Valahol Dubaiban... avagy ismerjük meg Tim Clarkot kicsit jobban.

Tim Clark

Clark rezidencia, Dubai, Egyesült Arab Emírségek

  - Heló Kent! - ráztam kezet az előttem álló férfival. 

 - Mr. Clark - bólintott tiszteletteljesen.

 - Mi hírt hozott nekem a lányokról? - tértem azonnal a tárgyra miután hellyel kínáltam és magam is leültem az asztalomhoz.

 - Melyikükkel kezdjem? - vett elő két paksamétát a szigorú arcú nyomozó. 

 - Talán...legyen Catherine - érintettem össze az ujjbegyeimet és kényelmesen hátra dőltem a székemben. 

 - Rendben. Szóval, a kisasszony rendben megérkezett, elfoglalta a szállását majd felvette a munkát.  A Madridnál elismerően nyilatkoztak róla...

 - Blablabla - intettem türelmetlenül. - Tudja, hogy engem nem ez érdekel. Sikerült visszafogni magát vagy sem? - néztem szúrósan a férfire.

 - Eddig úgy látszik, hogy minden rendben, a kisasszony nem keverte magát semmi zűrbe, bár az utolsó éjszakáját az egyik játékos házában töltötte...

 - Kivel? - vágtam újra közbe.

 - Ronaldoval - jött a nyugodt válasz.

 - Ó, hogy az a - szakadt fel belőlem. - Mi van még? - masszíroztam meg a homlokomat.

 - A tegnapi napon sietősen távozott a klubtól és a legutolsó értesüléseim szerint Milánóba ment a húgához.

 - Mi történt? - néztem kíváncsian az előttem ülőre.

 - Nem tudni. Perez szerint arra hivatkozva kért szabadnapot, hogy nem érzi jól magát.

 - Na persze - húztam el a számat. - És Pearl? Neki hogy sikerült az átállás? 

 - Nos, khm - köszörülte meg a torkát Kent miközben elővette a másik mappát is, ami a kisebbik lányomról szólt. - Pearl is elfoglalta a szálláshelyét, felvette a munkát, vele is meg vannak elégedve...

 - Kent! - csattantam fel.

 - Jól van - mordult fel a nyomozó. - Szóval a másik hölgyemény nem sok mindenben változtatott az életmódján. Több buliba is ellátogatott és volt egy, néhány hetes "úgymond" kapcsolata - fészkelődött idegesen a férfi -, miközben egy másik férfi is vele lakik - sütötte le a szemét zavartan.

 - Te jó szagú Úristen! - nyögtem fel csalódottan.

 Tudtam, hogy Pep az aki kettőjük közül jobban hasonlít az anyjára, de reménykedtem benne, hogy egyszer talán kinövi. Isabell, az anyjuk egy gyönyörű playmate volt, akibe első látásra beleszerettem, de aztán elvette az eszét a túl sok buli, a pia és a kábítószer. Hibásnak éreztem magam azért ami vele történt, mert én engedtem meg, hogy ezt csinálja. Nem voltam mellette, mert engem lekötött az üzlet. Miközben én dolgoztam és teljesen belefeledkeztem a munkámba, ő szórakozni járt, két kézzel szórta a pénzt, és ez akkor sem ért véget, mikor teherbe esett. A kapcsolatunk akkor romlott meg igazán, mikor megszülettek a lányok. Isa úgy érezte, hogy a kicsik csak akadályok az életében, de mikor azt mondtam, hogy akkor váljunk el és hagyja velem a gyerekeket, ő egyszerűen felpakolta őket és megszökött velük. Évekig kerestem őt, de olyan jól elbújt a világ elől, hogy csak a vak szerencsének köszönhettem, hogy rájuk találtam. Mondjuk abban sem volt köszönet. Egy napon felhívtak egy londoni kórházból, hogy találtak két kislányt egy padon és mikor kimentek az általuk megadott címre, megtalálták Isabellt, aki teljesen szétcsúszva fetrengett egy nyomortanyán. Felkutatták a születési anyakönyvi kivonatokat és ebből tudták meg, hogy engem kell értesíteni. 

Még ma is összeszorul a torkom és felfordul a gyomrom, mikor eszembe jut a látvány, ahogy Pearl eszméletlenül fekszik a kórházi ágyán és Kate szorongatja a kezét. A két kislány teljesen egyforma volt és nekem majd meghasadt a szívem, hogy nem láthattam őket felnőni. Mikor Pep végre magához tért, megígértem neki is és a nővérének is, hogy most már nem lesz semmi baj, vigyázni fogok rájuk. Igen, ezt akartam, de valahogy soha nem jött össze. Hiába vettem fel a legjobb és persze legdrágább nevelőnőket, egyikük sem bírta sokáig a lányok stílusát. Tudom, hogy én kényeztettem el őket, de úgy éreztem, hogy kárpótolnom kell őket az elmulasztott évekért. Bevallom, kevés időm jutott rájuk, mert minden erőmet és figyelmemet a munkámnak szenteltem, de így ők sem szenvedtek hiányt semmiben. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy felnőttek és egyre jobban hasonlítanak az anyjukhoz. Kate talán nem is annyira, de Pearl természete teljes mértékben Isabellt tükrözte. A vad bulik, a férfiak és persze a pénz szórás, mind-mind rá emlékeztettek. Ezért éreztem úgy, hogy muszáj elküldenem őket dolgozni. Lehet, hogy elkéstem vele, de legalább megpróbáltam.

 - Mr. Clark? - törte át gondolataim kusza sövényét Kent hangja.

 - Igen? - fordultam a férfi felé.

 - Azt kérdeztem, hogy folytassuk-e a lányok megfigyelését?

 - Persze - húztam ki magam és elővettem a csekkfüzetemet. - Ezentúl is tudni akarok minden lépésükről - nyújtottam át a papírt a férfinak, aki megköszönte, majd sietve távozott. Felvillant egy percre, hogy talán beszélnem kéne a gyerekeimmel, de aztán a telefon csörgése kiverte a fejemből ezt a gondolatot és újra belevetettem magam a munkába.