2015. november 20., péntek

2.fejezet ~ Ciao!

I'll Show You
Pearl Clark
13. Szeptember; Dubai Egyesült Arab Emírségek

 Elképedve néztem a papírokra. Fáradt voltam és az agyam még nem fogta fel, hogy mit tartok a kezemben. A tegnapi nap sokat kivett belőlem. Főleg az a két srác akikkel megosztottam a szállodai szobát, majd hajnalban fájó szívvel osontam ki mellőlük. Ettől a gondolattól jóleső fáradtság kúszott végig a testemen. Aludni akartam még, de Kate nem engedte. Miután megbeszéltük, hogy kit hova száműztek, ő eltűnt a szobájában. Fejemet a kezeim közé csúsztattam és megpróbáltam felfogni a helyzetet. Hihetetlen, hogy csak azért, mert kicsivel többet költöttem a szokásosnál, egészen Milánóig kell utaznom. Annyira igazságtalannak éreztem a helyzetet, hogy felugrottam és elindultam apám irodájához. Nem kopogtam, egyszerűen csak benyitottam.
 - Beszélnünk kell! – rontottam rá az íróasztalnál ülőre.
 - Nincs miről, amit mondtam, megmondtam. Holnap indul a gépetek. Jót fog tenni nektek egy kis idő külön.
 - De ezt nem teheted! – próbáltam rá hatni miközben megrebegtetem a szempilláimat. Eddig mindig bevált, de most valamiért cserbenhagyott ez a képességem.
 - Pep – sóhajt fel apa. – Nem fogom meggondolni magam. Holnap reggel te is és a nővéred is új életet kezdtek és punktum.
 - Mégis mit kezdjek magammal egy focicsapatnál? – nyafogtam kislányosan.
 - Ha jól tudom, megszerezted a dietetikus diplomádat? – nézett rám merően, mire bólintottam. – Nos, akkor már meg is van a válasz a kérdésedre. Segíthetek még valamit?
 - Szívtelen vagy – álltam fel sértődötten a székből, majd vissza se nézve becsaptam magam után az ajtót.
 Dúlva-fúlva siettem fel a szobámba ahol elő vettem a bőröndjeimet és sietősen bepakoltam mindent, amire szükségem lehet. Alig hallottam meg a kopogást a szitkozódásomtól, ami folyamatosan elhagyta a számat mióta felértem.
 - Szabad! – kiáltottam.
 - Nem sikerült? – nézett rám kérdőn a testvérem.
 - Nem - mordultam fel idegesen. - Nem értem, eddig soha nem panaszkodott, hogy mennyit költünk. Miért pont most jött rá a bolondóra?
Kate szótlanul megvonta a vállát
 - Végül is nem érdekel – húztam el a számat. – Nézzük a jó oldalát – vigyorodtam el. – Új ország, új város, új pasik, új kihívások – kacsintottam a nővéremre, aki elnevette magát. – De még ma itt vagyunk és muszáj, hogy rendesen elbúcsúzzunk - próbáltam magam elé a tükörben egy fekete mini ruhát.




14. Szeptember; Malpensai repülőtér, Milánó, Olaszország

  Napszemüvegemet az orromra toltam, hogy csökkentsem a retinám kiégésének kockázatát. Ahogy lefelé lépkedtem a repülőgép lépcsőjén, megpróbáltam mélyeket lélegezni. A tegnapi este megint eldurvult egy kicsit, de nem bántam. Egy Clark lány búcsúzzon emlékezetesen.
 Na az megvolt - húzódott vigyorra a szám széle mikor visszagondoltam az éjszakámra és a salsa táncos fiúra, aki nem csak a parketten tudta őrültbe kergetni a nőket a csípő mozgásával. Viszont azonnal le is hervadt a mosolyom mikor eszembe jutott a elválás a testvéremtől. Már most hiányzott. Soha nem voltunk még távol egymástól.
 - Pearl Clark? - hallottam meg a nevemet mire az előttem tornyosuló izom emberre néztem.
 - Igen - bólintottam.
 - Vincent vagyok, Vincent Ambroso, de az ismerőseimnek csak Vinc. Én fogom elkalauzolni a városban - nyújtotta a kezét, amit megráztam.
 - Az apám alkalmazta? - kérdeztem gyanakodva. - Mert ha igen, megmondhatja neki, hogy nincs szükségem bébiszitterre...
 - Nem kisasszony. Én Barbara Berlusconi személyes kérésére vagyok itt - vette el a csomagjaimat.
Yes I Am
 - Ó...hát akkor köszönöm - motyogtam immár magamnak, mert a férfi a két hatalmas bőröndömmel már jóval előttem járt. Sietősen követtem őt egy piros Audi R8-hoz. - Hűha - kerekedtek el a szemeim az autócsodát simogatva, aminek a rendszáma már messziről hirdette a tulajdonosa nevét Pearl:01. - Ez gyönyörű.
 - Igen kisasszony. Az apja úgy gondolta, hogy ez tökéletes lesz a magácska számára - bólogatott lelkesen az alkalmi sofőröm.
 - Nem lehetne, hogy tegeződjünk? Ettől a magázástól úgy érzem magam, mint valami vénkisasszony a tizenhatodik században - húztam el a számat.
 - Rendben, köszönöm - vigyorodott el a férfi miközben betette a csomagjaimat az autóba. - Nem gond, ugye ha én vezetek a lakásodig? - nézett rám kérdőn. - Szerintem még kell egy kis idő, míg hozzá szoksz az itteni közlekedési kultúrához.
 - Oké - nyitottam ki az anyós ülés ajtaját, majd mikor elhelyezkedtem, rávigyorogtam a mellettem ülőre. - Vigyen haza Jean!
 - Igenis - nevette el magát Vincent és besorolt a forgalomba.
 Egy ideig szótlanul bámultam kifelé az ablakon. Tekintetemmel próbáltam felmérni az új otthonom lehetőségeit.
 - Mond csak Vinc, vannak itt jó éjszakai szórakozó helyek? - fordultam hirtelen a sofőröm felé.
 - Csak azok vannak. Miért? - tekerte meg a kormányt miközben befordultunk egy utcán. - Csak nem bulizni szeretnél már első este? - röhögött fel.
 - Naná, hogy azt akarok! Miért mit gondoltál? Valahogy meg kell ünnepelnem, hogy megérkeztem - magyaráztam neki megjátszott komolysággal.
 - Ha gondolod, este érted jöhetek és akkor megmutatom neked a legmenőbb helyeket - húzta fel a szemöldökét várakozva.
 - Szuper! - dőltem elégedetten hátra az ülésemben. - Gondolom ma még nem kell kezdenem - motyogtam magam elé.
 - Úgy tudom csak egy egyszerű találkozód lesz délután az igazgatótanáccsal - világosított fel újdonsült barátom.
 - Remek - sóhajtottam fel. - Mikor lesz a nagy összeborulás?
 - Amint megmutattam a lakásodat, elviszlek a San Siroba. Persze, ha neked is jó úgy? - ajánlotta fel Vincent.
 - Tökéletes.
 Néhány perc múlva bekanyarodtunk egy luxus lakópark elé. A biztonságiőr miután leellenőrizte a belépőkártyánkat, beengedett.
 - Te is itt laksz? - pislogtam kíváncsian a mellettem ülőre, aki egy éles kanyarral leparkolt az egyik apartman előtt.
 - Igen. Sokan kaptunk itt lakást a klubtól.
 - Kaptunk? - értetlenkedtem.
 - Ja, azok a dolgozók, akik nem milánóiak és jó néhány focista is. Szóval egész családias itt - vigyorgott miközben segített kipakolni a cuccaimat a csomagtartóból.
 Napszemüvegemet az orromra húzva körül néztem. Tetszett a látvány. Az út mentén végig virágok, cserjék és örökzöld növények sorakoztak.
Naturally
 - Ez a kecó a tied - térített vissza merengésemből Vincent és kinyitotta az egyik lakás ajtaját. Kíváncsian követtem befelé. Szám széles mosolyra húzódott, mikor megláttam a hatalmas nappalit, ami egybe volt nyitva a konyhával. Bőröndjeimet az előtérben hagytam és végig sétáltam a helységen. Ujjaimmal megsimítottam  a konyhapultot miközben tekintetemet nem tudtam levenni a szobát uraló erkélyajtóról. Elé sétáltam és a kilincset elfordítva kiléptem a teraszra. Egy kisebb szellő belém kapaszkodott és az arcomba fújta a hajamat. Jókedvűen söpörtem el a szemem elől a tincseket.
 - Jó mi? - szólalt meg az engem követő pasi. - Azta! A te erkélyedről a legjobb a kilátás - hallottam ki egy csöppnyi irigységet a hangjából. - Itt aztán lehetne pasizni - motyogta az orra alatt, de az én denevér hallásom azonnal felfogta a szavak jelentését.
 - Vinc, te meleg vagy? - pislogtam elképedve a jóképű férfire.
 - Gondod van vele? - kérdezte kicsit sem barátságosan.
 - Nem, sőt - vigyorogtam rá. - Végre egy pasi, akivel nem csak a dugásról lehet beszélgetni.
 - Nanana! - tette fel a kezeit Vincent. - Azért nagyon szívesen beavatlak a témába, ha kell. Tudok adni egy két tanácsot, tippet mit szeretnek az erősebb nem képviselői - kacsintott rám, amiből egyből tudtam, hogy már az első napon találtam egy barátot magamnak.
 Ahogy visszamentünk a lakásba, átöltöztem egy kényelmes farmerba és egy régi Ramones pólóba, majd kipakoltam a bőröndjeimet a hálószobámhoz tartozó gardróbba. A fürdőszoba polcokon pedig felsorakoztattam az összes szépségipari termékemet amit magammal hoztam. Vincent sokat segített, így két óra alatt minden a helyére került. Elégedetten néztem szét az új otthonomban. Nem is értettem, hogy apa miért gondolta azt, hogy majd ettől megjön az eszem.
 - Nem vagy éhes? - léptem a nappaliban üldögélő barátomhoz. - Mutass egy jó éttermet ahova meghívhatlak - mondtam mikor ő bőszen bólogatni kezdett.
 - Mutatok, de én fizetek - állt fel Vincent a kanapémról, ahol eddig elterülve pihente ki a pakolással járó fáradalmakat.
 - Még mit nem! - csattantam fel. - Rengeteget segítettél. Hadd háláljam meg valahogy - pislogtam rá a szokásos kiskutya szemekkel, ami be is jött.
 - Okés, de legközelebb én hívlak meg - mutatott rám a mutatóujjával.
 - Megbeszéltük - vigyorodtam el. - Akkor gyerünk - vettem magamhoz a kézitáskámat és miután bezártam az ajtóm, beültünk az autómba. Hagytam, hogy a férfi vezessen, mert még mindig döbbenten figyeltem az olaszok őrült vezetési stílusát.
 Később Vinc elvitt a San Siroba, ahol találkoztam Gallianival, Mihajloviccsal és Barbara Berlusconival. Megbeszéltük a fontosabb kérdéseket majd mindannyian gratuláltak az új munkámhoz.
 Este, ahogy előre megbeszéltük, újdonsült barátom elvitt néhány szórakozóhelyre. Mondanom sem kell, hogy azonnal otthon éreztem magam és csak remélni mertem, hogy a nővérem szintén megtalálta a számítását Madridban. Késő éjjel értem haza, így már nem telefonáltam neki, de mielőtt lefeküdtem volna, küldtem egy sms-t.
"Itt minden frankó! Szuper a lakás és a kocsi. Holnap kezdek. Remélem te is jól vagy? Amint lesz egy kis időm, hívlak! Hiányzol és szeretlek! <3 Pep

3 megjegyzés:

  1. OMFG OMFG OMFG *-* rendesen ott éreztem magam *-* tiszta Lolo-s érzetem támadt Vinstől *-* wááá annyit hiányzott már az írásom lényegtelen h du olvastam a las puertast *-* te egy isten nő vagy komolyan h birod h egyszerre 3 blogba írsz? TE vagy a blogolás istene komolyan az olümposzon a helyed és világ életében blogokat írni *-* (és gyártani a fél isten bloggereket akik ugyan nem lennének olyan jók mint te de beérné velük a társadalom *-*)
    Puszil és ölel:fallen angel :* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Fallen Angel!
      Bocsi, hogy csak most írok, de "rettenetesen" elfoglalt voltam mostanában. :D Ez annyit tesz, hogy hólyagosra sétáltam a lábam Madridban, amit persze egy cseppet sem bánok. :)
      Elolvasva a kommentedet, teljesen meghatódtam. Nagyon örülök, hogy így szereted az írásomat, de ez még sajnos messze nincs a tökéletestől, de igyekszem gyorsan és jól tanulni. :)
      Még egyszer hálás vagyok a véleményedért. :D
      Millió puszi és hatalmas ölelés: Dolores <3 <3 <3

      Törlés