35.Fejezet~ Egy újabb nap

Catherine Clark

November 05.; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

Az elmúlt másfél hónap borzalmasan telt. Amilyen jól fogadtam a dolgokat eleinte azok a későbbiekben mind csak fájdalmat okoztak és mindennek csak a borús oldalát láttam és látom is. De részletezzünk inkább.

Október első napjai még boldogan teltek, majd jött a fekete leves. Megutáltam a terhességet és minden vele járó dolgot. Gyűlöltem azt, hogy nő az étvágyam, nagyobb lesz a hasam, orvoshoz kell járnom, szabályokat hoztak nekem és ezek csupán csak az alap dolgok voltak. Nevet már választottunk neki testvéremmel, ha fiú lesz a brazil Neymar után nevezem el, ha lány- a brit származásom miatt angol nevet találtam neki- Alissa. Talán ez az egyetlen pozitívum történt. Elutáltam magam mellől az összes embert, akit csak tudtam- Pep és Neymar kivételével mindenki magamra hagyott. A férfival csupán telefonon tudtam tartani a kapcsolatot, míg húgom próbált kirángatni a vackomból, több-kevesebb sikerrel. Apán meg sem lepődtem, mindig kihúzza magát a dolgok alól, amint forró lenne a helyzet. Neki csak a munkája létezik, semmi és senki más. Néha még az is csodának számított, ha megkérdezte, hogy hogy vagyunk a babával, lassan már csak lakótársamnak hívhatom csak. A madridi focisták hetekig kitartóan hívogattak, írtak, próbáltak elérni minden lehető módon, de elutasítottam az összes megkeresésüket. Főként Bale, Marcelo és James számított kitartónak. Sajnáltam őket valamilyen szinten, de a saját érdekeimet eléjük kellett helyeznem, márpedig csak fájt minden egyes emlék, ami Cristianohoz köt. Totálisan meggyűlöltem a portugált, csak remélni tudom, hogy neki is legalább annyira fog fájni valaha valami az életben, mint ez nekem.

November. A napok csiga lassúsággal teltek egész hónapban. Az utálat egyre inkább csak nőtte ki magát, míg teljesen meg nem gyűlöltem mindenkit, magamat is beleértve. Vincenttel való kapcsolatom már régen nem mondható még csak emberinek sem, mintha idegenek lennénk egymás számára. Nos, tőlem ez a távol tartó magatartás nem meglepő, vele ellentétben. Az olasz srác mindig mindenkivel barátságos és nyitott- eleinte velem is az volt. A maradék két ember rendíthetetlen, akármit vágok a fejükhöz, vagy éppen teszek ellenük le sem reagálják, mintha teljesen hétköznapi dolognak számítanának a kirohanásaim. Na igen, a hangulatingadozások is egyre gyakoribbak, még egy indok arra, hogy gyűlöljem a jelenlegi állapotomat. Félreértés ne essék, nem a gyermekkel van a gond, hanem azzal, hogy az enyém és Cristiano Ronaldoé. Lehetséges, hogyha egy tisztességes embertől várnék gyereket, akkor még örülnék is neki, de jelenleg ez nem így van.

Végül telefonszámot is cseréltem ezzel letudva a hívások és üzenetek sokaságát. Már csak a közösségi oldalakon keresnek néha-néha. Mióta kevesebbet mozdulok ki itthonról azóta fogyatkoznak a rólam és a másik két focistáról szóló cikkek is, aminek roppantul örülök. Szerencsére az a hír még nem röppent fel, hogy terhes vagyok, az hiányozna csak, hogy kiderüljön az igazság.

És el is telt ez a szűk két hónap, amióta itthon vagyok és semmi sem változott a mai napig sem.

Depressziós gondoltaimmal együtt kászálódom ki az ágyamból. Talán emberek közé kellene mennem végre. Talán. Telefonom eszeveszett csörgése jelzi, hogy valaki keres- sajnos. Amint a kijelzőre pillantok muszáj vagyok megforgatni szemeimet, Neymar keres. Imádom a brazilt de az idegeimre megy a gondoskodásával. Vonakodva ugyan, de elhúzom a zöld kis ikont- úgysem adná fel.

- Mondjad- morgok bele a telefonba kedvtelenül.

- Látom megint jó kedvedben vagy- nevet bele a készülékbe, már megszokta ezen reakcióimat. Megforgatom szemeimet, bár tudom, hogy ezt ő nem látja- na mi van veled pocok?

- Pocok?- Szökik fel a hangon nyolc oktávval feljebb.- Eddig legalább aranyos beceneveim voltak- hisztizek, miközben ő ismételtem csak jót szórakozik rajtam.- Neked nincs edzésed te sztárfocista?- Terelem a témát magamról inkább rá.

- De éppen oda megyek- látom magam előtt, ahogyan sűrűn bólogat.- Na ne terelj, ismerem már ezt a taktikát- vált komolyra, mire felsóhajtok.

- Azon gondolkoztam éppen, hogy emberek közé kellene mennem. Kezdek teljesen beszűkülni, Pep és a saját otthonom között mozgok maximum, a körmöm is le van nőve. Még szerencse, hogy a hajamat nem festetem, hogyan néznék ki- gondolok bele- fúj- adok hangot véleményemnek is.

- Jó ötlet szerintem, menj el vásárolni, úgyis régen voltál.

Szemeim felcsillannak, igaza van, tényleg régen voltam vásárolni, pedig ruha, cipő, táska és mindenféle kiegészítő fétisem van. Ha jobban belegondolok, talán veszek egy kutyát is. Benézek ma oda is szerintem.

- Igazad van- hallom, amint meghökken- elmegyek ma vásárolni és veszek egy kutyát, akit Diornak fognak hívni.- Vázolom fel neki a tervemet mára.

- Támogatom, és Kate- halkul el egy pillanatra, de azonnal folytatja is- büszke vagyok rád.

Szívem hirtelen kihagy egy ütemet, nagyon régen hallottam ezt akárki szájából, főleg őszintén. Azt hiszem, visszatérek a régi Katehez és összeszedem magamat, nem foghat ki rajtam holmi Cristiano Ronaldo, én Kate Clark vagyok.

- Szeretlek- mondom ki nehézkesen ezt a szót, amit utoljára Pepnek mondtam hónapokkal ezelőtt.

- Én is téged- vágja rá azonnal, még mielőtt meggondolnám magamat.- Mennem kell kicsim- nyögi ki nehezen.

- Menj nyugodtan, én megyek vásárolni. Edzés után beszélünk- nyomom ki a telefont.

Komolyan engedélyt adtam neki arra, hogy felhívjon? Uram ég. Jobb lesz ha elmegyek elkészülni, mielőtt teszek még valami furcsát.

(...)

Nos, igen, egy valami semmit sem változott, az öltözködésem. Csupán egy lengébb szettet veszek fel, hogy ne látszódjon gömbölyödő pocakom és már indulhatok is. Mikor beülök az autóba sofőröm már automatikusan indulna el Pephez, mikor közlöm vele, hogy vásárolni megyek a szokásos helyre. Nem igazán reagál semmit- neki oly' mindegy mit csinálok. Csupán egy alkalmazott, talán még a bejárónők is jobban ismernek nála.

- Maximum hat óra- szállok ki a kocsiból- igyon addig egy kávét- nyomok a kezébe egy kis pénz, ami kávéra sok lesz neki, de nem probléma, legalább el lesz egyedül is.

Érdekes, de megnyugtató dolog ennyi ember között lenni újra. Kedvenc boltjaimba egyesével betérek és majdnem mindenhol azon pénztáros van, akivel már régóta ismerjük egymást- régen hetente jártam ezekre a helyekre. Társalgok egy keveset ezáltal majdnem minden boltban, végül, pedig beülök egy kávéra kedvenc eladónőmmel, Safaval. Miközben minden helyi pletykát megtudok tőle ő tiszteletben tartja magánéletemet, aminek nagyon örülök. Miután kifizetem az italokat és elköszönök a mélygarázs felé veszem az irányt, viszont sofőröm még csak most sétál idefelé így inkább leülök egy padra és megvárom őt tömérdek tákámmal a kezemben.

- Catherine!- Szólít meg egy nő, de nem reagálok rá, csupán megdermedek.- Mondanál valamit a Cristianoról való kapcsolatodról? És Neymar? Versenyezteted őket egymás ellen? Miért jó ez neked? Miért utaztál haza Madridból?- Zúdítja rám kérdéseit. Nem válaszolok, csak felállok és beszállok az autóba, ahova közben megérkezett a férfi is. Nem kellett volna eljönnöm otthonról.

- Siessünk haza- mondom karót nyelten, félek, hogy könnyeim megindulnak.

Csak biccent egyet és beletapos a gázba. Fátyolos tekintetem mögül bambulom végig a város ismerős utcáit. Észre sem veszem, mikor megállunk a szálloda előtt, csak mikor közlik velem, hogy megérkeztünk. Szó nélkül szállok ki az autóból. Köszönés nélkül rohanok keresztül az aulán, egészen a liftig. Idegesen kopogok körmömmel, miközben a tükörképemet lesem a személyfelvonóban, legszívesebben üvöltenék.

Még ki sem lépek az ajtón és ez által be a lakásba, de már kapom is le magamról ruhámat és a teljes alakos tükör elé állva kezdem el nézegetni hasamat. Hirtelen émelygés fog el és homályosan kezdek látni. Kezemben lévő telefonomon azonnal tárcsázni kezdem húgomat. Nagy nehezen elnyökögök neki egy mondatot, majd minden erőmet elveszítve összerogyok. A készülés kiesik a kezemből, miközben egyre nehezebben tudom nyitva tartani szemeimet. Lábaim között nedvességet érzek, mire odanyúlok nadrágomon keresztül, valóban vizes vagyok, már ha ez víz.