2017. január 28., szombat

54. fejezet ~ Újra itthon!

Vincent Ambroso
November 24; Madrid, Spanyolország



  Valami megváltozott. Nem tudtam miért gondolom ezt, de a zsigereimben éreztem, hogy valami más lett. Próbáltam Pep arcáról leolvasni a választ, sikertelenül. Olyan volt, mint aki álarc mögé bújva várja, hogy mit hoz a jövő. 

 - Mikor indulunk? - kérdeztem lehangoltan. 
Szerettem Madridot és nehezemre esett itt hagyni, de megértettem Pearl indokait is. Elege volt már a színjátékból. Tudtam, hogy magának köszönheti a kialakult helyzetet, mégsem hibáztathattam mindenért. Ő csak a nővérét akarta védeni és megbosszulni. Soha nem láttam még senkit, aki ennyire elvakultan szerette volna a testvérét, de úgy látszik ez az ikreknél másképp van. Főleg Pepnél. Catherine egyetlen szavába kerülne és a testvére az életét adná érte. Nem tudom, fordítva ez ugyanígy működne-e, de bíztam benne, hogy igen. 

 - Már csak fél óra és becsekkolhatunk - válaszolt miközben a bőröndje zippzárjával játszott. 
Halvány mosollyal néztem rá. Neki is nehéz volt itt hagyni ezt a helyet. Megszerette a fiúkat. Főleg Marcelot és Balet. Ramosról már nem is beszélve, akivel egyre közelebb kerültek egymáshoz és nem értettem miért nem engedte át magát az érzésnek. Talán attól félt, hogy a védő nem őt látja benne, hanem Katet? Ha lett volna bátorsága, tiszta vizet önthetett volna a pohárba, de tartott attól, hogy ő nem elég jó senkinek, pedig az én szememben sokkal többet ért mindenkinél. Az egyetlen nő, aki képes volt megmozdítani valamit bennem.
 - Bassza meg! - húzódott egyszer csak közelebb hozzám és arcát a vállamba fúrta.  
 - Mi a gond? - értetlenkedtem.
 - Az ott - mutatott egy pontra a repülőtér forgatagában. Követtem az ujját és meglepetésemre a portugál kutató tekintetével találtam szembe magam. 
 - Mi a büdös francot keres ez itt? - szaladt ki a számon. - Nem úgy volt, hogy tegnap már elbúcsúztál a fiúktól?
 - De, és megkértem őket, hogy ne árulják el neki, hogy lelépek. Nem tudom, melyikük lett az áruló - húzta el a száját miközben a dühös focista észre vett minket és sietve közeledett felénk. Sőt, már előttünk is állt és karba tett kézzel nézett ránk.
 - Beszélhetnénk? - szólította meg Pearlt, akinek megmerevedő testéből éreztem, hogy egyetlen porcikája sem kíván eleget tenni a kérésnek, de aztán egy kisebb verbális csata után sóhajtva felállt és követte a focistát aki egy nyugisabb hely felé kormányozta őt. Fürkésző tekintettel néztem utánuk egészen addig, míg el nem tűntek a látóteremből. 




Pearl Clark
November 24; Madrid, Spanyolország

 Éreztem a portugálból felém áramló dühöt. Nem tartottam magam gyávának, de most megijedtem tőle.
 - És ha nincs kedvem? - pislogtam fel rá megpróbálva elodázni a pillanatot.
 - Ne akard, hogy botrányt csináljak - vigyorodott el gúnyosan. 
 - Nem hiszem... - próbált közbe avatkozni Vinc, de leállítottam. Tudtam, hogy ezen túl kell esnem. Kelletlenül álltam fel és követtem a focistát egy eldugott sarokba.
 - Mégis mikor akartad elmondani, hogy megint lelépsz? - vágott azonnal a közepébe.
 - Nem hiszem, hogy bármi közöd is lenne hozzá?
 - Mi az, hogy nincs hozzá közöm? - lépett felém vészjóslón amitől megpróbáltam hátrálni, de a fal utamat állta. - Azok után amit itt műveltél, minden jogom meg van hozzá!
 - Miről beszélsz? - nyeltem nagyot.
 - Arról amit Ramossal, a barátoddal meg még a jó ég tudja kivel csináltál! - ordított az arcomba miközben hevesen gesztikulált.
Felvetettem a fejemet és úgy válaszoltam.
 - Semmi közöd ahhoz, hogy mikor kivel mit csinálok! Azt a jogot már elpuskáztad, amikor a karrieredet választottad! 
 - A pokolba is! - ütötte meg a fejem mellett a falat, ami hatalmasat dörrent én pedig összerezzentem. - Elbasztam! Érted? Ha még egyszer megkérdeznéd, már nem...
 - Elég! - fojtottam belé a szót. - Nem lesz még egyszer! Kaptál esélyt de.... - nem tudtam befejezni, mert magához rántott és legnagyobb döbbenetemre megcsókolt. Ajka ragadozóként csapott le az enyémre. Nyelve könyörtelenül hatolt be a számba, hogy átvegye felettem az uralmat. 
"Azt a kurva! Már értem, Kate mit evett ezen a pasin" - suhant át az agyamon a gondolat, ami aztán ki is józanított. Két kezemet a mellkasának támasztottam és minden erőmet latba vetve ellöktem magamtól. 
 - Catherine - sóhajtotta miközben szemeiben megbánás ült. 
 - Ne! - figyelmeztettem mikor újra megpróbált a közelembe férkőzni. - Hagyj elmenni! - kértem majd hátrálva ott hagytam őt a forgatag közepén. 
Vincenthez érve megmarkoltam a bőröndömet és nyomomban az olasszal megindultam a beszállókapu felé.
 - Kate! - hallottam meg a zsivajon keresztül is az elgyötört kiáltását, de nem néztem hátra. Minél hamarabb el akartam tűnni a képből. 

 - Jól vagy? - kérdezte Vinc miután elfoglaltuk a helyünket a gépen. 
 - Nem, de majd elmúlik - mosolyogtam rá halványan.
 - Megkérdezhetem, hogy mi történt?
 - Semmi - suttogtam magam elé. - Semmi amit nem lehetne egy jó erős whyskivel...... - haraptam el a mondatot hirtelen mert eszembe jutott, hogy az alkohol most nem a legjobb ötlet. - Azt hiszem okosabb lesz, ha alszom egyet - tereltem el a témát és lehunytam a szemeimet. Néhány pillanatig nyugalom szállt meg, de aztán képek villantak fel előttem. Marcelo, Bale és a többiek szomorú arca ahogy elbúcsúztam tőlük, Ramos ajkai ahogy még utoljára csókoltak majd végül a portugál bánatos szemei. Elfojtottam egy nyögést amit a lelkiismeret furdalásom okozott. Tudtam, ha haza érek, beszélnem kell a nővéremmel. Csak remélni mertem, hogy még nem csesztem el mindent véglegesen. Nem akartam mást, csak azt, hogy Kate végre megint boldog legyen.

(...)

   - Újra itthon! - húztam gúnyos mosolyra a szám miután a taxi letett minket a házam előtt. Bőröndjeinket magunk után húzva beléptünk a lakásba, ahol - hála a takarítónőmnek - rend és tisztaság fogadott. A vázákban friss virág volt, míg a levegőn érezni lehetett, hogy nem olyan régen szellőztettek. Kimerülten vetettem le magam a nappali kanapéjára. 
 - Mi lesz a következő lépésed? - kérdezte Vinc, aki már otthonosan mozgott nálam.
 - Fel kellene hívnom a tesómat.
 - Mi tart vissza? 
 - Félek - vallottam be. 
 - Te? Mitől? - mosolygott rám biztatóan. 
 - Mi van, ha...
 - Soha nem tudod meg, ha nem beszélsz vele - szakított félbe. 
 - Igaz - bólintottam megadóan. Kezembe vettem a telefonomat és tárcsáztam Kate számát. Gyomrom öklömnyi nagyságúra zsugorodott az idegtől, míg vártam, hogy felvegye. Váratlanul ért a hangja, így összerezzentem.
 - Pep? - hallottam ki hangjából a kérdést és a neheztelést egyszerre, amiért eddig nem hívtam.
 - Szia! - nyeltem nagyot. - Figyelj csak - kezdtem bele és ha már eddig sikerült megőriznem a hangomat, gyorsan eldaráltam, mit szeretnék. - Itthon vagyok. Beszélnünk kell!
 - Hol itthon? Madridban vagy...
 - Itthon itthon - vágtam a szavába. - Fél órája szállt le a gépem. Át tudsz jönni vagy én menjek?
 - Megijesztesz. Minden oké? - kérdezte aggódva.
 - Persze, csak beszélnünk kell. 
 - Rendben, akkor körülbelül tíz perc és ott vagyok - zárta rövidre a dolgot. Remegő kézzel tettem le a készüléket a kezemből. 
 - Jön? - kérdezte a barátom, akiről szinte el is feledkeztem. 
 - Nem sokára itt lesz - sóhajtottam fel.
 - Akkor ha nem bánod, én lelépnék - húzta el a száját. Megértően bólintottam, hiszen tudtam, hogy a legutóbbi találkozásuk óta nem igazán jöttek ki egymással. 
Az ígért tíz perc nagyon hamar letelt és én azon kaptam magam, hogy Katettel szemben ülök, szemeimből csorognak a könnyek és bevallok neki mindent ami Madridban történt. Ramost, Ronaldot az érzéseivel és végül zokogva a legfőbb okot amiért visszajöttem. A babát. 

2017. január 21., szombat

53. Fejezet~ Nem menekülsz

Catherine Clark
November 23; Fly Emirates- Clark Magán Jet

- Még mindig nem értem miért kellett haza rángatnod- forgatom meg látványosan szemeimet.
Neymar nem válaszol csupán egy gyilkos tekintetet küld felém. Nos, igen. Kiakasztottam már a hisztimmel. Fél óránként megkérdezem tőke, mindig más szavakkal. Eleinte még válaszolt, de mióta beléptünk a negyedik utazási órába hallgat, mint a sír.
Én viszont kegyetlenül unatkozom.
- Na Ney- mászok át az eddig velem szembe ülő srác ölébe.
Sok előnye van a magán jetnek, köztük az is, hogy nem lesz semmilyen főcímlap abból, hogy a brazil ölében ülök.
Óvatosan kezdem el mutatóujjammal bökdösni borostás arcát. Eleinte úgy tesz, mintha levegő lennék. Egy kis idő múlva apró mosoly kezd kirajzolódni ajkaira, mire az én arcom is felderül.
- Neymaaaar- húzom el idegesítően a focista nevét.
Elneveti magát kislányos viselkedésemen.
- Mondjad Catherine- simít végig ujjaival arcomon.
- Unatkozom- döntöm neki szőke fejemet izmos mellkasának.
Nem válaszol pusztán csendben elkezdi simogatni fejemet.
Neymar azon kevés ember közé tartozik, aki képes megnyugtatni akármilyen körülmények között is. Többek közt ezért is imádom ennyire ezt a férfit. Ő mutatta meg nekem, hogy létezik olyan, hogy feltételek nélkül lehet szeretni valakit. Hogy lehet nő és férfi között is remek barátság. Nem számít mióta ismerem, többet tett értem eddig, mint a saját anyám egész életemben. Furcsa ilyet könnycsepp nélkül kijelenti, sőt inkább morbid.
- Min agyalsz?
- Semmin.- Vágom rá azonnal.
- Na- szól rám erélyesebben a kelleténél.
Lehet kezdek az idegeire menni.
- Csak azon gondolkoztam, hogy mi lenne velem nélküled- sütöm le szégyenemben pilláimat.
Ciki, hogy alig van pár ember, akire számíthatok.
Nem szól egy szót sem. Akaratosan szorít magához. Még ha valamelyest löttyedt hasa lenne nem fájna annyira, de kő kemény izmokba kell ütköznöm.
- Feltűnően szótlan vagy- jegyzem meg halkan.
- Kicsim- neveti el magát- turista osztályon szoptam hét órát Neymar Júniorként. Szerinted mennyire utáltam meg a repülést?- Röhög még mindig kínosan.
Elképzelve magam elé a több száz perces jelenetet belőlem is kitörik a nevetés.
Mekkora szerencse, hogy én nem vagyok egy világhírű focista -mondjuk az én esetemben inkább modell, de maradjunk a focistánál.









Cristiano Ronaldo

November 24; Madrid, Spanyolország

Unottan mászok ki a zuhany alól. Az egész öltözőt kék-fehér színek uralják. Egy idő után már minden normális ember megszokja, hogy a saját önarcképe tekint rá vissza a szekrényéről, de én még mindig nem tudom hétköznapira venni. Imádom ezt a fotót. Tükrözi a helyességem. Na meg mindig jó pontomat.
- Ti sem tudjátok elérni Katet?- Emeli fel telefonját lemondóan Marcelo.

Azonnal felkapom fejemet a lány nevére. Tekintetem Ramosra vándorol, aki meglepetten pislog. Szóval még az ágyasa sem tud hogylétéről. Cinkos mosolyra húzom ajkaimat. Rábasztál te féreg.

Magam sem emlékszem arra, hogy utoljára mikor beszéltem a szőkével. Még csak
köszönőviszonyban sem vagyunk.
- Kate?- Kérdez vissza Benzema.
- Igen.- Válaszol James Marci helyett.
- Én tudom- szól közbe Bale is.
Az csapat többsége egyből a walesire néz, míg én csak fél szememmel pillantok oda.
Felsóhajt.
- Ma reggel kiköltözött a palijával karöltve.- Pislog maga elé sajnálkozóan.
Néma csönd telepszik le az amúgy mindig zajos helyiségre. Azt hittük nem teszi meg újra, mégis megtette. Újra elmenekült maga mögött hagyva minket. Az összetört szívekről nem is beszélve.
Undorító egy nő.
Ahogy körbenézek csapatomon szívembe mintha ezer nyíl szúrna, torkomat valami különös érzés fojtogatja. Mind megroskadva, csalódottan ülnek. Némaságba burkolózva. Legjobban azonban most Ramost sajnálom ide vagy oda a kakaskodásunk. Szerencsétlen azt hitte, hogy végre rátalált az igaz szerelme, pedig nem. Kate vele is csak játszott.
Jamesnek sem az fáj, hogy nem tudta újra az ágyába vinni, de Gareth sem ezt várta tőle. Marceloról nem is beszélve. Egyikük sem várta volna ezt tőle. Undorító, amit ismételten tett.
Nő ide vagy oda, legszívesebben megrángatnám, hogy észhez térjen. Nem játszhat mindenkivel kedvére. Rajtam akart bosszút állni? Hát hajrá, jöjjön csak! De a barátaimat hagyja ki ebből. Mert ők soha, semmi rosszat sem tettek ellene. Mindig is mellette álltak és támogatták mindenben.
A szoborrá vállt sportolók közül én lépek először. Sietősen húzom magamra ruháimat. Ezt most nem ússza meg!
- Te meg hova mész?- Ocsúdik fel elsőként Varane.
Na igen, ő is megkedvelte anno a szöszit, amikor megsérült és minden nap órákat töltöttek együtt. Viszont furcsa mód, mióta visszajött le sem szarta a védőt.
Mindegy. Ő Catherine Clark, körülötte semminek semmi értelme sincsen.
Keserű mosolyra húzom ajkaimat.
- Utána megyek. Ha az volt a célja, hogy velem csesszen ki akkor sikerült neki, itt vagyok, állok elébe szavainak! De nézz körül!- Gesztikulálok hevesen, miközben kitárom karjaimat,- Mit hagyott már megint maga után? Nekem kéne így itt ülnöm, nekem egyes- egyedül! Nem nektek bassza meg!- Emelem fel hangomat a végére.
Hangtalanul pislognak rám. Nem várok választ egyikőjüktől sem. Sietős léptekkel hagyom el a stadiont, melynek parkolójában beülök fekete autómba és tövig nyomom a gázt.
Ezúttal nem menekülsz el oly' könnyen Catherine!

2017. január 14., szombat

52. fejezet ~ Megvilágosodás

Pearl Clark

November 22; Madrid, Spanyolország


 Elhűlve ejtettem le a telefonomat az ölembe. Magam elé meredve próbáltam felfogni azt ami az előbb a tudomásomra jutott. Hitetlenkedve ráztam meg a fejemet, hogy megpróbáljam rendbe szedni a gondolataimat.

 - Baj van? - lépett be az ajtón olasz barátom miközben kíváncsi tekintetével végig fürkészte az arcomat.
 - Nem..nincs..nem tudom.. - hebegtem összezavarodva.
 - Pep - ült le mellém aggódva. - Mi történt? Ki hívott?
 - Neymar - suttogtam a brazil nevét.
 - Kate-tel van valami? Jaj, ne kelljen már minden szót harapófogóval kihúzni belőled! - csattant fel idegesen.
 - Szereti őt - bukott ki belőlem.
 - Ki? Miii?
 - Ronaldo bevallotta neki, hogy szerelmes Catherine-be - hunytam le fáradtan a szemeimet.
 - Bassza meg! - fogta kezei közé az ujjaimat. - Akkor most mi lesz?
 - Nem tudom - dőltem a vállának. - Ezt nem kalkuláltam bele a bosszúmba.
Némaságba burkolózva ültünk a kanapén, mint két ágrólszakadt szerencsétlen, illetve csak egy. Én. A brazil hívása váratlanul ért és teljesen felkavart. Az eddig gondosan felépített tervem megingott majd darabjaira hullott. Gyűlöltem a portugált azért amit a testvéremmel tett. Kate életében először volt igazán szerelmes és az az idióta elbaszta. Sőt, még a babáját is elvesztette miatta vagyis a szakítás következményeképp. Viszont az amit Neymartól hallottam, megváltoztatta az egészet. Okafogyottá vált az egész hadjáratom Ronaldo ellen, mert ha igaz amit a kis brazil közölt velem, akkor a portugál is annyira szenved, mint a nővérem.
 - Most mi lesz? - simított végig az arcomon Vinc.- Véleményem szerint abba kéne hagynod az egészet.
 - Azt hiszem igazad van - sóhajtottam fel. - Már úgyis belefáradtam ebbe az egészbe.
 - Mibe? A Ramossal való ágytornába? - vigyorodott el, így akart jobb kedvre deríteni ami sikerült is neki.
 - Bolond vagy - fúrtam a könyökömet az oldalába.
 - De te így szeretsz - húzott magára miközben elfeküdtünk a kanapén. Hatalmas sóhajtással tettem le a fejemet a mellkasára.
 - Ez igaz - mosolyodtam el.
Az olasz srác volt az egyetlen ember, aki nem ítélt el a cselekedeteim miatt és tartotta bennem a lelket, bármilyen mélyre süllyedtem is az önutálat mocsarában. Mellettem volt, bármekkora marhaságot is csináltam. Talán az egyetlen ember volt a világon - Katen kívül - akiben teljes szívemből megbíztam. Percekig vagy talán órákig feküdtünk így. Arcom Vincent mellkasán nyugodott, míg ő a tincseimet simogatta. Soha nem érzetem még ekkora feltétlen szeretetet senkitől. Annyira jól esett, hogy mire észbe kaptam, már eláztattam a könnyeimmel az alattam fekvő pólóját.
 - Hé - emelte meg az államat óvatosan - Kicsilány - mosolygott rám biztatóan, amitől csak újabb sírógörcs jött rám. A fene sem tudta mi van velem. Nem szoktam ennyire erőtlen lenni, most mégis úgy éreztem, hogy az egész világ terhe az én vállamra telepszik. A szokásos "leszarok mindent" hangulat helyett a "minden az én hibám" lüktetett a fejemben. Utáltam az egészet. Nem akartam gyenge lenni, de nem volt erőm lerázni magamról ezt az érzést.
 - Csssh - ringatott a karjai közt az egyetlen ember aki előtt nem szégyelltem magam ez miatt. - Add ki magadból - suttogta a fülembe mire felnéztem rá. Láttam a szeretettől csillogó szemeit és a halovány mosolyt ami a szája sarkaiban játszott. Hirtelen ötlettől fogva ajkaimat az övéire nyomtam. Szükségem volt a vigaszra. Szükségem volt rá. Nem lökött el magától, megértette a mozdulatomat és fokozatosan elmélyítette a csókunkat. Az agyam kiürült, már csak az öröm maradt, hogy valaki elfogad olyan selejtesnek is amilyen vagyok. Megrészegülve merültem el a boldog tudatlanság óceánjába, amit ez a néhány perc okozott. Megkönnyebbült sóhajjal váltam el a pillanatnyi boldogságot adó ajkaktól. Ahogy kinyitottam a szememet, Vincent pimaszul vigyorgó fejével találtam szembe magam.
 - Jobb vagyok, mint bármelyik antidepresszáns - nyújtózkodott ki elégedetten, mint egy macska.
 - Önelégült majom - csaptam a vállára, de közben már mosolyogtam és milliószor jobban éreztem magam a bőrömben.
 - Hey - kapta el a kezeimet majd elkomolyodott arccal nézett rám. - Szeretlek Kiscica! - nyomott egy puszit az orromra.
 - Én is - olvadtam el egy pillanatra. Egész ismeretségünk alatt most először sajnáltam, hogy Vincenttel közös a szexuális érdeklődési körünk.
 - Oké, akkor most mi a terv? - pislogott kérdőn rám.
 - Hát... - bámultam ki a fejemből, de aztán rájöttem, hogy mi a legkézenfekvőbb. - Haza megyünk - jelentettem be.
 - Haza? Mármint Dubaiba haza? Biztos vagy benne? - értetlenkedett.
 - Ennél biztosabb már nem is lehetnék - biztosítottam róla. - Azt hiszem Ronaldo már megkapta ami járt neki, én pedig már unom, hogy állandóan az utálatos pofáját kell bámulnom - vontam meg a vállam.
 - Így is sokáig bírtad - vigyorodott el az olasz.
 Kérdőn fordultam felé.
 - Már lassan egy hónapja itt vagyunk és ez alatt szépen kikészítetted a társaságot - nevette el magát.
 - Már annyi ideje? - kerekedtek el a szemeim, de a szám mosolyra húzódott viszont volt valami, ami elmosódott árnyékként motoszkált a fejemben ettől a kijelentéstől, de nem tudtam, hogy mi. Megpróbáltam összpontosítani, hátha beugrik, hogy mi lehet az a nyugtalanító dolog, majd hirtelen összeállt a kép és rájöttem. Arcomból kifutott a vér a gondolatra.
 - Egy hónapot mondtál? - nyekeregtem, mint egy rozsdás ajtó zsanér.
 - Igen - bólintott magabiztosan Vinc. - Miért? Mi a baj?
 - Semmi - ráztam meg a fejemet, nem túl meggyőzően - csak nekem nem tűnt ilyen soknak - eresztettem meg egy hamis mosolyt.
Vincent vizslató tekintete kísért ahogy felkászálódtam és elindultam a szobám felé.
 - Tényleg minden oké?
 - Persze - játszottam a lelkest, de szívem szerint üvöltöttem volna a kétségbeeséstől. - Itt az ideje, hogy becsomagoljunk és lelépjünk - közöltem vele, majd besiettem a szobámba.
Ahogy becsuktam az ajtót, az idegességtől majdnem összeestem.
 - Oké, lélegezz mélyeket - suttogtam magamnak. - Még semmi sem biztos - mantráztam zaklatottan. - Ennyire szerencsétlen még én sem lehetek - néztem kétségbeesetten a tükörbe.
Egy gyors zuhany után mondvacsinált ürüggyel magára hagytam a barátomat és sietős léptekkel felkerestem egy gyógyszertárat. Zsebemben a kis dobozzal visszasiettem a lakásunkba. Legnagyobb megkönnyebbülésemre Vinc lelépett. Bezárkóztam a fürdőbe és remegő kezekkel bontottam ki a csomagot.
Pontról pontra követtem az utasítást, majd lehunyt szemekkel vártam az eredményt. Nagyjából öt perc múlva félve fordultam a teszt felé amin két éles csík rajzolódott ki. Abban a pillanatban értelmet nyert az utóbbi napok minden mozzanata. A rosszullétek, a hangulatingadozások, a sírás, szóval minden ami eddig nem volt jellemző rám.
 - Nem! Nem! Nem! Nem! A büdös picsába! - túrtam elkeseredetten a hajamba. - Hogy a fenébe lehetek terhes? - emeltem fel kétségbeesett tekintetemet a velem szemben lévő tükörre, de sajnos választ nem remélhettem. Pedig a legfontosabb kérdést még ki sem mertem mondani csak suttogva. - És egyáltalán kitől?

2017. január 7., szombat

51.Fejezet~ A felelős

Neymar Jr.
November 22.; Barcelona, Spanyolország

Egy újabb szarul sikerült edzés után mosdatom magamat. Az elmúlt egy hónap magát a poklot hozta be az életembe. Minden lehetséges rossz összejött ilyen rövid idő alatt is. Kate és Cristiano szakított, Kate depressziós lett majd elvetélt. Pep Madridban éli boldogan nővére életét, miközben Catherine valahol a Föld másik felén próbálja mindenféle szerek és emberek segítségével elfelejteni a portugált. Össze-vissza repkedtem a világban ezzel nem egy edzést kihagyva -ami természetesen nem egy következményt is vont maga után: veszekedések, pénzbírság, kispad, bizalomvesztés. Sem Lionell, sem Luis nem érti, hogy miért jó nekem az, ha mindent kockára teszek egy lányért, akit még csak nem is szerelemből szeretek. Szóval még arra sem hivatkozhatok, hogy a szerelem elvette az eszemet. Halvány fogalmam sincsen, hogy miért védelmezem mindenemmel a szőkét. Na és persze ott van Ronaldo, aki rájött arra, hogy milyen halál-szerelmes is valójában. Kész szappanopera.
- Neymar, nem marad meleg víz!- Szól oda csapattársam, Gerard.
Feleszmélve gondolataimból felkapom fejemet és rájövök, hogy a kék-piros csempével kirakott zuhanyzóban vagyok még mindig.
- Bocs haver- lépek ki az izzadságtól megszabadultan a katalánszín mozaikok közül.
Szőke, rövid hajamat megdörzsölöm egy törülközővel, míg derekamra tekerek egy másikat. Magam után vizes lábnyomokat hagyva tapicskolok el a képemmel ellátott szekrényig. Meglehetősen jó fotót sikerült kiválasztaniuk rólam. Tetszik.
- Hé, Ney- löki meg vállamat a mellettem ülő argentin.
Roskadt testtartással pillantok felé, mire ő megforgatja szemeit látványosan.
- Még mindig Catherine?- Húzza fel kérdőn jobb szemöldökét.
Sosem értettem, hogy egy ember hogyan tudja csak az egyik ívet ráncolni. Nekem valamiért mindig jön vele  másik is.
Fáradtan bólintok egyet.
- Ronaldo szerelmes belé, természetesen erre csak most jött rá, miután Kate eltűnt a Föld felszínéről- foglalom össze az újságírók számára ezreket érő sztorit.
- Miért nem hívod fel?
Kénytelenül felnevetek.
- Próbáltam már nem is egyszer, de ki van kapcsolva.
Látszólag elgondolkozik a csatár. Kihasználva a pár perc nyugalmat kezdek felöltözni egy egyszerű póló-melegítő kombóba. Oldalra pillantok barátomra, aki térdén könyökölve bal kezével tartja fejét, miközben elmerengve pislog.
- Tudod hol van, nem de?- Bólintok.- Hát menj el hozzá!- Csapja össze tenyereit.
Értetlenül ráncolom homlokomat. Egészen eddig rossz szemmel nézte, hogy össze-vissza repdesek a brit lány után. Minden egyes alkalommal gondom volt belőle, de erről Kate természetesen nem tud.
- Ne nézz már így! Tök mindegy most már- legyint hanyagul- az egész vezetőség pipa rád, kispadozni fogsz, arról nem beszélve, hogy annyi büntetést akasztottak már a nyakamba, mint másnak egy teljes karrier leforgása alatt sem. Nem mindegy ezek után?- Tárja szét kezeit.- Legalább őt ne veszítsd el. Menj!
Megkönnyebbülten elmosolyodok.
- Köszönöm- ölelem meg és sietve hagyom el a Camp Nou területét.
 Útközben jó pár telefon, könyörgő szavak és némi Euró fejében sikerül elintéznem egy késő délutáni gépet magamnak. Turista osztályon egy világhírű focistaként inkognitóban, érdekes menet lesz.










Catherine Clark
November 22.; Genting Highlands, Malajzia

A szauna fali órája mindjárt ötöt üt. Hamarosan vacsora. Kecsesen állok fel a fadarabról. A testemet egy apró törülköző takarja csak. Fenekemet rázva ejtem le magamról az anyagot a küszöbön, ezzel felfedve magamat hátulról.
- Hupsz- kapom kezemet szám elé, mintha csak véletlen lett volna a iménti.
Lassan leguggolok és felkapom a fehér textilt, miközben a kék szemű férfire kacsintok. Dús, fekete hajába túrva nyel egy hatalmasat. Ádám csutkája már-már kiugrik helyéről. Sűrű bocsánatkérések közepette hagyja magára barátai. Utánam lép ki az üvegajtón. Nyakamon érzem forró leheletét. Nyugtalanul liheg. Úgy teszek, mintha észre sem vettem volna. A fogasra akasztom cuccaimat és meztelen testemre engedem a hideg vizet, mikor valaki hirtelen nekem nyomul.
Kacéran pillantok fel a férfira. Duzzadt ajkai szépen, kínzó vontatottsággal indulnak meg nyakamon. Immáron már mindkettőnkre folyik a nedves csapadék. Hajam teljesen elázva tapad hátamra, miközben a kék szemű belém vezeti két ujját. Fejemet hátrahajtom mellkasára, mikor hallok néhány rosszalló megjegyzést tettünkre ezért inkább kikapcsolom hallószerveimet. Nem érdekel senkinek a véleménye sem.
Eleinte csak köröz bennem hosszú ujjaival, majd már elkezd pumpálni is. A halk zene ritmusával egyszerre zihálok. Bal karommal arcához nyúlok és óvatosan végigsimítok arcélén, mire felmordul. Elmosolyodom tettén. Tarkójánál fogva húzom közelebb magamhoz egy csókra. Édes ajkai azonnal hatalmukba kerítenek. A kezdeti finom puszi kezd eldurvulni. Vadul felnyögve élvezek el minden különösebb szégyellni való nélkül. Nő vagyok, vannak szükségleteim.
Partnerem már készülne farkával is belém hatolni, mikor pofára esik. Egy könnyet mozdulattal fordulok ki birtokló kezei közül. A kék szemű csak meglepetten passog rám. Ilyen ez. Mindenki kihasznál mindenkit. Törődj bele, haver.
Kecses mozdulatokkal, nyugodtan hagyom el a wellness részleget. Útközben még összefutok az elmúlt két hétben már lassan állandó ágytornász partneremmé váló Anonnal, akinek arcára enyhe pír szökik fel köszönés közben. Alig lehet több húsznál a vietnámi felmenőkkel rendelkező masszőrsrác. Édes.
(...)


Miután gondosan megfürödtem és hajat mostam elkezdek sminkelni. Nem teszek túl sok vakolatot arcomra, ezzel meghagyva finoman természetes vonalaimat. Hajamat szokásomhoz hívem fésületlenül hagyom kiengedve. Fenének van kedve azt a gubancot szétszedni. A fájdalomról nem is beszélve. Ezúttal csupán egy lenge, galléros ruhát húzok magamra, amelynek színével harmonizál a számat fedő rúzs. A szoknya mintáján lévő világoskék virágokkal passzoló színű magassarkút választok. Éppen táskámba pakolom bele pár cuccomat, amikor megszólal a szoba falra szerelt telefonja. Furcsa, kifejezetten emlékszem rá, hogy kértem, soha semmilyen esetben se zaklassanak -nem véletlenül hagytam lemerülni mobilomat is. Egyedül a takarítónő érdekel. Koszban mégsem élhetek.
Bosszúsan kopogok el a készülékig, amelyet idegesen kapok le a falról.
- Igen?- Cseng kimérten hangom.

- Elnézést a zavarásért, Miss Clark!- Csend lemondóan egy női hang a vonal túloldaláról.- Van itt egy fiatal ember, aki megrögzötten állítja, hogy ő maga Neymar Jr., a focista. Hasonlít is hozzá.

Elmosolyodok és lehunyom szemeimet, alig bírom ki, hogy ne röhögjem el magamat.
- Lenne szíves feltenni neki egy kérdést a nevemben?
- Természetesen, Miss Clark.
- Kérdezze meg tőle az ikertestvérem nevét!
Susmogást hallok a vonal másik feléről, majd Neymar elfojtott röhögését. Körbenézve az üres fehér falak között jövök csak rá, hogy mennyire hiányzott igazából.
- Az úr azt mondja, hogy Pearl a testvére neve, Miss Clark.- Ejti ki készségesen a szavakat.
Kezd már felidegesíteni ez a folytonos Miss Clarkozás. Katenek hívnak.
- Azt hiszem ismerem, legyen szíves felküldeni hozzám!- Ejtek ki minden egyes szót boldogan.
Meg sem várva a újabb választékos, illedelmes választ visszaakasztom a vonalas készüléket.
Pár perce sem telik bele, de valaki ráfekszik a csengőre. Nevetve nyitok ajtót, ahol a csatár hidrogén szőke fejével nézek szembe. Nevetésem még nagyobbra növi ki magát. Már mindent értek.
- És csodálod, hogy a szegény recepciós csaj nem ismert meg ezzel a fejjel?- Röhögök ki, miközben magamhoz vonom egy ölelésre.
Le sem reagálja beszólásomat. Elkezd befelé araszolni a szállodai terembe, ezzel engem hátrafelé léptetve. Lábfejével löki be maga mögött az ajtót. Látszik, hogy focista.
- Catherine- cseng hangja feszesen mire lefagy az arcomról a mosoly és eltávolodok tőle- hazamegyünk!
Egyből hátrálni kezdek. Én nem megyek sehova! Kezeimet magam elé emelem. A brazil barna íriszei fáradtan csillognak, már ha ezt lehet csillogásnak nevezni.
- Miért?
Keserűen elmosolyodik.
- Szereted Ronaldot?- Szegezi nekem hirtelen a kérdést.
Minden jókedvem elpárolog és legszívesebben kivágnám Neymart a szállodából. Faszért kell tönkretenni a kedvemet!
- Ezért jöttél ide? Hogy elbasztad a hangulatom? Hogy basztass? Vagy miért? Kivele!- Teszem csípőre kezeimet türelmetlenül.
- Azért jöttem, hogy megmentselek saját magadról- húzódik szomorú mosolyra szája.
Bennem csak ekkor tudatosul, hogy újra utánam jött több kontinensen keresztül. Nem maga miatt tette ezúttal sem, ő nem azért van itt, hogy kikapcsolódjon, ő miattam van itt.
Csak és kizárólag miattam történt minden.
Apa a viselkedésem miatt deportált Madridba. Magam miatt fogadtak el a srácok. Azért járt velem Ronaldo, aki vagyok. A saját hibámból vetéltem el. Az én védelmem miatt jön utánam mindenhova Neymar és emiatt van Pep is Madridban.
Csak és kizárólag én vagyok a felelős mindenért. Ez az én életem, én irányítom.