25.Fejezet~ A nagy döntés

Catherine Clark

28. Szeptember; Madrid, Spanyolország




Szótlanul toporgom a portugál előtt, nem szabadna neki engednem, de mégis érdekel, hogy miről szeretne beszélni és minek köszönhető, hogy végre méltóztat velem szóba elegyedni. Számat belülről rágom, hogy nehogy kicsússzon rajta egy buta szó is. Tekintetem elszakítom a sötétbarna szempártól és felsóhajtok.

- Ha végeztél gyere az irodámba- túrok a hajamba.

Aprót bólint, majd ujjaival fülem mögé tűr egy kósza hajszálat, míg egy apró puszit lehel arcomra. Totálisan lesokkolok tevékenységétől, azt hiszem teljesen beleestem Cristianoba. Úgy érzem magamat, mint egy tizenéves kamasz, akinek az első férfi készül belépni az életébe.

Mire észbe kapok már a focistának hűlt helye sincsen körülöttem, minden bizonyára elment felöltözni.

Két emelettel feljebb lépem át a nyílászárómat, ahol bekapok egy fájdalom csillapítót fej-, és hasfájásom miatt. Értetlenül ülök le az asztal mögé, mikor kopognak az ajtón. Minden erőmet összeszedve kiálltok kifelé, most jön csak a fekete leves. Legrosszabbakra felkészülve várom Cris érkezését, azonban nem ő lép be az ajtón.

- Zavarlak?- dugja be fejét Ramos.

Minek van ez már megint itt? Kezd idegesíteni. Legszívesebben elküldeném a védőt melegebb éghajlatra, de mégsem teszem, nincs hozzá szívem.

- Ami azt illeti, várok valaki- próbálok utalni finoman arra, hogy igen, zavar.

- Engem- hallom meg Sergio mögül Cristiano rekedtes hangját.

Csak zavartan bólint egyet a spanyol majd sietősen elhagyja a szobát, miközben a másik becsukja az ajtót. Egy pillantást sem vetve rám ül le az összes focista kedvenc helyére, a kanapéra. Némán mered maga elé. Unalmamban előveszek néhány papírt a fiókjaimból és elkezdek rajzolgatni, én nem fogok elkezdi hozzá beszélni.

- Mi van köztetek?- zavarja meg alkotásomat a sportoló.

Értetlenül nézek rá, azért reméltem, hogy legalább ő maga nem hiszi azt, hogy van valami közöttünk, még csak barátnak sem mondanám.

- Semmi- mondom egyenesen szemébe határozottan.

- Elhiszem- motyogja alig hallhatóan.- Hiányzol.- ejti ki a szót csak úgy, mintha félne, hogy eltörik.

Egy apró mosoly húzódik számra, ő is nekem. Felállok székemből és mellé ülök. Kezemet kezére teszem, mire azonnal összekulcsolja ujjainkat. Szívemről hatalmas kő esik le. Közelebb bújok hozzá, mire másik kezével átkarol. Befészkelem magamat szorosan az ölelésébe, mintha ott totális védelmet kapnék.

- Menjünk haza- áll fel mellőlem és húz magával.

Apró csókot lehel ajkaimra, majd kézen ragadva húz maga után.

(...)











01. Október; Madrid, Spanyolország




- Senorita Clark, kérem fáradjon be- lép elő az ajtó mögül Dr. Rolnád.

- Ugyan, mondtam már, hogy csak Kate- mosolygok rá kedvesen miközben belépek az idősödő orvos rendelőjébe.

Egy halovány mosolyt ereszt meg felém és biccent fejével. Leülök az egyik fotelbe miközben ő velem szemben foglal helyet, a saját székében. Számítógépen kezd el pötyögni, a rendelőt az ujjaim ropogása tölti be, amiket feszültségoldás képen tördelek.

- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan tudott fogadni- amint a tegnapi napon megkaparintottam a telefonomat első dolgom volt segítséget kérni tőle, amit azonnal meg is kaptam.

- Én köszönöm a jegyeket, a feleségem el van tőlük ájulva- áradozik.

Legyintek egyet, mintha csak semmiség lenne. Kapott egy páros repülőjegyet Buenos Airesbe, ezzel bebiztosítva, hogy soron kívül fogadjon engem.

- Szóval Kate, azt említette, hogy gondja akadt, mégis miféle gond?

Nagyot sóhajtok és elbizonytalanodom ebben az egészben, biztosan szeretném én ezt? Kérdő tekintete lelkemig hatol, szinte belém lát. Egy szót sem kell kiejtenem a számon, anélkül is tudja mire szeretnék kilyukadni, mégis mesélésre ösztönöz, így nekikezdek.

- Körülbelül egy hete kezdődött minden, a menzeszem is késik négy napja.- hadarom el nagy vonalakban a történteket.

- Mikor élt utoljára nemi életet?

- Kevesebb, mint egy hónapja- gondolkozok el- kizárt, hogy terhes lennék- kezdek el védekezni és kezeimet is felteszem.

- Ez hamarosan kiderül egy gyors vizsgálat után- navigál el a szobában lévő ágyhoz.

Gyorsan végzi el a rutin vizsgálatok először, miközben kérdez néha- néha pár dolgot, amikre készségesen válaszolok neki. Pár tíz perccel később már ismét a székben ülve várok az orvos észrevételeire. Ismét a monitorra szegezi szemeit, mielőtt megszólalna hümmög párat.

- Hát Kate, nem tudok gratulálni hiszen maga nem ezt szerette volna, de ön terhes- emeli rám tekintetét.

A tudat villámcsapásként súlyt le rám. Érzem, amint arcom elfehéredik, ez nem lehet igaz! Idegesen kezdem venni a levegőt. Megannyi gondolat fut át fejemben, köztük az abortusz is, valamint az, hogy ezt mégis hogyan fogom elmondani Crisnek, hiszen biztosan övé a gyerek. Úgy érzem, hogy ezt minél előbb megkellene vele beszélnem, így miután fizetek Dr. Rolnádnak elhagyom az egész épületet.

Összezavarodva vezetek, aminek köszönhetően vétek is jó pár hibát. Hirtelen telefonom csörgése zavar meg még jobban. Meglepetten veszem tudomásul, hogy apám az, pont ezért nyomom ki mindenféle szívfájdalom nélkül a hívást.

Kivételesen tovább tart ameddig odaérek Cristiano házához, ahol már ötödszörre kezd el csörögni a telefonom, de most nem érek rá a nagy Tim Clark hülyeségeire ezért csak újra elutasítom a hívást. Nem hiszem el, hogy nem képes pár órát várni!

A lehető legnyugodtabb formámat elő véve állok meg a portugál előtt, aki laptopját nyomkodja.

- Szia- köszön nekem, mire mellé lépek és adok egy csókot a szájára.- Minden rendben?- húzza fel kételkedve szemöldökét, mégsem vagyok olyan elképesztően jó színész, mint azt hittem.

- Nem tudom- ülök le vele szembe és kezeimet ölembe helyezem.

- Gondolom láttad már ezt- fordítja elém a laptopot, amelyen mi virítunk miközben békülésünk után kézen fogva hagyjuk el a stadiont, természetesen mindehhez egy cikk is társul.

Tenyereimbe temetem arcomat, ezt nem hiszem el, egy nap alatt ennyi szarságot. Érzem, ahogyan besüpped mellettem a kanapén és lefejti kezeimet arcomról. Óvón zár karjai közé. Mellkasának döntöm a fejemet és beszívom illatát. Az idilli pillanatot telefonja csörgése zavarja meg, bocsánatkérően néz rám mielőtt elvonulna telefonálni. Mikor már jó néhány perce magamra hagyott az enyém is megszólal, természetesen a mai zaklatóm keres. Ezúttal elhúzom a zöld kis ikont.

- Igen?- szólok bele.

- Catherine- hallom meg hangját, amelyben szétárad a düh, amit próbál visszafojtani, ez hiányzott már csak mára...- Nem szeretnél nekem mesélni valamit? Mondjuk a kapcsolatodról Cristiano Ronaldoval?- von kérdőre.

Még levegőt is elfelejtek venni a meglepődöttségtől. Mikor idejöttem kikötésként megkaptam azt is tőle, hogy nem lehet még csak futókapcsolatom sem- bár nem tudom ezt hogyan gondolta.

- Megtudom magyarázni- kezdek el egyből védekezni.

- Nem Kate- vág a szavamba.- Azt hittem talán megjön az eszed, de tévedtem.

- Pont, hogy megjött!- vágok szavába kiabálva.- Szeretem őt, apa- jelentem ki magabiztosan.

A vonal másik oldalán lévő fél egy pillanatra teljesen elhallgat, majd csalódott sóhaj veszi kezdetét. Szinte látom magam előtt apa csalódott tekintetét.

- Csak kár, hogy ő nem szeret téged- cseng hangja cinikusan.- De akkor tegyük próbára- ébreszti fel a kíváncsiságomat- döntsön a Real és közted. Ha Realt választja akkor hazajössz, ha téged, akkor minden támogatásomat megkapjátok. Holnap délután indulhat is haza a géped.- nyomja rám a telefont.

Egy ideig értetlenül bámulom a telefont, de kíváncsiságom eluralkodik rajtam és megpördülök tengelyem körül, hogy választás elé állítsam barátomat. Apró sikoly hagyja el számat, mikor szembetalálom magamat a közvetlenül mögöttem álló férfivel.

- Mennyit hallottál?- húzom fel jobb szemöldökömet.

- Nem sokat, mikor bejöttem már csak hallgattál. Kivel beszéltél?

Őszintének tűnik arca így hiszek neki. Szó nélkül sétálok el lehető legmesszebb lévő szófáig hátha út közben kiötlök valamit. Én ugyan állva maradok, de ő helyet foglal.

- Apával beszéltem. Látta a cikket- próbálok valami érzelmet leolvasni arcáról de ez lehetetlenségnek bizonyul- azt akarja, hogy válassz, Real vagy én?- bököm ki, amit akarok.

Szinte én magam is biztos vagyok válaszában, de reménykedem az ellenkezőjében. Tekintetem a földre szegezem és gondolataim ismét a hasamban növekedő gyermek köré tömörülnek. Gyorsan elhessegetem őket a fejemből és várakozóan nézek a portugálra, aki percek óta csak mered maga elé.

- Nekem a karrierem az első, sajnálom.- sétál ki a nappaliból.

Összetörten állok egy kisbabával a szívem alatt, aki sosem fogja megismerni az apját, mert sosem térek vissza ide,  Spanyolországba és minden lehetséges találkozót meg fogok akadályozni, akár az életem árán is.