2017. február 11., szombat

56. fejezet ~ Hogyan tovább?

Pearl Clark
26. November; Dubai, Egyesült Arab Emírségek


  Sokkos állapotban ültem be a nővérem autójába, kezemben még mindig szorongatva az apró papírfecnit, ami bizonyította, hogy nem tévedtem az állapotommal kapcsolatban.

 - Pep, szívem jól vagy? - simított végig a karomon Kate, aki szintén nem nézett ki valami jól.
 - Én... - csuklott el a hangom. - Nem tudom. Nem érzek semmit, csak ürességet - vallottam be majd néhány pillanat múlva kifakadtam. - Miért? Miért baszik ki velünk így az élet?
 - Miről beszélsz? - nézett rám Catherine elkerekedett, döbbent szemekkel.
 - Arról, hogy te szerettél volna babát, de elvesztetted én meg a büdös életben nem akartam gyereket! Pláne nem kettőt! - kiabáltam magamból kikelve, a sokktól megzavarodva. - Ez annyira igazságtalan - kezdtek potyogni megint a könnyeim. - Te annyira jó anya lettél volna, de én.....?
 - Mit te? - csattant fel a nővérem. - Te is az leszel! Tudom, érzem! Megtudod csinálni és én mindenben segítek neked!
 - Nem tudom.... - töröltem meg kézfejemmel a szemeimet.
 - Miről beszélsz? - pislogott rám összehúzott szemekkel.
 - Arról, hogy ezt én..ezt nem akarom... - próbáltam kinyögni ami a lelkemet nyomta. - Nem tudom végig csinálni - ráztam meg a fejem elkeseredetten. -  Nem hiszem, hogy...
 - PEARL CLARK! - vágott a szavamba Kate felháborodva. - Ugye ezzel nem arra akartál utalni, hogy nem szülöd meg a babákat?! - kérdezte, de a lehajtott fejem elég válasz volt neki a kérdésére. - Úristen! NÉZZ RÁM! - kiáltott fel és a fájdalom a hangjában arra késztetett, hogy engedelmeskedjek neki. Belebámultam az arcába, abba az arcba ami minden reggel visszaköszönt rám a tükörből.
- Egy pillanatra se merj arra gondolni, hogy elveteted őket! Ők ott bent - mutatott a hasamra - két pici élet, akik nem tehetnek arról, hogy megfogantak, de ha már így történt, neked kutyakötelességed szeretni őket! Érted?! Ha már én...nekem... - csuklott el a hangja és tört ki belőle is a sírás.
Átöleltem és próbáltam megnyugtatni majd eszembe jutott, hogy milyen viccesen nézhetünk ki. Két hülye picsa akik egymást átölelve bőgnek egy autóban. A képet elképzelve hatalmas nevetésben törtem ki. Kate értetlenül emelte rám sírástól csillogó szemeit.
 - Csak a hülye hormonok - vontam meg a vállamat vigyorogva.
 - Én is ilyen idióta voltam? - kérdezte lemondóan.
 - Nem, te sokkal rosszabb voltál - nevettem el magam.
 - Kapd be Pep! - forgatta meg a szemeit, majd indított végre.
 - Már bekaptam - húztam el a számat. - Kétszeresen is.

(...)

 - Kérsz valamit? - ugrált körbe folyamatosan mióta hazaértünk.
 - Igen, azt szeretném, ha leülnél végre, mert kezdek beleszédülni a táncikálásodba - ütögettem meg a mellettem lévő helyet a kanapén.
 - Jó - sóhajtott fel miután lerogyott mellém - csak szeretném, ha semmiben nem szenvednél hiányt.
 - Szeretlek! - tört ki belőlem mire elmosolyodott. Kényelmesen elhelyezkedtem, fejemet az ölébe hajtottam és lehunytam a szemeimet.
 - Én is  - simított végig az arcomon.
Az idejét sem tudom, mikor voltunk így együtt, kettesben. Már hiányzott. Élveztem minden egyes mozdulatot ahogy Kate a hajammal játszott. Utoljára ilyet gyerekkorunkban csináltunk. Ilyenkor megszűnt számunkra a külvilág és csak mi ketten léteztünk a saját kis világunkban. Majdnem elaludtam, mikor meghallottam a nővérem félve feltett kérdését, ami egy pillanat alatt elűzte belőlem az álom legapróbb csíráját is.
 - Pep, tudod ki az apa?
Szemeim kipattantak, másodpercekig tartott míg felfogtam a kérdés jelentését, majd egy határozott bólintással feleltem rá.
 - És elárulod?
 Feltornáztam magam törökülésbe, kezeimet az ölembe ejtettem.
 - Elmondom, de ígérd meg, hogy nem mondod el neki.
 - Mi van? Pep, ezt nem teheted meg! Igenis tudnia kell róla! - háborodott fel azonnal. - Akárki is az - halkult el végül.
 - Miért, Ronaldo tudott az övéről? - vágtam vissza kapásból, de azonnal meg is bántam. - Ne haragudj! - sütöttem le szemeimet szégyenkezve. - Nem tudom mi van velem.
 - Semmi baj - eresztett meg felém egy halovány mosolyt.
 - De igenis baj! - dörgöltem végig az arcomat a tenyeremmel. - Látod? Türelmetlen vagyok, hisztis. Hogy tudnék én felnevelni egy gyereket? Ráadásul a hülye genetikának köszönhetően egyből kettőt?
 - Ne kezd megint! - fenyegetett meg játékosan az ujjával, de éreztem, hogy komolyan gondolja. - Meg fogjuk oldani. És most ki vele! Ki az apa?
Nagyot nyeltem és hálát adtam az égieknek, hogy az olasz macsó megint elhúzta a csíkot a nővérem
érkezésekor.
 - Vincent - nyögtem ki nagy sokára.
 - Mi a fasz? - kerekedtek el Kate szemei. - Az hogy? Nem úgy volt, hogy ő meleg?
 - De - bólintottam majd szokatlan módon, vörösödve elmeséltem neki a történteket.  - A doki azt mondta, hogy az elfogyasztott alkohol mennyiség befolyásolja a fogamzásgátló hatását - sóhajtottam fel. - Mi aznap este nagyon, de nagyon sokat ittunk.
 - Azt a picsába!
 - Igen, tudom - legyintettem. - Most már megérted? Egyenlőre nem szeretném, ha megtudná. Tudom, hogy ő szeretne gyereket, de fogalmam sincs mit szólna hozzá, ha elé állnék, hogy: "Bocsi, ne ijedj meg, de terhes vagyok tőled" - nyafogtam picsásan.
 - Rettenetesen örülne neki - hangzott fel az ajtóból az emlegetett férfi hangja. A szívem kihagyott egy ütemet majd félve felpislogtam az olaszra aki kifürkészhetetlen arccal nézett rám.
 - Azt hiszem én most hazamegyek egy kicsit - állt fel Kate mellőlem. - Ha bármi kell azonnal csörögj! - nyomott egy puszit az arcomra búcsúzásul.
 - Áruló! - súgtam neki oda, mire csak elmosolyodott.
Döbbenten figyeltem ahogy magához vette a táskáját majd mielőtt kiment volna odaszólt a még mindig az ajtóban álldogáló barátomnak.
- Csak óvatosan! Ne idegesítsd fel, az árt a babáknak! Ja és gratulálok! - paskolta meg a férfi karját, majd lelépett.
Távozásával a szobára nyomasztó csend ereszkedett, ami az idő múlásával egyre fullasztóbb lett, de egyikünk sem akart megszólalni.


Vincent Ambroso
26. November; Dubai, Egyesült Arab Emírségek


  Rettenetesen unatkoztam. Hiányzott Madrid, az ottani nyüzsgés, a barátok. Számhoz emeltem a poharamat és eltüntettem belőle az utolsó korty jeges teát is. A pénzt az asztalra dobtam majd elvegyültem az emberek közt. Pearl a nővérével ment valahova. Az idősebb lánnyal még mindig furcsa volt a viszonyunk, így inkább nem erőltettem rájuk magam. Az órámra néztem és meglepődve láttam, hogy már több, mint három órája eljöttem otthonról. Talán ennyi idő elég volt a két Clarknak, hogy megbeszéljen mindent. Leintettem egy taxit és a címet bemondva hátra dőltem az ülésben. Gondolataim elkalandoztak. Ajkam önkéntelenül mosolyra húzódott ahogy bevillant elém a barátnőm arca. Soha nem hittem volna, hogy lesz olyan nő az életemben aki ennyire szélsőséges érzelmeket vált majd ki belőlem. Pep olyan volt, mint egy tornádó. Jött, látott, letarolt mindent és mindenkit. Aki nem ismerte, az csak a számító kurvát látta benne, de én nem. Én láttam a kislányt is, aki a figyelemért, a szeretetért kuncsorgott és aki az életét is odaadta volna a testvéréért és a barátaiért. Az évek során tökélyre fejlesztette a nagyvilági nő szerepét. A külvilág felé tüskés páncélt viselt és csak kevés embernek adatott meg az a kiváltság, hogy mögé lásson. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nekem sikerült. Én úgy láttam őt, ahogy azt nagyon kevesen.

 - Uram, megérkeztünk! - zökkentett ki gondolataimból a sofőr. Gyorsan kezébe nyomtam a viteldíjat és kiszálltam.
Meg akartam lepni Pearlt, így halkan jutottam be a házba. Óvatosan lépkedtem a szoba felé, ahonnan halk mormogás szűrődött ki. Szám hatalmas vigyorra húzódott, de azonnal le is fagyott, mikor felfogtam a beszélgetés lényegét.
 - És most ki vele? Ki az apa? - hallottam meg Kate kérdését.
Milyen apa? Miről van szó? - torpantam meg az ajtóban, és szinte lefagytam mikor percek múlva meghallottam a választ.
 - Vincent.
 - Mi a fasz? - suttogtam magam elé Catherine-nel egyszerre.
Ha azt mondom, hogy teljesen letaglózott a dolog, nem tükrözi hűen, hogy mit is éreztem. Sóbálványként álltam az ajtóban és próbáltam felfogni amit az előbb hallottam. Pearl szerint én vagyok az apa, de kinek az apja? Vagy most mi van? Erőt vettem magamon és újra figyelni kezdtem. Szöszi barátnőm éppen azt ecsetelte a nővérének, hogy milyen vad éjszakát töltöttük együtt részegen. Muszáj volt vigyorognom rajta, de a mosoly azonnal leolvadt rólam mikor megismételte az orvos szavait. Bassza meg! - vágtam magam gondolatban kupán. - Hogy lehetek ennyire felelőtlen? Ennyi erővel bárkit teherbe ejthettem volna.... ja nem, én meleg vagyok és így nehéz lett volna kivitelezni - ráztam meg a fejemet. A gondolataim teljesen összekuszálódtak. Lassan már azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány.
 - Most már megérted? - kúszott be ebbe az összevisszaságba Pep hangja. - Egyenlőre nem szeretném, ha megtudná. Tudom, hogy ő szeretne gyereket, de fogalmam sincs, mit szólna hozzá, ha elé állnék, hogy : "Bocsi, ne ijedj meg, de terhes vagyok tőled".
 - Rettenetesen örülne neki - bukott ki belőlem, mire a szobában megfagyott a levegő. Pearl elkínzott tekintettel nézett rám, míg Kate egy cinkos mosollyal felállt és elbúcsúzott. Ahogy mellém ért, szemei elkomorultak.
 - Csak óvatosan! Ne idegesítsd fel, az árt a babáknak! Ja és gratulálok! - paskolta meg a kezemet.
Fél füllel még hallottam ahogy becsukódott az ajtó utána, de a szememet nem vettem le a kanapén lévő lányról. Pearl megpróbálta magát minél kisebbre összehúzni. Az nem lehet, hogy fél tőlem, ugye?
Percekig nem tudtam mit mondjak hiszen az ember nem sűrűn lesz apa.
 - Ne haragudj...
 - Mikor akartad...? - szólaltunk meg egyszerre.
 - Kezd te...
 - Kezd te...
Egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés, ami Pearlnél pár perc múlva görcsös zokogássá változott.
 - Hé, Kiscica itt vagyok - ültem le mellé és öleltem át gyorsan. Haját simogatva próbáltam megnyugtatni, ami végül is sikerült.
 - Ne haragudj! - pislogott rám könnyáztatta tekintettel.
 - Soha - mosolyogtam rá szívből. - Nem tudnék.
 - Azok után se, hogy el akartam titkolni? - kérdezte halkan.
 - De nem végleg, ugye? Egyszer elmondtad volna?
 - Igen, amikor már én is rendbe tettem magamban a dolgokat - sóhajtott fel.
 - Miből jöttél rá?
 - Abból amit mondtál - fészkelte be magát az ölembe.
 - Én?
 - Ja. Közölted, hogy lassan már egy hónapja vagyunk Madridban és akkor esett le, hogy már egy ideje nem jött meg. Csináltam egy tesztet, pozitív lett. Aztán ma elmentünk dokihoz és... - csuklott el a hangja amiből azonnal levettem, hogy neki is nagyon új ez az egész.
 - Értem - tekergettem az ujjamra a tincseit zavartan. - És biztos....mármint tuti, hogy én, szóval, hogy az enyém? Ne érts félre - kaptam el a kezét, mikor kiakart mászni karjaim közül. - Csak mostanában elég sokat voltál Ramossal és....
 - Vinc - nézett a szemeimbe - már két hónaposak.
 - Mi? 
 - Te is emlékszel arra görbe estére - sütötte le a tekintetét zavartan. - A doki szerint az alkohol tehet róla, mert semlegesítette a gyógyszert...
 - Hallottam! - vágtam a szavába és csak most kezdett derengeni, hogy mit is mondott. 
 - Pep?
 - Igen?
 - Hogy értetted azt, hogy két hónaposak? Miért többes szám?
 - Mert ketten vannak Vinc. Két kicsi baba - mutatott a hasára.
 - Bassza meg!
 - Tudtam, hogy nem fogsz örülni neki, de hidd el én nem akartam... - sírta el magát megint. 
 - Hé! - vettem kezeim közé az arcát. - Egy szóval sem mondtam, hogy nem örülök nekik. Csak tudod, annyira hirtelen jött ez az egész - vakartam meg idétlenül a tarkómat. - Azt hittem nekem sose lesz gyerekem, erre jössz és meglepsz vele... Álljunk csak meg! Mi az, hogy te sem akartad? Ugye nem arra utaltál ezzel, hogy el akartad vetetni? Az én gyerekeimet? - néztem rá dühösen, de ez azonnal el is múlt mikor meggyötört arcára néztem. 
 - Én csak... én nem érzem azt, hogy jó anya lenne belőlem. Mi van, ha olyan leszek, mint az anyám? Arról már ne is beszéljünk, hogy te meleg vagy, én meg... - tárta szét a karjait. - Hidd el nem rólam mintázták meg a hűség és erényesség szobrát. Én nem tudok meglenni szex nélkül és...
 - Fogd be! - tettem a tenyeremet a szájára. - Nem azt mondtam, hogy egyszerű lesz, de együtt majd megoldjuk - suttogtam a hajába miközben szorosan magamhoz öleltem. Ott ültünk egy kanapén egymáshoz bújva miközben azon gondolkoztam, hogy hogy sikerült ennyire összekuszálni az életünket. 

4 megjegyzés:

  1. Wow... rendesen megleptél Vincenttel. Most akkor mi is van? :D Ne már, és mi lesz Sergioval? :( Biztos nem az övé? Már elképzelni sem tudom, hogy ezek után mit terveztek, mindenesetre, izgatottan várom!♡♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Miss Heaven!

      Reméltem, hogy meg tudlak lepni titeket. :D
      Mi lesz Sergioval? Olvass minket továbbra is és majd kiderül. ;)
      Nagyon köszönöm, hogy írtál.
      További szép hétvégét neked: Dolores <3 <3 <3

      Törlés
  2. Shit!!!Shit!WTF?Mi van??Fáziskésés.
    MI VAN?!!Mi a szent káposzta (istent nem szídjuk)Már elnézést,de szopatsz?EZ NEKEM MAGAS!Nagyon magas.Ezt az érzést nem lehet leírni.Ez a #miaf@szommármegintvalamitermészetfelettidologhátbepisilekolyanjó....Honnan a káposztából tusz így írni?Basszus, könyvet nem akarsz írni?Most bekavartál.Vagy én kavartam be magamat??What?Ez a blog olyan mint a drog.Ez fájt.Istenem(a káposztát nem szídjuk) muszáj pont VINCENTTŐL lennie a gyerekeknek?? Most pusztulok innen,és elöről kezdem az egész sztorit,mert nem tudok betelni vele.:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Hanna! :D

      Most erre mit írjak? Itt röhögök a gép előtt és a családom nem tudja mi bajom van. :D

      Rettenetesen örülök, hogy ennyire meg tudlak lepni titeket. :D

      Lesz könyv, amint ráveszem magam, hogy leüljek és megírjam. A történet fejben már megvan csak papírra kéne vetni. :D :D :D
      Sajnos gondjaim vannak az idővel. Egy napnak legalább 48 órából kellene állnia ahhoz, hogy mindent meg tudjak csinálni. :(
      Na mindegy.

      Még egyszer nagyon köszönöm, hogy írtál és feldobtad az estémet. :D
      Millió puszi és hatalmas ölelés: Dolores <3 <3 <3

      Törlés