorongattam a kezemben. Tekintetem elveszett a fekete löttyben.
 - Gond van?
 - Kate fel akar hívni - nyögtem ki végre a reggeli hívás okát.
 - Bassza meg! És? Mit mondtál neki? - pislogott rám idegesen a barátom, aki tudta, hogy a brazilon kívül senki mást nem avattam be a tervembe és Neymart is csak azért, hogy az ilyen helyzetekben figyelmeztethessen.
 - Nem sokat - vontam meg a vállamat. - Kértem, hogy foglalja le egy kicsit és majd én hívom.
 - Mond el neki - vetett rám átható pillantást az olasz.
 - Nem tudom - ráztam meg a fejemet. - Hogy adjam elő neki, hogy átvettem a helyét?
 - Egyszerűen, így ahogy most nekem. Szerintem megértené - tette a kezét az enyémre. - Még mindig jobb, mintha egy újságcikkből jönne rá.
Elnéztem a válla felett és a szavain rágódtam. Igaza volt. Eljutottam arra a pontra, hogy muszáj beszélnem a nővéremmel. Mi rossz történhet? Legfeljebb megöl, de előtte elmond mindenféle idiótának. Még utoljára kérdő pillantást vetettem Vincre, de ő csak bátorítólag rám mosolygott és a kezembe nyomta a telefonom. Csigalassúsággal kerestem rá Kate nevére, majd még néhány pillanatnyi hezitálás után végre megnyomtam a hívás gombot. Öklömnyire zsugorodott gyomorral vártam, hogy felvegye, majd mikor ez megtörtént, habogva kezdtem bele a magyarázkodásba. Még soha nem éreztem magam ennyire nyuszinak.
 - HOGY MIT CSINÁLTÁL? - tartottam el magamtól a telefonom. Igen, a megérzésem tökéletes volt, Kate kiakadt.
(...)


 Miután elvettem végre a fülemtől a készüléket és befejeztem életem talán egyik legnehezebb beszélgetését , tekintetem találkozott az eddig csendben figyelő barátoméval.
 - Minden oké?
 - Persze - vontam meg a vállaimat majd fejemet az asztalra ejtettem. - Mi baj lehetne?
 - Kate? - meredt rám kérdőn Vinc.
 - Köszöni jól van. Miután elmagyarázta, hogyan fog módszeresen megkínozni és utána kinyírni, letette.
 - Mit mondott?
 - Igazából nem sokat - sóhajtottam fel. - Szerintem még most is emészti a dolgokat.
Beszélgetésünket a telefonom újbóli csengése zavarta meg. Ajkamat beharapva, félve fogadtam a hívást.
 - Itt vagyok. Mi az ítélet? Akasztás vagy golyó általi halál? - hülyéskedtem miközben a gyomrom diónyi nagyságúra zsugorodott az idegességtől.
 - Nyugi Húgi!
 - Nem vagy vicces - morogtam a szar poénját hallva.
 - Te sem voltál az.
 - Tudom, de...
 - Fogd be, most én beszélek! - tromfolt le azonnal. - Végig gondoltam ezt az egészet. Remélem tudod, mit csinálsz és...
 - Persze, hogy tudom - vágtam a szavába mikor felfogtam, hogy nem leállítani akar. - Ki akarom csinálni azt a szemétládát!
 - Oké, de...
 - Nincs de! - lelkesedtem be. - Meg kell, hogy fizessen azért amit veled tett!
 - Persze, én is ezt szeretném csak nem akartam, hogy nagyon...
 - Catherine, ugye nem? - vágott mellbe a felismerés.
 - Mit nem? - kérdezett vissza ártatlan hangon, ami csak még jobban megerősítette bennem a gondolatot.
 - Már nem szereted azt a köcsögöt ugye?
 - Ne-em - bicsaklott meg a hangja amiből azonnal tudtam, hogy hazudik.
 - Istenem, te nő! - sóhajtottam fel lemondóan. - Mi kell még ahhoz, hogy megutáld?
 - De én utálom! - próbált megvezetni, de a hangja most is elárulta.
 - Nem hiszek neked - vallottam be -, de ettől függetlenül kicsinálom a portugált.
A lemondó sóhaját és a hallgatását beleegyezésnek vettem. Miután bontottuk a vonalat, tekintetem találkozott Vincent-tével és az ajkam gonosz mosolyra húzódott.
 - Megkaptam az engedélyt! Showtime! - csaptam össze a tenyereimet és megújult erővel indultam neki a napnak.

2016. október 8., szombat

41.Fejezet~ Telefonhívások

Catherine Clark
November 09.; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

- Neymar- kiáltom el magamat a kanapén fekve.
Hiába engedtek haza a kórházból, a brazil ragaszkodik hozzá, hogy ápolót játszon mellettem. Nem tagadom, élvezem a nulla-huszonnégyes szolgáltatást, de magam is eltudok készíteni egy teát vagy éppen rendelni valamit enni.
A focista fürkészve lép elő a konyhából, ahol éppen főzőcskézőset játszik, Isten sem tudja mit készít ezúttal. Lebiggyesztem ajkaimat, mire elneveti magát és átszelve a köztünk lévő távolságot leül mellém a szófára.
- Nem kéne Barcelonaba visszamenned?- Teszem fel körülbelül harmincadjára a kérdést.
- Ne aggódj már ennyit emiatt, mondtam, hogy elintéztem mindent- csóválja meg rosszallóan fejét.
Nem válaszolok csupán az ölébe mászok, míg ő elkezdi simogatni hajamat és kontyomból kilógó fürtjeimmel játszik. El sem tudom képzelni, hogy mi lenne velem nélküle. Apa is hamar megkedvelte, ami nála igazán meglepő.
- Mi lesz az ebéd?- Nézek fel hatalmas, barna szemeibe.
- Lasagne- mondja ki kedvenc ételem nevét, mire összefut számban a nyál és elterül arcomon egy hatalmas vigyor.
- Jó látni, hogy boldog vagy- küld felé egy biztató pillantást, mire zavarba jövök és csak jobban próbálom elrejteni arcomat előle.
- Szerinted Pep mit csinálhat?- Kezdem el terelni a témát.
- Nem tudom, de biztos jól van- hadarja el gyorsan, mire gyanakvóan nézek rá- hiszen ő Pep, te is tudod, hogy milyen.
- Én azért felhívom- ülök fel öléből és a kávézóasztalon lévő telefonomért nyúlok és Neymar is ezt teszi, mire értetlenül kezdek tekintgetni felé.- Ne zargasd szegényt, tuti dolgozik. Van mit bepótolnia- vált hirtelen flegmába.
Feltartom kezeimet ezzel jelezve számára, hogy ezúttal győzött. Ezúttal. Majd máskor felhívom Pepet.




Neymar Jr.
November 09.; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

- Mit szólnál hozzá, hogyha ma elmennénk valamerre?- Nézek Katere, miközben hátradőlök a kanapén. Hatalmas mosoly terül el arcán és megállíthatatlanul bólogat- találd ki hova szeretnél menni és már indulhatunk is- mosolygok rá kedvesen.
- Menjünk el masszíroztatni, aztán körmöshöz- kezdi el sorolni gondolkodás nélkül- juj és vásárolni, imádok vásárolni- tapsikol- és végül egy remek kávé- ötletel izgatottan, ami rendkívül aranyos. 
Döbbenetes, hogy min megy keresztül. Kevesebb, mint egy hete vetélt el, most meg ott hever arcán a levakarhatatlan mosoly. Más -normális- ember a sebeit nyalogatná és a magzatát gyászolná. Valószínűleg Kate, nem is akarta ezt a gyereket és ez mind a portugál hibájának tudható be- nyilván más lett volna a helyzet, ha igazi apja van a gyermeknek.
- Megyek, elkészülök- nyom egy gyors puszit arcomra és szó szerint elfut.
Miután meghallom az ajtó csapódását gyorsan megyek a konyhába telefonomért és azonnal írok a másik Clark lánynak, miszerint muszáj beszélnünk, most. Alig küldöm el az üzenetet, máris csörögni kezd a mobilom. Elhúzom a kis ikont és fülemhez emelem a telefont.
- Pep figyelj- kezdek azonnal darálni portugálul.
- Hé-hé-hé- szól rám- másnapos vagyok és felébresztettél, tudom, hogy neked nagyon megy ez a nyelv de ne hadarj már ennyire, ha azt akarod, hogy egy szót is értsek belőle.- Sóhajt fel végül, miközben ő angolul beszél. - Gondolom Kate valahol a közeledben van- utal a nyelvhasználatomra.
- Igen- biccentek hozzá- Kate mindenáron felakar hívni téged és attól félek, hogy nem a megfelelő pillanatot fogja választani erre...- folytatnám még tovább, de a vonal másik végén lévő személy közbevág.
- És addig nem áll le, ameddig el nem ér, tudom- fejezi be mondatomat.- Majd én felhívom, addig meg foglald le valahogy- áll meg egy pillanatra- a dugáson kívül, akárhogy- cseng cinikusan hangja.
- Kösz a tippet, Pep- váltok hasonló hangnemre én is.- Mi a helyzet ott?
- Összeszedtem Ramost, Ronaldo legnagyobb örömére, komolyan, tegnap azt hittem, hogy már ténylegesen szétveri szegényt- hallom hangjában, ahogyan vigyorog- de- komorul el hangja- az a töketlen féreg azt hiszi, hogy megdugtad a nővérem. Szerencse, hogy nem nekem mondta hanem Vincentnek, mert már halott lenne- látom magam előtt, ahogyan szemei szikrákat szórnak.
- Mindenki azt hiszi- nevetem el magamat kínomban- már ő is kezdi elfogadni- utalok Katere- de legalább jó kedve van már, éppen sminkel, vagy fene tudja mit csinál- pillantok a folyosó felé, ahol jó pár perce eltűnt. A vonal túl oldaláról hallom, ahogyan Pep kuncog.
- Hova mentek?
- Szépségszalon, aztán boltok majd kávézunk- vázolom fel a brit lány által már elkészített tervet,
- Remélem szeretsz várakozni- neveti el magát- Katenek ez egy napra nem fér bele mind- gúnyolódik tovább.
- Kösz a támogatást Pep- forgatom meg szemeimet, bár ő ezt nem látja.
Elneveti magát -ismét- és egy számomra ismeretlen nyelven kezd el beszélni, minden bizonyára Vincenttel társalog éppel, olaszul.
- Na ne haragudj, te hős focista, de mennem kell a többi sztárhoz. Vigyázz Katere- köszön el.
- Azért ne felejtsük el, hogy én vagyok a legjobb még mindig.- Szögezem le a dologokat poénosan.
- Hát persze Neymar- ad nekem igazat, majd leteszi a telefont.
Még mindig röhögve indulok el átöltözni én is. A melegítőt és a pólót egy másik rövidujjú felsőre cserélem egy fekete farmerral. Hajamat be sem állítom, inkább csak felveszek egy sapkát eltakarva azt. Mennyivel egyszerűbb így.



Catherine Clark
November 09.; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

Mikor végzek a hajmosással hallom, hogy Neymar telefonál valakivel, portugálul- amiből én egy mukkot sem értek. Tudom, hogy nem illik hallgatózni de akarva- akaratlanul is meghallom saját nevemet, majd később húgom becenevét is. Értetlenül állok szobám küszöbén és nem tudom hova tenni ezt a dolgot, legszívesebben letámadnám most helyben Neymart, hogy mégis ki a fenével beszél, de inkább ezt későbbre halasztom- mintha normális ember lennék. 

Hajamat szimplán kiengedve hagyom, így az alja kicsit hullámos marad. Egy leheletnyi sminket varázsolok csak arcomra, ami a kisebb hibákat elfedi és kiemeli szempilláimat.  Még egy utolsó pillantást vetek magamra a hatalmas, egész alakos tükrömben és már lépek is ki a sötétbarna küszöbön. 

Amint kiérek a halószobák keresztjéből meglátom az apartman közepén, a nappali kanapéján fetrengni Neymart. Olyan, mint egy kisfiú. Aranyosan elmosolyodok és mellé lépek. 

- Mehetünk- varázsolok ezer wattos mosolyt arcomra.
- Menjünk akkor- ugrik fel, szuperhősöket megszégyenítő sebességgel és a szófa mellett hagyott fekete, hosszúszárú sportcipőjét kezdi el felvenni.
- Kivel telefonáltál?- Kérdezek rá, mintha mit sem tudnék.
- Mikor?- Futnak össze szemöldökei homloka közepén.
- Nem is tudom, mikor fürödtem talán- rántom meg vállaimat nem törődöm módon.
- Ja, Rafaella hívott, hogy mi van veletek- csillannak fel szemei, miközben a zsebében kotorászik egyik kezével- na menjünk- indul meg a lift felé.  Csupán a liftzene szól, egészen, ameddig leérünk a földszintre, ahol már a szokásos Dubai nyüzsgés tölt be mindent. Szemeimmel azonnal a már jól ismert kocsit kezdem keresni, amit könnyedén meg is találok. 
- El is felejtettem mondani- kezdek el tapsikolni, mikor már az autóban ülünk- megyünk Pephez Milánóba, intéztem két jegyet, holnap reggelre- vigyorgok, mint a tejbe tök, szeretném már látni a húgomat.
- Mi van?- Bukik ki a brazilból, mire az egekig szöknek szemöldökeim.- Vagyis, úgy értettem- kezd el dadogni- nem kéne ezt inkább megbeszélni vele?
- Nem- vágom rá gondolkodás nélkül- nézd éppen ő hív, biztos örülni fog neki- lebegtetem meg előtte a készüléket.
Mosolyogva veszem fel a telefonom, de egyből lefagy arcomról a vigyor, mikor fel fogom, hogy mit is próbál velem közölni.


2016. október 1., szombat

40. fejezet ~ Kezdődik

Pearl Clark
November 08.; Madrid, Spanyolország

Nem tudom miért, de izgatottan vártam, hogy a taxi megérkezzen velem és a mellettem ülő - folyton morgó olasszal - a megbeszélt klubhoz.

 - Nekem miért kell mennem?
 - Mert te vagy az én alibim - bújtam hozzá somolyogva. - Muszáj egy kicsit megdolgoznom a portugált, mielőtt tövig nyomom belé a tőrt.
 - Fogadjunk, már meg is van terved?
 - De meg ám - vigyorogtam gonoszul.
 - És?
 - Mit és? - tetettem a tudatlant.
 - Engem is beavatsz?
 Elégedetten dőltem hátra az ülésen miközben az elsuhanó épületeket néztem.
 - Ramos - ejtettem ki a védő nevét a számon.
 - Ramos? - pislogott rám értetlenül Vinc. - Mi van vele?
 - Szerinted? - forgattam meg a szemeimet. - Lesz egy pár jó éjszakája, ahogy nekem is - nyaltam meg a szám szélét, mint egy  elégedett macska. Mióta személyesen is találkoztam a sráccal, vonzott magához, mint molylepkét a fény.
 - Ó, szóval akkor beveted magad?
 - De be ám - pislogtam ki a fejemből ábrándozva. - Remélem tényleg olyan jó a teste, ahogy a képeken láttam. Minden egyes tetoválást, kockát végig akarok nyalni rajta - sóhajtottam fel lelkesen.
 - Istenem, te tényleg egy nimfomán boszorkány vagy - vigyorodott el az olasz srác.
 - Nem tehetek róla, mostanában egyre jobban kívánom a szexet.
 - Én is, de még nem láttam egyetlen normális pasit se akivel eltudnám képzelni - nyűgösködött.
 - Nyugi, engedd el magad és nézz szét a bulin, hátha horogra akad valaki - bátorítottam.




Sergio Ramos
November 08.; Madrid, Spanyolország

  - Most már megnyugodhatsz, megérkezett - veregetett hátba Bale vigyorogva.
Tekintetemmel követtem a csatár ujját és megpillantottam Katet amint nevetve belépett az ajtón, nyomában a barátjával amitől egy kissé alábbhagyott a lelkesedésem.
  - Nem hihetted, hogy otthon hagyja - röhögött ki nyíltan Benzema az arcomat látva.
 - Nem, de reménykedni azért lehetett - vontam meg a vállamat majd szememmel végig kísértem a lányt ahogy fellépkedett a lépcsőn.
 - Sziasztok! - intett jókedvűen. - Mi ez itt csapatgyűlés vagy kivénhedt focisták találkozója? - nézett végig rajtunk.
 - Miért? - értetlenkedtünk.
 - Mert ez egy buli, szól a zene és táncolni kell, nem a sarokban kuporogni - kezdte mozgatni a csípőjét a ritmusra.
 - Rád vártunk! - pattantam fel azonnal és a többiekkel nem törődve kézen fogtam majd magammal húztam a táncolók közé.
Ahogy beértünk a tömegbe, közelebb vontam a testemhez, éreztem a szikrát ami kettőnk közt pattogott, mintha csak arra várna, hogy lángra kaphasson. Imádtam táncolni és ahogy láttam a partnerem is így volt ezzel. Szemei csillogtak, arca kipirult ahogy a zene átjárta a testét. Méghozzá micsoda testet? A királykék ruha második bőrként tapadt rá és az átlátszó tüll betétek nem sok mindent hagytak a fantáziára. Egyszerűen észbontóan nézett ki.
 - Gyönyörű vagy - hajoltam a füléhez, hogy hangot adjak a tetszésemnek.
 - Köszönöm - kacsintott rám kacéran, amit jó jelnek vettem.
 - Te vagy a legszexisebb csaj az egész teremben - nyomultam tovább.
 - Csak a teremben? - pislogott rám hatalmas szemeivel, ajkát beharapva, ami felhívás volt a keringőre.
 - A világon - szorítottam magamhoz erősebben.
 - Sergio, te most flörtölni próbálsz velem? - emelte fel a fejét, hogy a szemembe nézhessen.
 - Baj? - vigyorogtam rá, tüzes pillantásokkal bombázva a dekoltázsát.
 - Cseppet sem - rázta meg a fejét. - Bár nem tudom, Vincent mit szólna hozzá?
 - Amiről nem tud, az nem fáj - kacsintottam most én rá és boldogan hallgattam a kacagását.




Pearl Clark
November 08.; Madrid, Spanyolország


  - Kitikkadtam - dobtam le magam Vincent mellé az egyik kanapéra.

 - Hozzak valamit inni? - vigyorgott rám Sergio sokat mondóan.
 - Egy Sex on the beach jól esne - kacsintottam rá.
 - Okés. Még valaki? - nézett körül majd próbálta megjegyezni amit a többiek mondtak.
 - Segítek - ajánlotta fel hirtelen a portugál, aki eddig az egész estét az egyik sarokban töltötte, duzzogva.
Elgondolkodva néztem a két focista után.
 - Úgy látom sikerült az ujjad köré csavarni - súgta a fülembe Vinc.
 - Nem kellett sok hozzá - vontam meg a vállamat. - Szerintem már eleve tetszett neki a nővérem.
 - És te? Te hogy vagy vele?
 - Nekem még most is tetszik a nővérem - mosolyogtam fel az olaszra, aki csak megforgatta a szemeit majd végül elnevette magát.
 - Oké, értem. Viszket a puncid és meg kell vakarni.
 - Hogy te mekkora köcsög vagy?! - boxoltam vállba.
Amíg vártuk az italainkat, beszélgettünk és nevetgéltünk. Katenek köszönhetően szinte mindenkiről tudtam mindent, így nem volt nehéz feladat beolvadni közéjük.
 - Szerintem jobb, ha odamegyünk - súgta Marcelo Jamesnek és Balenek, de nem elég halkan, mert megértettem. Kíváncsian követtem a pillantásukat.
 - Ó-ó - szaladt ki a számon, mikor megláttam Ramos és Ronaldo kettősét amint éppen hevesen vitatkoztak.
 Felálltam, hogy odamenjek, de Vincent megfogta a kezem és visszahúzott maga mellé.
 - Ne - rázta meg a fejét. - Hagyd rájuk, ez az ő meccsük.
 - Oké - dőltem a vállának és onnan figyeltem a szóváltást ami nem sokra rá, hogy Marceloék megjelentek, véget is ért. A fiúk, mintha mi se történt volna, visszatértek hozzánk és elfoglalták a helyüket. Ramos szélesen vigyorogva kezembe nyomta a koktélomat.
 - Hölgyem! - hajolt meg, mint egy gáláns lovag.
 - Uram! - emeltem meg felé a poharamat majd belekortyoltam a frissítőbe. - Áh - nyögtem fel elragadtatva. - Ez isteni finom! - nyaltam végig a számon amit a velem lévő férfiak kigúvadt szemekkel néztek végig. Tudatosan hergeltem őket, mert jó volt látni Ronaldo dühtől liluló fejét. - Mindjárt jövök - nyomtam csókot Vinc arcára, aki játékosan rácsapott a fenekemre. Imádtam amiért szó nélkül belement a játékomba. A mosdóba érve megigazítottam a sminkemet és beletúrtam a hajamba, hogy álljon valahogy. Rákacsintottam a tükörképemre majd kiléptem a helységből. Apró mosollyal az ajkamon konstatáltam, hogy Ramos a szemközti falnak dőlve, zsebre tett kézzel várakozik.
 - Rám vársz? - dőltem mellé én is.
 - Másra nem is érdemes - vigyorodott el miközben elém állt és két kezét a fejem mellé szegezte. Tekintete a szemem és a szám közt járt. Tudtam mit akar mert én is azt akartam. Enyhén elnyitottam a számat és nyelvemet óvatosan végighúztam az ajkaimon. A hatás nem maradt el. A védő ajka egy pillanat múlva már birtokba vette az enyémet. Nyelvével behatolt a számba, hogy felfedezze minden centiméterét. Egyik kezemmel az ingébe kapaszkodtam, míg a másikkal a tarkóját simogattam. Egyre jobban belefelejtkeztünk egymásba, testünk összesimult,  így megéreztem ébredező férfiasságának bizonyítékát. Zihálva váltunk el egymástól, de tekintetünkkel nem engedtük el a másikét.
 - Édes vagy - nyalta le száját a focista miközben egy észveszejtő mosolyt villantott rám.
 - Én mindig - simítottam végig az arcát keretező szakállon. Fogaival utána kapott a kezemnek, majd az ujjaimat egyenként a szájába véve szopogatni kezdte őket. A gyomromban lévő pillangók azonnal heves táncba kezdtek, de kénytelen voltam lecsillapítani őket. Sajnos Kate nem ugrott volna azonnal az ágyába és nekem ezt szem előtt kellett tartanom.
 - Menjünk vissza mielőtt keresni kezdenének - indultam el az asztalunk felé, hátra se nézve.




Vincent Ambroso
November 08; Madrid, Spanyolország

  - Hol találkoztatok Kate-tel? - tette fel kíváncsi kérdését Bale miközben együtt néztünk a távozó lány után.


 - Mil...Dubaiban futottunk össze egy klubban - javítottam ki magam gyorsan. 

Nekem nem ment olyan gördülékenyen a ködösítés, mint Pepnek. Bár megértettem az indokot, hogy miért akarja kicsinálni Ronaldot, de nem mindennel értettem vele egyet. Pearl aranyos lány volt, túlzott testvéri szeretettel megáldva, ami a gyerekkorukat nézve nem volt meglepő. Kicsi koruk óta ő védelmezte a nővérét és megszokta, hogy mindig ő irányít, az ő kezében van a gyeplő. A mostani helyzet pedig a legdurvább énjét hozta ki belőle. Mivel nem tudta megakadályozni Kate vetélését, így most azon szeretett volna bosszút állni, akit felelősnek tart ezért a helyzetért. Ez pedig nem más, mint az engem éppen dühösen méregető portugál.
 - Azonnal a karjaidba omlott miután kidobtam vagy kérette magát? - szólalt meg végül gúnyos hangon. 
A többi focista mind felénk kapta a fejét és kíváncsian várta a válaszom.
 - Szerintem te el vagy tévedve - néztem undorodva a csatárra. - Te nem kidobtad, hanem gyáva mód megfutamodtál egy kihívás elől. 
 - Ugyan már - legyintett cinikusan. - Kate nem kihívás senki számára. Kérdezd csak meg Jamest - mutatott a kolumbiaira - vagy Neymart.
 - Akkor te cseppet sem ismered őt - csóváltam meg a fejem miközben próbáltam úrrá lenni az indulataimon. - Ő egy imádni való lány, hatalmas szívvel, de ezt csak azok tudják akik vették a fáradtságot és megismerték őt. Úgy látszik, te nem tartozol közéjük. Felszínes, önző alak vagy.
Szívesen folytattam volna tovább az okítását, de "Kate" érkezése ezt meghiúsította. Majdnem hangosan felnevettem, mikor megláttam a mögötte sétáló védőt. Nem vesztegette az idejét, azt tuti.
 - Hiányoztam? - ült le mellém jókedvűen.
 - Mindig - öleltem át a vállát és megcsókoltam. Tekintetem találkozott Ronaldoéval, aki elhúzta a száját és megforgatta a szemeit. Vigyorogva vontam közelebb magamhoz a lányt és kihívó pillantást küldtem a focista felé, jelezve, hogy neki már nincs semmi beleszólása a dolgokba, mert elbaszta.