2017. május 13., szombat

Epilógus ~ Színes jövő

Pearl Clark
Következő év május 04. Dubai; Egyesült Arab Emírségek


 - Ha még egyszer nyugtatni mersz, bizony Isten nem szülöm meg őket! - kiáltottam fel a fájdalomtól és a fáradtságtól frusztráltan. Kezeimmel a kórházi ágyam szélét markoltam miközben próbáltam túlélni a lehetetlent. - Nem bírom tovább - nyögtem fel egy újabb, mindenemet szétszakítani akaró fájás után.
 - Dehogyis nem - törölgette a homlokomat egy vizes ronggyal Vincent. - Nálad erősebb nővel még nem volt dolgom.
 - Mert nem is volt más nő az életedben - hunytam le a szemeimet egy pillanatra.
 - Ez igaz és pont ezért vagy nekem te az egyetlenem - vigyorgott rám az olasz, de bőre sápadtságából kitaláltam, hogy ő is pont annyira be van tojva ettől az egésztől, mint én.
 - Áááá! - markoltam meg a kezét erősen. - Valami nagyon nem jó - szűköltem mire a lábam közt ülő orvos csak elvigyorodott.
 - Már látok egy fejet - közölte hatalmas lelki nyugalommal, ami felébresztette bennem az eddig csak morgó oroszlánt.
 - De jó magának! Én meg már túl akarok lenni ezen az egészen! - lövelltem felé gyilkos tekintetet. - Soha többet nem engedek egy férfit sem a lábam közé - fogadkoztam.
 - Na arra kíváncsi leszek! - röhögött most már gátlástalanul mellettem a barátom.
Annyi erőm sem volt, hogy megüssem, így csak felmutattam neki a középső ujjam majd egy erőteljes fájdalomnak engedelmeskedve nyomni kezdtem. A levegő kiszorult a tüdőmből, a vér lüktetett a homlokomban miközben szemeimet összeszorítva azon imádkoztam, hogy valahogy túl éljem ezt a napot. Lassan tizennégy órája vajúdtam és az energiáim tartalékának a tartaléka is erősen fogyatkozóban volt.
 - Ez az kislány! - magyarázott az orvos miközben úgy éreztem magam, mintha egy vízalatti buborékban lennék. - Mindjárt....igen és már itt is van! - közölte.
Hangos óbégatás töltötte meg a magán szoba falait.
 - Gyönyörűséges kislány - szorította meg Vincent a kezemet miközben arcán könnycseppek csorogtak.
  - Mindene megvan? - próbáltam kikukucskálni a lábaim közt, de nem kellett, mert egy nővér máris a mellkasomra helyezte a kicsit.
A szívem megremegett a látványtól, a torkomban gombóc keletkezett. Óvatos mozdulattal simítottam végig a puha arcán.
 - Szia - suttogtam halkan - én vagyok az anyukád.
 - Mi lesz a neve a kishölgynek? - kérdezte az orvos miközben segített az olasznak elvágni a köldökzsinórt.
 - Jade - leheltem megilletődve, de rögtön össze is rándultam az újabb fájástól. A nővér elvette rólam a babát és a szoba másik felébe vitte, hogy megtörölgesse, lemérje és felöltöztesse. Tudtam a menetet, mert Vincent minden könyvet, dvd-t beszerzett és tanulmányozott ami a szülésről szólt.
Második babánk nem váratott magára sokat. Öt perccel a testvére után már ő is a mellkasomon feküdt.
 - Komoly hangereje van a kiscsajnak - vigyorodott el büszkén Vinc miközben második lányunk sírását hallgattuk. - Tiszta anyukája.
 - Most csak azért nem mondok csúnyát, mert Mia meghallhatja - cirógattam a kisebbik baba arcát fáradtan.
 - Jade és Mia - hümmögött az olasz magában. - Szép nevek.
 - Tudom - mosolyodtam el és próbáltam elnyomni egy ásítást.
 A nővérke az elcsendesedett lányokkal foglalkozott, míg a doki miután ellátott, tapintatosan magunkra hagyott minket.
 - Pep, kicsim - húzott az ágy mellé egy széket Vincent. - Soha nem tudom neked majd megköszönni, amit most... - csuklott el a hangja a sírástól.  - Én annyira...
 - Csssh - fektettem a tenyeremet az arcára. - Nem kell mondanod semmit.
 - De-de! - erősködött miközben öklével kitörölte a könnyeket a szeméből. - Tudom, hogy nem ilyennek képzelted el az életedet, de én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy semmiben ne szenvedjetek hiányt...
 - Te buta - nevettem el magam halkan. - Már most is mindenem megvan. Itt vagy te és most már a lányok is, meg Kate és apa - nyeltem nagyot ahogy kimondtam a szót. Az utóbbi hónapokban - főleg Gracenek köszönhetően - kibékültem az apámmal. Ez a nő hatalmas változást hozott az életünkbe. Neki köszönhetően a családunk végre teljes volt. Tim Clark kezes bárány lett mellette, és a nővérem is rengeteget változott.
Catherine, ahogy várható volt visszament Madridba és ott összeköltözött a bájgúnárral. A hónapok elmúltával be kellett látnom, hogy a portugál nem is olyan szörnyű ember. Imádta a nővéremet, aki szintén fülig bele volt zúgva a csatárba.
Én pedig.... nos én maradtam aki voltam, csak kisebb hőfokon égtem. Úgyis mondhatnám, takarékra tettem magam, hogy semmivel ne ártsak a babáknak. Jó, néha a felgyülemlett szexuális energiát muszáj voltam kiengednem, de csakis szigorúan Vincent segítségével. Nem hiányzott most más férfi az életemből. Illetve....Sergioval sűrűn beszéltünk telefonon. Egy idő után bevallottam neki, hogy én voltam Bella és ezen jót nevetett. Hiányzott, de tudtam, hogy az ő élete ott van Madridban és én nem illek bele.
 - Pearl - suttogta Vincent a nevemet.
 - Hmm? - pislogtam fel rá kábán.
 - Pihenj és ne agyalj! - simított végig a hajamon, mint egy kislánynak. - Szükséged lesz az erődre - vigyorodott el.
 - Miért is? - mosódott el a hangom az ébrenlét és az álomvilág közt.
 - Mert ha ezek a lányok csak fele annyira elevenek lesznek, mint te és a tesód... - legyintett kuncogva.
 - Fogd be! - nyújtottam ki rá a nyelvem. - A te lányaid is, majd te megneveled őket - közöltem bágyadtan majd szép óvatosan átszánkáztam álomországba.



Catherine Clark
3évvel később; Madrid, Spanyolország

Idegesen készülődtem az esküvőm napján. Jobban mondva, idegesen ültem egyik székből a másikba, míg a szakemberek dolgoztak rajtam. Vőlegényemet még csak egy perc erejéig sem láttam a mai nap folyamán, bár a babona szerint nem is igazán szabadna.
- Kopp-kopp- ütötte meg fülemet Pep jellegzetes hangja, amit ezer közül is felismernék.
- Pep- fordultam felé, immáron teljes harci díszben.
- Nyugi, sehol a közelben egy idióta focista- forgatja meg szemeit látványosan.
Elnevetem magamat megjegyzésén.
 - Ne aggódj már annyit! - vigyorogtam rá.
 - Biztosan ezt akarod?- Ült ki arcára a bizonytalanság, de én mindennél biztosan voltam döntésemben.
Miután biztosítottam húgomat mindenről, amiről csak hallani akart megérkezett apa is. Ez csak egyet jelenthet; ütött az óra.
Apa és Grace azóta is egy párt alkotnak. Nagy örömmel fog el, hogy végre sikerült találnia egy hozzá illő nőt. Grace személyében remek embert ismerhettem meg, ami csak és kizárólag pozitív irányba sodorta kapcsolatunkat. Még Pep is megkedvelte a nőt.
 - Mi ez a jó kedv?- Csillogtak szemei büszkén.
Szívemet azonnal körülölelte a melegség. Rám büszke.
 - Én megyek - indult el Pep. - Lent találkozunk. Tudod, ott ahol az a bájgúnár áll az oltár előtt.
Kínomban felsóhajtottam, aztán mosolyra görbült szám széle nekem is. Évek elmúlásával is ugyanúgy nyírják egymást. Bár most már legalább nem kever össze minket.
- Minden rendben?- Simította tenyerét hátamra.
- Persze- bólintottam.
- Hát, akkor induljunk- nyújtotta felém szabad kezét, amit készségesen fogadtam el.
- Apa-torpantam meg- ugye tudod, hogy szeretlek?
- Tudom kicsim, én is téged- ölel magához egy pillanat erejéig- de menjünk- indul meg hatalmas lendülettel.
- Hát menjünk.
Amint kiértünk a szertartás helyszínére mindenki ránk nézett. De én csak egyetlen egy ember láttam magam előtt. Cristianot. Hiába volt bennem a tudat, hogy híresebbnél- híresebb emberek foglalnak helyet a vendége között. A számomra legjobb ott állt az oltárnál, rám várva. Lábaimat nehezen ugyan, de biztosan vittek felé. Egy másodpercre sem emeltem le tökéletességéről tekintetemet. Mintha csak az örökké valóság felé sétáltunk volna, azt hittem már sosem érünk oda.
Viszont, mikor apa átadott Crisnek pontosan éreztem hogy jól döntöttem, amikor visszajöttem miatta Madridba. Talán életem egyik legjobb döntése volt. Talán, néha félre kell tennünk sértettségeinket és büszkeségünket a boldogságunk érdekében.


Pearl Clark
3 évvel később; Madrid, Spanyolország

- Mamiii! Mia sütit eszik a szép ruhájában! - hallottam meg Jade csilingelő hangját valahonnan a lépcső aljáról.
- Mia! Kérlek ne kend össze magad! - szóltam rá idegesen miközben Catherine-nek segítettem belebújni a ruhájába.
 - Ne aggódj már annyit! - vigyorgott jókedvűen és boldogságtól ragyogó arccal. Megértettem őt. Élete legfontosabb lépését készült megtenni.
 - Biztosan ezt akarod? - igazgattam meg a hajában lévő díszeket.
 - Pep - forgatta meg a szemeit nevetve - ezt annyiszor átbeszéltük már. Szeretem - vette a kezei közé az arcomat, hogy a szemeimbe nézhessen - és ő is szeret engem.
 - Tudom, csak - sütöttem le a szemeimet - féltelek, hogy nehogy megint összetörjön.
 - Nem fog - ölelt magához, nem törődve a ruhájával, hogy meggyűrődhet. - Az elmúlt években nem bizonyította neked elégszer, hogy mindent megbánt?
 - De igen - sóhajtottam fel, vissza gondolva a portugál minden egyes húzására, amivel megpróbálta kiengesztelni a nővéremet. - Ez az egy szerencséje, mert különben nem engedném neki, hogy elvegyen - morogtam.
 - Bolond - kacagott fel Kate hangosan.
 - Mi ez a jó kedv? - jelent meg a küszöbön apánk, aki az idősebbik lánya látványától teljesen elérzékenyült.
 - Én megyek - simítottam végig Catherine karján. - Lent találkozunk. Tudod, ott ahol az a bájgúnár áll az oltár előtt - kacsintottam rá nevetve. Imádtam mikor a portugálra ragasztott gúnynevemmel kihoztam a sodrából.
Az elmúlt években hozzá kellett szoknom a gondolathoz, hogy Ronaldo és a nővérem egy párt alkotnak. Nem mondom, hogy maradéktalanul sikerült, de a kapcsolatunk már inkább mondható volt barátinak, mint nem. A mai napig imádtam húzni a focista agyát és ez visszafelé is működött.

 - Hola Szépségem! - ragadta meg valaki a karomat és rántott be az egyik üres szobába. Vigyorogva pislogtam fel az előttem álló védőre.
 - Hola Csődör!
 - Imádom mikor így hívsz - fonta körém a karjait. - Innen tudom, hogy mély nyomot hagytam benned.
 - Nem vagy te egy kicsit beképzelt? - kapaszkodtam meg az öltönyében miközben a falhoz hátráltunk.
 - Cseppet sem - súrolta ajka az enyémet amitől jóleső borzongás rázta meg a testemet. A telefonbeszélgetéseink alatt egyre jobban megismertük egymást, így egy furcsa barátság alakult ki köztünk. - Hiányoztam?
 - Cseppet sem - ismételtem meg vigyorogva az előbb elhangzott szavait.
 - Kis hazug! - csapott le az ajkaimra. Forrón, vágytól megvadulva csókolóztunk aminek csak a levegő hiány szabhatott határt. Lihegve váltunk el egymástól. Csillogó szemekkel pásztáztuk végig az ismerős vonásokat.
 - Nem szabadna...
 - Nem kellene... - szólaltunk meg szinte egyszerre majd kitört belőlünk a nevetés.
 - Leszarom! - mordult fel végül Sergio és ujjaival kitapogatta a ruhám rejtett cipzárját és lehúzta.

(...) 

 - Inkább meg sem kérdezem, hogy merre jártál - ingatta meg a fejét vigyorogva Vincent miközben hüvelykujját végighúzta az ajkamon. - Elkentétek a rúzst. 
 - Basszus - igazgattam meg a hajamat amit a spanyol rendesen összetúrt. - Hogy nézek ki?
 - Mint aki most dugott egy fergetegeset - röhögött fel hangosan mire vállba boxoltam.
 - Vigyázz a szádra! Nem szeretném, ha a lányok meghallanák!
 - Nem fogják.
 - Honnan tudod? Mindig akkor bukkannak fel amikor nem is számítunk rájuk - néztem körül idegesen. 
 - Most nem fognak - fordított meg a vállamnál fogva. - Nézd!  - mutatott előre, ahol a Real Madrid focistái ültek. - Már most levették a lábukról az összes pasit. 
 - Édes Istenem! - fojtottam el a kuncogásomat ahogy megláttam Jadet és Miát Marcelo és Benzema ölében ahogy teljes figyelmet követeltek maguknak a körülöttük lévőktől. - Mi lesz velünk később? - sóhajtottam fel panaszosan. 
 - Két lehetőségünk van - szólalt meg komoly hangon Vincent. - Egyik, hogy erényövet csináltatunk nekik, kettő, hogy zárdába adjuk őket.
 - Idióta! - forgattam meg a szemeimet. 
 - Nem is - húzta fel az orrát - csak előrelátó! Ismerem az anyjukat.
Marco
 - Kapd be!
 - Hey! Már megint nélkülem kezdtek neki? - szólalt meg a jól ismert hang a hátam mögül.
 - Marco? - pördültem meg boldogan.
  - Elkéstél, Pep már túl van egy őrült meneten - legyintet a barátom vigyorogva miután az újonnan érkező szájon csókolta, ahogy előtte engem is. 
 - Megint rossz kislány voltál? - kacsintott rám a másik olasz férfi.
 - Ééén? Soha! - vigyorogtam ördögien.
 - De jó, hogy a szabad ég alatt vagyunk, így nem szakadhat ránk az ég - röhögtek fel majd összepacsiztak.
 - Kapjátok be mindketten! - húztam fel az orromat megjátszott sértődéssel.
 - Nekem van egy sokkal jobb ötletem - súgta Marco a fülembe. - Ahogy itt végzünk, mind a ketten megtehetitek nekem ezt a szívességet.
 - Idióta olasz macsó! - csaptam nagyot a mellkasára nevetve. 
Marcot két éve ismertem meg. Apám a férfi egyik cégével készült üzletet kötni mikor egy vacsoránál egymás mellé ültettek minket. Hamar egymásba bonyolódtunk és az est folytatásaként a lakásomon kötöttünk ki. Egy ideig csak én voltam terítéken, de idővel kiderült, hogy a szintén olasz származású férfi mindkét nemhez vonzódik, így Vincent is csatlakozott hozzánk. A hármasban eltöltött idő egyre közelebb hozott minket egymáshoz. Mostanra szinte egy család lettünk. 
 - Pep - lökött oldalba Vincent - menned kell! - mutatott az oltár felé, ahol a portugál már idegesen toporgott. 
 - Később találkozunk - leheltem apró puszit mindkét pasim szájára majd ringó csípővel megindultam Ronaldo felé. Ahogy mellé értem, a spanyol védő is kilépett a sorból. Míg a nővéremnek én voltam a tanuja, Cristianonak Ramosra esett a választása. 
 - Nyugi már haver - röhögött halkan Sergio.
 - Nem tudok megnyugodni - sóhajtott fel a portugál, amin jót nevettem. - Mi van, ha meggondolja magát? 
 - Mi lenne? - vontam meg a vállamat vigyorogva. - Itt állnál, mint a bálám szamara és rajtad röhögne mindenki.
 - Kösz Pep, mindig tudtam, hogy szeretsz - mordult fel.
 - Ez csak természetes - legyintettem. 
 - Ribi!
 - Bájgúnár!
 - Fejezzétek már be! - szólt ránk Ramos a szemit forgatva. - Olyanok vagytok, mint a gyerekek. 
 - Ő kezdte - mutatott rám Ronaldo.
 - Istenem! - emelte tekintetét az égre a védő.
 - Szóltál? - kérdeztem kuncogva, mire a csatár felnevetett és összepacsiztunk a kezei közé bújó spanyol feje felett. 
 - Ti nem vagytok normálisak - rázta meg most már ő is vigyorogva a fejét. 
 - Mondj valami újat - vontam meg a vállamat.
 Megszólalt az első akkord, így mindannyian megfordultunk és a sorok közé néztünk.
 - Pep - súgta oda Ronaldo.
 - Hm?
 - Ugye tudod, hogy szeretem Katet?
Mosolyogva fordultam felé.
 - Igen, különben nem engedném, hogy elvedd.
 - Mégis mit tudnál csinálni? - szűkültek össze a szemei.
 - Hát, nézzük csak - ütögettem meg a számat a mutatóujjammal. - Talán....átvenném a helyét és aztán pokollá tenném az életedet - kacsintottam rá ördögi arckifejezéssel.
 - Basszus - nyögött fel, de aztán szemei megcsillantak, arcán bárgyú mosoly jelent meg. Oda sem kellett fordulnom, hogy tudjam, Kate jelent meg a széksorok közt.
Szívem majd kiugrott a helyéről, mikor megláttam az én két angyalkámat ahogy Junior mellett lépdelve, kicsi kosarukból rózsaszirmokat szórtak a mögöttük lépkedő nővérem elé. Boldog mosollyal az arcomon kerestem meg tekintetemmel Vincentet és Marcot, akik szintén elolvadtak a látványtól. 
Apánk átadta Catherine kezét a portugálnak majd leült az őt mosolyogva váró Grace mellé. 
A ceremónia rövid volt, de gyönyörű. A végén könnyes szemmel figyeltem az ifjú pár első házastársi csókját. 
Körbe néztem és mindenhol boldogan tapsoló embereket láttam. 
 - Gratulálok Sógor! - nyomtam egy rúzsos csókot a portugál arcára, aki csak nevetve fogadta a gesztust. - Most már nincs visszaút! 
 - Nem is akarom - szorította magához Katet a derekánál fogva. - Az enyém és nem adom senkinek! - nézett a testvérem szemébe ahonnan ugyanazt a szerelmet olvashatta ki, mint amit ő érzett. 
 - Te pedig - néztem a nővéremre - legyél nagyon-nagyon boldog, mert megérdemled!
 - Kösz Pep! - bújt hozzám Catherine. Percekig öleltük egymást szótlanul míg végül apánk és a többi vendég szétválasztott minket, hogy ők is gratulálni tudjanak az ifjú párnak. 
Könnyfátyolos szemekkel siettem a barátaimhoz. Ahogy odaértem, arcomat Vincent mellkasába fúrtam aki szorosan átölelt. Örültem Kate boldogságának, de közben szomorú is voltam mert tudtam, hogy vége, nem kell többé vigyáznom a testvéremre. Átadtam a feladatot a portugálnak, aki remélhetőleg maradéktalanul helyt áll majd helyettem. 
 - Mami! Mami! - csendült fel mellettünk két vékonyka hang. - Láttad mit csináltunk? Ugye milyen szépek voltunk? - kérdezték egyszerre.                                                                           Leguggoltam hozzájuk és magamhoz szorítottam őket. 
 - Ti voltatok a legszebbek - csókoltam össze a már süteménytől maszatos arcukat. Tekintetemet felvezettem a mellettem álló férfira aki ellágyult mosollyal az arcán figyelt minket. Vincenttel a kapcsolatunk soha nem volt és nem is lesz szokványos, de tudtam, hogy örökre szól. Erre a kezeim közt lévő izgága lánykák voltak a legfőbb biztosítékok. 

                                                    The End.............






2 megjegyzés:

  1. Kérlek ne!NE MOST,NE ITT!!!Könyörgöm.....kérlek!Nem teheted.Mellesleg,miért nincs tovább??És a gyerekek *-* Ott már sírtam....Túl szép,hogy vége legyen!!Legyen következő évad!!!!!!Könyörgök! NINCS élet a történet nélkül,írjatok +1-et Lilyvel,mert...mert ilyen nincs!!Minden,értitek?!MINDEN,nyomorult héten olvastam a részeket,és vártam a következő részt!És most?És az esküvő... VALÓRA VÁLT AZ ÁLMOM!!!!!!ÉRTED?Na,gyors kapard le onnét,azt a "The End" szócskát,vagy kísérteni foglak!
    A beteg és szörnyen ideges rajongótok:Hanna <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Hanna!

      Először is gyógyulj meg hamar!

      Másodszor, köszönjük, hogy írtál nekünk és mindig feldobtad a hangulatunkat egy-egy hozzászólásoddal. <3

      Harmadszor pedig, ne csüggedj! Vannak még ötleteink amik megvalósításra várnak. ;)

      Hidd el, mi is szomorúak vagyunk, hogy véget ért ez a történet, de ennek most volt itt az ideje.

      Én személy szerint nagyon örülök, hogy írhattam Pearl szemszögét. Imádtam ezt a bolond, szexuálisan kicsit túlfűtött karaktert, akibe mégis hatalmas szív lakozott. Bevallom az utolsó rész írásánál volt ahol könnyezve írtam le a szavakat, mert nekem is hiányozni fognak a Clark lányok.

      De....

      Ennek a történetnek köszönhetően ismertelek meg például téged is, aminek a mai napig nagyon örülök.
      Remélem, hogy a továbbiakban is olvasni fogod majd az írásainkat és persze kommenteled is őket, mert elhiheted, hogy ugyanolyan lelkesedéssel olvastuk az írásaidat, mint ahogy te tetted azt a miénkkel. :D :D :D

      Szóval még egyszer köszi, hogy itt voltál és értékelted pihent elménk termését. :D

      A következő történetig vigyázz magadra!

      Hatalmas öleléssel: Dolores <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3

      Törlés