2016. július 6., szerda

29.Fejezet~ Megérzés

James Rodríguez
Október 04.; Madrid, Spanyolország
A dühtől fortyogva figyelem Cris enyelgését az egyik takarítónővel, aki inkább kislánynak mondható, talán a huszadik életévét sem töltötte még be. Idegesen csapom be magam után a szekrényemet és véletlenül nekimegyek a portugál csatárnak.
- Hé!- Kiállt fel azonnal, mintha csak egy halálos kísérletet tettem volna ellene. - Nem tudsz vigyázni?
Összehúzott szemekkel fúrom tekintetem Ronaldoéba, aki nem tágít és ő is szúrós tekintettel mered vissza rám. Undorodva nézek az előttem állóra, de ő szinte egy szót sem ért Isten igazából.
 - Van valami gondod? - Szűröm ki fogaim között a lehető legtöbb megvetéssel hangomban.
 - És ha igen? - Vágom rá egyből, de össze kell szorítanom a fogaimat, nehogy elszóljam magamat.
 - Álljatok le! - Érkezik meg Sergio majd Gareth és Pepe is.
 - Ennek a kis pöcsnek mond! - Emeli fel a hangját a portugál.
 - Tudod ki a pöcs, te faszfej- kiabálok már én is.
 - Ha nem fejezitek be, kénytelen leszek szólni Beniteznek, hogy padoztasson titeket. Azt hiszem legjobb lesz, ha lehiggadtok és befejezitek ezt - veszi elő a Kapitány énjét Ramos, ami ezúttal nagyon idegesít.
 - Már itt sem vagyok - emelem fel mindkét kezemet és kiviharzom az öltözőből.
A folyosót szelve már lassítok a lépteimen ezzel is próbálom nyugtatni magamat. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve öklömet verem a falba, hatalmas erővel.
- James bazdmeg!- Hallom meg Bale üvöltését.
Tenyeremet szorosan fogva nézek rá a walesi srácra, de ő csak rosszallóan csóválja a fejét. Megrántom vállaimat és a csapat többi tagja felé fordulok. Minden bizonyára nekik is elegük lett a csatár viselkedéséből ezért leléptek.
- Igen?- Húzom fel jobb szemöldökömet kérdőn.
Csak bámulnak rám csapattársaim, mint borjú az új kapura. Unottan megforgatom szemeimet és már mennék tovább mikor egy hang kelti fel figyelmemet.
- Mi történt köztetek?- Ad hangot Sese a gondolatainak.
Hirtelen odakapom a fejemet és azt sem tudom mit válaszoljak, nem akarok Katenek gondot okozni, azt már megtette csapattársam.
- Semmi- morgom halkan, mire Sergio felnevet- lefeküdtünk, ezt akartad hallani?- Üvöltöm el magamat.
- És Neymarnak is megvolt a barátnőm?- Hallom meg Cris hangját hátam mögül, gondosan kihangsúlyozva a "barátnőm" szócskát.
Azonnal elkezdem emészteni magamat belülről, minek kellett nekem elszólni magamat? Egy idióta vagyok. Veszek egy nagy levegőt majd megfordulok, ezzel szembetalálva magamat a dühtől füstölgő portugállal, aki gondolkodás nélkül húz be nekem, amit valljunk be, megérdemeltem.
- Jó ezt megérdemeltem- adok hangot gondolataimnak- de te dobtad ki a kibaszott karriered miatt, én csak megvigasztaltam!- Védem meg magamat azonnal, ezzel egy újabb titkot kikotyogva. Le kéne ragasztani a számat, bár már úgyis mindegy.
- Hogy a faszba lehetett neked ilyen barátnőd, mint Kate, te idióta?- Kiálltja el magát Gareth, akitől nem megszokott ez a hangnem csak úgy, mint Marcelotól sem, de úgy tűnik, hogy Catherine képes belőlük kihozni az állatot.
A csatár már készül valami frappáns magyarázattal a walesi kifakadására, mikor az előbbi letorkolja.
- Ne, ne is próbálkozz!- Emeli fel kezeit és elsétál autójához, miközben vállával szándékosan nekimegy Ronaldonak.
Mindenki csodálkozva néz a tízes után, talán ő is érez vagy érzett valamit a szőke lány iránt?
- Egyáltalán miből gondolod, hogy ismeri egyáltalán Neymart?- Húzom fel szemöldökömet, mire csak felnevet.
- Keress rá- rántja meg vállát nem törődöm módom, bár látszik rajta, hogy nagyon érdekli a dolog.- További szép napot!- Követik Bale példáját és ő is lelép az időközben tulajdonképen elég nagyra növekedett nézőközönség elől.
Lesütöm szemeimet, én adtam oda a telefonomat a brit lánynak, hogy felhívja a brazilt.
- Neymar és Ronaldo barátnője, vagy inkább csak ex barátnője?- Kezdi felolvasni telefonjából a cikket Lucas- Néhány nappal ezelőtt látta több szemtanú is, amint Catherine Clark és Neymar Júnior igencsak egymásba bonyolódva várják az egyik masina indulását a reptéren. Az állítólag több tíz percig tartó ölelkezést a Fly Emirates egyik alkalmazottja zavarta meg, majd Kate egy csókot lehetve esetleges barátja arcára felszállt  a magángépre, aki megrökönyödve hagyta el a repteret az eset után, a fotósokkal és rajongókkal sem foglalkozva. Egyetlen kérdésre sem válaszolt, sőt! Még csak képet sem készített rajongóival csupán néhány aláírást osztott ki nekik és egy Kate:01 rendszámú fekete Range Rover Sport terepjáróval távozott a helyszínről, ami a felettébb különös.- Fejezi be az olvasást Vasquez.


Catherine Clark

Október 04.; Dubai, Egyesült Arab Emírségek
Telefonom csörgése zavarja meg a délutáni sziesztámat. Nyüszítek egyet és átfordulok másik oldalamra, remélve, hogy az illető megunja és leteszi a telefont, ami be is következik néhány pillanatok belül. Egy elégedett mosoly kúszik arcomra és már lépnék át megint az álmol világába mikor ismételten megszólal mobilom.
- Na meg a- ülök fel hirtelen és felveszem a telefont- mi van?- Szólok bele kicsit sem kedvesen.
- Öhm szia Kate- hallom meg Gareth hangját a túloldalról.- Hogy vagy?
- Álmosan- forgatom meg szemeimet.
- Gondolom felkeltettelek- neveti el magát, de ez egy cseppet sem vicces.- Mindegy is. Nem akarlak felidegesíteni, de öhm volt ma egy kis összeszólalkozás...
- Nem érdekel Cristiano- csattanok fel, ezzel félbeszakítva a walesit, aki megszólalni sem tud hirtelen.- Viszont aludnék, szia Gareth.- nyomom ki a telefont.
- Drága nővérem!- Vágódik ki hirtelen szobám ajtaja és ebben a pillanatban legszívesebben megfojtanám Pepet, de inkább csak magamhoz ölelem.
Különös mód nem érzem úgy, hogy megkönnyebbültem volna, pedig erre számítottam. A lelkemben még mindig ott van az a fájdalom.
Erősen szorít magához, mintha csak félne, hogy többé nem teheti meg ezt. Összeráncolom szemöldökömet értetlenül, bár ő ezt nem látja.
- Na és akkor mi a fenéért nem voltál hajlandó eljönni innen?- Kérdez rá arra, hogy miért nem követtem az "utasításait" és költöztem el apától egy vele közös lakásba.
- Mert szeretek itt lakni és ne is próbálj elvinni innét, nem megyek sehova- jelentem ki egyszerűen, ami láthatóan nem tetszik Pepnek.
A vita elkerülése érdekében inkább faképnél hagyom a húgomat és a nappaliba indulok.
- Úr Isten!- Kapom tenyereimet szám elé- Vicent!- Vetem rá magamat a srácra, aki nevetve ölel meg.
Arcomon hatalmas vigyor terül el, Pepnek élete egyik legjobb döntése volt magával hoznia az olasz fiút.
Amikor elengedem megcsipkedem arcát, amit értetlenül figyel.
- Csak nem tudom elhinni, hogy tényleg itt vagy- mosolygok rá szélesen.
- Vincent Ambroso, személyesen- hajol meg előttem színpadiasan, aminek köszönhetően ismét elnevetem magamat.
- Nekem örültél volna ennyire- áll Vinc mellé szemforgatva Pep.
A srác csak magához húzza húgomat és egy puszit ad neki arcára. Ha nem tudnám biztosan, hogy meleg nem hinném el róluk, hogy nincs közöttük semmi. A faliórára pillantva pánikba jövök, pár percen belülre szól az időpontom körmöshöz, én pedig még mindig itt beszélgetek pizsamában.
- Pep megyek Lamahoz, jöttök?- Kérdezem miközben már fél lábbal a szobámban vagyok.- Mehetünk?- Lépek elő néhány másodperc múlva.
(...)

- Szia Drágám- nyitok be Lama szalonjába- bocs a késésért csak ezek ketten nem a pontosságról híresek- kenem az egészet húgomra és barátjára.
Lama csak nevetve köszönt minket és visszaül székébe, míg a másik kettő a lila kanapén foglal helyet. Pep szokás szerint azonnal csinál magának egy kávét és azt kezdi szürcsölni néhány darab édesség társaságában.
- És Vincent mi szél hozott erre téged?- Kérdezi az arab nő angolul.
- Nyaralok- vigyorog teli szájjal.
- Vinc meleg, Lama- hűti le a nőt Pearl, cseppet sem kedvesen.
Egy pillanatra megszeppen körmösöm majd rendezi vonásait és tovább folytatja körmöm reszelését. Egy rosszalló pillantást vetek a szőke lány felé, aki csak széttárja kezeit és belebújik a fiú ölelésébe. Vincent jól láthatóan élvezi, ha a nők rámozdulnak.
- Na és mi a helyzet veled és Neymarral?- Szólal meg újra.
- Mi van?- Csattanok fel Peppel egyszerre, mire a fekete hajú nő abbahagyja munkáját és ijedten tekint ránk- tehát nem igaz?
- Micsoda?- Vágom rá egyből.
Megszeppenve pislog rám egy ideig, vagyis beigazolódott félelmem és ezúttal a brazillal hoztak le egy cikkben. Lemondóan felsóhajtok és telefonomért nyúlok.
- Ne haragudj, telefonálnom kell egyet- hagyom faképnél és a teraszra sétálok.
Leülök az egyik székbe és fejemet támasztva kezdem el tárcsázni a Barcelona csatárát. Körülbelül a huszadik csörgésre sikerül felvennie a készüléket.
- Szia Kate- szól bele egy idegen hang, mire összefutnak homlokomon a ráncok.- Luis Suarez vagyok, Neymar most végez a zuhanyzással.
- Oké- tudom le gyorsan számat harapdálva.
- Na és hogy vagy?- Kezd bájcsevegésre Luis.
- Szarul- felelem egyszerűen. Minden bizonyára már ők is látták azt a cikket, csak úgy, mint szinte már mindenki, vagyis Ronaldo is. Gondolom Bale erről szeretett volna beszélni.
- Mi a helyzet Szöszi?- Hallom meg a tizenegyes szórakozott hangját.
- Te is láttad?- Sütöm le szemeimet, mintha látná ezt ő is.
- Láttam- zárja rövidre- Marcelo felhívott ma és elmesélt néhány dolgot, bizonyára érdekelne téged is.- Kér ezzel engedélyt a beszédre, amit meg is adok neki egykönnyen.- James és Cris már az öltözőben összeszólalkoztak, majd mikor James elszólta magát arról, hogy lefeküdt veled bemosott neki egyet a hős szerelmes, akinek csak Ramos segítségével sikerült rájönnie arra, hogy te tényleg szeretted- muszáj vagyok felnevetni, ekkora barmot.- Lényeg a lényeg, Bale, James, Ramos és még Marcelo is mosolyszünetet tart a portugállal szemben.- Néhány másodperc szótlanság következik be, ameddig emésztem az előbb hallottakat- jól vagy azért?- Lágyul meg hangja a korábbihoz képest.
- Téged nem zavar az az ocsmányság?- Célzok az irományra.
- Legalább ezúttal egy jó csajra hiszik azt, hogy a nőm- neveti el magát, ezzel próbálva engem vigasztalni.
- Köszönöm Neymar- magam sem tudom mit, de valamiért jól esett kimondani- de most mennem kell.
- Rendben- szinte látom magam előtt ahogyan bólint- vigyázz a kicsire és remélem Neymar lesz a neve, nem holmi Cristiano- viccelődik, mire elnevetem magamat-Neymar Clark, nem is hangzik rosszul- ötletel.
- Szia Neymar- nyomom ki nevetve a telefont és visszamegyek a többiekhez, ahol három kérdő szempár fogad, mire csak megrántom vállaimat és jó kedvvel ülök vissza a székbe.

2 megjegyzés:

  1. Legalább 100x jártam ma az oldalon, és tűkön ülve vártam, hogy mikor jön a rész :D nagyon jó lett, izgatottan várom a következőt ;) siessetek! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen. :) Jövő héten szerdán jön a következő rész. :)
      Addig is további szép nyarat neked!
      Millió puszi: Dolores <3

      Törlés