2016. május 18., szerda

26.fejezet ~ Mester és tanítvány

Pearl Clark
03. Október; Milánó, Olaszország


 - Készen vagytok? - kopogtam be Vinc ajtaján, majd benyitottam. - Hű - emelkedett magasba a szemöldököm ahogy megláttam a vendégünket.
 - Na, milyen? - fordult körbe, mint egy díva és egy hatalmasat kacsintott.
 - Ajaj, azt hiszem túl sokat lógtál Vincenttel - legyintettem, majd magára hagytam a két pasit.
 - Hé! - szaladt utánam Luigi. - Attól mert tőle kértem tanácsot, még nem langyultam be! Bocsi - nézett kiskutya szemekkel a háta mögött állóra.
 - Nem gond - húzta el a száját a barátom. - Úgyse vagy az esetem.
Nem bírtam megállni röhögés nélkül, így jókedvűen dobtam végig magam a kanapán.
 - Ne nevess, hanem mond meg az igazat! - magasodott fölém az amúgy sem apró termetű kapus. - Jó leszek így?
 Elkaptam a nyakkendőjét - amit gondolom Vinc aggatott szegény fiú nyakába - magamhoz húztam és elkezdtem kibontani a csomót, miközben beharaptam a számat és félig lehunyt pillákkal néztem a szemébe. Mikor végeztem a bogozással, lassan kihúztam a fiú nyakából a felesleges anyagot. 
 - Enélkül sokkal jobb - búgtam, majd mikor láttam, hogy a kisfiú szemei elhomályosodnak és bőszen megnyalja az ajkát, nevetve eltoltam magamtól. - Így már tökéletes.
 - Ez gonosz volt - húzta fel az orrát, de egy apró csókkal az ajkára azonnal felvidítottam.
 - Mehetünk? - állt meg az ajtóban Vinc.
 - Persze - kaptam fel a kistáskámat a komódról. - Ciao milánói éjszaka, jövünk!
Körülbelül negyedórán át kocsikáztunk a városban, mire megérkeztünk az előre megbeszélt helyre. Vincent volt a sorőrünk, aki a múltkori afférunk óta, ha tehette kerülte az alkoholt és ez legjobban akkor sikerült neki, ha magára vállalta a sofőr szerepét. Gianluigi idegesen tördelte a kezét, amit lefogtam.
 - Emlékszel, mit beszéltünk? - néztem rá, mikor Vinc végre leparkolt. 
 - I-igen - nyögte ki idegesen a fiú. - Magabiztosság és cseppnyi titokzatosság.
 - Úgy van - bólintottam rá. - Ugye bízol bennem, hogy sikerülni fog? - meredtem rá kérdőn, mert ha egy pici megingást is láttam volna rajta, azonnal haza mentünk volna. Nem akartam semmi olyat rá erőltetni amiben nem száz százalékig hisz. 
 - Azok után, hogy hallottalak a múltkor a telefonon keresztül flörtölni azzal a szerencsétlennel? Még az életemet is rád bíznám - vigyorodott el. - Arról nem beszélve, hogy Vincentet is...
 - Oké - szakítottam félbe. - Most menj, majd nemsoká megyünk mi is - nyitottam ki a kocsiajtót majd szinte kilöktem rajta szerencsétlent.
Vigyázó szemekkel követtem az alakját a bejáratig, ahol minden gond nélkül bejutott egy kis baráti segítséggel. Mivel még nem volt nagykorú, így latba kellett vetnem a befolyásomat és néhány ingyen jegy ellenében beengedték a leendő Don Juanunkat.
 - Eddig minden sima - dőltem hátra elégedetten.
 - Komolyan mondom, te nem vagy komplett - rázta nevetve a fejét a barátom. - Szerintem neked anyakomplexusod van.
 - Az kéne csak! - csattantam fel. - Nekem soha nem lesznek gyerekeim - jelentettem ki.
 - Mi van? - fordult hátra hirtelen Vincent. - Ezt most miért mondod?
 - Mert ez az igazság - vontam meg a vállamat.
 - Ez hülyeség! 
 - Nem, nem az. Az én családi hátteremet alapul véve a világ csak örülhet, ha nem szabadítom fel az örökölt anyai ösztöneimet - morogtam, mint a bolhás kutya. 
 - Pep...
 - Kérlek, ne is próbálj meggyőzni! - állítottam le a barátomat hirtelen. - Tudom, hogy neked ez egy fájó pont, de... Csak fogadd el, hogy így döntöttem és kész - mosolyogtam rá szomorú szemekkel.
 - Oké - hagyta el egy sóhaj az ajkait, de aztán kaján vigyorral a fején újra hátrafordult hozzám. - Mesélj csak, kit hódítottál meg a telefonon keresztül? 
 - Uh - nyögtem fel lemondóan. - Semmi extra, csak a múltkor valaki felhívott telefonon. Azt se tudta kit keres, de aztán kiderült, hogy Kate az ő telefonját használta amikor eltörte a sajátját. Gondolom a pasi visszanézte a híváslistát és kíváncsi volt. Ennyi - vázoltam a történteket.
 - Nem is mutatkozott be? 
 - De, valami Sergio volt - tettettem az érdektelent, holott még aznap délután utána néztem, hogy ki lehetett a hívóm és mikor a Real csapatában megpillantottam az andalúz képét, a szívem hatalmasat dobbant.
Hero
A srác valami elképesztő jól nézett ki és minél több képet néztem meg róla, annál biztosabb voltam benne, hogy a nővérem a mázlistább kettőnk közül. Egy ilyen férfi mellett egy, nem is... akár két hónapot is hűséges maradnék. Erre neki a nyálas képű portugál kell. Áh, a fene se érti meg Katet. 
 - Ramos? - tértem vissza a kocsim hátsó ülésére Vinc kérdése után.
 - Mi?
 - Azt kérdeztem, hogy Sergio Ramos? - pislogott rám mindent tudó mosollyal a száján a barátom. - Na ő aztán igen. Az a test, azok a tetoválások, az a harapdálni való hasfal, hmm.....
 - Na, jó, fejezd be! - vágtam oda dühösen. - Ne nyálazd össze a kocsimat!
 - Hűha! - röhögött fel Vinc. - Csak nem bejön a fiúka?
 - Haggyál már! Még csak nem is tudom, hogy néz ki - sütöttem le a szemeimet a füllentés után.
 - Aha, én meg szűz vagyok - motyogott maga elé az olasz srác, de inkább úgy tettem, mintha nem hallottam volna. 
Ránéztem az órámra és elhűlve konstatáltam, hogy már rég bent kéne lennünk a kapusunk mellett. 
 - Basszus - csaptam ki hirtelen a kocsi ajtaját. - Menjünk, mert Gigi frászt kap, ha nem látja, hogy ott vagyunk - siettem a bejárathoz, meg se várva az alkalmi sofőrömet. 
A szórakozóhelyre belépve, megcsapott az alkohol, a tesztoszteron és az izzadság szaga. Imádtam ezt a kombót. Azonnal a szex jutott eszembe róla. És mi lehet annál jobb? Semmi. 
Vigyorogva sasszéztam el a tömegben a pultig, majd helyet foglaltam egy bárszéken. Megigazítottam a ruhámat, ami így is alig takart valamit a combjaimból, de úgy voltam vele, hogy azért vannak, hogy mutogassam őket. Miután kikértem az italomat, a poharamat az ajkamhoz emelve pásztáztam végig a tömeget. Nem kellett sokáig keresgélnem, hiszen akit kerestem eléggé kimagasodott a tömegből a majdnem két méterével. Kíváncsian figyeltem a testbeszédét. 
 - Nem megy neki valami jól - szólalt meg hirtelen Vinc mögöttem, de nem ijedtem meg, mert számítottam rá. 
 - Semmit nem úgy csinál, mint amit megbeszéltünk - csóváltam idegesen a fejemet. - Nézd meg! - böktem a fejemmel felé. - Szinte lerí róla, hogy "olyan kis szerencsétlen vagyok, vigyél haza magaddal". Így soha nem fog összeszedni senkit! - csúsztam le a székemről mikor megláttam, hogy a sokadik próbálkozás után se tudott felkérni egy lányt se. - Foglald a helyem! - szóltam hátra a barátomnak, aki csak felnevetett.
 - Showtime!
Vettem egy mély lélegzetet, és ringó csípővel elindultam az áldozatom felé. Mikor a közelébe értem, mérges arckifejezést öltöttem magamra. Először végig néztem a lányokon, akik úgy tekintettek a kapusra, mint egy egyszerű kisfiúra, de én most teszek róla, hogy ne így legyen.
 - Szóval itt vagy! - csattant fel hirtelen a hangom, mire a focista és a körülötte lévő csajok is összerezzentek.
 - Pep, én... - kezdett dadogni, de belé fojtottam a szót.
 - Ne! - tettem fel a kezemet. - Ne is magyarázkodj, mert felesleges! Azt még elnéztem volna neked, hogy miután egy egész hónapig virágokat küldözgettél a munkahelyemre és a lakásomra, szó nélkül lelépsz, de azt már nem, hogy aztán egy egész hétvégés őrült szex után úgy hagysz ott, hogy mozdulni sem bírok az ágytornától, na azt már nem. Mit gondolsz, hagyni fogom, hogy más orozza el előlem a testedet? El is felejtheted életem - léptem közelebb hozzá majd megragadtam az ingét és a magamhoz húztam, hogy már szinte a szájába beszéltem. - Az sem érdekel, ha millió szeretőt tartasz mellettem, mert a te étvágyaddal ez teljesen érthető, de kérlek - pislogtam a teljesen leblokkolt fiúra - néha nekem is szentelj egy éjszakát!
Bailando
Mielőtt megszólalhatott volna, ajkaimat az övé ellen nyomtam és olyan forró csókban részesítettem amilyet még nem látott Milánó. Gigi vette a lapot, mert ahogy fogaimmal meghúztam az alsó ajkát, felmordult és magához rántott. Olyan elánnal vetette bele magát a csókba, hogy megszédültem tőle. Akkor ocsúdtam csak föl, mikor hatalmas kapus kezei a fenekemre csúsztak és belemarkolva a félgömbökbe az ágyékához húzott. Megszakítottam a csókot és levegőért kapkodva néztem rá.
 - Ha folytatni akarod - nyaltam meg a szám szélét és közben a hüvelykujjamat végig húztam Luigi ajkán - tudod hol találsz - fordítottam neki hátat és visszasétáltam a kőbálvánnyá meredt barátomhoz. - Egy whiskyt légyszíves! - intettem a pultosnak, aki azonnal teljesítette a kívánságomat és már elém is tette az alkoholos poharat. - Valami baj van? - néztem értetlenül az engem méregető Vincentre.
 - Semmi, csak azon gondolkodom, hogy mi férfiak milyen apró kis porszemek vagyunk hozzád képest. Amit ott az előbb... - akadt el a szava zavarában. - Szóval, én tudom, hogy miért volt, de még engem is meggyőztél. A csajokról már nem is beszélve - intett a fejével a kis csoportosulásunk felé amit követtem a tekintetemmel. 
Vicces volt látni, hogy az előbbi kis előadásomnak milyen hatása volt a kapusunk életére. A lányok fürtökben lógtak a karján. Egymást lökdösve próbáltak minél közelebb jutni Gigihez, akinek az arca végre magabiztosságról árulkodott. A teste kiegyenesedett és az előbbi kivert kutya szemeket felváltotta a harcikutyáé. Tekintetünk találkozott egy pillanatra, mire elmosolyodtam és megemeltem a poharamat a fiú felé, aki csak biccentett egy aprót és fordult is vissza az egyik fekete hajú szépséghez, aki nem győzte felhívni magára a figyelmét.
 - Remélem ez nem jut Marinella és Alfonso fülébe, mert akkor nekem végem - fordultam vissza Vincenthez. 
 - Én tartom a számat - nevetett fel a barátom - és valahogy úgy gondolom, hogy a kiskakas sem fogja nagydobra verni.
 -Hmm - lötyköltem meg a poharam aljában maradt itókámat. - El kell mennem a mosdóba - jelentettem be. - Vigyázz a táskámra!




Vincent Ambroso
03. Október; Milánó, Olaszország

Everything Burns
Elgondolkodva néztem Pep után. Ahogy az én tekintetem, úgy a klubban lévő férfiaké is megakadt a tökéletes alakján, a gyönyörű arcán, de én egyetlen testrészét imádtam benne igazán. A szemét. Ha valaki nem ismerte őt, hajlamos volt elhinni, hogy csak egy üresfejű kurva, aki minden útjába akadó pasival lefekszik, de én tudtam, hogy ez csak álca. Egy olyan álca ami eddig jól működött és távol tartotta az érzelmeket a barátnőm szívétől.
Mégis ha valaki vette magának a fáradtságot és belenézett Pearl íriszeibe, láthatta mind azt a fájdalmat és szomorúságot ami az évek alatt felgyülemlett benne. Ismertem a múltját, mert elmondta nekem és ezzel büszkévé tett, hiszen hiába dolgozott együtt a csapattal már több, mint egy hónapja, senki nem tudott róla szinte semmit. Hülyéskedett a fiúkkal, néhányukkal le is feküdt, de senki nem került olyan közel hozzá, mint én. 
Gondolataimból egy telefon csörgése szakított ki. Pislogva meredtem az előttem heverő táskára. Pep telefonja szólt. Mivel biztos voltam benne, hogy a nővére keresi, így gondolkodás nélkül felvettem.
 - Igen, tessék?
 - Öhm, bocsi - hallottam meg az akcentussal kinyögött angol szavakat. - Gondolom, te vagy Pep. Én Sergio vagyok és a múltkor ezen a számon beszéltem egy lánnyal, a neve Bella. Nem tudom, talán...
 - Ne haragudj, de nem tudom adni - haraptam a szám belsejébe, nehogy elnevessem magam. 
 - Ó - hallottam meg a szomorúságot a hívó hangjában. - Megmondanád neki, hogy kerestem és hogy ezen a számon elér? Persze, csak ha nem probléma, mert a múltkor azt mondta, hogy köztetek nincs kapcsolat - szabadkozott azonnal és szavaiból kihallottam a burkolt kérdést is.
 - Nem, nem a barátnőm, vagyis nem úgy - kezdtem magyarázkodni, de aztán rájöttem, hogy felesleges. Pep úgyse fogja visszahívni a srácot. Ő ehhez túl büszke. - Ne haragudj, le kell tennem - mondtam, mikor megláttam a visszafele igyekvő Pearlt. Olyan gyorsan nyomtam ki a telefont amilyen gyorsan csak tudtam majd a helyére csúsztattam a táskába. Érdeklődve fordultam az újra mellettem helyet foglaló lányra. 
 - Ezt még megiszom és léphetünk - húzta el a száját.
 - És a kisfiú? - néztem körül megzavarodva, de sehol nem láttam már a kapust.
 - Ó, már akkor lelépett a kis feketével, mikor elindultam a mosdóba - vigyorodott el a lány. - De te mit csináltál addig, ha még ezt se láttad? - vizslatott átható tekintettel. 
 - Öhm.. - húztam el a számat majd elindultam Pep mögött a kijárathoz. - Az úgy volt, hogy volt egy érdekes hívásom. Illetve neked - húztam az agyát, mire megfordult a járdán és kérdőn nézett rám. - Bocsi, én csak azt hittem, hogy Kate az így felvettem. Meg sem néztem, hogy ki hív - magyarázkodtam.
 - És ki volt az?
 - Egy olyan valaki aki valami Bellát keresett - meredtem a lány arcára és megdöbbenve láttam, hogy enyhén elpirult - Szóval? Nem akarsz valamit mondani? 
 - Nem!
 - Legalább annyit, hogy miért pont abból a nyálas Twilightból vetted a nevet? Nem is mondtad, hogy szereted a filmet?
 - Mert nem is. Egyszerűen csak az a név jutott eszembe - vonta meg a vállát. - Felhívott, Pepet kereste, de azt se tudta, hogy fiú-e vagy lány, így nem akartam felvilágosítani róla. Ezért mondtam neki más nevet.
 - Így már érthető, hogy miért hitte azt, hogy én vagyok Pep - morfondíroztam félhangosan.
 - Amúgy mit akart? - tette fel a kérdést olyan hangnemben, mintha nem is érdekelné a dolog, de engem már nem tudott megvezetni. Nagyon is bejött neki a spanyol macsó, amit nem is csodáltam. Eljátszottam a gondolattal, hogy nem mondom meg és még egy darabig húzom az agyát, de aztán megkönyörültem rajta.
 - Csak Bellát kereste és azt üzente neki, hogy ezen a számon vissza tudja hívni.
 - Na addig álljon féllábon - mordult fel a szőkeség miközben beszállt az autó anyósülésére. - Nincs az a pasi, bármilyen jól is néz ki, aki után én szaladni fogok.
 - Nemrég még azt mondtad, hogy nem tudod, hogy néz ki - vigyorodtam el. - A helyedben... - fogtam bele, de egy újabb csengés félbeszakított. Pearl a mellkasához kapott, mintha fájdalma lenne.
 - Kate az - kerekedtek el Pep szemei majd gyorsan a füléhez tartotta a telefont. - Itt vagyok Kicsim! Baj van ugye?
Sose fogom megérteni, hogy hogy csinálják? Honnan tudják, hogy mi van a másikkal? Talán azért, mert ikrek vagy ez sima testvéreknél is működik? Nem tudom, csak azt, hogy mindig megérzik, a másik hangulatát, ezért egy cseppet sem csodálkoztam, mikor a mellettem ülő lány arca elkomorult. Rossz hírt kapott. Nem tudtam, mennyire komoly a dolog, egészen addig míg le nem tette a készüléket és ki nem bökte.
 - Csomagolok, haza kell mennem!

6 megjegyzés:

  1. Ah ;-; Alig várom a szerdát *-* Nagyon jó lett! Imádom Vinc-t és a "kis" kapus se semmi :D Gyorsan a kövit ^^

    VálaszTörlés
  2. I-M-Á-D-O-M 😻😻
    Várom a kövit ☺
    Puszi 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Timi!
      Köszönöm szépen! :)
      Puszi: Dolores <3

      Törlés
  3. Nagyon jo rész lett és imádom ezt a párost kár, hogy Pep visszautazik :3 várom a kövi rész :3
    Puszil és ölel: fallen angel :* <3

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm!
    Örülök, hogy volt időd egy kicsit kikapcsolódni és el tudtad olvasni a fejezetet.
    Millió puszi: Dolores <3 <3 <3

    VálaszTörlés