36. fejezet ~ A terv

Pearl Clark

November 07; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

  - Haza kéne menned - tette kezét a vállamra Vincent miközben felém nyújtott egy forró kávétól gőzölgő műanyag poharat. - Bocsi, csak ilyen volt - mentegetőzött, de egy halvány mosollyal elhallgattattam.

 - Isten vagy - köszöntem meg fáradtságtól rekedt hangon és elvettem tőle az éltető folyadékot. Apró kortyokban tüntettem el a fekete löttyöt, aminek az íze sokkal jobban hasonlított a mosogatólére, mint a kávééra, de ez most egy cseppet sem zavart.

 - Pep, pihenned kéne.. - kezdte újra, de gyilkos pillantásommal belé fojtottam a szót.

 - Addig nem, míg fel nem ébred - vezettem vissza tekintetemet az ágyra, ahol a nővérem feküdt mindenféle gépekre kötve immár két napja. Szemeim égtek, így lehunytam őket, de azonnal ki is pattantak, mert a legelső kép ami megjelent előttem, Kate teste volt, ahogy mozdulatlanul, vérben úszva feküdt a lakásban.

Újra elkapott az a torokszorító érzés ami akkor is. A félelem, hogy későn érkeztem szinte megbénított, de mikor láttam, hogy a mellkasa még mozog, erőtlenül lerogytam mellé, fejét óvatosan az ölembe helyeztem, simogattam az arcát és beszéltem hozzá egészen addig, míg meg nem érkeztek a mentősök akik átvették tőlem. Se akkor, se azóta nem ejtettem egyetlen könnycseppet sem. Erősnek kellett maradnom, hogy segíthessek neki átvészelni ezt az időszakot. 

Vinc lemondó sóhajjal vette ki kezemből az üresen maradt poharat majd elsétált vele a szemeteshez. Újra kezembe csúsztattam a nővérem hideg ujjait és próbáltam felmelegíteni őket. Abban reménykedtem, hogy a bennem lévő erőből valamennyit át tudok adni neki. Segíteni akartam, de nem tudtam, hogyan tegyem. 

(...)

Elcsigázva emeltem fel a fejemet a karomról ahova pár perce, de lehet, hogy egy órája lehajtottam. Tekintetemmel azonnal a falfehér arcra fókuszáltam és legnagyobb örömömre egy zavarodott, de ébredező Katet láttam magam előtt. 

 - Köszönöm Istenem! - suttogtam halkan és szemeimet az ég felé emeltem.

 - Pep? - szólított meg kiszáradt torka miatt érdes hangon a testvérem.

 - Cssh- simítottam ki az arcából néhány kócos tincset. - Ne erőlködj! - utasítottam miközben megnyomtam a nővérhívó gombját. Nem telt el egy perc sem, már nyitódott is az ajtó és a hívott félen kívül egy orvos is megjelent.

 - Á, úgy látom magához tért a kishölgy - mosolyodott el kedvesen a doki és közben elvégezte a szokásos rutin vizsgálatokat, mint például a pulzus ellenőrzése. 

 - Mi...? - köhögött fel Kate mire ülő helyzetbe segítettem és egy pohár vizet emeltem az ajkaihoz amivel csillapíthatta a szomjúságát. Óvatos kortyokban tüntette el a pohár tartalmát. Ahogy végzett, erőtlenül rogyott vissza a párnájára. - Mi történt? - kapkodta köztünk rémülten a tekintetét. Nem bírtam a szemébe nézni. Kezét az enyémbe fogtam, hogy támogassam, de nem akartam én lenni aki közli vele a rossz hírt, így gyáván beharaptam a szám szélét és hagytam, hogy az orvos mondja el neki a történteket. Csak akkor pislogtam újra felé, mikor túl hosszúra nyúlónak éreztem a hallgatását. A szívem összeszorult a látványtól. Kate arcán patakokban folytak a könnyek, de egy hangot sem adott ki. Csendben, magában gyászolt. A fájdalom mellett egy új érzés kezdte kibontakoztatni a szárnyait bennem. A bosszú. A gyűlölet amit a portugál iránt éreztem, megszázszorozódott abban a két napban amit rettegésben töltöttem a testvérem ágya mellett. Azt akartam, hogy ő is úgy szenvedjen ahogy a nővérem. Ő is érezze azt a gyötrelmet amit Kate. 

 - Pep - szólított a nevemen egy fájdalomtól eltorzult hang. Ijedten néztem az ágyban fekvőre, akinek az arcán még frissek voltak a könnyek által húzott csíkok, de egy erőtlen mosollyal adta tudtomra, hogy jó lenne, ha elengedném a kezét. 

 - Bocsánat - suttogtam bűnbánóan. Észre sem vettem, hogy a csatár nyaka helyett Kate ujjait szorongattam. 

Miután az orvos befejezte a mondandóját, magunkra hagyott minket. Leültem a helyemre és tanácstalanul néztem ki a fejemből. A nyomott hangulatot csak fokozta a közénk feszülő csönd. Soha nem éreztem még ennyire tehetetlennek magam. 

 - Kérlek menj el! - kaptam fel hirtelen a fejem erre a mondatra.

- Kate...

- Menj! - kiáltotta. - Menj már az Istenért! - zokogott fel mire én felpattantam a székből és botladozva az ajtóhoz léptem. Még egy utolsó pillantást vetettem rá majd kisiettem a folyosóra. Szédülve csuktam be magam után az ajtót ahonnan így is kihallatszott a bent fekvő sírása. Erőtlenül dőltem neki a bezárt nyílászárónak.

 - Hé - találtam magam két erős kar ölelésében. - Mi történt? 

 - Én... - emeltem fel a fejemet és néztem Vincentre aki aggódva pásztázta végig az arcomat. - Elküldött - préseltem ki magamból a szót egyetlen egy könnycsepp kíséretében. Ez volt az első és az utolsó is amit ejtettem. 

 - Ezt nem teheti - dühödött be az olasz. - Végig itt voltál mellette. Virrasztottál, kiharcoltad neki a legjobb orvost, távol tartottad az újságírókat...

 - Vinc, nem számít - tettem a kezemet a karjára, hogy lenyugtassam.

 - Már hogy a picsába ne számítana! - próbált lerázni magáról, de nem engedtem. Megértettem az érveit és hálás voltam a támogatásáért, de én voltam az aki maradéktalanul ismerte Katet és tudtam, hogy a kirohanása nem nekem szólt. 

 - Értsd meg őt, most tudta meg, hogy elvesztette a babáját - magyaráztam, mint egy kisgyereknek. - Gyászol és nem akarja, hogy ott legyek. Én sem tudnám elviselni a szánakozó tekinteteket - sóhajtottam fel miközben elfojtottam magamban a fájdalmat amit az elutasítása kapcsán éreztem. 

 - De ez akkor sem fair veled szemben - dohogott a macsó még mindig.

 - Miért, vele az volt az élet? Tudod, hogy mindennél jobban akarta a portugál babáját.. Még mindig szereti pedig az a seggfej arra sem érdemes, hogy a lába nyomát megcsókolja - kaptam fel a vizet egy pillanat alatt. - Bárcsak megmondhatnám neki, hogy mit gondolok róla! - szorult ökölbe a kezem. - Vagy legalább Kate... - mondtam és ahogy kiejtettem a számon ezeket a mondatokat, egy terv állt össze a fejemben. - Tökéletes - suttogtam magam elé, mint egy elmeháborodott.

 - Miről beszélsz? - nézett rám Vincent gyanakodva.

 - Hogy erre miért nem gondoltam előbb? - vigyorogtam eszelősen a barátomra, aki egyre növekvő aggodalommal a szemében figyelte minden mozdulatomat. - Az a rohadék is szenvedni fog! Ott fogok belerúgni, ahol a legjobban fáj neki! Az egójába! - döntöttem el határozottan.

 - Nem tudom miről van szó, de nem tudlak lebeszélni róla, igaz? - pislogott rám az olasz férfi lemondóan.

 - De nem ám! - ragadtam karon. - Már csak azért se, mert ebben a tervben neked is fontos szerepet szánok - húztam magam után a mélygarázsba, ahonnan sietősen távoztunk. Hazafelé útközben megejtettem néhány telefont, így mikor megérkeztünk már csak a bőröndjeimet kellett előkeresnem. Következő utunk a régi lakáshoz vitt, ahol bepakoltam Kate néhány cuccát majd útban a reptér felé felvázoltam a tervemet a tátott szájjal és kiguvadt szemekkel figyelő Vincentnek. 

 - Segítesz? - néztem rá kérdőn miután minden részletbe beavattam.

 - Félek, hogy bajod esik...

 - Ez igen vagy nem? - csattantam fel türelmetlenül miközben már a felszállásra vártunk.

 - Tudod, hogy igen - sóhajtott fel. - Én csak attól tartok, hogy időközben te is sérülni fogsz...

 - Ne aggódj miattam! - vigyorodtam el. - Kemény csaj vagyok! Semmi nem árthat nekem!

 - Tudom, de én akkor is féltelek - simított végig az arcomon kedvesen.  - Szeretlek te bolond nőszemély!

Elérzékenyülve hallgattam a szavait, de mielőtt válaszolhattam volna, meghallottuk a kapitány hangját a  fejünk fölött lévő hangszórókból:
"Üdvözlöm kedves utasainkat a fedélzeten! Mindenkinek kellemes pihenést kívánok! Az úti célunk Madrid!"

35.Fejezet~ Egy újabb nap

Catherine Clark

November 05.; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

Az elmúlt másfél hónap borzalmasan telt. Amilyen jól fogadtam a dolgokat eleinte azok a későbbiekben mind csak fájdalmat okoztak és mindennek csak a borús oldalát láttam és látom is. De részletezzünk inkább.

Október első napjai még boldogan teltek, majd jött a fekete leves. Megutáltam a terhességet és minden vele járó dolgot. Gyűlöltem azt, hogy nő az étvágyam, nagyobb lesz a hasam, orvoshoz kell járnom, szabályokat hoztak nekem és ezek csupán csak az alap dolgok voltak. Nevet már választottunk neki testvéremmel, ha fiú lesz a brazil Neymar után nevezem el, ha lány- a brit származásom miatt angol nevet találtam neki- Alissa. Talán ez az egyetlen pozitívum történt. Elutáltam magam mellől az összes embert, akit csak tudtam- Pep és Neymar kivételével mindenki magamra hagyott. A férfival csupán telefonon tudtam tartani a kapcsolatot, míg húgom próbált kirángatni a vackomból, több-kevesebb sikerrel. Apán meg sem lepődtem, mindig kihúzza magát a dolgok alól, amint forró lenne a helyzet. Neki csak a munkája létezik, semmi és senki más. Néha még az is csodának számított, ha megkérdezte, hogy hogy vagyunk a babával, lassan már csak lakótársamnak hívhatom csak. A madridi focisták hetekig kitartóan hívogattak, írtak, próbáltak elérni minden lehető módon, de elutasítottam az összes megkeresésüket. Főként Bale, Marcelo és James számított kitartónak. Sajnáltam őket valamilyen szinten, de a saját érdekeimet eléjük kellett helyeznem, márpedig csak fájt minden egyes emlék, ami Cristianohoz köt. Totálisan meggyűlöltem a portugált, csak remélni tudom, hogy neki is legalább annyira fog fájni valaha valami az életben, mint ez nekem.

November. A napok csiga lassúsággal teltek egész hónapban. Az utálat egyre inkább csak nőtte ki magát, míg teljesen meg nem gyűlöltem mindenkit, magamat is beleértve. Vincenttel való kapcsolatom már régen nem mondható még csak emberinek sem, mintha idegenek lennénk egymás számára. Nos, tőlem ez a távol tartó magatartás nem meglepő, vele ellentétben. Az olasz srác mindig mindenkivel barátságos és nyitott- eleinte velem is az volt. A maradék két ember rendíthetetlen, akármit vágok a fejükhöz, vagy éppen teszek ellenük le sem reagálják, mintha teljesen hétköznapi dolognak számítanának a kirohanásaim. Na igen, a hangulatingadozások is egyre gyakoribbak, még egy indok arra, hogy gyűlöljem a jelenlegi állapotomat. Félreértés ne essék, nem a gyermekkel van a gond, hanem azzal, hogy az enyém és Cristiano Ronaldoé. Lehetséges, hogyha egy tisztességes embertől várnék gyereket, akkor még örülnék is neki, de jelenleg ez nem így van.

Végül telefonszámot is cseréltem ezzel letudva a hívások és üzenetek sokaságát. Már csak a közösségi oldalakon keresnek néha-néha. Mióta kevesebbet mozdulok ki itthonról azóta fogyatkoznak a rólam és a másik két focistáról szóló cikkek is, aminek roppantul örülök. Szerencsére az a hír még nem röppent fel, hogy terhes vagyok, az hiányozna csak, hogy kiderüljön az igazság.

És el is telt ez a szűk két hónap, amióta itthon vagyok és semmi sem változott a mai napig sem.

Depressziós gondoltaimmal együtt kászálódom ki az ágyamból. Talán emberek közé kellene mennem végre. Talán. Telefonom eszeveszett csörgése jelzi, hogy valaki keres- sajnos. Amint a kijelzőre pillantok muszáj vagyok megforgatni szemeimet, Neymar keres. Imádom a brazilt de az idegeimre megy a gondoskodásával. Vonakodva ugyan, de elhúzom a zöld kis ikont- úgysem adná fel.

- Mondjad- morgok bele a telefonba kedvtelenül.

- Látom megint jó kedvedben vagy- nevet bele a készülékbe, már megszokta ezen reakcióimat. Megforgatom szemeimet, bár tudom, hogy ezt ő nem látja- na mi van veled pocok?

- Pocok?- Szökik fel a hangon nyolc oktávval feljebb.- Eddig legalább aranyos beceneveim voltak- hisztizek, miközben ő ismételtem csak jót szórakozik rajtam.- Neked nincs edzésed te sztárfocista?- Terelem a témát magamról inkább rá.

- De éppen oda megyek- látom magam előtt, ahogyan sűrűn bólogat.- Na ne terelj, ismerem már ezt a taktikát- vált komolyra, mire felsóhajtok.

- Azon gondolkoztam éppen, hogy emberek közé kellene mennem. Kezdek teljesen beszűkülni, Pep és a saját otthonom között mozgok maximum, a körmöm is le van nőve. Még szerencse, hogy a hajamat nem festetem, hogyan néznék ki- gondolok bele- fúj- adok hangot véleményemnek is.

- Jó ötlet szerintem, menj el vásárolni, úgyis régen voltál.

Szemeim felcsillannak, igaza van, tényleg régen voltam vásárolni, pedig ruha, cipő, táska és mindenféle kiegészítő fétisem van. Ha jobban belegondolok, talán veszek egy kutyát is. Benézek ma oda is szerintem.

- Igazad van- hallom, amint meghökken- elmegyek ma vásárolni és veszek egy kutyát, akit Diornak fognak hívni.- Vázolom fel neki a tervemet mára.

- Támogatom, és Kate- halkul el egy pillanatra, de azonnal folytatja is- büszke vagyok rád.

Szívem hirtelen kihagy egy ütemet, nagyon régen hallottam ezt akárki szájából, főleg őszintén. Azt hiszem, visszatérek a régi Katehez és összeszedem magamat, nem foghat ki rajtam holmi Cristiano Ronaldo, én Kate Clark vagyok.

- Szeretlek- mondom ki nehézkesen ezt a szót, amit utoljára Pepnek mondtam hónapokkal ezelőtt.

- Én is téged- vágja rá azonnal, még mielőtt meggondolnám magamat.- Mennem kell kicsim- nyögi ki nehezen.

- Menj nyugodtan, én megyek vásárolni. Edzés után beszélünk- nyomom ki a telefont.

Komolyan engedélyt adtam neki arra, hogy felhívjon? Uram ég. Jobb lesz ha elmegyek elkészülni, mielőtt teszek még valami furcsát.

(...)

Nos, igen, egy valami semmit sem változott, az öltözködésem. Csupán egy lengébb szettet veszek fel, hogy ne látszódjon gömbölyödő pocakom és már indulhatok is. Mikor beülök az autóba sofőröm már automatikusan indulna el Pephez, mikor közlöm vele, hogy vásárolni megyek a szokásos helyre. Nem igazán reagál semmit- neki oly' mindegy mit csinálok. Csupán egy alkalmazott, talán még a bejárónők is jobban ismernek nála.

- Maximum hat óra- szállok ki a kocsiból- igyon addig egy kávét- nyomok a kezébe egy kis pénz, ami kávéra sok lesz neki, de nem probléma, legalább el lesz egyedül is.

Érdekes, de megnyugtató dolog ennyi ember között lenni újra. Kedvenc boltjaimba egyesével betérek és majdnem mindenhol azon pénztáros van, akivel már régóta ismerjük egymást- régen hetente jártam ezekre a helyekre. Társalgok egy keveset ezáltal majdnem minden boltban, végül, pedig beülök egy kávéra kedvenc eladónőmmel, Safaval. Miközben minden helyi pletykát megtudok tőle ő tiszteletben tartja magánéletemet, aminek nagyon örülök. Miután kifizetem az italokat és elköszönök a mélygarázs felé veszem az irányt, viszont sofőröm még csak most sétál idefelé így inkább leülök egy padra és megvárom őt tömérdek tákámmal a kezemben.

- Catherine!- Szólít meg egy nő, de nem reagálok rá, csupán megdermedek.- Mondanál valamit a Cristianoról való kapcsolatodról? És Neymar? Versenyezteted őket egymás ellen? Miért jó ez neked? Miért utaztál haza Madridból?- Zúdítja rám kérdéseit. Nem válaszolok, csak felállok és beszállok az autóba, ahova közben megérkezett a férfi is. Nem kellett volna eljönnöm otthonról.

- Siessünk haza- mondom karót nyelten, félek, hogy könnyeim megindulnak.

Csak biccent egyet és beletapos a gázba. Fátyolos tekintetem mögül bambulom végig a város ismerős utcáit. Észre sem veszem, mikor megállunk a szálloda előtt, csak mikor közlik velem, hogy megérkeztünk. Szó nélkül szállok ki az autóból. Köszönés nélkül rohanok keresztül az aulán, egészen a liftig. Idegesen kopogok körmömmel, miközben a tükörképemet lesem a személyfelvonóban, legszívesebben üvöltenék.

Még ki sem lépek az ajtón és ez által be a lakásba, de már kapom is le magamról ruhámat és a teljes alakos tükör elé állva kezdem el nézegetni hasamat. Hirtelen émelygés fog el és homályosan kezdek látni. Kezemben lévő telefonomon azonnal tárcsázni kezdem húgomat. Nagy nehezen elnyökögök neki egy mondatot, majd minden erőmet elveszítve összerogyok. A készülés kiesik a kezemből, miközben egyre nehezebben tudom nyitva tartani szemeimet. Lábaim között nedvességet érzek, mire odanyúlok nadrágomon keresztül, valóban vizes vagyok, már ha ez víz.

34. fejezet ~ "Szürke" mindennapok

Sergio Ramos

Október 07; Madrid, Spanyolország

 Tegnap reggel óta levakarhatatlan vigyor költözött az arcomra.

Túl voltam egy kemény három és fél órás edzésen mégsem éreztem magam fáradtnak. Lassan, megfontoltan sétáltam az öltözőbe a többiek után. Gondolataim Bella körül forogtak, hogy milyen lehetne, ha élőben csinálnánk azt, amit tegnap volt szerencsém az éteren keresztül megtapasztalni. Eszméletlen hatással volt rám a hangja, na meg a fénykép amit küldött. Az élvezetemet pedig csak fokozta, hogy közben Catherine arca lebegett előttem. A korai telefonszex után úgy éreztem, meg tudnám váltani az egész világot és ennek a hatása még most is tartott.

 - Már akartam kérdezni, hogy mi ez a bájvigyor a képeden Sese? - huppant le mellém Karim. - Olyan arcot vágsz, mint aki most nyalta ki a mézes bödönt - lökött meg a vállával röhögve.

 - Majdnem - kacsintottam rá. Mivel sok esélyt nem láttam rá, hogy valaha is találkozom Bellával, így elővettem a telefonomat és kikerestem belőle a képet, amit tegnap reggel kaptam. - Szerinted? - dugtam a francia orra alá, aki elismerően füttyentett, felhívva ránk a figyelmet.

 - Gyönyörű kis cickók - nyalta meg a száját. - Gondolom a hozzávaló csaj is jól néz ki...

 - Fogalmam sincs - vontam meg a vállamat.

 - Hogy-hogy? - nézett rám megütközve.

 - Soha életemben nem találkoztam vele. Ha jól gondolom, Olaszországban él. Csak telefonon keresztül beszéltünk eddig - vallottam be.

 - És akkor ez? - nézett vissza a képre, ami nem csak az ő, de a közelben tartózkodó összes csapattársam figyelmét felkeltette. Marcelo kitépve Karim kezéből a telefont, mutogatni kezdte mindenkinek.

 - Tegnap reggel küldte, miközben... - haraptam be a számat ahogy bevillantak a képek előttem és újra hallottam a lány kéjes sikolyait.

 - Telefonszexeltetek? - hüledeztek most már a többiek is, akik körénk gyűltek.

 - Én igen, de ő közben igazából is - kotyogtam el valami idióta indíttatásból.

Látva a döbbent arcukat, nagy vonalakban elmeséltem a tegnap reggel történteket.

 - Öcsém, hogy én miért nem tudok kifogni egy ilyen csajt? - zsörtölődött Benzema, de közben hatalmas vigyor telepedett a napról napra szőrösebb képére. - Mázlista vagy öregem, piszok mázlista - csapott nyakon, amit én nevetve fogadtam.

Én is így éreztem. Mostanában valahogy elkezdett minden klappolni az életemben és ennek nagyon örültem. Már csak egy normális nőre volna szükségem, aki mellé érdemes hazatérni és aki mellett úgy ébredhetek fel, mint tegnap.

Mire elkészültem, már csak a portugál és én maradtunk az öltözőben. 

Tekintetemmel végig pásztáztam a csatár vonásait, amik az utóbbi napokban egyre borúsabbak lettek. Tudtam, hogy Kate miatt mélyültek el a ráncok a homlokán és nőttek meg a táskák a szeme alatt. Ha megkínozzák se vallotta volna be, hogy hiányzott neki a lány. Persze, hogy hiányzott, hiszen szerelmes volt belé, de elcseszte és a rengeteg cicababa aki körülötte legyeskedett, sem tudta vele elfelejteni a lányt.

A lelkiismeretem nem engedte, hogy szó nélkül lépjek le, bár én is haragudtam még rá amiért elüldözte Katet. 

 - Megiszunk egy üdítőt valahol? - álltam meg fölötte, míg ő a cipőfűzőjével bíbelődött.

Értetlenkedve emelte rám a tekintetét. Tudtam, hogy direkt maradt ilyen sokáig, kerülte a többieket. Bale, Marcelo és a kis kolumbiai szóba se akartak vele állni a pályán kívül. Úgy éreztem itt az ideje, hogy mint csapatkapitány újra megpróbáljam összehozni a csapatot.

Pearl Clark

November 5; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

  

  A kezdeti sokk után lassan, de biztosan beletörődtem, hogy nagynéni leszek. Eddig is utáltam Ronaldót és  ezzel a húzással ha lehet, még feljebb tornázta a gyűlöletemet, de a kicsi nem tehetett róla, hogy a portugál egy gyökér, ezért amiben csak tudtam segítettem a nővéremnek.

Kate...hm. Nem tudom, hogy minden kismama ennyire depis és idegbeteg-e a terhessége alatt, de amit a kedves ikrem leművelt néha, az több embernél is kiverte a biztosítékot. Mindenkit elmart maga mellől, köztük Vincentet is. A napok múlásával egyre jobban elhatárolódott a hisztis testvéremtől és már ott tartottak, hogy köszönni sem voltak hajlandóak egymásnak. Sőt ha Kate látogatóba jött, az olasz férfi inkább lelépett csak ne kelljen egy levegőt szívnia vele.

 - A világ össze férfiját gyűlölöm! - nyögött fel Kate a wc-kagyló előtt térdelve, miután kiadta magából a reggelijét a fürdőszobámban. A haját összefogva segítettem neki talpra állni és a mosdóhoz kísértem. Kezébe nyomtam egy új fogkefét és nyomtam rá neki fogkrémet. Bágyadt mozdulatokkal végezte el a rutin feladatot.

 - Ne mond ezt - csitítottam. - Még meghallja!

 - Ki.o.a? - nézett rám értetlenkedve, habos szájjal.

 - Az unokaöcsim - mutattam a hasára.

 - Honnan tudod, hogy fiú lesz? És ha lány? - kérdezte miután kiöblítette a száját.

 - Bebaszna! Gondolj bele, olyan lenne, mint mi! Inkább legyen fiú! - tiltakoztam hevesen. - A fiúk sokkal vagányabbak, erősebbek, cukibbak ja, és nem esnek teherbe - néztem jelentőségteljesen Kate-re.

 - Hülye vagy - húzta el a száját.

 - Te meg bekaptad a legyet! - vigyorogtam el magam.

 - Tudod jól, hogy nem direkt volt. Honnan a fenéből kellett volna tudnom, hogy immunis lettem arra a szarra? - csapta le dühöngve a hajkefét amivel összegubancolt tincseit próbálta megszelídíteni. 

 - Nyugi - csitítottam -, tudom, hogy nem tehetsz róla, de attól még utálom azt a görényt, hogy ezt tette veled.

- Én is! Gyűlölöm! - kiáltotta miközben szemeiben könnyek gyülekeztek, de láttam rajta, hogy nem gondolja komolyan. Még mindig fülig szerelmes volt a portugálba. - Azt is utálom, hogy minden pillanatban bőgök - törölgette le a sós cseppeket az arcáról. 

Annyira megsajnáltam, hogy magamhoz húztam és hatalmas ölelésbe részesítettem.

 - Minden rendben lesz. Én itt vagyok veled és segítek - motyogtam halkan a hajába majd eltoltam magamtól és végig simítottam az arcán. Megint úgy éreztem, hogy én vagyok az idősebb és meg kell védenem őt mindentől és mindenkitől, de főleg Ronaldotól.

(...)

 - Fogalmam sincs róla, hogy bírod elviselni? - piszkálta a hajamat Vince miközben a karjai közt feküdtem a kanapén. 

 - A nővéremről beszélsz - sóhajtottam fel. 

 - Pont ezért! - horkantott dühösen az olasz. - Szerintem Kate túl dramatizálja a dolgokat. 

 - Nincs igazad! - védtem azonnal az ikremet. - Tényleg nagyon ramaty állapotban van. Ma is hányt - emlékeztem vissza a reggeli látogatására.

 - Pep, a világon több ezer, sőt tízezer nő volt, van vagy lesz terhes ebben a pillanatban is, és hidd el amit a nővéred csinál az kicsit sem normális. Én elhiszem, hogy szar dolog ha felcsinálnak, majd kidobnak...

 - Hé! - löktem oldalba a könyökömmel. - Nem azért szakítottak, mert Kate terhes lett. Az a köcsög nem is tudja, hogy apa lesz, és ha rajtam múlik, nem is fogja megtudni soha! - fogadkoztam.

 - Értem én, de te is értsd már meg, hogy amit a testvéred csinál az nem normális dolog. Semmi jóra nem vezet, hogy magába zárkózik és csak veled hajlandó találkozni. Minden barátját elmarta maga mellől és azokat is lerázta akik egy kicsit is érdeklődtek a hogy léte felől.

 - Ez nem...

 - De igen, te is tudod, hogy igazam van. Hányszor hívták őt Madridból? Egyszer sem vette fel, pedig úgy látszik szerették ott - fordította maga felé az arcomat, hogy a szemembe nézve mondja ki az igazságot, ami nagyon fájt. 

Mindenben igaza volt Vincentnek. Kate őrült módjára kezdett viselkedni. Mindenkit elmart, csak Neymar és én maradtunk neki. Mi is csak azért, mert tudtuk kezelni a hangulatingadozásait. Na meg az apánk, de róla jobb nem is beszélni. Mióta megtudta, hogy a nővérem babát vár, szinte haza se járt. Beköltözött az irodájába, ami sokkal inkább volt a családja, mint mi. 

Hatalmas sóhaj hagyta el a számat. 

 - Attól még a testvérem és szeretem - suttogtam magam elé. 

 - Tudom szívem, tudom - csókolt a hajamba a barátom. 

Beszélgetésünket a mobilom csengése zavarta meg. A képernyőre nézve Vincent elhúzta a száját.

 - Emlegetett szamár - csóválta meg nem túl boldogan a fejét.

A combjára csaptam majd felvettem a telefont.

 - Szia! - szóltam bele jókedvet erőltetve magamra, de a mosoly azonnal lehervadt az arcomról mikor meghallottam Kate ijedt hangját.

 - Pearl, segíts!

33. fejezet~ Tiszta víz a pohárba

Catherine Clark

Október 06; Egyesült Arab Emírségek

- Jól hallottam, hogy terhes vagy?- Emelkedik meg Pep hangja három oktávval.

- Igen, azt mondtam- bólintok és próbálok nyugodt maradni, ha már húgom sokkot kapott.- Cristianotol- egészítem ki.

Pep arca furcsa grimaszba rándul, mikor meghallja a csatár nevét. Azt hiszem, most már valóban mindennél jobban utálja, már ha ez lehetséges. Totálisan meggyűlölte a férfit mióta szakítottunk, de ő ilyen, a véglegek megtestesítője.

- Biztos vagy benne, hogy ő az?- Aprót bólintok.

Telefonomra pillantok, hamarosan ott kell lennem az orvosnál. Szeretnék biztosra menni, ezért elmegyek a régi, jól bevált nőgyógyászomhoz is. 

- Lenne még valami- erőltetem meg magamat, mire aggódóan emeli rám tekintetét- eljössz velem Dr. Abhadhoz?

- Igen- csillannak fel kék szemei.- Mikor?

- Most- nevetem el magamat, mire azonnal felugrik és jelzi, hogy ő indulásra kész, még mielőtt itt hagynám.

Csak megingatom fejemet jelezve, hogy ez így nem fog menni- Pep pizsamában van, délután kettőkor. Értetlenül pislog rám, majd végignéz magán és leesik neki, hogy mi is a probléma az öltözékével. Szerencsére sosem tart neki addig az öltözködés, mint nekem így gyorsan összeszedi magát, majd egy halvány sminket vázol arcára. Haját szokás szerint kibontva hagyja, csupán csak ujjaival futja át párszor. Körülbelül nyolc perccel később, teljes harci díszben áll már előttem.

- Így már megfelelek?- Emeli fel kezeit várakozóan, csak nevetve biccentek egyet és átkarolom testvéremet.

(...)

Miután Dr. Abhad elvégez minden vizsgálatot- ezúttal néhány szokatlant is-, leül a már jól ismert kerek asztalához és a kinyomtatott papírjait kezdi vizslatni.

- Nos, Catherine kisasszony, maga valójában terhes- emeli rám tekintetét.

Ezúttal már nem képedek el, hanem elmotyogok egy "értem"-et. Velem ellentétben ikertestvérem csak maga elé bámul és szóhoz sem képes jutni, ő meglepődött.

- Szedett fogamzásgátlót, miért nem használt?- Szólal meg hirtelen Pearl.

Meglepetten kapom felé a fejemet, nekem ezt eszembe sem jutott megkérdezni, pedig igaza van- szedtem a gyógyszert.

- Szedte Catherine?- Vár megerősítésre az orvos, amit meg is adok neki- nos ebben az esetben több lehetőséges van, de egy kivételével mindet kizárhatjuk a vizsgálatok alapján.- Könyököl fel az asztallapra, míg én kíváncsian pislogok rá.- Mióta ismerem magukat mindketten ugyanazt a gyógyszert szedik saját kérésre, valószínűleg a fogazásgátlóra már immunisá vált a szervezete, ezért tudott teherbe esni.

Döbbenten pislogok magam elé, azt hittem én ma már nem fogok meglepődni, de mégis sikerült újat hallanom. Igazság szerint, sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen apróság ekkora mérföldkőhöz vezethet az én életemben, de most mégis eljutottam ide is.

- Hát, azt hiszem végeztünk is- zárja le a témát- esetleg még valami kérdés?

- Nekem nincs- nézek rá.

- Nekem lenne egy kérésem- kezdi el rágni a száját húgom.

- Hallgatom- nézi már a húgomat, aki halványan elmosolyodik.

- Írna fel számomra egy fogamzásgátlót?- Meglep kérése, de logikusnak találom, ő sem szeretne gyereket még- talán majd a későbbiekben.

- Természetesen- adja a kezében egyből az új orvosság receptjét- és kérem kérjenek időpontot kint mindketten. Még valami?

Egyikünk sem szólal így egyből megkapja a választ kérdésére, Miután elköszönünk, fizetünk és megbeszéljük a recepcióssal a szükséges dolgokat. Ismételten a limuzin hátsó sorain ülünk. Egyikünk sem szólal meg mióta átléptünk a rendelő küszöbét. Úgy érzem nekem kellene megtörnöm a csendet, de fogalmam sincsen hogyan.

- Na és Vinc merre volt ma?- Rukkolok elő az első témával ami az eszembe jut.

- Valami béna papírokat kellett elintéznie- legyint egyet- leakarom vágatni a hajamat- vált gyorsan témát.

Megilletődve pislogok rá, mire felnevet- végre.

- Mi az? Nem átműttetni akarom magamat- forgatja meg szemeit színpadiasan.

Inkább ráhagyom a dolgot, úgyis megcsináltatja, ha szeretné vagy pedig ez is csak egy sima fellángolás amiből valljuk be, van pár neki.

- Nézd Pep- kezdek bele a bocsánatkérésbe- a költözéses mizéria miatt remélem nem haragszol. Nem szeretnék elköltözni otthonról, de téged sem akartalak megbántani.- Öntöm ki neki a szívemet, már néhány napja szerettem volna neki ezt elmondani.

- Szeretnélek magam mellett tudni, de tiszteletben tartom a véleményedet- mered maga elé, miközben tőle szokatlan komolysággal beszél.- Mindegy is ez most- rázza meg fejét- hogy érzed magadat?

- Jól vagyok, azt hiszem. Veled minden rendben?- Kérdezek vissza illemből.

- Persze- varázsol arcára egy ezer karátos hamis vigyort.

Inkább ráhagyom az egész színészesdit, majd elmondja ha komolyan van valami gondja, baja esetleg. Sokszor csinált és csinál ilyet.

- És milyen nevet szeretnél a kicsinek?- Simogatja meg még lapos pocakomat.

Elmosolyodom, Neymarral ez a téma mindig előkerül és ígéretet is tettem is neki ezzel kapcsolatban.

- Ha fiú Neymar lesz- mosolyodom el halványan- ha lány, akkor még nem tudom. Angol nevet szeretnék neki, ha már britek vagyunk- nevetem el magamat.

- Miért pont Neymar?- Pep ma csak logikus kérdéseket tesz fel, meglepő.

- Volt egy olyan ötlete hülyeségből, hogy nevezzem el róla a gyereket, aztán átgondoltam és végül is nem tartom rossz ötletnek. Nagyon megszerettem és fontos ember lett az életemben, te is tudod, hogy ilyen kevés van csak nálam.- Pillantok rá egy pillanatra- és tetszik maga a név is- nevetem el magamat ma már sokadjára.

Boldog vagyok.

- Volt valami köztetek?- Teszi fel a sokakat érdeklő kérdést ő is, mire csak nemlegesen rázom a fejemet.- Cristianot szereted és mióta ő van, senkit sem látsz?- Húzza fel jobb szemöldökét kérdőn és oldalra dönti a fejét.

Na most vagy beszámolok Jamesről, vagy örökre a szőnyeg alá söpröm a helyes kolumbiai csatárral töltött éjszakámat. Végül is, minek tagadnám le, pont a húgom előtt? Egyáltalán nem szégyenlem ezt a férfit sem.

- Lefeküdtem James Rodríguezzel, felejteni akartam. Össze is jött arra az egy éjszakára, de én őt szeretem és fogom is, talán örökké.- Utalok a hetesre.

- Nem támogatom, de nem is gátolom ezt. Csupán nevetségesnek tartom, hogy magadra hagyott egy gyerekkel, de te mégis oda meg vissza tőle még mindig.

- Nem tud a gyerekről- motyogom orrom alá, tényleg nem tud egy szót senki sem- senki sem tudja, csak Neymar, te és apa- adok hangot gondolataimnak.

- Értem- bólint egyet.- Akkor is gyűlölöm azt a férget.- Zárja le a Cristianoról való csevegésünket.

- Szeretlek Pep- jelentem ki hirtelen, ami meglepi.

- Én is téged- mosolyodik el és végigsimít bal kezemen.