2017. március 18., szombat

61.Fejezet~ Hazatalálni

Catherine Clark
28-29. November; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

Szám elé kapom tenyereimet miközben összegörnyedek a kanapéra. Kimondtam. Kimondtam. És előtte mondtam ki. Elmondtam neki, hogy mit tett velem, pontosabban velük. Velem és a gyerekével, melyet a szívem alatt hordoztam. Juni kistestvérét, aki mára már semmissé vált. Szemem előtt lepörögnek a dolgok.
Amikor megtudtam, hogy terhes leszek.
Amikor apám felhívott.
Amikor Cristiano elküldött.
Amikor elvetéltem.
Egyszóval; minden. Az elmúlt három hónap minden cselekvése, történése. Sosem hittem volna, hogy ide jutok az életben. Keserves zokogás rázza egész testemet.
- Én... én sajnálom- erőlteti ki magából nehezen a szavakat Cristiano.
Hisztérikusan felnevetek.
- Komolyan ennyire futja tőled? Egy sajnálomra? Tökéletes életem volt, amit te elbasztál!
- Catherine...- kezdene bele de közbevágok.
- Ne! Kérlek, Cristiano ne- suttogom nehezen.
Elcsendesedik és leül mellém. Rázkódó testemet óvatosan vonja ölébe, mintha csak attól félne, hogy eltörhetek, akárcsak egy porcelánbaba. Teljes testemben megmerevedek, amikor felfogom mit is tett az imént. Ölelő karjait csak erősebben fonja körém.
- Cris...- kezdenék bele, de lecsisseg.
- Szeretlek Kate! A világ legnagyobb idiótája vagyok, hogy hagytalak akkor elmenni. Utólag rájöttem, soha senki iránt nem fogok már így érezni, mint irántad. Azt csak hiszed, hogy az elmúlt időszakban csillapodtak az érzéseim feléd, mert éppen ellenkezőleg! Erősödtek. Egyszer már szerelmet vallottam neked, aki, mint utóla kiderült a húgod volt, de Dubaiig jöttem utánad az egyetlen szabadnapomon csak azért mert aggódtam érted. Így vagy úgy, de el kell fogadnod, hogy fontos vagy nekem.- Suttogja fülembe minden egyes szavát.
Lehunyom szemeimet és próbálok nem engedni neki. Nem szabad a szemébe néznem, mert akkor megegyhülök.
- Cristiano...- kezdenék bele, de elakadok. Mit is akarok igazából?- Menj el!- Szöknek újra könnyek a szememben.- Értékelem, amit tettél irántam, de engem soha, senki nem bántott még meg ennyire, mint te. Sajnálom.
Némán biccent egyet. És ekkor olyat tesz, amit sosem hittem volna. Ajkaimra hajol és egy apró csókot lehet rájuk. Szivem szerint utána kapnék csodálatos ajkainak, de muszáj vagyok tartani magamat. Így csak kéjsóvárogva bámulom a tökéletes ajkakat.
- Viszlát Catherine- mond nekem búcsút.
Hang nélkül veszi az irányt a lift felé, míg bennem újra összetört valami. Elengedtem őt.
(...)

- De Kate! Szereted! Mi a szarra volt ez jó?- Akad ki Neymar döntésemen, miután áthívtam elmeséltem neki a történéseket.
- Nem tudom...
- De tudd!- Szól rám erélyesen.
Sosem szólt még hozzám ilyen hangnemben, ilyen hangerővel, ilyen mimikával tarkítva. A mindig kedves és megértő Neymarnak ezúttal nyoma sincsen.
- Azt hiszem, félek- motyogom neki.
- Mitől?- Hőköl hátra egy picit a meglepődöttségtől.
Csak némán megrázom fejemet. Fogalmam sincsen mitől tartok. Az Isten szerelmére Catherine Clark vagyok ő pedig Cristiano Ronaldo!
- Holnap reggel indulok vissza Barcelonába, magángéppel. Szeretném ha velem tartanál.- Sóhajt.
- Minek?
- Mert neked Madridban van a helyed, Cris mellett. Szerintem nem kell érveket felsorakoztatnom azért, hogy velem gyere. Egy jó tanácsot tudok csak adni; hallgass a szívedre!- Mosolyodik el lágyan és magamra hagy kesze-kusza gondolataimmal.
A brazil kissé tört angol szavait átgondolva rá is jövök mit szeretnék igazán, és ahogy ő mondta; a szívemre hallgatok.
Sietős léptekkel közelítem meg szobámat, ahová pár perccel korábban a katalánok focistája bejött. Minden fontosnak titulált ruhámat belehajtogattam bőröndjeimbe. Holnap pedig fel fogom hívni Pérezt az autóm miatt.
- Büszke vagyok rád, Kate- szól oda nekem Neymar mosolyogva mielőtt lekapcsolná szobámban a világítást.
- Mit fogok én kezdeni nélküled?- Teszem fel szomorúan a kérdést és közelebb húzódom Neymarhoz.
- Nincs olyan, hogy nélkülem. Én mindig veled leszek- öleli át derekamat.
Mosolyogva fogadom gesztusát és még közelebb kúszok testéhez.
Egész éjszaka békésen alszom, hála Neymar védelmező érintéseinek. Talán, hogyha nem lenne Cris a képben, még több is lehetne közöttünk, pusztán barátságnál.
Reggel azonban a világ legidegesítőbb ébresztőhangjára ébredek.
Nagyot nyújtózva vonulok a fürdőbe. Sminkemet kollekciómhoz passzolóan készítem el. Mielőtt elindulnék Neymarral a reptérre, egy üzenetet hagyok a konyhapultok apámnak és Pepnek. Szinte biztos vagyok benne, hogy az utóbbi minden lehetséges módszerre próbálna megakadályozni abban, hogy ezt tegyem, míg apám csak szimplán nem jött haza éjszakára. Nem nevezném meglepő fordulatnak.
Egész idő alatt ujjaimat tördelem, pedig Dubai- Barcelona- Madrid között igencsak nagy távolság van. A több órán keresztül tartó repülőút alatt csak csendben ölelgetem Neymart. Nem tudom elhinni, hogy nem lesz ott minden egyes pillanatomnál. Megrémiszt a tudat, hogy az életem két legbiztosabb pontját -Pepet és Neymart- egy nap vesztem el. Míg Barcelonában kiszállt a focista odatelefonáltam Pereznek érkezésemről, aki hitetlenkedve fogadta bejelentésemet és egy "ezt még meg kell beszélnünk" mondattal le is tette a kagylót. Szándékosan rá sem hederítettem távozó barátomra, mivel biztos vagyok benne, hogy elsírtam volna magamat.
Most pedig itt ülök már a Kate:01 rendszámú Range Roveremben és a Bernabeau felé tartok.
Amint odaérek gyomrom apróra zsugorodik össze az izgalomtól. Mi van, hogyha ezúttal ő küld el engem? Önmarcangoló gondolataimból kopogás zökkent ki. Ijedtemben ugrok egyet.
- Úram ég! Catherine!- Veti nyakamba magát Marcelo, amint kilépek kocsim ajataján.
- Szia Marci- ölelem meg szorosan a védőt.
- El sem hiszem, hogy itt vagy! És ez te vagy!- Emeli fel egyik egyenes fürtömet, mire elnevetem magamat.
- Igen, én vagyok- mosolygom rá kedvesen.
- Hogy kerülsz ide? Cris tudja, hogy itt vagy?- Halmoz el kérdésekkel suttogva.
- Miatta jöttem vissza és nem tudja senki sem, hogy Madridban vagyok. Neymaron és Perezen kívül, na meg persze már te is- nevetem el magamat.- Na de induljunk el befelé, beszélnem kell a nagyfőnökkel.
Bőszen bólogatva halad mellettem. Megígéri, hogy nem szól senkinek sem itt létemről, amíg én megbeszélem a továbbiakat.
- Halihó- lépek be kopogás nélkül Florentino irodájába.
- Catherine, szervusz! Kérlek foglalj helyet!- Mutat a vele szemben elhelyezkedő székre.
Egy órával és egy teljesen őszinte, minden leplet lerántó beszélgetéssel később elindulok az öltözők felé. Amennyiben Cristiano örömmel fogad, maradok a pozíciómban hivatalos szerződéssel, apám segítsége nélkül.
A fiúk birodalmából egy árva hang sem hallatszik, így biztosra veszem, hogy még tart az edzés.
A pálya felé veszem az irányt. A hosszú, kihalt folyosókon csupán cipősarkam kopogása csap zajt.
Szívem hevesebben kezd verni, amikor kilépek a műfűre. Érzem, ahogyan minden szem rám szegeződik. Félve küldök feléjük egy mosolyt ezzel azt jelezve nekik, hogy minden rendben velem. Csendben leülök a kispadra és megvárom az edzés végét. Mind odaözöllenek hozzám. Válogatni sem tudok köztük, hogy először melyiket öleljem meg.
- Bocs srácok, de asszem' ez az én terepem itt- hallom meg Cristiano érces hangját keresztül hasítani a levegőben.
Óvatos mosoly kúszik ajkaimra, miközben Cris elém lép a többiek pedig lelépnek.
- Hozzám jöttél?- Húzza fel jobb szemöldökét kérdően.
Aprót bólintok.
- Már ha látni akarsz...
- Semmit sem akarok jobban- nyúl kezemért.
- Mit szólnál hozzá, hogyha újra kezdenénk?- Ajánlom fel neki.
- A nevem Cristiano Ronaldo és a Real Madrid szerelmes csatára vagyok- nyújtja felém a kezét.
- Catherine Clark, a Fly Emirates igazgatójának a lánya és totálisan beleszerettem egy sportolóba- fogok vele kezet.
Azt hiszem, végre jól döntöttem, de ez már a jövő zenéje.

2017. március 11., szombat

60. fejezet ~ Érzelmi kavalkád


Pearl Clark
28. November; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

- És most? - nézett rám kérdőn a kis brazil miután becsukódott mögöttünk Catherine lakásának ajtaja. A gyomrom görcsbe rándult a tudattól, hogy egyedül hagytam őt a portugállal.
- Nyugi Bébi, a nővéred már nagy kislány, egyedül is megoldja a dolgait - csókolta meg a fejem tetejét Vincent.
Lehunytam a szemeimet és megpróbáltam mélyeket lélegezni, hogy lenyugodjak.
 - Oké - sóhajtottam fel végül. - Gyertek utánunk.
 - Hova is? - kérdezősködött Bale. - Na nem mintha baj lenne, ha elhúzunk innen - vigyorodott el végül.
Bosszúsan megráztam a fejemet és visszanyeltem a kikívánkozó szitkaimat. Vincent mellett sétálva értem ki ház elé, ahol azonnal leintettem két taxit. Behajolva közöltem a sofőrökkel a címet majd mutattam a focistáknak, hogy elfoglalhatják a helyüket.
 - És te? - mordult fel Ramos aki eddig mély hallgatásba burkolózott.
 - Ott az autóm! - mutattam a járda mellett parkoló járműre, ami stílusosan egy kétszemélyes cabrio volt.
 - Én megyek veled! - jelentette ki és hátraarcot csinálva elindult a kocsimhoz. Idegesen pislogtam Vincre, aki csak végig simított a vállamon.
 - Minden rendben lesz! - mosolygott rám biztatóan. - Pár perc és otthon leszünk.
Imádtam benne, hogy olvasta a gondolataimat. Mivel nem akartam hatalmas feltűnést, úgy döntöttem, hazaviszem a társaságot hozzám.
Némán ültem be a védő mellé, aki úgy elterpeszkedett az ülésében, mintha az övé lenne az egész világ. Remegő kézzel indítottam, majd besoroltam a forgalomba. Annyira siettem, hogy Vincentnek igaza lett, néhány perc múlva már a saját házam udvarán állítottam le az autómat. A taxik még nem értek utol minket, így csak ketten voltunk a spanyollal, aki nem mozdult. Tekintete szinte lyukat égetett belém, de én kerültem a szemkontaktust. Egy idő után fészkelődni kezdtem az ülésben majd kiakartam szállni, de Ramos elkapta a csuklómat. Ijedten néztem rá.
 - Azt hiszem beszélnünk kellene! - mordult fel amitől a szívem a torkomban kezdett dobogni. Végül rájöttem, hogy úgysem kerülhetem el ezt az egészet, így hátradőltem az ülésben.
 - Kérdezz! - sóhajtottam fel.
 - Miért?
 - Nem értem - tetettem a hülyét, de hiába.
 - Miért csináltál úgy, mintha te lennél Kate? Mire volt jó ez az egész?
 - Én... - haraptam be az ajkamat majd erőt véve magamon mesélni kezdtem. - Az a mocsok...
 - Crisre gondolsz? - vágott közbe.
 - Igen - bólintottam. - Szóval Cris - ejtettem ki a nevét undorodva - ki tudja milyen okból, dobta a nővéremet, miközben Kate terhes volt tőle.
 - Mi van? Catherine babát vár?
 - Nem - csóváltam meg a fejemet szomorúan. - Már nem. Annyit idegeskedett, hogy a baba elment.
 - Úristen - túrt a hajába. - Sajnálom.
 - Én is.
 - Oké, ezt értem, de azt nem, hogy miért kellett neked Madridba jönnöd és...
 - Szart kavarnom? - fejeztem be helyette.
 - Nem ezt akartam..
 - Mond csak ki nyugodtan - eresztettem meg egy halvány mosolyt. - Igazad van, csak tudod olyan szinten felcsesztem magam mikor ez az egész történt, hogy bosszút akartam állni - vontam meg a vállam nem törődöm módon.
 - Ó, értem. Szóval én csak egy eszköz voltam a kezedben.
 - Igen. Nem! - hadartam zavartan. - Én...Áh - legyintettem. - Te ezt soha nem fogod megérteni.
 - Folytasd! Megpróbálom - tette a kezét a combomra, amitől jóleső érzés kúszott végig a gerincemen. Belenéztem az olvadt csokoládé színű szemeibe és végem lett.
 - Úgy mentem Madridba, hogy bosszút állok Ronaldon. Teljesen mindegy volt, hogy kivel vagy hogy hogyan.
 - Azt akarod ezzel mondani, hogy akárki megtette volna?
 - Te nem ismersz, így nem tudhatod, hogy milyen vagyok, de igen - bólintottam. - Bárkivel lefeküdtem volna csakhogy szenvedni lássam azt a szemetet.
 - De akkor miért én?
 - Mert...nem is tudom - pillantottam ki az ablakon a távolba. - Talán mert annyira rá voltál kattanva a tesómra és...
 - Igeen?
- Mert az összes madridi focista közül te jöttél be a legjobban, na - nyögtem ki végre majd félve pillantottam a spanyolra akinek az ajkát egy pimasz vigyor ékesítette. - Most mi van? - forgattam meg a szemeimet. - Te is tudod magadról, hogy jó pasi vagy.
 - Igen, de annyival jobb ezt a te szádból hallani - vigyorgott önhitten mire mellkason csaptam.
 - Fejezd be! - nevettem el magam én is.
Pár percig tartott a jókedvünk, de aztán Sergio újra megszólalt.
 - És mi van azzal amit az olasz barátod mondott neked - fordult felém elkomolyodva. - Tényleg terhes vagy?
 Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Az egy dolog, hogy Vinc és Kate tudtak a babákról, de nem voltam benne biztos, hogy másnak is az orrára szeretném kötni ezt a titkot. Végül úgy döntöttem, hogy már teljesen mindegy. Egy hülyeséggel több vagy kevesebb, már nem oszt, nem szoroz a megítélésemen.
 - Igen - válaszoltam végül.
 - És...? - nyelt nagyot.
 - Mit és? - pislogtam rá értetlenül.
 - Ka...ö..Pearl! - csattant fel. - Ha nem tűnt volna fel, te és én elég sűrűn voltunk együtt mostanában.
 - De szépen mondtad - sóhajtottam fel, mert közben leesett, hogy hova szeretne kilyukadni. - De ne aggódj, nem tőled vannak.
 - Óh - ejtette le a vállait.
 - Ne már! - kerekedtek el a szemeim. - Te azt hitted vagyis azt gondoltad, hogy ...
 - Csak reménykedtem benne - fordította el a fejét, de aztán hirtelen visszakapta. - Tuti biztos, hogy nem én vagyok az apa?
 - Kétszáz százalék - simítottam végig az arcán. - Már több, mint két hónaposak.
 - Kár.
 - Miiii? Hogy érted azt, hogy kár? - dülledtek ki  szemeim a meglepődöttségtől. Mindent vártam, de ezt nem.
 - Csak.. - fogott bele zavartan. - Én örültem volna neki - vonta fel a vállait. - Jó kis páros voltunk mi együtt - húzta magához a kezemet és csókolt bele a tenyerembe, amitől a vérem száguldozni kezdett az ereimben.
 - Nem hiszem - rántottam el a végtagomat tőle. - Te nem velem voltál, nem engem láttál, hanem a nővéremet - szakadtak ki belőlem a szavak, fájdalommal átitatva.
 - Ez hülyeség.
 - Egyáltalán nem. Talán nem az ő nevét mondtad minden alkalommal? - pislogtam rá a szememet ellepő könny fátyolon keresztül. - Idióta hormonok - sziszegtem a fogaim közt miközben próbáltam kipislogni a sós cseppeket.


Sergio Ramos
28. November; Dubai

Figyeltem a szöszi arcát, ami egy pillanatig színtiszta fájdalmat sugárzott, de hamar összeszedte magát. Szavai éles tőrként hasítottak belém. Igaza volt. Madridban nem úgy néztem rá, mint most. Fogalmam sem volt róla, hogy ő nem Kate. Valamilyen szinten haragudtam rá a húzása miatt, de bűntudatom is volt.

- Figyelj! - fordítottam magam felé az arcát, hogy belenézhessek a gyönyörű szemeibe. - Akárhogy is, de te és én jók voltunk együtt, sőt - húztam végig hüvelykujjamat az alsó ajkán. Annyira puha volt, hogy kedvem támadt megcsókolni. - Nem a nővéreddel voltam, hanem veled.
 - De... - tiltakozott alig hallhatóan.
 - Nem! Én a te testedet ismerem, és nem az övét. A te melleid voltak a számban és a te puncidba élveztem el minden egyes alkalommal - magyaráztam egyre hevesebben, hogy megértse, felfogtam a különbséget kettőjük közt. Ahogy beszéltem, lassan elloptam a távolságot az ajkaink közül. Már csak milliméterek választottak el attól, hogy újra megízleljem őt.
 - Ne - suttogta miközben forró lehelete szinte égette a számat. - Sese, ezt nem szabad - csúsztatta mellkasomra a kezét és megpróbált távol tartani magától, de nem engedtem. Érezni akartam őt, így egy gyors mozdulattal lecsaptam rá. Nem finomkodtam, magamhoz szorítottam és nyelvemmel azonnal utat törtem a szájába. Elégedett vigyor terült szét az arcomon mikor meghallottam az apró nyögést ami elhagyta Pep ajkait. Éreztem, tudtam, hogy ő is ugyanúgy akar engem. Ám hirtelen ellökött magától és mire felocsudtam, már kiugrott az autóból.
 - Ezt ne csináld még egyszer! - nézett rám még mindig vágytól sötétlő szemekkel, kezét a mellkasára szorítva.
 - Te is élvezted!
 - Igen, de ennek nem szabad többet előfordulnia - fordította el a fejét rólam.
 - Miért? Magyarázd meg, hogy miért ódzkodsz tőle? - vágtam be magam mögött az autó ajtaját.
 - Mert ez nem helyes. Te visszamész Madridba, én pedig itt maradok - túrt idegesen a hajába. - És emlékeztetnélek rá, hogy terhes vagyok. Nem hiszem, hogy egy felcsinált nőre szeretnéd elpazarolni az idődet.
 - Ezt hagy döntsem el én - mordultam fel, leplezve, hogy a szavai újra megsebeztek. - Amúgy is. Nem hiszem, hogy láttam melletted az apát. Gondolom magasról szarik rá, hogy mi van veled. Tudod egyáltalán, hogy kitől van? - sétáltam elé gúnyos mosollyal az arcomon.
 - Szemét! - sziszegte majd felemelte a kezét, hogy pofon vágjon, de gyorsabb voltam és megmarkoltam a csuklóját.
 - Ne haragudj! - szorítottam újból magamhoz a karcsú testét. Arcomat a nyakába fúrtam, belélegeztem az illatát és apró csókokkal hintettem be az érzékeny bőrt. A vágy, hogy birtokoljam őt, minden józan gondolatot felülírt bennem. Nem akartam elfogadni, hogy vége. Így álltunk ott, míg a többiek is megérkeztek.


Vincent Ambroso
28. November; Dubai

Alig tudtam levenni a tekintetemet az összefonódott párról. Pep arcán a szomorúság és a fájdalom vetett árnyékot. Nem, nem féltékeny voltam, inkább féltettem a lányt. Tudtam, hogy kezdett többet érezni a focista iránt, mint amit önmagának és nekünk is bevallott. Az igazat megvallva iciri-piciri bűntudatom volt csak ezzel kapcsolatban, mert életem legnagyobb álma vált valóra a botlásunknak köszönhetően.
- Jól vagy? - kérdeztem óvatosan miután kibontakozott a spanyol öleléséből.
 - Persze - vette fel a szokásos álarcát, de engem nem tudott átverni. Valami történt köztük amit nem szeretett volna nagydobra verni, de tudtam, hogy amint kettesben leszünk, kifaggatom róla. Addig is nem hagyom, hogy Ramos vagy bárki más bántsa őt.
 - Az igggen! - néztek körül a focisták elragadtatva miután Pearl beengedte őket a házában.
 - Nem semmi kéród van Cica - vigyorodott el Benzema.
 - Köszi - pillogott kihívóan rá a lány, amit a védő rosszalló tekintettel méregetett.
Mi a fene? Csak nem féltékeny a DonJuan?
 - Azt hiszem hozzá tudnék szokni ehhez az élethez - sóhajtott fel Bale miután elfeküdt az egyik nyugágyban és kezeit a feje alá fűzte. - Hol vannak a lányok a pálmalevéllel? - nézett körül röhögve.
 - Itt csak félmezkós pasik szoktak lenni - vágott vissza neki a lány miközben bekukkantott a teraszon lévő italhűtőbe. - Sör, whikey, vodka, tonic, sprite, cola - sorolta a kínálatot.
 - Hagyd, majd én megcsinálom - toltam félre az útból. - Te pihenj egy kicsit - simítottam végig az arcán, mire elmosolyodott.
 - Köszi - nyomott egy puszit a számra mielőtt csatlakozott volna a többiekhez. Gyorsan tálcára raktam az italokat majd visszalavíroztam a társasághoz.
 - Nekem még mindig olyan hihetetlen, hogy kettő van belőled - rázta meg a fürtjeit vidáman Marcelo. - Eszméletlen, hogy mennyire hasonlítotok egymásra.
 - Annyira nem is - mordult fel Ramos, de senki nem figyelt rá.
 - Annak meg külön örülök, hogy nem jött be Gareth jóslata és nem vagy skizó - folytatta a brazil.
 - Hát még én - nevette el magát Pep.
 - Szerintetek most mi lesz Crissel és Kate-tel? - szólalt meg hirtelen Neymar, akiről eddig teljesen meg is feledkeztünk. - Nem úgy néztek ki, mintha békülni készülnének.
 - Te jobb, ha befogod! - csattant fel Pearl mérgesen. - Ha te nem adod meg a címet, akkor nem találja meg a büdös életben sem.
 - Nem tudtam, hogy miért kérdezi - védekezett a brazil.
 - Szerinted? Most komolyan - forgatta meg a szemeit Pep. - Biztos virágot vagy gyémánt nyakéket akart neki küldeni.
 - Jól van, elcsesztem! Oké? - tárta szét a kezeit a barca focistája. - Már nem tudom meg nem történté tenni. De talán jobb is így - mondta. - Most kihúzgálhatják magukból a szálkákat, és aztán..hátha összejönnek megint  - vonta meg a vállát.
Kijelentését néma csend fogadta. Nem tudom, ki mire gondolt, de én szerettem volna, ha végre véget ér ez az egész Ronaldo-Kate mizéria. Jó lett volna, ha végre csak Pepre koncentrálhattam volna és persze a babákra. Arcomon halvány mosoly derengett fel ahogy eszembe jutottak a picik. Soha nem hittem volna, hogy megadatik nekem a lehetőség, hogy apa legyek. Az pedig, hogy egy olyan gyönyörű és karakán nővel alapítsak családot, mint Pep, már csak hab volt a tortán.

2017. március 4., szombat

59.Fejezet~ Események tömbkelege

Catherine Clark
28. November; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

Fortyogva állok a kávéfőző előtt. Koffein adagom már régen elhűlt, de Neymar és a tej még mindig sehol. Dühömben már készülnék lehúzni tisztán a pohár tartalmát, mikor nagy örömömre meghallom nyitódni a liftajtót. Sóhajtva indulok el a nappaliba.
- Azt hittem már sosem...- a látvány belém fojtja a szavakat.
Cristiano Ronaldo. Gareth Bale. Marcelo. Karim Benzema. James Rodríguez és nem utolsó sorban, Sergio Ramos.
Értetlenül pislogok a focistákra, akiknek kurvára Madridban lenne a helyük.
- Ti meg hogy kerültetek ide?
- Kate! Beszélnünk kell!- Veszi át a szót a brazil.
Felhúzom szemöldökömet és így tekintek végig a díszes társaságon. Ha most nem bukunk le, akkor soha.
- Orvosi segítségre van szükséged! Ez nem normális Catherine! A világ legjobb orvosai biztosan megtudnák oldani!
- Te meg miről beszélsz?- Nem tudhatnak a vetélésről.
- Kate, tudom, hogy nehéz... de be kell látnod! Skizofrén vagy!- Gesztikulál hevesen Marcelo.
- HOGY MI VAN? TE TELJESEN MEGVESZTÉL?- Üvöltöm el magam.
- Nyugi Kate! Nem gáz, mi melletted állunk és segítünk!- Szól közbe Bale is.
- Van tetkód?- Vág bele Karim az egészbe. teljesen értelmetlen módon
Értetlenül grimaszolok rá. Ez meg hogy jött? Nem is válaszolok inkább.
- Nem vagyok skizofrén. Catherine Clark vagyok- beszélek lassan, kimérten.
- De az vagy bazdmeg, fogdd már fel!- Csattan fel Cristiano.
- Fogd be!- Rivall rá az összes többi férfi, megelőzve engem.
- Takarodj innen de nagyon gyorsan!- Morgom felé összeszorított fogakkal, mire felnevet.
- Ugyan már, te is tudod, hogy nem ezt akarod- kacsint rám.
Tenyerem elindul. Már készülne az arcán csattani, mikor elkapja csuklómat. Tekintete lángol.
- Mit képzelsz magadról?- Próbálja visszatartani üvöltését.
- Megköszönném, ha visszavennél a hangerőből és távoznátok.
- Talán a palid éppen alszik egy kiadós menet után?
- A húgom te nyomorék!- Csattanok fel.
 - Miért kell így ordibálni? - Hallom meg Pep jellegzetes hangját hátam mögül.
Megfordulok. Testvérem -Vincent nélkül- ácsorog a szobája előtt. Anyaszült meztelenül. Sosem zavartatta magát.
 - Mondtam, hogy van tetkója! - kiált fel Benzema.
 - Upsz, azt hiszem lebuktam - kapja a szája elé a kezét.
Legszívesebben egy lapáttal basznám fejbe Pepet. Idióta.
 - Pep, azt hiszem jobb ha felöltözöl - szólok rá erélyesen.
Eleget téve kérésemnek visszavonul birodalmába, de előtte még végigméri a sportolókat egyenként.
Percekig nem pislogtam, csak néztem az ajtót ahol az előbb tűnt el a lány.
 - Megmondtam vagy megmondtam, hogy van tetkója? - Szólal fel ismét Benzema.
 - Azt hiszem én most leülök - meredt maga elé Marcelo.
Néma csend telepszik le. Nem tudok ránézni egyikőjükre sem. Azt kívánom, hogy ez bárcsak egy rossz álom lenne csak. Semmi több.
 - Mi ez a gyász hangulat? - Tér vissza tele energiával Pep és Vinc.
Nagy nehezen ugyan, de sikerül megérteni az összesnek, hogy ikrek vagyunk. Nehéz feladat.
 - Pep? Pep az nem férfi név?- Értetlenkedik Cristiano.
 - Amint látod nem.
 - Én azt hittem.... Én... - kezd el dadogni. Kíváncsian fordulok a portugál felé, aki egyre fehérebb lesz.
 - Jól vagy?- Jönnek ki a számon a szavak, mielőtt gondolkozhatnék.
Szánalmas ugyan, de még mindig ugyanúgy törődök vele.
 - Nem. Én egy hatalmas fasz vagyok.- Ebben egyet értek.
 - Akkor ha jól értem, most te voltál Madridban - rakja összes a beszélgetés első értelmes mondatát, mire Pep helyeselni kezd.
 - Én téged? ... Veled? ... - képed el szenvedve Rondalno, mire húgom újra csak helyeselni tud.
 - És én? Ha jól sejtem, akkor te voltál...
 - Alattad, feletted, melletted, rajtad? - harapja be az ajkát. - Ó, igen csődör. Az én voltam.
 - És te? - néz Sergio az olaszra. - Te ezt végig tudtad? Ő most akkor végül is ki neked?
 - A barátja vagyok. A legjobb barátja! - hangsúlyozza ki a szót. - És igen, tudtam róla.
 Még mielőtt újabb vita törne ki a portugál a világ legrosszabb mondatát ejti ki száján.
 - Magunkra hagynátok minket? Szeretnék beszélni Catherine- nel - vési tekintetét enyémbe. - Négyszemközt!
 - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet! - teszi csípőre a kezét Pearl.
 - Pep, hagyd! - sóhajtok fel. - Egyszer túl kell ezen esnünk!
 - Biztos vagy benne?
 - Persze. Menjetek csak - intek.
Pep a lift helyett a bejárati ajtót célozza meg. Fogalmam sincsen hova akarja őket vinni, de, mint a kiskacsák, úgy követik.
 - Hát te?- Torpan meg.
Az ajtón apám lép be oldalán egy barna hajú nővel, aki ugyanolyan elegánsan van felöltözve, mint ő maga.
A nagy Tim Clark értetlenül pislog a Real Madrid keretének egy csekély részére.
- Nos, sziasztok fiúk- erőlteti meg magát és kezet fog egyenként minddel, Ronaldot kivéve. Talán apám, végre egyszer az életben az én oldalon fog állni a pénzzel szemben?
A portugál láthatóan zokon veszi a bunkóságot, ami teljesen jogos.
A harmincas éveiben járó nő a kezét nyújtja felém.
- Grace Mckruz- mutatkozik be.
- Catherine Clark.
A kis társaság, akik eddig lelépni készültek most megkövülten állnak a nyitott ajtóban.
- Nos, szerettem volna nektek bemutatni a barátnőmet. Grace-szel pár hónapja ismertük meg egymást.
Pep felhorkan. Apánk nem a hosszú kapcsolatok híve a válás óta. Mondjuk meg tudom érteni. Én sem mernék akármibe belemenni egy ilyen eset után.
A lift ajtaja újra nyílik. Ki jöhet még? Neymar lép ki az elhúzódó szárnyak mögül kezében két doboz tejjel. Időben!
- Azt hiszem ezzel elkéstem- emeli fel a papírdobozokat.
- Ezt jól gondolod- leteszi a kávézóasztalra őket.
- Nem hittem volna, hogy ide akarsz jönni- araszol felém, miközben Ronaldot méregeti.
- Mert mit hittél, mire kell a címe?
- Te mondtad meg ezt a kurva címet ennek a fasszopónak?- Indul el dühösen Neymar felé Pep, de Vinc karjait vékony derekára tekeri.
A lány csak kapálozni képes, de nem bír kiszabadulni az izmos kezek közül. Szerencsére.
- Nyugi kicsim, a babák!- Próbálja halkan suttogni neki, de nem jön össze.
Mindenki hallja.
- Hogy mik? Pearl Clark mi az ördögöt műveltél? Azt hittem, hogy, most egy ideig nem lesz senki sem újra terhes ebben a kikurt házban!- Emeli fel apa a hangját.
- Apa...- próbálnám megnyugtatni, de nem tudom mit mondhatnék neki.
- Nyugalom Tim! A gyerekvállalás remek dolog! Te leszel a legnagyszerűbb nagypapa a világon! Biztos vagyok benne- simogatja meg az oroszlánt, amiből egyből egy macskakölyök lesz a monológ végére.- Hagyjuk magukra a fiatalok és igyunk meg egy kávét kettesben. Majd máskor megismerem őket- húzza maga után apámat a lifthez, ahol eltűnnek.
- Ki ez és mit művelt az apánkkal?- Pislog rám értetlenül Pep.
- Fogalmam sincs- állok én is furcsán az ügyhöz.
Ez bizarr volt.
- Engem inkább az érdekelne, hogy apád mire utalt azzal, hogy "most egy ideig nem lesz senki újra terhes"?- Szólal meg Cris.
Kezében lévő telefonja rezegni kezd. Miközben ránéz a hívó nevére én ugyanezt teszem.
- Biztosan Tatjana. Juni tudja már, hogy lesz egy orosz kistesója?- Szólok vissza durván.
- Nekem talán nem lehetnek barátaim? Tudtommal ti is csak barátok vagytok Neymarral.
Legszívesebben szétfaggatnám azt az önelégült képét, majd agyoncsókolgatnám.
- Igen. És mi most megyünk is- tereli ki a birka társaságot az ajtón.
A nyílászzáró csukódása jelzi, hogy már csak ketten maradtunk.
- Nos?- Húzza fel szemöldökét kérdően.
Nagy levegőt veszek és mesélni kezdek.
- Terhes voltam. Tőled. De elvetéltem a sok idegeskedéstől. Ezt akartam elmondani, amikor elküldtél. A legelső alkalommal történt. Régóta ugyanazt a fogamzásgátlót szedtem és emiatt a szervezetem immunissá vált rá. Érted te ezt? Gyereket vártam tőled, te szemét!- Üvöltöm arcába sírva  a kegyetlen igazságot.

2017. február 25., szombat

58. fejezet ~ Változások

Sergio Ramos


28. November; Úton Dubai felé


Alattunk, mint vastag paplanok gomolyogtak a felhők.
Hívogatóan puhának tűntek innen fentről szinte kedvem lett volna rájuk zuhanni és kezeimet széttárva elterülni rajtuk. Néha kivillant egy-egy hegy vagy szárazföld darabka alóluk, de túlnyomó többségben rejtve maradt a föld a szemünk elöl.
 - Leülhetek? - szakította félbe gondolataimat Ronaldo halkan.
 - Tőlem - vontam meg a vállaimat. Fejemet még inkább az ablak felé fordítottam. Gőzöm sem volt róla, hogy mit akarhat tőlem a portugál. Egy ideje már beszélő viszonyban sem voltunk Kate miatt. Az hogy most itt ülök a gépén és Dubai felé tartok vele, egyedül Marcelo állhatatosságának köszönhetem. A kis brazil kihisztizte, hogy én is jöhessek a "Kattel-valami-nem-oké" elnevezésű útra. 
 - Nézd, én ... - hallgatott el hirtelen, mintha nem tudná hogyan fogjon bele a mondandójába. 
 - Igen? - néztem rá felhúzott szemöldökökkel, cseppet sem könnyítve meg neki a dolgot.
 - Figyelj Sergio - kezdett bele újból. - Tudom, hogy az utóbbi időben enyhén szólva gyökér voltam veled, de azt hiszem ez érthető.
- Ebben igazad van - bólogattam egyetértően, amit látható megkönnyebbüléssel fogadott -, tényleg egy gyökér vagy, sőt főgyökér - fejeztem be a mondatomat majd a kezemet felemelve jeleztem, hogy még nem fejeztem be. - Nem értettem és még most sem értem igazán, hogy mégis miért változtál meg ennyire? Miért fordultál ki magadból, mikor te voltál az aki elküldte Katet és a karrierjét választotta? Vagy nem így van? - néztem rá dühösen.
 - De - nyögte ki letaglózva.
 - Miattad ment el, majd mikor végre újra köztünk volt, te viselkedtél vele ocsmány módon. 
 - Igen, de te lecsaptad a kezemről - pislogott rám, mint egy durcás gyerek.
 - Nem Cris, nem tettem. Neked már az égadta világon semmi dolgod nem volt vele amikor mi összejöttünk - mutattam rá az igazságra. - Te is nagyon jól tudod, hogy Katenek nehéz ellenállni. Van benne valami vadság, valami megfoghatatlan káosz. Mintha mindig menekülne az érzései elől - magyaráztam szinte csak magamnak.
 - Ez hülyeség - torkolt le a csatár. - Kate egy édes kiscica, aki nem vágyik másra csak egy biztos kapcsolatra. Imádtam amikor hozzám bújva beszélgettünk az elképzelt jövőjéről - sóhajtott fel szomorúan. 
 - Kate-tel összebújni? - néztem rá csodálkozva. - Ő egy energiabomba. Nem bújik hozzád, csak lecsapolja az energiáidat - vigyorodtam el. - Persze ha érted mire gondolok? 
 - Értem amit mondasz, de mégsem - csóválta továbbra is a fejét. - Lehet, hogy Garethnek van igaza?
 - Miben is?
 - Hogy Catherine skizo....
 - Ki ne mond! - szóltam rá durván. - Nincs neki semmi baja! Egyszerűen csak mindkettőnkkel máshogy viselkedett - magyaráztam sietősen mielőtt a kételyek bennem is elburjánzottak volna. 
 - Majd meglátjuk - sóhajtott fel. - Nem sokára odaérünk és minden kiderül. 
 - Ja - pislogtam újra az ablak felé.
 - És Serg - lökött oldalba a portugál - csakhogy tudd, már nem haragszom rád.
 - Még jó! - forgattam meg a szemeimet. - Akkor béke? - vigyorodtam végül én is el. 
 - Béke - nyújtotta felém a kezét, amibe belecsaptam. 
A hátunk mögött hatalmas ováció fogadta a tettünket. Röhögve csóváltuk meg mindketten a fejünket, egyetértve benne, hogy a csapattársaink idióták. 




Pearl Clark



28. November; Dubai. Egyesült Arab Emírségek


Percek óta bámultam a tükörképemet. Kezeim a hasamra csúsztak és végig siklottak rajta. Még mindig nem békéltem meg a gondolattal, hogy anya leszek. Úgy éreztem, hogy a sors direkt baszik ki velem ennyire. 
 - Min gondolkodsz ennyire? - állt mögém a jobbik felem. 
 - Azon, hogy most visszakapok az élettől minden szemétséget amit eddig elkövettem - szaladt ki az igazság a számon.
 - Pep - simította a tenyerét a vállamra kedvesen Kate - azt hittem már belenyugodtál és elfogadtad a történteket?
 - Sose fogom - morogtam. - Nem cserélhetnénk? - pislogtam rá a legszebb nézésemmel.
 - Bolond - ölelt szorosan magához. - Hidd el amikor majd a karjaidban tartod őket, senkivel nem cserélnél... - húzta hamis mosolyra a száját. 
Idióta, korholtam magam, mert tudtam mennyire fáj neki ez az állapot, hiszen ő mindent megadott volna azért, hogy megszülessen a kisbabája. Elszégyelltem magam. Szorosabban vontam őt magamhoz, így kérve tőle bocsánatot a helyzetért. 
 - Azon agyaltam.. - bukott ki belőlem hirtelen.
 - Igen?
 - Mit szólnál, ha levágatnám a hajam?
 Kate elkerekedett szemekkel nézett rám.
 - Ez most hogy? Miért? - értetlenkedett hiszen megszokta, hogy születésünktől fogva teljesen egyformák voltunk. Soha senki nem mert volna olyan ötlettel előállni, mint az enyém. Nem akartuk, hogy bárki is megkülönböztessen minket egymástól. Ez volt a mi aduászunk. 
 - Nem tudom - vontam meg a vállamat. - Úgy érzem, eljött az az idő, hogy felnőjünk - mosolyogtam rá halványan. 
 - Igen - sóhajtott fel ő is miközben egymás mellett álltunk és bámultuk magunkat a tükör előtt. - Talán igazad van. Ideje lenne, hogy felnőjünk. 

(...)

Boldogan és megelégedetten léptem ki a fodrászat ajtaján. Lehullott tincseimnek köszönhetően úgy éreztem, mintha a gondjaim sora is megrövidült volna.
Kinyitottam az autóm ajtaját és a táskámat átdobva az anyósülésre, beültem. Alig soroltam be a forgalomba, valami megmagyarázhatatlan érzésnek engedve ráfutottam az autópályára. Egy gombnyomással eltüntettem a fejem felől a tetőt és bakancsos lábammal a gázra léptem. A szél belekapott a hajamba és összevissza borzolta. Isteni érzés volt. Az adrenalin megemelkedett a véremben ahogy egyre gyorsabb tempóra kapcsoltam. Úgy éreztem magam, mint aki legyőzhetetlen. Száguldottam, kerülgetve az előttem lassabban guruló kocsikat. Hirtelen egy autó vágódott ki elém és én csikorgó kerekekkel álltam meg tőle pár centire. Lehunytam a szemeimet míg a testemet remegés fogta el. Majdnem meghaltam. Ha egy kicsit is gyorsabban megyek, vagy lassabbak a reflexeim...
 - Jól van kisasszony? - kérdezte egy mellettem álló ismeretlen férfi aggódva. - Nagyon sajnálom - hebegte. - Nem néztem a tükörbe. Nem láttam, hogy itt van mögöttem - tördelte a kezét. 
 - Ütköztünk? - kérdeztem rekedt, az ijedtségtő remegő hangon. 
 - Nem, hála Istennek! - törölte meg izzadt homlokát. 
 - Ó, az jó - motyogtam.
 - Kisasszony, jól van? - nézett megint rám. - Olyan sápadt és ...
Nem hallottam a folytatást, mert az autóm belseje forogni kezdett velem és elragadott a sötétség. 

(...)

 - Hogy a fenébe történhetett ez? - eszméltem fel egy nagyon dühös hangra. Undorító fertőtlenítő szag kúszott az orromba. A torkom száraz volt, mint a smirgli. Szemhéjaim olyan nehezek voltak, hogy nem bírtam felemelni őket, mintha valaki puszta szeszélyből lent akarná tartani. - Direkt csinálja ezt velem? 
 - Nyugodj meg Vinc! - ismertem fel a nővérem hangját. - Én sem tudom, hogy mi történt, de majd megkérdezzük tőle, ha felébred.
Eljutott az agyamig, hogy itt rám gondolhat. Mégis mi történhetett? - ráncoltam össze a homlokom. Hirtelen beugrott, az autópálya, a fékezés, a férfi a kocsimnál. Felnyögtem.
 - Pep! Szívem! Jól vagy? - ugrott mellém Kate aggódva.
 - Csalánba nem üt a mennykő - nyögtem fel és végre sikerült kinyitnom a szemeimet is. Idegenkedve néztem végig a fehér szobán. - Miért vagyok itt? - próbáltam felülni.
 - Azért mert egy felelőtlen... 
 - Kuss! - fogta be a nagyon dühös olasz száját a nővérem két kézzel. - Azt mondta a doki, hogy most jobb, ha nem idegesítjük fel.
 - Még mindig nem értem, mi van? - néztem értetlenül egyikről a másikra.
 - Mire emlékszel? - ült le mellém Catherine, de közben gyilkos pillantásokat küldött Vincent felé.
 - Odáig megvan, hogy elém vág egy autó és fékezek. Volt egy pasas is, de az már nem annyira tiszta - ráztam meg a fejemet, hátha attól kitisztulnak az emlékeim. - Miért? Mit csináltam?
 - Hah! Majdnem megölte magát, a babákat és még megkérdezi, hogy mit csinált? - csattant fel Vinc.
 - Azt mondtam fogd be a szád! - sziszegte Kate idegesen. - A pasas is megmondta, hogy ő volt a hibás és nem a húgom. 
 - Persze! Te is tudod, hogy Pearl felelőtlen volt. Mi lett volna, ha nem áll meg időben? Tudod mi maradt volna belőlük? Semmi! A nagy büdös semmi! - ordított az olasz majd kisietett az ajtón. 
 - Ne foglalkozz vele - simított végig a kezemen a testvérem. - Kiakadt, mert nagyon megijedt, hogy valami bajotok esett.
 - Igaza van - dőltem hátra - felelőtlen voltam, de annyira jó érzés volt - szöktek könnyek a szemembe. - Szinte szálltam a széllel és minden gondom eltűnt egy pillanatra.
 - Tudom édesem - mosolygott rám az ikrem. - Amúgy baromi jó lett a hajad.
 - Ó, köszi - nyúltam a megrövidült tincseimhez. - Szép kis firma vagyok mi? - csóváltam meg a fejem, majd felemeltem a takarót.
 - Mit csinálsz?
 - Minek tűnik? Utálom a kórházakat, úgyhogy haza megyek - közöltem miközben már a ruháim után kutattam a faliszekrényben. 
 - Pep, a doki azt mondta, hogy pihenned kell. Sokkoltad a szervezetedet és ezért ájultál el. 
 - Nem érdekel - intettem le. - Otthon sokkal jobban tudok pihenni. Amúgy is, nálad jobb ápolónőt keresve sem találnék - kacsintottam rá.
 - Biztos vagy benne? - sóhajtott fel lemondóan.
 - Igen. Egy percig sem maradok itt tovább. 
 - Oké, de akkor én mondom meg, hogy mit csinálhatsz és hogy mennyit pihensz - nézett rám szigorúan. 
 - Rendben - egyeztem bele -, de most már menjünk! - rángattam az ajtó felé.

(...)
  
 - Feküdj le én pedig csinálok neked valami finomat - paskolta meg a kezemet Kate miután hazavitt magához. Muszáj voltam beleegyezni, hogy pár napig nála lakom, különben még mindig a kórházi ágyat koptatnám. 
Vincent, mint egy néma testőr követett minket. Nem mertem a szemébe nézni, mert szégyelltem magam a történtek miatt. 
 - Előbb lezuhanyozom, mert fertőtlenítő szagom van - közöltem velük majd besurrantam a fürdőszobába. Gyorsan ledobáltam magamról a ruháimat és beálltam a forróvíz alá. A nedves cseppek összekeveredtek az arcomról lecsorgókkal. Homlokomat a csempének döntöttem és hagytam, hogy a víz felmelegítsen, de közben testemet zokogás rázta. Nem tudom meddig sajnálhattam magam, de arra eszméltem, hogy valaki magához húz és a hajamat simogatva próbál megnyugtatni.
 - Hey, Kiscica - súgta Vincent kedvesen a fülembe. - Nincs semmi baj.
 - De i-hi-ge-hen - hüppögtem, levegőért kapkodva. - Ma-hajd-ne-hem - me-heg -ha-altam - csuklott el a hangom. 
 - De csak majdnem. Itt vagy, épen és egészségesen - emelte fel az államat. Szemeimet összeszorítottam, hogy ne kelljen látnom a vádló tekintetét.  - Pep, kicsim! Nyisd ki a szemedet! - kérte.
 - Üm-üm - ráztam meg a fejemet.
 - Szóval nem?
 - Nem - tartottam ki az állításom mellett. 
 - Rendben - egyezett bele készségesen és pillanatokkal később csak azt éreztem, hogy a lábaim a levegőbe emelkedtek és az ölébe kapva besietett velem a szobába. Ott letett az ágyra és fölém mászott. - Kinyitod a szemed?
 Ajkamat beharapva továbbra is csak a fejemet ráztam. 
 - Oké, te akartad - mondta és a hangján hallottam, hogy mosolyog. 
Hirtelen levegő után kezdtem kapkodni és a szemhéjaim kipattantak a sokktól mikor Vincent szája a mellemhez ért és nyelvével végig simított rajta.
 - Mi a fenét csinálsz? - pislogtam rá értetlenkedve.
 - Felhívom magamra a figyelmed! - vigyorgott. - Látod, már a szemed is nyitva van.
 - Baszd meg! 
 - Azt azért nem, de örömet okozhatok neked anélkül is - kacsintott rám somolyogva.
 - Vincent! - csattantam fel, de ahogy megéreztem az ujjait a lábam közt, felziháltam. Utáltam, hogy ennyire kéjsóvár vagyok, de nem tehettem róla. A terhesség felfokozta a szexuális étvágyamat. 
Hagytam, hogy megtörténjen. Mi bajom lehet? - kérdeztem magamtól. - Talán terhes leszek? Ja az nem, mert már az vagyok - nevettem fel magamban majd engedtem az élvezetnek, hogy az olasz szakértő ujjai felrepítsenek a mennyországba. 

(...)

 - Pep - bújt a hátamhoz Vincent.
 - Hm? - szuszogtam az álomvilág szélén lavírozva.
 - Ugye nem...? Mármint nem akartál..? - csuklott el a hangja, ami azonnal arra késztetett, hogy felé forduljak és a szemébe nézzek, de amit ott láttam az engem is megdöbbentett.
Olyan mérhetetlen fájdalom sugárzott belőle, hogy a szívem belesajdult.
 - Arra célzol, hogy öngyilkos akartam-e lenni? - pislogtam rá, mire aprót bólintott. - Nem - ráztam meg a fejem komoran. - Eszembe se jutott ilyen marhaság. De te miért gondolsz ilyen hülyeségeket?
 - Talán mert nem akarod ezeket a babákat és mert én vagyok az apjuk és nem...
 - Fogd be! - simítottam végig az arcán. - Ha már bekaptam a legyet, én baromira örülök neki, hogy te vagy az apjuk és nem egy idióta focista. Amúgy meg nálad jobb apát el sem tudnék képzelni nekik - fúrtam az arcomat a mellkasába. Mélyen beszívtam az illatát és élveztem a hátamat simogató kezeinek mozdulatát. Annyira jól esett a nyugalom ami körül ölelt, hogy néhány pillanat múlva elaludtam és csak akkor ébredtem fel, mikor kintről hangoskodás, kiabálás zaja szűrődött be. Kábán sétáltam el az ajtóig és léptem ki a nappaliba, ahol nem várt kép fogadott. 
 - Miért kell így ordibálni? - nyújtózkodtam majd tekintetem megakadt a szobában lévő focistákon.
 - Mondtam, hogy van tetkója! - kiáltott fel Benzema elégedetten miközben rám kacsintott.
 - Upsz, azt hiszem lebuktam - kaptam a szám elé a kezem, de közben elnevettem magam a többi pasi arckifejezését látva. Ha lehetséges lett volna, tekintetükkel levetkőztetnek, de mivel meztelenül aludtam, így ez már megoldott volt. 
 - Pep, azt hiszem jobb ha felöltözöl - szólt rám Kate ijedt hangon. Körül néztem a szobában és a tekintetem megállapodott a portugál elképedt arcán. Elhúztam a szám majd királyi csípőriszálással a szobámba sétáltam, hogy magamra kapjak valamit. 
 - Mi történt? - ásítozott hatalmasakat Vinc. - Mi volt ez a hangzavar?
 - Semmi, csak tele van a nappalink kiéhezett focistákkal - vontam meg vigyorogva a vállam. 
 - Miiii? - ült fel az olasz hirtelen.
 - Ronaldonak végre összegyűlt annyi vér a pucájába, hogy  Kate után jöjjön - kacsintottam rá boldogan a barátomra. - Remélem most már nem szúrja el.


Sergio Ramos

28. November; Dubai, Egyesült Arab  Emírségek

Percekig nem pislogtam, csak néztem az ajtót ahol az előbb tűnt el a lány.
 - Megmondtam vagy megmondtam, hogy van tetkója? - lökött ki sóbálvány állapotomból a francia. 
 - Azt hiszem én most leülök - meredt maga elé Marcelo miközben fenekével a kanapéra huppant. Gareth, James és Karim követték a példáját. Én mozdulni sem tudtam és ahogy elnéztem, Cris ugyanígy volt vele. Tekintetét Kate-re? függesztette. Némán vártuk, hogy a másik lány, aki megszólalásig hasonlított Catherinre visszajöjjön. 
 - Mi ez a gyász hangulat? - robbant be hirtelen, oldalán az olasszal. 
Mindannyian felé kaptuk a tekintetünket. 
 - Én ezt nem értem - rázta meg a fejét Cris értetlenkedve.
 - Jaj, hát nem látod? - tárta szét a kezeit a bongyor. - Ikrek! Méghozzá egypetéjűek!
 - Ott a pont Marci! - nevetett rá a rövidebb hajú.
 - Oké, de most már elmondhatnátok, hogy melyiktek Kate és melyiktek....? - nézett rájuk Gareth kíváncsian.
 - Pearl? Vagy inkább Pep? - segítette ki az olasz mellett álló. - Az lennék én.
 - Pep? - nézett fel hirtelen Cris. - Pep az nem férfi név? 
 - Amint látod nem - mutatott magára a lány.
 - Én azt hittem.... Én... - zavarodott össze.
Kíváncsian fordultunk a portugál felé, aki egyre fehérebb lett. Attól tartottam, hogy elájul, így egy széket csúsztattam mögé és leültettem. 
 - Jól vagy? - kérdeztük szinte egyszerre a másik lánnyal, aki most már tuti, hogy Kate volt.
 - Nem - motyogta. - Én egy hatalmas fasz vagyok - sóhajtott fel és mi hallgatólagosan egyet értettünk vele.
 - Akkor ha jól értem, most te voltál Madridban - mutatott Bale a rövid hajúra.
 - Yess! - kacsintott rá a lány.
 - Én téged? ... Veled? ... - nyögött fel Cris hirtelen és tenyerei közé rejtette az arcát.
 - Igen, engem smároltál le a reptéren - vigyorgott a portugálra a Pearl nevű. - Egész jó volt, de sajnálom, az én mércémet nem ütöd meg!
 - És én? - találtam meg végre a hangom. - Ha jól sejtem, akkor te voltál...
 - Alattad, feletted, melletted, rajtad? - harapta be az ajkát kacéran. - Ó, igen csődör. Az én voltam.
 - És te? - néztem a lány mellett magasodó olaszra. - Te ezt végig tudtad? Ő most akkor végül is ki neked? - pislogtam értetlenül rájuk.
 - A barátja vagyok. A legjobb barátja! - hangsúlyozta ki a szót. - És igen, tudtam róla.
 - Hihetetlen nőszemélyek vagytok! - röhögött fel Marcelo. - Mi meg, illetve Gareth azt gondolta, hogy baj van itt bent - kopogtatta meg a homlokát.
 - Te komolyan idiótának néztél minket? - szólalt meg végre Kate is.
Így, hogy együtt láttuk, hallottuk őket már nem is értettem, hogyan keverhettük össze őket. Catherine hangja lágyabb volt és sokkal komolyabbnak tűnt, mint a testvére. Pearl rekedtes hangja már magában egy kísértés volt.
 - Az nem úgy volt... - kezdett magyarázkodásba a walesi, de Cris közbevágott.
 - Magunkra hagynátok minket? Szeretnék beszélni Catherine- nel - meredt egyenesen a lány szemébe. - Négyszemközt!
 - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet! - vágta csípőre a kezét Pearl miközben gyilkos pillantásokkal bombázta a portugált.
 - Pep, hagyd! - sóhajtott fel Kate. - Egyszer túl kell ezen esnünk - eresztett meg egy halvány mosolyt a testvére felé.
 - Biztos vagy benne?
 - Persze. Menjetek csak - intett remegő kézzel.
Vettük a lapot, így mindannyian felálltunk és elindultunk a másik szöszi után aki kinyitva a bejárati ajtót, megtorpant.
 - Hát te? - kérdezte csodálkozó hangon az ott toporgótól akibe szinte beleütközött.

2017. február 19., vasárnap

57.Fejezet~ Kételyek

Cristiano Ronaldo
November 26.; Madrid, Spanyolország

Fél órája lesem a plafont és azon agyalok, hogy Katenek miért nem kellek már? Mi változott? Meghíztam? Az kizárt. Nem vagyok már olyan helyes? Az még lehetetlenebb. Én nem változtam, vele ellentétben. Rá sem ismerek. Olyan dolgokat tett, amiket sosem gondoltam volna róla. Talán ennyire megviselte a szakítás, hogy elkurvult? Áh, eddig sem volt ártatlan bárány.
És, amilyen az ágyban! Akárki megmondaná, hogy körülbelül csak a századik lehettem a lába között. De mégsem olyan, mint volt. Egy halvány jelet sem látok benne az én Katemből. Ez nem lehet ő! Ez csak valami elfuserált átverés lehet, egy kamu Katetel!
- Hova mész?- Fonódnak Tanja ujjai csuklómra, amikor ki akarok kelni mellőle az ágyból.
- Telefonálnom kell, de aludj nyugodtan tovább- fáradt, reggeli arcával rám mosolyog.
Ujjai lehullanak karomról, majd behúzza őket szőke haja alá.
Az utóbbi időben sikerült teljesen emberi viszonyt kialakítanom az orosszal. A napok többségében nálam alszik, sőt a napjait is itt tölti. Valamint, azt is tudja, hogy mit érzek Kate iránt és ő csak az általa hagyott űr egy részét tudja betölteni. Hiszen sosem lesz olyan, mint a brit lány.
Elveszve kóválygok saját házam folyosóin. A vészvillogók bekapcsolnak tudatalattimban, amikor az erkélyhez érek. Emlékezetemből egyből feltörnek a képek, amikor reggel itt találtam meg Kateet. Azt hittem lelépett, itt hagyott. De nem tette, ő már akkor szeretett engem, de én idióta, csak utólag jöttem rá, hogy menthetetlenül beleszerettem a lányba.
Ahogyan kilépek a terasz hideg kövére megcsíp a tél közeledő fagya. Meglehetősen hideg van már. Meztelen felsőtestem majdhogynem reszket a hűvös széltől.
Leülök oda, ahol anno Kate foglalt helyet és tárcsázni kezdek.
- Hola Marcelo!
- Cris- morog bele a telefonba- felkeltettél.
- Bocs'. Fél óra múlva nálam!
- Mi van? Neked meg mi bajod? Ma még csak edzés sincs!
- Kateről van szó- morgom tömören.
A vonal túl oldaláról hatalmas sóhaj, majd némaság. Már kezdem azt hinni, hogy rám nyomta a telefont mikor végre megtalálja a hangját.
- Nem tudom Cris... el kellene már végre engedned!
- Tudom, tudom, tudom bla-bla-bla. De ez most fontos! Van valami, ami mellett elmentünk szerintem! Kérlek Marci!- Váltok át könyörgősbe, tudva, hogy ettől megenyhül a brazil szíve.
- Rendben, de nem egyedül megyek.
- Köszönöm!
(...)



- Ez meg mit keres itt?- Lobbannak fel a lángok szemeimben, amikor megpillantom Ramost.- Nem erről volt szó!
- Ha Kateről van szó neki is ugyanannyi joga van itt lenni, mint Jamesnek vagy Garethnek- int le Karim, akiről, még mindig nem tudom, hogy mit keres itt.
- És te?
- Meglepődnél, ha tudnád, mennyire hasznos vagyok ebben a témában is- kacsit rám és faképnél hagy.
Ez bunkó volt. Ez az én házam!
Puffogva megyek a slepp után, akik a nappalimba ülnek le. Marcelo mellett szorítok magamnak helyet, leszarva azt, hogy Ramos egyedül terpeszkedik egy két személyes szófán.
- Na szóval?- Húzza fel jobb szemöldökét kérkedően a spanyol védő.
- Kate más, mint aki volt. Megváltozott! Mintha nem őt látnám. Rá sem ismerek.
Hitetlenül felnevet.
- Ez most komoly? Azért hívtál ide minket, hogy meghallgassuk a béna érveidet arról, hogy Kate megbolondult, mert nem te kellesz neki? Vedd észre! Nem mindenkinek te vagy az álompasi!- Emeli fel a végére hangját.
- Téged senki sem hívott- köpöm oda neki.- De megnyugtatlak, rám gondolt, miközben te voltál felette- eresztek meg egy kirívó mosolyt.- Na, de James kezei közé is én üldöztem, már bocs, haver.
- Jogos- biccent semmitmondóan a kolumbiai.
Legalább nem köt belém.
- Mert miben változott, Cris?
- Mindenben! Nem az ő stílusa ez... oké, tudom, hogy jó az ágyban, meg minden, de ez nem ő! Nem az ő stílusa ez, ez az édes ezres!- Csattanok fel.
- Dehogynem- vágja rá ellentmondást nem tűrően Karim, mire mind rákapjuk a fejünket.
- Te meg ezt honnan tudod?- Ad hangot véleményének Sergio.
- Adil Rami, tudjátok csapattársam a válogatottban. Dubaiban buliztunk egy éjszaka, amikor megtaláltuk ezt a lányt, akkor még nem tudtam ki ő... édes hármas volt, de a nevét nem árulta el egész éjszaka- Benzema hangja reszelős a vágytól.- És az a tetkó! Azt a kurva!
- Milyen tetkó?- Szólunk közbe Jamesszel egyszerre.
- Hát a tetkó, a puncija felett- tekint ránk értetlenül a francia.
- Te benézted, az valaki más. Nem ő. Nincs tetkója- rázom fejemet.
- Hogyne lenne!- Szól közbe Sergio is.
- Tényleg nincs- áll a pártomra James.
- Szóval kettő- kettő. James és Cris szerint van, de Karim és Sese nem látta. Érdekes felállás.
- Jó, akkor felhívom Adilt és majd ő megmondja, hogy igen is van! Akkor az már kettő a három ellen.
Inkább meg sem szólalok. Hadd csinálja. Jól megnéztem magamnak a brit minden egyes pontját, totálisan biztos vagyok benne, hogy az a tetoválás nem létezik.
Az elkövetkezendő perceknek pusztán a francia hablaty ad hangot. Senki sem szólal meg egészen, míg a támadó le nem teszi telefonját az üvegasztalra.
- Na?- Bukik ki Ramosból.
- Nem igazán akart beszélni de róla, mert nagyon összevesztek, de... Milánóban dolgozott a csapatnál, onnan hozhatta magával Vincentet. Pepnek hívtál és tetkója volt. Pearl Clark, Tim Clark lánya.- Meséli, mintha csak az időjárásról társalognánk.
MI A FASZOM?
- Na jó! Ti valamit kurvára összekevertek!- Kezdem el hergelni magamat.
- Cris, nem akarlak megbántani, de Kate nem az, akinek hittük. Szerintem skizofrén...
- Gareth fogd be a pofádat de kurva gyorsan!- Üvöltöm el magamat.
Az lehetetlen! Catherine tökéletes!
- Most akkor mi is a neve?- Értetlenkedik James.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk hozzá és megkérdeznéd?
- Rendben!- Szólalok meg.- Pakoljatok!
- Azt sem tudjuk hol van jelenleg!- Tárja szét kezeit Gareth.
- De én ismerek valakit, aki tudja és szívesen segít- kacsintok rá.
Fülemhez emelem a telefont és Neymart tárcsázom. Remélem segít a kis brazil barátom.

2017. február 11., szombat

56. fejezet ~ Hogyan tovább?

Pearl Clark
26. November; Dubai, Egyesült Arab Emírségek


  Sokkos állapotban ültem be a nővérem autójába, kezemben még mindig szorongatva az apró papírfecnit, ami bizonyította, hogy nem tévedtem az állapotommal kapcsolatban.

 - Pep, szívem jól vagy? - simított végig a karomon Kate, aki szintén nem nézett ki valami jól.
 - Én... - csuklott el a hangom. - Nem tudom. Nem érzek semmit, csak ürességet - vallottam be majd néhány pillanat múlva kifakadtam. - Miért? Miért baszik ki velünk így az élet?
 - Miről beszélsz? - nézett rám Catherine elkerekedett, döbbent szemekkel.
 - Arról, hogy te szerettél volna babát, de elvesztetted én meg a büdös életben nem akartam gyereket! Pláne nem kettőt! - kiabáltam magamból kikelve, a sokktól megzavarodva. - Ez annyira igazságtalan - kezdtek potyogni megint a könnyeim. - Te annyira jó anya lettél volna, de én.....?
 - Mit te? - csattant fel a nővérem. - Te is az leszel! Tudom, érzem! Megtudod csinálni és én mindenben segítek neked!
 - Nem tudom.... - töröltem meg kézfejemmel a szemeimet.
 - Miről beszélsz? - pislogott rám összehúzott szemekkel.
 - Arról, hogy ezt én..ezt nem akarom... - próbáltam kinyögni ami a lelkemet nyomta. - Nem tudom végig csinálni - ráztam meg a fejem elkeseredetten. -  Nem hiszem, hogy...
 - PEARL CLARK! - vágott a szavamba Kate felháborodva. - Ugye ezzel nem arra akartál utalni, hogy nem szülöd meg a babákat?! - kérdezte, de a lehajtott fejem elég válasz volt neki a kérdésére. - Úristen! NÉZZ RÁM! - kiáltott fel és a fájdalom a hangjában arra késztetett, hogy engedelmeskedjek neki. Belebámultam az arcába, abba az arcba ami minden reggel visszaköszönt rám a tükörből.
- Egy pillanatra se merj arra gondolni, hogy elveteted őket! Ők ott bent - mutatott a hasamra - két pici élet, akik nem tehetnek arról, hogy megfogantak, de ha már így történt, neked kutyakötelességed szeretni őket! Érted?! Ha már én...nekem... - csuklott el a hangja és tört ki belőle is a sírás.
Átöleltem és próbáltam megnyugtatni majd eszembe jutott, hogy milyen viccesen nézhetünk ki. Két hülye picsa akik egymást átölelve bőgnek egy autóban. A képet elképzelve hatalmas nevetésben törtem ki. Kate értetlenül emelte rám sírástól csillogó szemeit.
 - Csak a hülye hormonok - vontam meg a vállamat vigyorogva.
 - Én is ilyen idióta voltam? - kérdezte lemondóan.
 - Nem, te sokkal rosszabb voltál - nevettem el magam.
 - Kapd be Pep! - forgatta meg a szemeit, majd indított végre.
 - Már bekaptam - húztam el a számat. - Kétszeresen is.

(...)

 - Kérsz valamit? - ugrált körbe folyamatosan mióta hazaértünk.
 - Igen, azt szeretném, ha leülnél végre, mert kezdek beleszédülni a táncikálásodba - ütögettem meg a mellettem lévő helyet a kanapén.
 - Jó - sóhajtott fel miután lerogyott mellém - csak szeretném, ha semmiben nem szenvednél hiányt.
 - Szeretlek! - tört ki belőlem mire elmosolyodott. Kényelmesen elhelyezkedtem, fejemet az ölébe hajtottam és lehunytam a szemeimet.
 - Én is  - simított végig az arcomon.
Az idejét sem tudom, mikor voltunk így együtt, kettesben. Már hiányzott. Élveztem minden egyes mozdulatot ahogy Kate a hajammal játszott. Utoljára ilyet gyerekkorunkban csináltunk. Ilyenkor megszűnt számunkra a külvilág és csak mi ketten léteztünk a saját kis világunkban. Majdnem elaludtam, mikor meghallottam a nővérem félve feltett kérdését, ami egy pillanat alatt elűzte belőlem az álom legapróbb csíráját is.
 - Pep, tudod ki az apa?
Szemeim kipattantak, másodpercekig tartott míg felfogtam a kérdés jelentését, majd egy határozott bólintással feleltem rá.
 - És elárulod?
 Feltornáztam magam törökülésbe, kezeimet az ölembe ejtettem.
 - Elmondom, de ígérd meg, hogy nem mondod el neki.
 - Mi van? Pep, ezt nem teheted meg! Igenis tudnia kell róla! - háborodott fel azonnal. - Akárki is az - halkult el végül.
 - Miért, Ronaldo tudott az övéről? - vágtam vissza kapásból, de azonnal meg is bántam. - Ne haragudj! - sütöttem le szemeimet szégyenkezve. - Nem tudom mi van velem.
 - Semmi baj - eresztett meg felém egy halovány mosolyt.
 - De igenis baj! - dörgöltem végig az arcomat a tenyeremmel. - Látod? Türelmetlen vagyok, hisztis. Hogy tudnék én felnevelni egy gyereket? Ráadásul a hülye genetikának köszönhetően egyből kettőt?
 - Ne kezd megint! - fenyegetett meg játékosan az ujjával, de éreztem, hogy komolyan gondolja. - Meg fogjuk oldani. És most ki vele! Ki az apa?
Nagyot nyeltem és hálát adtam az égieknek, hogy az olasz macsó megint elhúzta a csíkot a nővérem
érkezésekor.
 - Vincent - nyögtem ki nagy sokára.
 - Mi a fasz? - kerekedtek el Kate szemei. - Az hogy? Nem úgy volt, hogy ő meleg?
 - De - bólintottam majd szokatlan módon, vörösödve elmeséltem neki a történteket.  - A doki azt mondta, hogy az elfogyasztott alkohol mennyiség befolyásolja a fogamzásgátló hatását - sóhajtottam fel. - Mi aznap este nagyon, de nagyon sokat ittunk.
 - Azt a picsába!
 - Igen, tudom - legyintettem. - Most már megérted? Egyenlőre nem szeretném, ha megtudná. Tudom, hogy ő szeretne gyereket, de fogalmam sincs mit szólna hozzá, ha elé állnék, hogy: "Bocsi, ne ijedj meg, de terhes vagyok tőled" - nyafogtam picsásan.
 - Rettenetesen örülne neki - hangzott fel az ajtóból az emlegetett férfi hangja. A szívem kihagyott egy ütemet majd félve felpislogtam az olaszra aki kifürkészhetetlen arccal nézett rám.
 - Azt hiszem én most hazamegyek egy kicsit - állt fel Kate mellőlem. - Ha bármi kell azonnal csörögj! - nyomott egy puszit az arcomra búcsúzásul.
 - Áruló! - súgtam neki oda, mire csak elmosolyodott.
Döbbenten figyeltem ahogy magához vette a táskáját majd mielőtt kiment volna odaszólt a még mindig az ajtóban álldogáló barátomnak.
- Csak óvatosan! Ne idegesítsd fel, az árt a babáknak! Ja és gratulálok! - paskolta meg a férfi karját, majd lelépett.
Távozásával a szobára nyomasztó csend ereszkedett, ami az idő múlásával egyre fullasztóbb lett, de egyikünk sem akart megszólalni.


Vincent Ambroso
26. November; Dubai, Egyesült Arab Emírségek


  Rettenetesen unatkoztam. Hiányzott Madrid, az ottani nyüzsgés, a barátok. Számhoz emeltem a poharamat és eltüntettem belőle az utolsó korty jeges teát is. A pénzt az asztalra dobtam majd elvegyültem az emberek közt. Pearl a nővérével ment valahova. Az idősebb lánnyal még mindig furcsa volt a viszonyunk, így inkább nem erőltettem rájuk magam. Az órámra néztem és meglepődve láttam, hogy már több, mint három órája eljöttem otthonról. Talán ennyi idő elég volt a két Clarknak, hogy megbeszéljen mindent. Leintettem egy taxit és a címet bemondva hátra dőltem az ülésben. Gondolataim elkalandoztak. Ajkam önkéntelenül mosolyra húzódott ahogy bevillant elém a barátnőm arca. Soha nem hittem volna, hogy lesz olyan nő az életemben aki ennyire szélsőséges érzelmeket vált majd ki belőlem. Pep olyan volt, mint egy tornádó. Jött, látott, letarolt mindent és mindenkit. Aki nem ismerte, az csak a számító kurvát látta benne, de én nem. Én láttam a kislányt is, aki a figyelemért, a szeretetért kuncsorgott és aki az életét is odaadta volna a testvéréért és a barátaiért. Az évek során tökélyre fejlesztette a nagyvilági nő szerepét. A külvilág felé tüskés páncélt viselt és csak kevés embernek adatott meg az a kiváltság, hogy mögé lásson. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nekem sikerült. Én úgy láttam őt, ahogy azt nagyon kevesen.

 - Uram, megérkeztünk! - zökkentett ki gondolataimból a sofőr. Gyorsan kezébe nyomtam a viteldíjat és kiszálltam.
Meg akartam lepni Pearlt, így halkan jutottam be a házba. Óvatosan lépkedtem a szoba felé, ahonnan halk mormogás szűrődött ki. Szám hatalmas vigyorra húzódott, de azonnal le is fagyott, mikor felfogtam a beszélgetés lényegét.
 - És most ki vele? Ki az apa? - hallottam meg Kate kérdését.
Milyen apa? Miről van szó? - torpantam meg az ajtóban, és szinte lefagytam mikor percek múlva meghallottam a választ.
 - Vincent.
 - Mi a fasz? - suttogtam magam elé Catherine-nel egyszerre.
Ha azt mondom, hogy teljesen letaglózott a dolog, nem tükrözi hűen, hogy mit is éreztem. Sóbálványként álltam az ajtóban és próbáltam felfogni amit az előbb hallottam. Pearl szerint én vagyok az apa, de kinek az apja? Vagy most mi van? Erőt vettem magamon és újra figyelni kezdtem. Szöszi barátnőm éppen azt ecsetelte a nővérének, hogy milyen vad éjszakát töltöttük együtt részegen. Muszáj volt vigyorognom rajta, de a mosoly azonnal leolvadt rólam mikor megismételte az orvos szavait. Bassza meg! - vágtam magam gondolatban kupán. - Hogy lehetek ennyire felelőtlen? Ennyi erővel bárkit teherbe ejthettem volna.... ja nem, én meleg vagyok és így nehéz lett volna kivitelezni - ráztam meg a fejemet. A gondolataim teljesen összekuszálódtak. Lassan már azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány.
 - Most már megérted? - kúszott be ebbe az összevisszaságba Pep hangja. - Egyenlőre nem szeretném, ha megtudná. Tudom, hogy ő szeretne gyereket, de fogalmam sincs, mit szólna hozzá, ha elé állnék, hogy : "Bocsi, ne ijedj meg, de terhes vagyok tőled".
 - Rettenetesen örülne neki - bukott ki belőlem, mire a szobában megfagyott a levegő. Pearl elkínzott tekintettel nézett rám, míg Kate egy cinkos mosollyal felállt és elbúcsúzott. Ahogy mellém ért, szemei elkomorultak.
 - Csak óvatosan! Ne idegesítsd fel, az árt a babáknak! Ja és gratulálok! - paskolta meg a kezemet.
Fél füllel még hallottam ahogy becsukódott az ajtó utána, de a szememet nem vettem le a kanapén lévő lányról. Pearl megpróbálta magát minél kisebbre összehúzni. Az nem lehet, hogy fél tőlem, ugye?
Percekig nem tudtam mit mondjak hiszen az ember nem sűrűn lesz apa.
 - Ne haragudj...
 - Mikor akartad...? - szólaltunk meg egyszerre.
 - Kezd te...
 - Kezd te...
Egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés, ami Pearlnél pár perc múlva görcsös zokogássá változott.
 - Hé, Kiscica itt vagyok - ültem le mellé és öleltem át gyorsan. Haját simogatva próbáltam megnyugtatni, ami végül is sikerült.
 - Ne haragudj! - pislogott rám könnyáztatta tekintettel.
 - Soha - mosolyogtam rá szívből. - Nem tudnék.
 - Azok után se, hogy el akartam titkolni? - kérdezte halkan.
 - De nem végleg, ugye? Egyszer elmondtad volna?
 - Igen, amikor már én is rendbe tettem magamban a dolgokat - sóhajtott fel.
 - Miből jöttél rá?
 - Abból amit mondtál - fészkelte be magát az ölembe.
 - Én?
 - Ja. Közölted, hogy lassan már egy hónapja vagyunk Madridban és akkor esett le, hogy már egy ideje nem jött meg. Csináltam egy tesztet, pozitív lett. Aztán ma elmentünk dokihoz és... - csuklott el a hangja amiből azonnal levettem, hogy neki is nagyon új ez az egész.
 - Értem - tekergettem az ujjamra a tincseit zavartan. - És biztos....mármint tuti, hogy én, szóval, hogy az enyém? Ne érts félre - kaptam el a kezét, mikor kiakart mászni karjaim közül. - Csak mostanában elég sokat voltál Ramossal és....
 - Vinc - nézett a szemeimbe - már két hónaposak.
 - Mi? 
 - Te is emlékszel arra görbe estére - sütötte le a tekintetét zavartan. - A doki szerint az alkohol tehet róla, mert semlegesítette a gyógyszert...
 - Hallottam! - vágtam a szavába és csak most kezdett derengeni, hogy mit is mondott. 
 - Pep?
 - Igen?
 - Hogy értetted azt, hogy két hónaposak? Miért többes szám?
 - Mert ketten vannak Vinc. Két kicsi baba - mutatott a hasára.
 - Bassza meg!
 - Tudtam, hogy nem fogsz örülni neki, de hidd el én nem akartam... - sírta el magát megint. 
 - Hé! - vettem kezeim közé az arcát. - Egy szóval sem mondtam, hogy nem örülök nekik. Csak tudod, annyira hirtelen jött ez az egész - vakartam meg idétlenül a tarkómat. - Azt hittem nekem sose lesz gyerekem, erre jössz és meglepsz vele... Álljunk csak meg! Mi az, hogy te sem akartad? Ugye nem arra utaltál ezzel, hogy el akartad vetetni? Az én gyerekeimet? - néztem rá dühösen, de ez azonnal el is múlt mikor meggyötört arcára néztem. 
 - Én csak... én nem érzem azt, hogy jó anya lenne belőlem. Mi van, ha olyan leszek, mint az anyám? Arról már ne is beszéljünk, hogy te meleg vagy, én meg... - tárta szét a karjait. - Hidd el nem rólam mintázták meg a hűség és erényesség szobrát. Én nem tudok meglenni szex nélkül és...
 - Fogd be! - tettem a tenyeremet a szájára. - Nem azt mondtam, hogy egyszerű lesz, de együtt majd megoldjuk - suttogtam a hajába miközben szorosan magamhoz öleltem. Ott ültünk egy kanapén egymáshoz bújva miközben azon gondolkoztam, hogy hogy sikerült ennyire összekuszálni az életünket. 

2017. február 4., szombat

55.Fejezet~ Az igazság(ok) órája

James Rodríguez
November 24; Madrid, Spanyolország

Még az öltözőben is halljuk Cris kocsijának hangját, amint fék csikorogtatva hagyja el az edzőközpont parkolóját. Remélhetőleg azért annyira nem őrült meg, hogy balesetet okozzon.
Nyugodtan állok fel helyemről, kezembe véve minden zuhanyzáshoz szükséges eszközt - tusfürdő, sampon, törölköző, papucs.
A már most gőz borította fürdőbe lépek.
- Srácok ez szép volt- Csapja össze tenyereit Marcelo elismerően.
- Szerinted elbassza?- Intézi szavait felém a mellettem lévő zuhanyrózsánál időző Benzema.
- Kire gondolsz?
- Hát Crisre!- Tárja szét kezeit lefitymálóan.d
- Nem tudom. Ismerjük azt a híres portugál vért, ami az ereiben csordogál. Akármi lehetséges, talán Katetel az oldalán tér vissza az olasz macsó nélkül. Remélem nem bassza el az a bájgúnár és tartja a száját! Ha kikotyogja, hogy Kate elköszönt leszarom hol van, megkeresem és behúzok neki. Kétszer. Sőt, háromszor!
Karim mellettem nevezni kezd.
- Miért pont három?- Vonj fel szemöldökét miközben kék színű tusfürdőjéből nyom tenyerébe.
- Egy mert elvette Katet tőlünk, egy mert elszólta magát, egy meg mert utálok repülni.
- Ez eddig fel sem tűnt- tűnődik el a dolgon.
- Mert amúgy nem igaz, csak jól hangzott- megrántom mindkét vállamat.
Összenézünk, mire mindkettőnkből kiszakad a nevetőgörcs.
Amint már sikerülne elfojtani a kikívánkozó hangokat újból összeakad tekintetünk minek következtében csak növekszik jó kedvünk.
- Azért remélem Crisnek sikerül visszaszerezni- találja meg eredeti hangját először a francia.
- Reméljük a legjobbakat- adom meg a végszót.






Catherine Clark
November 24; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

- Neymar!- Kiáltom el magamat kilépve a fürdőből.- Tudod, még mindig van szobaszerviz és úgyis apám fizeti, nem kell főznöd.
- Nem főzök!- Tiltakozik hevesen.
Meglepő. Eddig ahányszor nálunk volt mindig belevetette magát a számára szörnyen izgalmas gasztronómia világába. Mondjuk meglepően ízletes fogásokat sikerült mindig elém raknia. Én életemben egyszer próbáltam meg pudingot készíteni. Mondanom sem kell, nem igazán jött össze. Ide a rozsdás bökőt pedig pontosan követtem a zacskón feltüntetett recept minden pontját!
- Mit nézel?- Foglalok helyet selyemköntösömben a kanapén.
A focista nagyon bőszen bújja márkás laptopomat. Nem válaszol, hanem felém fordítja  a monitort. Remek! Egy újabb idióta firkász által írt szenny cikk.

Elcsíptük!
Miközben Neymar Jr. a turista osztályon utazva próbált elvegyülni -klikk a képekért- Catherine Clark egy ismeretlen férfi társaságában érkezett meg a madridi reptérre. Miközben a boldognak tűnő fiatal pár az információs táblát tanulmányozta megérkezett az ex, Cristiano Ronaldo is. Így egyből következett a botrány is!
Ronaldo nem bírt hormonjaival és rátapadt a brit lány ajkaira, amit Clark nem fogadott túl boldogan. Felháborodva taszította el magától a sztárfocistát, majd faképnél hagyta a döbbent férfi.
Véleményünk szerint kevés lány reagált volna hasonlóan a szívtipró cselekedetére. Ti mit tettetek volna?

- De jó, hogy szólt róla, hogy hazajön- húzom el szám szélét csalódottan.- Oh, épp ő hív!- Kapom fel a telefont.
- Pep- szólok bele kimérten.
 - Szia! - Szól bele elgyötört hangon. - Figyelj csak - kezd bele feszülten és gyorsan eldarálja mondanivalóját. - Itthon vagyok. Beszélnünk kell!
 - Hol itthon? Madridban vagy...- teszek úgy, mintha mit sem tudnék.
Tőle akarom hallani!
 - Itthon itthon - utal Dubaira. - Fél órája szállt le a gépem. Át tudsz jönni vagy én menjek?- Érzem hangjában a félelmet és a tanácstalanságot.
 - Megijesztesz. Minden oké?- Kezdek kérdezősködni.
Aggódok érte. Olyan furcsa a hangja és olyan furcsán beszél, mintha nem lenne önmaga.
 - Persze, csak beszélnünk kell.
 - Rendben, akkor körülbelül tíz perc és ott vagyok - nyomom ki a telefont bizonytalanul.
Ezt meg mi lelte?
A brazil érdeklődő tekintetével találom szemben magamat, amint felemelem fejemet.
- Na?
- Valami nagyon nem oké vele... át kell menjek hozzá és a hangja is. Istenem Neymar, valami történt miközben nekem akart jót azzal, hogy bosszút áll!
- Cshhh! Nyugi kicsim- fogja le kezeimet amikkel eddig észre sem vettem, de hevesen csapkodtam.
Nyugtalanul simulok hozzá.
Mindent elbaszok.


- Peep!- Lépek be a lakásba és próbálok valamelyest boldognak tűnni, ezzel talán az ő arcára is mosolyt csalva.
Nem válaszol így türelmetlenül foglalok helyet mellette a bordó borbélyházba is beillő kanapén.
- Mi a baj?
- Jó egyszerűen kimondom- szívja be élesen a levegőt, ami semmi jót sem jelenthet- terhes vagyok!
- Hogy mi van?- Kiálltok fel meglepetten.
Pep pedig szépen lassan mesélésbe kezd a könnyeivel küszködve.
Tisztában vagyok vele, hogy ő inkább meghalt volna, minthogy gyereket szüljön. Nem csak magát a folyamatot tartja undorítónak, de még csak a gyerekeket sem szereti túlságosan. Sőt kifejezetten utálja őket. Én csupán nem értek velük szót -kivéve Junival-, de ettől függetlenül nincsen velük semmi problémám. Meg hát egy kis Kate? Tuti olyan menő lenne, mint az anyja.
- És azt hiszem ez érdekelni fog- szegi tekintetét az üveglapos kávézóasztalra.- Cristiano...
- Láttam a cikket!- Vágok közbe ingerülten.
- Miféle cikket?- Értetlenkedik.
- Amiben leírják, hogy smároltatok a reptéren, és nem, nem haragszom- fogom markait tenyereim közé.
- Nem erről van... azért tette, mert azt hitte te vagyok. Kate, Cris szerelmet vallott nekem, vagyis neked. Azt mondta most már semmit sem úgy tenne, mint régen. Most már te kellenél neki, akármi is történne. De, de én ott hagytam. Faképnél hagytam miután kimondta és még csak vissza sem néztem, hiába kiabálta a te nevedet megállás nélkül.
Szóval szeret. Erre nem jöhetett volna rá még az előtt, hogy elvetélek az ő gyermekével a méhemben? Idióta, meggondolatlan nyomorék. Tenyerem viszket, ahogyan csak rá gondolok és arra, hogyan elbánt velem.
- Semmi gond, Pep. Nem érdekel már- küldök felé egy biztató mosolyt, de könnyen átlát rajtam. Elvégre mégis csak a tulajdon húgom!
- Szereted, igaz?- Emeli rám az elkenődött szemfestékkel keretezett kék íriszeit.
Keserűen elmosolyodom.
- Szerettem. Most már nem tudom mit érzek iránta. Gyűlölöm vagy szeretem e? Fene sem tudja- mosolyodom el.- De ha kellene az utóbbira szavaznék.
Pusztán némán bólint egyet. Ő maga is tudja, felesleges lenne akármit is mondania ebben a helyzetben, úgysem tudna semmi olyat sem mondani, ami hasznos lenne.
- De most te vagy a fontos! Holnap elmegyünk orvoshoz. Rendben kicsim?- Nézek arcába biztatóan.
- Rendben.- Adja be derekát egy kis gondolkodás után.