 |
| Give Me Everything |
James Rodríguez
01. Október; Madrid, Spanyolország
- James, elmentem- áll be a tv elé Emma, a német szőkeség.
Rá sem hederítek, mire elkezd szemem előtt legyezni tenyerével, ezzel rábírva arra, hogy ránézzek. Jobb szemöldököm kérdőn felhúzom mire a lány hozzám vág egy párnát és kirohan a nappaliból. Újra a televíziónak szentelhetem teljes figyelmemet, éppen egy spanyol szappanopera megy a tv-ben, magam sem értem, hogy minek nézem.
- James figyelnél végre?- hallom meg ismét a német lány hangját, de most sem szentelek neki különösebb figyelmet.- Az ajtó előtt találtam, csak a te nevedet hajtogatja- ekkor fedezem fel, hogy két pár magassarkú kopog padlómon, mondatára egyből rákapom a fejemet.
Emma mellett egy összetört Katet pillantok meg, mire azonnal felpattanok a kanapéról és odasietek hozzá. Szorosan zárom ölelésembe, mire apró kezeit mellkasomra teszi és fejét nyakamba fúrja. Kérdőn tekintek az alkalmi barátnőmre, aki csak felemeli kezeit jelezve, hogy semmit sem tud ő sem majd már tényleg elhagyja a házat.
- Hogy kerülsz ide Kate?- tolom el egy kicsit magamtól, hogy rátudjak nézni.
Nem válaszol kérdésemre, csak megrázza fejét. Magamban elmormolok néhány káromkodást, majd Kate térdei alá nyúlva megemelem és az ölembe viszem el a kanapéhoz, ahol lefektetem én pedig mellé ülök. Nem szólok semmit, csak felkarját kezdem simogatni, mire felül. Értetlenkedve pillantok a lányra, aki csak megrázza fejét és ölembe fekszik. Tekintetét a vajszínű plafonra szegezi. Mutatóujjammal kisöprök egy tincset arcából, minek köszönhetően rám néz.
- Ő ki volt?- szólal meg hirtelen, suttogva.
- A szőke csaj?- megyek biztosra, mire csak biccent egy aprót.- Hát most mit is mondjak?- mosolyodok el kínosan- fél éve ismertem meg egy fogadáson, azóta találkozgatunk, de semmi komoly.- nézek szemébe.
- Ha választanod kellene a karriered és közte, melyiket választanád?- embereli meg hangját.
Meghökkent kérdése. Egy pillanatig el is gondolkozom a dolgon, magam sem tudom minek is, erre a válasz teljesen egyértelmű; nekem ő semmit sem jelent. Már szólásra nyitnám számat, mikor rájövök, hogy miért is tette fel ezt a kérdést és, hogy valószínűleg ez az állapotának az oka is.
Hitetlenkedve nézek a még mindig ölemben fekvő szőke fürtökre- időközben oldalra fordította fejét. Szememet lehunyom és próbálok nem dühkitörést kapni. Megölöm Ronaldot.
- Nem érdemel meg téged- préselek ki magamból egy épkézláb mondatot, mikor eszembe jut, hogy már percek óta nem válaszoltam neki.
- Hazamegyek, Dubaiba- tornássza magát ülőhelyzetbe.
Megszeretnék szólalni, de nem tudok. Semmi értelmeset sem tudnék kiejteni ajkaimon, így inkább csak hallgatok. Nem szeretném, hogy elmenjen. Emmán kívül ő az egyetlen nő itt, aki nem érti félre a dolgokat és nem próbál meg felkapaszkodni nem csak az én, de a többiek hátán sem, szüksége sem lenne rá.
- Hozok valamit inni- állok fel, mire kezem után kap.
Erősen kulcsolja rá ujjat a csuklómra, már szinte fáj szorítása, de inkább csendben maradok. Szemeit akaratosan szegezi a szőnyegre, szabad kezemmel álla alá nyúlok, ezzel rábírva arra, hogy szemembe nézzen.
- Ne hagyj egyedül te is- motyogja erőtlenül.
Csak ismét helyet foglalok mellette és megfogom kezét, jelezve, hogy vele vagyok. Catherine eldől, mint egy zsák krumpli, aminek köszönhetően maga alá temet engem is. Addig fészkelődik, míg kényelmesen nem fekszik a mellkasomon. Jobb kezemmel átölelem derekát, ezzel közelebb vonva magamhoz. Óvatosan pillant fel pillái alól, látszik, hogy kérdezni szeretne valamit, de inkább magába fojtja. Bátorítóan rámosolygok, mire megered a nyelve.
- Megvan Neymar száma?- lep meg ma már sokadjára.
- Ismered Neymart?- terelem kicsit a témát.
- Igen- válaszol szűkszavúan- akkor felhívhatom?- fészkelődik karjaimban.
Lemondóan felsóhajtok és tárcsázni kezdem telefonomon a brazilt. Kate arcán egy halvány mosoly jelenik meg, minek közepette bevonul a fürdőszobába telefonálni. Szívesen kihallgatnám a beszélgetésüket, de inkább tartom magamat és a most éppen műsoron lévő kosárlabda mérkőzésbe kapcsolódom be.
Egy jó fél órával később ér véget a meccs, amin a Barcelona fölényes győzelmet arat az idegenben játszó Laboral Kutxa ellen. Unottan állok fel a fekete bőrből és eltűnődöm azon, hogy mi is lett a szőke lánnyal, így egy hirtelen jött ötlet következtében kopogok a fürdőajtón. Válasz nem jön bentről, ezért újra próbálkozom, azonban, amikor ismét néma marad Kate hangja, benyitok. A brit lány a földön ücsörögve szorongatja szürke telefonomat a kezében. Nem mondok semmit, csak mellé kuporodok. Ismét az ölembe hajtja fejét és elterül a földön. Arcát simogatom miközben ő a körmeivel játszik. Így látni őt, meghökkentő. A mindig erős és vidám lánynak szinte nyoma sincsen.
- James- simít végig arcélemen, amitől libabőrös leszek.
Elfordítom arcomat, nem akarok hülyeséget csinálni, de utánam nyúl és lehúz magához. Ujjait tarkómra csúsztatja és megemeli fejét, ezzel elérve, hogy ajkaink összeérjenek.
- Kate, tudod, hogy nem fogok tudni leállni- morgom halkan szájába.
Válaszul csak beleharap alsó ajkamba, amire teljesen elveszítem a fejemet. Kiéhezve kapok szája után. Amint megérzem nyelvét találkozni az enyémmel már semmi sem érdekel, csak a vágyaimnak élek.
(...)
 |
| Watch Me Bleed |
Catherine Clark
02. Október; Madrid, Spanyolország
Reggel James agyában ébredek. Megbántam e akármit is, amit tegnap tettem? Nem. Egy cseppet sem. Hogy miért pont James? Magam sem tudom, talán a Cristianoval való minimális hasonlóságukban köszönhető.
Felveszem a földről a kolumbiai tegnapi pólóját és magamra aggatom, mivel nem találom már az ágyban a férfit. Az újszerű, nehéz mahagóni ajtót óvatosan nyitom ki, nehogy valaki olyanba botoljak, akibe nem kellene. Amint átlépem a hálószoba küszöbét furcsa érzés kerít hatalmába, mintha figyelnének. Paranoiásan lépkedek be a hatalmas nappaliba, de mikor egy éles női hangot hallok meg hátam mögül még az ütő is megáll bennem.
- Senorita Emma- sipákol valaki mögülem spanyolul, amire azonnal megpördülök, szóval tényleg figyeltek- oh, elnézést azt hittem ön Emma, de akkor mégsem.- legyint a hatvanas éveiben járó nő.- Adalia vagyok, James bejárónője- ereszt meg egy halvány mosolyt felém.- Ő kért meg, hogy adjam ezt át- indul meg felém- a ház előtt találta- kotorássza elő telefonomat a sötétkék kötényének egyik apró zsebéből.
Ráncos ujjain már meglátszik a kor. Figyelve veszem el telefonomat, nem szeretnék megint napokig mindenféle civilizációtól elzártan élni. Amint újra birtokomban tudhatom a készüléket megnyomom a már jól ismert home gombot. Délelőtt fél tizenegy pontosan, vagyis az edzés már javában folyik, minden bizonyára ezért nem találom a házban a focistát.
A rengeteg nem fogadott hívás és üzenet közül kizárólag apát hívom vissza, míg az szöveges részeket meg sem nyitom. Fülemhez emelve a telefont sétálok vissza James egyik szobájába, ahol elkezdem összeszedni a ruháimat.
- Szia Kate- szól bele apa a telefonba.- Jól vagy?
- Nem, nem vagyok jól. Mikor tudok eltűnni innen?- terelem a témát.
Egy pillanatig apa is elhallgat, mintha meglepődött volna. Elképzelem magam előtt kifejezéstelen arcát miközben szemében megcsillan valami kivehetetlen, amit a másodperc töredékrésze alatt el is tüntet onnan.
- Háromkor a gépen kellene már lenned, hogy estig ideérj. A lakás a sajátunk, így nem gond ha nem költözöl ki teljesen, csak add le a kulcsot a recepción. Pérez azt ígérte, hogy valaki kimegy veled a reptérre és a kocsiddal visszamegy a pakolóba. Gondolom itthon szívesebben használod majd Hamidet.
Elmosolyodom a sofőr neve hallatán, kezd hiányozni a bohókás családapa, legalább újra vele tölthetem az útjaimat.
- Az autót majd én megoldom, de a többi rendben van. Szia apa- nyomom ki a telefont.
Találomra nyitok ki egy szekrényt, csak van valahol néhány gönce James kurvájának. Az egész szekrénysor kizárólag a focista ruháival és cipőivel van feltöltve. Mégsem állíthatok be a stadionba a tegnapi ruhámban vagy éppen férfi cuccokban.
- Adalia- kiálltok fel.
Hallom, a kintről beszűrődő egyre közeledő lépteket. A résnyire nyitott ajtón kopogtat párat, majd belép. Kérdőn tekint rám, miközben ujjait tördeli, mintha csak ideges lenne.
- Emma ruháit merre találom?
- Kövessen- indul ki a szobából.é
Szép, még annyira sem tiszteli ezt a szerencsétlen lányt, hogy a ruháit bevihesse az övéi közé.
Számomra szokatlan, mégis ésszerű a ház kialakítása Az előtér hosszan vezet, míg az illető beér a kör alakú nappaliba, ahonnan három folyosó nyílik és egy ajtó, egy fürdőszoba ajtaja, a mellette lévő folyosó kizárólag James szobájába és fürdőjébe vezet, így legalább nyugalma van, teljesen elzárva a ház többi pontjától. Az a közlekedő amelyen most éppen haladunk két vendégszobához és egy konditeremhez a végén vezet. A harmadik folyosó pedig a konyha-étkező- társalgó hármast foglalja magába.
- James vette neki mindet, nyugodtan válogasson- hagy magamra egy gardrób előtt a spanyol nő.
Néhány perc turkálás után találok néhány elfogadható ruhát, mindenképp megemlítem a srácnak, hogy szerezzen be néhány normális anyagot is. Szerencsémre a szőke magassarkút hord, abban jobb a kínálat. A kiválasztott ruhákkal és cipővel a kezemben megyek vissza a háló fürdőszobájába.
Egy gyors zuhanyzás után megcsinálom sminkemet, míg hajamat csak kifésülöm. Belenézve a tükörbe nem tudom eldönteni, hogy úgy nézek ki, mint, aki a húszas évekből lépett ki, vagy csak szimplán remekül áll nekem, még ez is.
Telefonomat zsebembe csúsztatom, míg táskámba szórom a tegnapi ruháimat. Az egyszerűség kedvéért először az irodámba megyek, hogy kipakolhassak onnan is.
- Köszönök mindent Adalia- eresztek meg felé egy mosolyt.
A több száz méter hosszú macskaköves úton ameddig kiérek a kapuig elfáradnak a lábaim, tegnap este fel sem tűnt, hogy milyen hosszú távot kellett megtennem. Csupán pár perc vezetés után már a Bernabéuban vagyok. Hiába próbálom kizárni az edzést, nem sikerül. Minden egyes szó, amit Benítez kiejt a száján, minden hang, minden kép a szívemet szorongatja. Nagyot sóhajtva nézek végig a falra aggatott képeken, kupákon, díjakon. Egészen eddig a pillanatig még csak bele sem gondoltam, hogy a srácok ennyit jelentenek nekem. Könnyes szemekkel lépek ki a gyepre. Nem törődök azzal, hogy ki lát így, leülök a legközelebb eső helyre és onnan figyelem a srácokat, köztük már újra Danilot is, aki az egyik alkalmazott segítségével kezdte újra az tréningeket.
A fiúk párokban dolgoznak, Karim Varaneval, míg Sergio Marceloval. Az ökörködésük mosolyt csal az arcomra. Időközben a könnyeim is megszáradnak arcomon. Tekintetemet végigvezetem a többieken is- bár ne tettem volna. James Cristianoval alkot egy párost, szerencsére kolumbiai barátom úgy tesz, mintha mit sem tudna, pedig egyértelműen kimutatta tegnap este, hogy legszívesebben beverné csapattársa képét.
Mikor újra megerednek könnyeim, már hevesen törlöm le őket, fáj, hogy itt kell hagynom ezt a sereg hülyét. Felpattanok és a lehető legrövidebb u tat megtéve megyek irodámba, utálok gyenge lenni.
Amint becsukódik mögöttem az ajtó háttal neki vágódom és lecsúszom a földre. Szinte levegőért küzdve szenvedek, de nem engedek újra utat a könnyeimnek, nem tehetem. Finoman végig simítok pocakomon, bár még nem látszik, de én magam tudom, hogy egy apró lelket hordozom magammal és neki nem tesz jót, ha így viselkedem. Csak miatta összeszedem magamat és a mosdókagyló felett lévő tükör segítségével rendezem vonásaimat. Szörnyen szánalmasnak érzem magamat.
Megtörten ugyan, de amilyen gyorsan csak tudok minden személyes tárgyat a táskámba szórok. Nincs sok dolgom, néhány ruhadarabon és egy bögrén kívül minden az egyesület tulajdona a tollaktól kezdve egészen a kanapéig. Nagy levegőt véve nézek körül újból, hátha valamit elfelejtettem, de minden személyes holmim eltűnt már a teremből. Az alapból rideg szoba nekem még így is otthonosnak tűnik, hiába a giga Real Madrid logó a falon és a többi kisebb mindenfelé.
Minden erőmet összegyűjtve lépem át utoljára ezt a küszöböt. A lábaim ólom nehezékként mozognak, 11:56, hamarosan indulnom kell vissza a szállodába. A srácok még mindig edzenek így Benítez mellé lépek.
- Rafael- elég ennyit mondanom és már is tudja, hogy mit szeretnék. Értesüléseim szerint a csapaton kívül mindenki tudja, hogy elmegyek, bár az igazi okát kevesen, szinte senki.
Rafael belefúj a sípjába, miközben elmormolja, hogy milyen szerencsém van, hiszen úgyis az edzés végéhez érkeztek már. A focisták elkezdenek egy kupacba gyűlni. Üreges tekintettel meredek csak előre, hogy véletlenül se kelljen szembenéznem egyikőjükkel sem.
- Mehettek, de Katenek lenne még hozzátok néhány szava- érzek meg magamon néhány kérdő tekintetet- úgy vélem, hogy fontos lenne meghallgatnotok őt.- fejezi be Rafael és megölel.- Vigyázz magadra kicsi lány!- súgja fülembe.
Szívemet megmelengeti az amúgy goromba edző kedvessége. Apró mosolyt erőltetek ajkaimra és pár másodpercre én is karjaimba zárom a trénert. Amint elszakadok a férfitől újabb ölelést kapok, ezúttal Jamestől. Egy sóhaj szakad fel belőlem. Fejemet a játékos vállába fúrom miközben szorosabban ölelem.
- Igazán vehetnél valami normális ruhát ennek az Emmanak, úgy nézek ki, mint aki valami gagyi diszkóba készül- próbálom oldani a feszültséget, mire felnevet.
- Most mi van? Kate miért búcsúzkodik?- csattan fel értetlenül Marcelo, mire keserű vigyor kúszik számra.- Na nem! Az nem lehet!- fogja fel az igazságot.
- De, lehet, elmegyek- erősítem meg a dolgot. Hangom makacsul cseng, arcom kifejezéstelen, tekintetem üreges így nem csoda, hogy meg sem próbálnak győzködni. Szépen sorjában jönnek a fiúk és mind a maguk módján mondanak nekem köszönetet és búcsúznak el tőlem, egy ember kivételével. Utoljára még ismét mellém lép a kolumbiai srác és bátorítóan megszorítja a kezemet.
- Köszönök mindent fiúk, egy élmény volt, sosem fogom elfelejteni.- eresztek meg egy mosolyt, ma először őszintén.- Ha Dubaiban jár valamelyikőtök, nos hát akkor tudjátok hol találtok, de szeretem Franciaországot és úgy a világ összes pontján megjelenhetek- nevetem el magamat.
Néhány szót váltok még Garethtel és Karimmal majd egyedül veszem az irányt a fekete terepjáró felé.
(...)
 |
| I Will Always Love You |
- Mehetünk?- lép mellém Neymar.
Tegnap este mikor elkértem Rodríguez telefonját, vele beszéltem. Az ellenséges csapat játékosa az az éjszaka után többször keresett míg végül messzi, de igaz barátot leltem meg benne. Elmeséltem neki a Cristianoval és apámmal történt dolgokat, valamint azt, amit még senki sem tud, a magzatot. Ellentmondást nem tűrően ragaszkodott hozzá, hogy ma eljön hozzám, így könnyen beleegyeztem a dologba, miszerint ő visz ki a reptérre és intézi az itteni dolgaimat.
Aprót biccentek és magam mögött húzva egy bőröndömet kisétálok innen is utoljára. A brazil bezárja mögöttünk az ajtót, minek kulcsát a recepción leadok egy aláírás kíséretében.
Furcsa érzés kerít hatalmába miközben a csatár pakolja be csomagjaimat a csomagtartóba. Gyomrom apróra zsugorodik.
- Ugye tudod, hogy akármikor észrevehet akárki?- figyelmeztetem ismét, nem szeretnék még egy botrányt.
- Tudom és, amint már mondtam, leszarom.- terel be maga előtt az anyós ülésre, ahol rám csukja az ajtót.
- Köszönöm- emelem rá tekintetem, mikor beül a kormány mögé.
Csak egy kicsiny mosolyt ereszt meg felém, válasz helyett.
A repülőtérig tartó út csendes, csak a rádió szól. Mindketten pontosan tudjuk, hogy mit is jelent ez most, hogy hazamegyek. Bele sem gondolok semmibe, próbálom teljesen kiüríteni a gondolataimat, úgy a legegyszerűbb és a legfájdalom mentesebb, mégis valahogyan egy név és egy arc lebeg lelkiszemeim előtt, Cristianoé.
- Kate, ideértünk- szakít ki gondolataim közül Neymar.
Nem válaszolok, csak kiszállok az autóból és a hátuljához lépek, ahol a fiatal srác már pakolja ki a cuccaimat. Ezt a pillanatot Crisszel képzeltem el és nem örökre. Határozottan sétálok a reptéren, míg a focista fején egy napszemüveg- fullcap kombó van. Sosem értettem ezt, ha valakit fel akarok ismerni, akkor fel is fogom ezen vackok ellenére is, szerintem elég proli megoldás, de ő a sztár, ő tudja.
Ösztönből indulok lépegetek, nem is figyelek arra, hogy merre megyek. Tekintetem a hatalmas kivetítőre emelem, ahol már ott virít a különjáratom is. Bőröndjeimet leadjuk egy spanyol hölgynél, aki igencsak megnézi a focistást, míg én csak féltékeny pillantásokat kapok. Na igen, a Barcelona csatárával adtam le imént a csomagjaimat, nem mellesleg egy Madridból induló magángépre, miközben néhány napja még Ronaldoval hoztak szóba pár cikkben, ez mindenki számára meglepő lehet. Halál nyugalommal esek át a szokásos intézkedéseken és ameddig lehet, elkísér a focista is.
- Miss Clark- szakít ki Neymar öleléséből az egyik stewartdess- elnézést, de indulnunk kellene- néz fel picit kalapja alól.
Sután biccentek egyet, majd újra a brazil ölelésébe bújok, aki csak szó nélkül tűri, hogy körülbelül negyed órája nem engedem el.
- Nem lesz gond abból, hogy ma nem voltál edzésen?- kérdezem meg félve.
Nevetve biztosít arról, hogy totális meg van oldva ez az egész dolog, így nem is emésztem magamat még ezen is.
- Vigyázz magadra Kate és rá is- utal a gyerekre- azonnal írj ha leszálltál!- ad puszit homlokomra.
Nyomok még egy utolsó csókot arcára, majd vissza sem nézve sétálok fel a repülőhöz vezető úton. Levetem magamat az egyik bőr székbe és zenét kapcsolok, szóval elérkeztünk ide is, kevesebb, mint egy hónap után hazamegyek, irány haza, Dubaiba!
