23.Fejezet~ Ellenálllhatatlan

Just Give Me A Reason

Catherine Clark

28. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Reggel órámra ébredek, 08:00. Erősen vágom rá tenyeremet a digitális készülékre, hogy végre elhallgasson, hiszen még mindig nem sikerült pótolnom a Cristianos veszekedés által széttört telefonomat. Az elmúlt napokban csak mindig elsuhantunk egymás mellett köszönés nélkül, aminek köszönhetően kaptunk is néhány furcsálló pillantást, de jelenleg ez érdekel legkevésbé. Az én büszkeségem nem engedi, hogy újra kezdjem a könyörgést csak azért, hogy legalább megtudjam mégis mi a fenéért akadt ki rám ennyire, ő pedig nem igazán töri magát azért, hogy legalább egy szót is megpróbáljon velem beszélni. Így nem túl meglepő mód, hogy nem mentem el a csapattal az idegenbeli meccsükre sem, de a tegnapi hazain természetesen ott voltam, azt is csak a VIPban, isten ments, hogy egy kispadon üljek vele. Felkelésre bírom magamat, még mielőtt újra belekeverednék ebbe az egész dologba gondolataimban. Félálomba toporgok el a fürdőszobáig, ahol pizsamámat ledobva magamról állok be a meleg víz alá. Kelletlenül is mosolyra húzom számat, mikor eszembe jut a barcelonai csatár részeg estéje a fürdőmben. Kissé túlbecsülte a képességeit, már ami az alkoholt illeti, vagy csak nem bírta beismerni, hogy egy nő nála jobban bírja az italt, így nem volt más választásom, mint egy hideg vizes zuhanyban részesíteni a férfit. Reggel, amikor a kanapémon ébredt először értetlenül ült fel, szinte biztos volt abban, hogy az éjszakát nem egyedül töltötte.

Kilépve a zuhanyfülkéből egy törölközőt tekerek hajamra, míg eggyel testemet törlöm meg. Miután száraznak nyilvánítom magam, magamra kapom fehér selyem köntösömet és a hajszárítóért nyúlok, majd hagyom, hogy száraz hajam szokásához híven hullámosan hulljon vállamra. Étvágyamat, mintha a föld nyelte volna el, így inkább egyből a sminkeléshez látok hozzá. Szekrényem előtt állva ismételten a legnagyobb kihívás előtt állok; fel kell öltöznöm. Miután mindenegyes ruhát kipakolok szekrényemből és vagy tizenkétszer öltözök át, egészen ameddig meg nem találom a szokásosan tökéletes összeállítást a hidegebb időre való tekintettel. Táskámba beleszórok néhány szükségesnek tűnő holmit és magam után becsapva a nyílászárót lépem át lakásom küszöbét.

Meglepően kevés ember ólálkodik mind a szálloda körül, mind az utakon. A forgalom is szinte a negyede a szokásosnak. Lehetséges, hogy valami spanyol ünnep van, amiről nekem nem szólt senki? Értetlenkedve parkolok le az edzőkomplexum parkolójában, ahol szintén egy árva lélek sincsen. Szemöldököm összefut homlokomon, míg sietősen lépek be a bejárati ajtón. Legalább a gorillák itt vannak, ha már senki más. A szinte kihalt folyosókon lassan sétálok végig, a szokásosnál is nagyobb csend miatt ténylegesen az én cipőm kopogása tölti be az egész helyiséget. A fiúk öltözője előtt elhaladva megtorpanok és viszketni kezd tenyerem, hogy lenyomjam a kilincset. Hirtelen rontok be az üres öltözőbe. Mi a fene történt velem? Úgy viselkedek, mint, aki teljesen meg van bolondulva. Körbenézek, hogy valaki látta e, ezt az érthetetlen cselekedetemet, de megnyugszom, mikor a sarokban leselkedő kamerán kívül semmit és senkit sem látok. Két emelettel és négy szobával arrébb lépek be az irodámba, ahol egyből a faliórát kezdem keresni. Reggel negyed tíz, nem csoda, hogy szinte üres még a stadion. A stadion, aminek a nevét még mindig ne sikerült megjegyeznem. Lepakolom kabátomat és táskámat a fehér bőr kanapéra, majd reménykedve a büfé nyitva létében tipegek el addig.

- Hola Julia- mosolygok a fiatal pénztáros lányra.

- Szia Kate- köszön vissza.

Az utóbbi napokban szinte törzsvendég lettem és a munka hőse. Na, igen, sosem hittem volna, hogy az édességekbe és a munkába fogok menekülni a gondjaim elől és nem az alkohol, cigaretta, szex trióba, de azért a cigi még mindig fontos pontja az életemnek és néhány csók azért elcsattant, nem is akárkikkel. Egy karamellás latteval kezemben térek vissza a helyemre, ahol előkaparom a fiúk anyagát, amit elkezdek átlapozgatni. Daniloét már szinte kívülről fújom, mivel a brazil sérülése miatt minden napját velem tölti már egy hete és még ennyi ideig velem is fogja. Egész jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Nem kérdez a magánéletemről és én is tiszteletben tartom az övét, azonban előszeretettel szidja a számára unszimpatikus alakokat, amin néha jókat derülök. Munkámból egy erőteljes kopogás szakít ki. Már éppen válaszra nyitom számat, amikor illető hívatlanul beront az ajtón.

- Neked is szia Sergio- mérem végig jelentősen a focistát, aki csak elmosolyodik.- Mi járatban?

Válasz nélkül veti le magát a bőrülésbe, mire értetlenül kezdek rá pislogni. Arcát kezei közé temeti, én pedig kötelességemnek érzem, hogy kiszedjem belőle mi történt vele. Komótosan tolom ki gurulós székemet és lábaimat egymás után téve sétálok a védő mellé. Nem ülök le, inkább vele szembe leguggolok és térdén megtámaszkodom, így szemébe tudok nézni. Fejét erősen szegezi a földre még mindig, így álla alá nyúlok és felemelem fejét. Kék íriszeimet az ő barnáiba fúrom, ezzel válaszra bírva.

- Mi a baj?- teszem fel más formában a kérdést.

Csak lemondóan megrázza fejét és újra a parkettát kezdi kémlelni. Most mégis mi a frászt kezdjek vele? Sosem voltam jó az ilyenekben, Pepet kivéve. Lemondóan felsóhajtok és csak nézem továbbra is a spanyolt.

- Ramos baszd meg!- csattanok fel, mire végre rám néz.- Elintézem, hogy egy hónapig ne lépj pályára- fenyegetem meg ujjammal.

Elmosolyodik végre és mulatságosan megrázza fejét. Legalább egy percre sikerült jó kedvre derítenem. Megunom a térdeim fárasztását és inkább én is helyet foglalok a kanapé túlsó végében. Óvatosan emeli rám tekintetét, mire egy biztató mosolyt küldök felé.

- Igazából csak unatkozok, mert előbb bejöttem, mert egész éjszaka nem aludtam semmi és azt sem tudom, hol vagyok és láttam az autódat és gondoltam benézek hozzá- hadarja el egy szuszra- és jaj, ne haragudj, hogy csak így rád rontottam és- folytatná tovább de befogom száját.

Elnevetem magamat a kiborulásán és megsimítom felkarját, ezzel is talán megnyugtatva. Combomra csapok és hirtelen állok fel és lépek a kávéfőzőmhöz. Három gomb megnyomásával elindítom a szerkentyűt és várom, hogy lefőjön a koffeinbomba.

- Ha már egyszer úgysem tudsz aludni- adom kezébe az amúgy félig elkészített kávét.- Cukrot? Tejet?

Aprót bólint, így mindkettőbe belemarkolok és elé teszek pár darabot. Hálásan megköszöni, majd csenden kortyolgatja el azt. Faliórámra pillantok, ami szerint tíz óra lesz nyolc perc múlva. Óvatosan sandítok a sportolóra, aki csak nyugodtan üldögél a hátsófelén, gondolom nem látta még az időt, hiszen pár percen belül kezdődik az edzése. Eleinte bíbelődök magamnak, hogy megzavarjam e, de végül győz a józan eszem.

- Sese, mindjárt tíz- biccentek az óra felé.

Unottan néz az órára. Egy sóhaj szakad fel belőle, míg bal kezének segítségével feltolja magát álló helyzetbe. Száját kezdi rágni belülről és szinte hallom, ahogyan forognak a fogaskerekek a fejében. Megfontoltan lép mellém és ölelésébe zár, amit viszonzok egyből. Mikor elengedem megeresztek felé egy apró mosolyt, mire neki is sikerül elmosolyodnia.

- Köszönöm- ad egy puszit arcomra, ami meglep- akármiben tudok segíteni,csak szólj.- néz mélyen a szemembe.

Aprót bólintok, mire a Sergio hátat fordít nekem és az ajtó felé az irányt, már éppen csukná be a nyílászárót, mikor eszembe ötlik egy apró kérés.

- Sese!- kiálltok utána, mire visszafordul- igazából segíthetnél… valamiben- dadogok össze-vissza, szörnyen kellemetlen, hogy ilyet kell kérnem akárkitől.- Összetörtem a telefonomat és beszélnék pár emberrel.- rágom belülről a számat és kellemetlenül kezdem pásztázni a falat.

Azonnal megérti a célzásom és zsebéből előhúzza fekete mobilját, aminek különösebb figyelmet nem fordítva nyom kezembe. Reflexből húzom el a képernyőm, majd bebizonyosodik, hogy nincsen rajta képernyőkód, furcsa én nem merném még így lerakni sem sehova nem, hogy egy idegen- hiszen nem ismer különösebben- markába adjam. Küldök neki egy hálást pillantást, mire torkát megköszörülve szögezi le, hogy elég edzés után visszaszolgáltatnom neki a készüléket, mire ezúttal én nyomok csókot arcára.

(…)                     

 

Két órával később lesek ki irodám ablakán, megbizonyosodva arról, hogy vége van már a fiúk reggeli munkájának. Az elmúlt időben beszéltem Peppel és elmeséltem neki a helyzetet, néhány részt kihagyva, apának pedig csak küldtem egy üzenetet, hogy kellene egy új telefon, isten ments, hogy felhívjam, még mindig haragszom rá. Szerencsémre Danilo türelmesen várt, ameddig végeztem mindennel és megértően hallgatta a gondjaimat. Különös mód pont ő volt az az ember, akire nem is emlékszem egy kicsit sem, hogy a klub tagja mégis neki „sírom” el jelenleg minden bánatomat és még a dühkitöréseimet és a hiszti rohamaimat is csendben tűri el, egészen még le nem nyugszom.

Becsukom a magam elé kinyitott mappákat és rendetlenséget hagyva magam után lépek át a küszöbön, majd ha visszajöttem rendet rakok. Sietősen haladok a folyosókon, remélve, hogy még itt érem a férfit. Kopogáson kívül nem tulajdonítok nagyobb érdeklődést az öltözőben lévők felé, nyugodtan lépek be a csapathoz. Megérzésem nem csalt és Sergio még mindig itt van, ahogyan szinte az egész csapat. Eleinte fel sem tűnik nekik az érkezésem, csak mikor hangosan vágódik be mögöttem az ajtó. Egyből csend lesz az öltözőben, majd kapom sorra a pillantásokat. Néhol értetlen, néhol beindulni látszó szempárok pislognak rá. A hirtelen jött csendet szinte vágni lehet közöttünk. Ez most komoly?

- Srácok- forgatom meg szemeimet- ne csináljatok már úgy, mintha egy szűz kislány lennék- nevetem el magamat kínomban.

- Nekünk te az vagy- öleli át vállamat Karim- bár szűznek azért nem mondanálak- beszél franciául.

Játékosan rácsapok mellkasára, hogy hallgasson már el és magamban áldom az Istent, hogy legalább nem angolul tette a beszólását. Kezd oldódni a hangulat, bár néhányan még mindig feszengnek.

- Minek köszönhetjük egy angyal megjelenését itt?- jelenik meg James is, akivel az elmúlt egy héten beszéltem néhányszor, elég jóban lettünk.

- Sergiot keresem- küldök felé egy féloldalas mosolyt.

Amint ez a mondat elhagyja számat néhányan ujjongásba kezdenek, míg a többiek megilletődnek, igen sokan még ott tartanak, hogy a portugállal egy párt alkotunk, de lehet tanítanom kellene a tehetségem; hogyan veszítsünk el egy pasit egy nap alatt.

Segítségemre siet azonnal a spanyol és elém lép egy szál törülközővel derekán, ezzel eltakarva engem a sok kíváncsi tekintet előlem.

- Köszönöm- adom kezébe a telefonom és átkarolom nyakát, de vigyázok rá, hogy nehogy vizes legyek.

- Máskor is- veszi el a készüléket.

- Na, én megyek is srácok, nyugodtan folytassátok, amit eddig csináltatok- lépek ki az ajtón.

Hihetetlen, hogy ezek a srácok egy hét szenvedés után csupán pár perc alatt varázsolnak mosolyt az arcomra, fantasztikus egy társaság. Bágyadtan mosolyogva indulok vissza irodámba, amikor érzem, hogy egy kéz csavarodik csuklómra, ami erősen tart egyhelyben.

- Mit szeretnél?- nézek fel a nálam még így is jóval magasabb portugálra.

- Beszélnünk kell Catherine- fúrja tekintetét enyémbe, míg én tökéletesen kidolgozott felsőtestét is végigmérem.

Nem vagyok képes neki ellenállni, akármennyire is szeretnék.

22. fejezet ~ Őrület

Pearl Clark

29. Szeptember; Milánó, Olaszország

  Miután Kate végre jelentkezett és elmagyarázta, hogy miért nem reagált a hívásaimra és az üzeneteimre, sokkal nyugodtabb lettem. Még a fiúk is megjegyezték, hogy végre visszatért a régi Pep. Nekem fel sem tűnt, hogy elment, de mivel tényleg jobban éreztem magam, így könnyen belementem egy hétvégi bulitúrába a kedvenc focistáimmal.

 - Még egy whiskeyt! - kiáltottam oda a csapos fiúnak a sokadik bárban.

 - Nem lesz sok? - kérdezte Vinc aggódva mivel egész este próbált lépést tartani velem az ivásban, de hiába.

 - Nyugi, még a minimum vonalnál sem tartok - vigyorogtam rá.

Otherside

Szegény barátom nem látott még semmit az igazi dubai-i partizásaimból, így nem tudta, hogy ennyi nekem meg sem kottyan. - Inkább te is engedd el magad és ne foglalkozz most semmivel - nyomtam a kezébe az egyik vodkás poharat. Egy gyors mozdulattal eltüntettem az enyémből az alkoholt, majd Vincentet magam után húzva, elindultam a táncparkettre. Testem felhevült, szinte magától mozdult a zene ütemére. Hangosan énekelve, tombolva adtam át magam az éjszakának.

Egész éjjel ittunk és táncoltunk. Rengeteg pasival kavartam, de valahogy mindig visszatértünk egymáshoz és vigyorogva ráztuk magunkat tovább a zenére.

- Mindjárt jövök, csak ki kell mennem a mosdóba - közöltem a csapat szintén nem túl szomjas tagjaival. Ahogy végig haladtam a folyosókon, hogy végre eljussak a célomhoz, majdnem átestem két összefonódó alakon, akik éppen felhevülten smároltak a fal mellett. 

 - Bocsi - motyogtam halkan. Szemeim elkerekedtem, mikor az egyikükben felismertem Vincent alakját. Ott akartam őket hagyni, de a lábaim nem engedelmeskedtek. Beharapott ajkakkal figyeltem a két gyönyörű testet, ahogy egymásba olvadtak. Felkavaró volt látni a barátomat ilyen intim pillanatban. Mire észbe kaphattam volna, Vincent szeme kinyílt és tekintetét az enyémbe fúrta. Olyan szikrázó, mély vágy sütött belőle, hogy beleborzongtam. Megbabonázva néztem végig ahogy ajkait a srác nyakára nyomta és megszívta miközben végig szemezett velem. Kéjes nyögés tört fel az ismeretlen pasi torkából, amitől végre kapcsoltam és gyors léptekkel elsiettem. Hatalmas sóhajjal dőltem neki a mosdó ajtajának mikor végre bejutottam. Szemeimet lehunytam és felidéztem azt a pillanatot, amikor felizgultam két pasi csókolózásától.

 - Anyám, mindenképp szexelnem kell ma - sóhajtottam fel vágyakozva. Mielőtt visszamentem volna a többiekhez, hideg vizet engedtem a csuklóimra, hogy a testem valamelyest lehűljön.

Első utam a pulthoz vezetett ahol megpróbáltam enyhíteni a szárazságot a torkomban. Nem számoltam hány pohár ital kellett ahhoz, hogy már ne lássam magam előtt az előbb történteket, de mire eljutottam abba az állapotba, már nem igen érzékeltem magam körül semmit.

 - Gyere Cica! - súgta valaki alkoholtól kicsit nehezen forgó nyelvvel a fülembe, én pedig minden fenntartás nélkül követtem. Szexelni akartam.

Az utcán taxiba ültünk és amíg ő bemondta a címet, kezem önálló életre kelt és bekúszott a férfi inge alá. Ismerős, kigyúrt izmokat tapintottam, mozdulatom nem csak belőlem, de belőle is vágyakozó sóhajt váltott ki. Ajkam felfedező útra indult a nyakán és a borostás állvonalán míg végül eljutottam a szájáig. Vadul, éhesen estünk egymásnak.A whiskey és a vodka íze keveredett a szánkban. Alkalmi sofőrünk hangos krákogással jelezte mikor megérkeztünk a megadott címre. Egy pillanatra felsejlett előttem, hogy az "idegen" vajon honnan tudta, hogy hova kell jönni, de aztán egy újabb eszméletlen csók után teljesen ki is reppent a fejemből ez a gondolat. Helyét átvette a mérhetetlen szexéhség, ami részben az elfogyasztott alkoholnak és a mostanában tanúsított önmegtartóztatásomnak volt köszönhető. Alig vártuk, hogy kinyíljon az ajtó, amin keresztül bebotladoztunk a lakásba és neki dőltünk a falnak.

Hips Don't Lie

Vadul téptük egymás ajkát, miközben a kezünkkel igyekeztük megszabadítani a másikat a felesleges ruhadaraboktól. Partnerem helyzete sokkal könnyebb volt, hiszen az én testemet csak egy vékony ruha takarta, ami azonnal lecsúszott rólam, ahogy a cipzárt lehúzta. Melltartót alapból nem viseltem, míg a tangám néhány másodperc múlva eltépve landolt a lábam körül elterülő ruhámon. Már csak magassarkúban álltam az ostromot, aminek a jóképű idegen vetett alá. Türelmetlenül szakítottam ketté a pólóját, hogy minél előbb magamhoz tudjam vonni az izmos felsőtestét. Somolyogva figyeltem, ahogy kapkodva megszabadul a nadrágjától és az alsójától, majd felemelte a jobb lábamat és a derekához szorította. Hangosan felnyögtem, mikor belém hatolt. Mozdulatai kicsit sem voltak finomak, inkább vad, állatias mozdulatokkal tett magáévá. Kisebb sikoly hagyta el a torkomat, mikor elsodort az orgazmus mindent elsöprő ereje. Ezután a férfi felkapott és az ölében vitt el a szobáig, ahol letett az ágyra és újabb kellemes kínzásoknak vetett alá.

Egy igen erőszakos dobos szólójára ébredtem aki a fejemben kezdett bele a magánszámába.

 - Pff - próbáltam ülő helyzetbe hozni magam, de nem ment, mert egy kéz a mellkasomon megakadályozott benne. - Mi a..? - pattantak ki hirtelen a szemeim, majd lassan beugrottak a tegnapi képek és egy hatalmas vigyor terült szét az arcomon. Elégedetten dőltem vissza a párnámra.

 - Uhm - nyögött fel a mellettem fekvő.

Kíváncsian fordítottam oldalra a fejemet, hogy lássam kivel szexeltem végig az éjszakát. Tekintetem végig simogatta a kidolgozott testet, egészen a kerek fenéktől az izmos hátig. Önelégülten, vigyorogva vettem tudomásul, hogy megint jól választottam. Érdeklődve pislogtam végre az arcára és mikor felfogtam, hogy mit látok, egy kisebb sikoly hagyta el a torkomat. 

 - Vincent?! - kerekedtek tányér nagyságúra a szemeim. 

 - Csssh - emelte a kezét a szám elé és próbált elhallgattatni. - Halkabban, szét megy a fejem - morogta.

 A sokktól még mindig bénultan néztem a mellettem fekvőre aki szemeit eltakarva kezdett észhez térni. Először csak az egyik, majd a másik szemét nyitotta ki. Látszott a tekintetéből, hogy sejtelme sincs róla, hogy hol van és mi történt.

 - Pep??? - emelkedett két oktávot a hangja mikor végre felfogta, hogy mit lát, illetve hogy kit. 

 - Vinc? - utánoztam a hanglejtését és a fejemet félre fordítva vártam a magyarázatát. 

 - Mi? - nézett végig először magán, majd rajtam. Biztos megértette, hogy mit jelent az, hogy egymás mellett fekszünk, anyaszült meztelenül, mert idegesen felült és elpirult. - Lefeküdtünk? - suttogta halkan, mintha azzal meg nem történté tudná tenni a dolgokat.

 - Úgy néz ki - válaszoltam komoly arcot vágva, de belül már jót derültem a helyzetünkön. 

 - És?

 - Mit és? - pislogtam rá csodálkozva.

 - Szóval...jó volt?

 - Ez komoly? - röhögtem fel visítva. - Meleg létedre lefeküdtél egy csajjal és téged az érdekel a legjobban, hogy milyen volt? - hitetlenkedtem.

 - Igen - bólintott zavartan. - Még soha nem voltam nővel és...

 - Én voltam az első? - vágtam a szavába meglepődve.

 - Ja, elvetted a szüzességemet, megrontottál - vigyorodott el. 

 - Kapd be! - ütöttem vállba.

 - Inkább te. Valahogy nem rémlik, hogy ilyet is csináltunk volna - évődött velem tovább. 

 - Most mi lesz? - komorultam el hirtelen.

 - Semmi - vonta meg a vállát a barátom. - Minden marad a régiben.

 - Vinc, nem csinálhatunk úgy, mintha nem történt volna semmi - akadtam ki. - Egész éjjel dugtunk és.. - hadonásztam idegesen.

 - Hé, hé hé - ölelt magához a pasi. - Ne húzd fel magad feleslegesen - simított végig a hajamon. - Inkább válaszolj! Élvezted?

 - Tudod, hogy igen, bár nem nagyon emlékszem a részletekre - pirultam el.

 - Akkor? Nincs itt semmi gáz. Volt egy görbe esténk és kész. Segítettünk egymáson, hogy ne robbanjunk fel a szexuális feszültségtől. 

 - Téged nem zavar? Mármint, én úgy tudtam, hogy csak a fiúkat szereted? - néztem a szemébe kérdőn.

 - Én is, de úgy látszik biszexre ittam magam - húzta széles mosolyra a száját. Szemei jókedvűen csillantak meg.

 - Ez nekem magas - másztam ki az ágy szélére, hogy felkeljek, de egy erős kar megakadályozott benne. - Hé! - kiáltottam felháborodottan.

 - Gyere ide - döntött hanyatt az ágyon Vincent majd fölém mászott és a szemeimbe nézett. - Pep, ettől még nem változott semmi. Ugyanúgy barátok maradunk, mint eddig. Vagy te mást szeretnél?

Born This Way

 - Persze, hogy nem csak nem tudom, hogy mostantól hogy tudok majd rád nézni? - vallottam be, elkerülve a tekintetét.

 - Ó, szóval túl jó volt velem és attól félsz, hogy mostantól senkivel se lesz ilyen szuper? - kacsintott rám egy ördögi vigyorral a szája sarkában.

 - Beképzelt majom - csaptam a mellkasára miközben próbáltam kiszabadulni alóla. 

 - Állj le kicsi lány, mert bajok lesznek - mordult fel Vinc, de döbbent tekintetemet látva elnevette magát. - Tudod, reggel vagyok a legaktívabb - kezdte húzogatni a szemöldökét és csípőjét az enyémnek nyomta.

 - Ó - kerekedtek el a szemeim amikor megéreztem a merevedését. - Na neeem - ráztam meg a fejemet. - Nem fogunk megint dugni.

 - Hogy te milyen gonosz vagy!

 - Csak gyakorlatias. Vincent, te tegnap még egy pasival smároltál, most meg itt döfködsz a KisVinccel - próbáltam magyarázni neki a helyzet fonákságát.

 - Kicsi? Ez neked kicsi? - dörzsölte megint hozzám magát.

 - Áááá! - sikítottam fel szörnyülködve és végre sikeresen lelöktem magamról a testét. Röhögve tápászkodtam fel és ugrottam arrébb az ágytól, hogy még csak véletlenül se érjen el. 

 - Szóval csak dugásra kellettem? - biggyesztette le az ajkát szexisen. - Kihasználtál, elvetted a szüzességemet és...

 - Fogd be! - tettem a kezemet a szájára nevetve. - Bolond vagy!

 - Tudom, de mentségemre legyen mondva szeretlek - kacsintott rám miután belecsókolt a tenyerembe. 

 - Én is téged, te idióta - mosolyogtam rá melegen. 

Annyira más volt, mint a többi pasi. Tudtam, hogy többet nem fog szóba kerülni köztünk a mai éjszak és ennek nagyon örültem. Kicsit fura volt, hogy életem legjobb szexuális élménye innentől az ő nevéhez fűződik majd, de úgy voltam vele, hogy majd csak túl tesszük rajta magunkat. És ami a legfontosabb volt számomra, hogy a barátságunk erősebb volt, mint valaha. 

21.Fejezet~ Ismerős idegen

Who We Are

Catherine Clark

22. Szeptember; Madrid, Spanyolország




Mérhetetlen dühvel nézek a készülékre. Valamiért a feszültség levezetésének céljából a szerencsétlen telefonomat vágom földhöz. Mondanom sem kell, hogy természetesen olyan erővel, hogy az azon lévő üvegfólia teljesen széttörik és elsötétedik a készülék képernyője.

Legszívesebben hajamat tépném, tehetetlenségemben. Még mindig ingerülten vágom be magam mögött a fekete kocsi ajtaját. Újra és újra csapom bele ökleimet a kormánykerékbe. Nem értem mi történt. Meghallgatni sem volt képes. Fájdalmasan felsóhajtok és elindulok Madrid sötét utcáin. Bele sem akarok gondolni a történtekbe. A gondolataimban egy kérdés motoszkál; miért? Miért teszi ezt velem a portugál? Végül is, igaza van. Semmire sem vagyok jó, miért én kellenék neki? Pont neki. Neki, aki egy világhíres focista és mellette hibátlan kinézettel rendelkezik, de a belsője is eléggé rendben van. Hülye voltam, amikor elhittem, hogy akármit is akarhat komolyabban tőlem, hiszen még egy napig sem vagyok képes megtartani magam mellett, azt a férfit, akit kedvelek.

Szinte önkívületi állapotban parkolok le. Körbenézek, hogy mégis hova kerültem. Velem szemben egy hatalmas "Freedom" felirat villog. Fogalmam sincs, hogyan kerülhettem ide. Kissé elhagyatott környéknek tűnik. Pont ez kell most nekem, egy kis nyugalom.

Amint átlépem a küszöböt a pult felé veszem az irányt. Néhány férfi tartózkodik csak a helyiségben, ezek közül is ha talán ketten veszik csak észre érkezésemet. Egyik asztaltól egy vidám női kacaj hallatszik, mire savanyú mosolyra húzom ajkaimat.

Határozottan könyökölök fel egyik kezemmel a pultra, ami mellé táskámat helyezem. A kiszolgáló fiú azonnal hozzám siet, lehet vagy tizennyolc éves, ha nem kevesebb. Leintem, amikor elkezdené a szokásos dumáját, amit már évek óta unok.

- Csak valami töményet- vágom hozzá kicsit sem kedvesen.

Aprót biccent, majd a stand másik végébe siet. Lehajtom fejemet és magamban fortyogok, még mindig a korábbi történések miatt. Sírni nem tudok ezen az egészen, ahogyan nevetni sem. Két érzelem vezérel jelenleg csak; a csalódottság és az idegesség édes duója.

- Parancsolj- tol elém egy pohárt átlátszó folyadékot.

Biccentek neki köszönet kép és a táskámért nyúlok.

- Hagyjad csak- állít meg a fizetésben és egy férfi felé mutat, aki megemeli poharát.

Meglehetősen jó bőrből készült az illető. Küldök felé egy mosolyt és egy szuszra lehúzom az alkoholt. Halkan teszem le az üvegpoharat és magam mellé pillantok. A nálam pár centivel magasabb, borostás arcú meghívóm áll mellettem. Sapkáját megigazítja fején és barna szemeit rám vezeti.

- Ismerős vagy nekem valahonnan- jegyzi meg.

- Az jó, te nekem nem- vetem oda hanyagul.

Látszik, hogy meglepődik a reakciómom, de a pillanatnyi sokkból visszatérve elmosolyodik. Normális esetben nem hagynék elúszni egy ilyen jó pasit, de jelen esetben semmi sem tud érdekelni, kizárólag a saját nyomorom.

- Szerelmi bánat?- szólal meg újra.

- Ja- vágom rá, gondolkodás nélkül.- Te mi járatban?- fogalmam sincs, miért kezdeményezek vele beszélgetést.

Halkan elneveti magát és rosszalóan megcsóválja a fejét. Nem értem reakcióját, így intek a szőke felszolgálónak és rendelek egy Whiskeyt.

Pár perce fecseg valamit a fociról, így inkább oda sem figyelek rá. Elegem van abból, hogy ebben a rohadt városban minden Ronaldo és a csapat körül forog!

- Tudom ki vagy!- szólal fel hirtelen erősebben, mire ránézek.

- Profi vagy.- teszek újabb csípős megjegyzést.

- Cristiano Ronaldo barátnője.- mondja ki egyszerűen.

Azonnal rákapom a fejemet. A hirtelen jött kijelentésnek köszönhetően köpni- nyelni sem tudok, válaszolni pedig végképen. Néhány másodperc után sikerül megemberelnem magamat és az eddigi tanácstalan tekintetemet szúróssá változtatom.

- Nem tudom miről beszélsz. Én csupán egy fizioterapeuta vagyok, semmi több.- hazudok.- És a Kate megnevezést jobban szeretem.

Nem szeretném ha fény derülne a kapcsolatunkra, ami már nincs.

- Hazudj másnak, ne nekem. Láttam, amit láttam.

Ismételten értetlenül kapom a fejemet az idegenre. Amint tetőtől talpig végigmérem számomra is ismerőssé válik, de lehet, hogy csak bebeszélem magamnak. Beszélgető partnerem felsóhajt és újra beszédbe kezd.

- Ott voltam a reggeli edzésen, láttam, amikor megcsókolt. Arról nem is beszélve, hogy csapatban ez a legújabb téma.

Lesütöm szemeimet és lemondóan temetem arcomat kezeim közé. Legszívesebben felszívódnék innen.Makacsul emelem tekintetem a velem szemben levő falra. Nem szándékozom válaszolni a mellettem ácsorgónak.

Kitartóan bámulom a sötétkék falat még percekkel később is.

- Nézd Catherine- teszi kezét a vállamra.- Nekem most mennem kell, de remélem megoldjátok ezt egymás közt. Igazán szép párost alkottok.-veszi fel kabátját.

Pár pillanatig csak leszegem fejemet és a spanyol mondatokon gondolkozom, mikor ellép a jobb oldalamról a srác. Hirtelen jött ötletből, talán reflexből nyúlok utána. Csuklójánál fogva rántom vissza magamhoz. Kék szemeimet barna íriszeibe fúrom. Meglepődöttséget vélek felfedezni tekinteteiben. Értetlenül áll előttem. Egy fanyarú mosolyt erőltetek számra.

- Gyere inkább fel hozzám- teszek neki ajánlatot.

Látszólag egy pillanatra elgondolkozik, aztán fejét kezdi csóválni. Jobb szemöldököm felhúzva veszem az eddigieknél is jobban szemügyre.

- Nem fogok lefeküdni CR7 nőjével- csóválja meg a fejét.

- Exe- javítom ki azonnal.

Szemei egyből fenn akadnak a megilletődöttségtől. Néhányszor végig néz rajtam, mire megunom ezt a tevékenységet. Felé fordulok és kiegyenesedek. Teszek egy lépést felé és egyik kezemet nyaka köré fonom. Közelebb hajolok füléhez és érintem ajkaimmal puha bőrét.

- Nem lakom messze- suttogok.

Igazából nem tudom, hogy mennyi idő alatt érnék haza, hiszen fogalmam sincsen hol vagyok. Vicces utam lesz vissza a lakásba, talán hazatalálok.

-Talán az lesz a legjobb, ha hazaviszlek.- ragadja meg a kezemet.

Győztes vigyor kerül arcomra, miközben sétálok ki a pubból. Egyből saját autóm felé veszem az irányt, míg ő eltűnik mellőlem. Értetlenül pillantgatok körbe a kissé elhagyatott környéken, mikor egy autó áll meg velem szemben. Tenyerem az arcom elé tartom, hiszen szemembe világít fényszóróival. Egy kis idő után elmúlik a szemeim előtt vonagló káprázás és felismerem az autóban ülő személyt. Megrántom vállaimat nem törődöm módon és beszállok a fehér Audiba.

- Hova is megyünk?- kérdezi meg mielőtt elindulna.

- Sunset- rövidítem le a apartmanház nevét.

Aprót biccent, bepötyögteti telefonjába a címet. Féloldalasan rám pillant, majd kigurul a parkolóból. Szótlanul bámulok kifelé az ablakon míg ő a rádiót felhangosítja, hogy ne legyen olyan kínos a szituáció. Ujjaival a kormánykeréken kezd el dobolni a zene ritmusára. Egy pillanatra lehunyom mindkét szemem majd rá emelem tekintetem. Némán kormányozza autóját a spanyol város utcáin.

- És hogyan kötöttél ki, pont itt?

- Őszintén?- nevetek fel keserűen mire bólint.- Magam sem tudom. Csak valahogyan itt lyukadtam ki.- hal el a végére a hangom.- És te?

- Kellett egy nyugalmas hely, ahol lehet gondolkozni. Miközben hazafelé autóztam megpillantottam ezt a kis kocsmát és gondoltam benézek egy sörre.

Csak küldök felé egy apró mosolyt, jelezve, hogy értem miről beszél.

- 500 métert haladjon egyenesen és a cél a jobb oldalon lesz- töri meg a csendet mobilja.

Gondolni sem mertem volna, hogy ilyen közel lakom ehhez a helyhez és egy ilyesmi környékhez, minden esetre felettébb meglepő.

- Menj le itt- mutatok a mélygarázs felé.- Úgyis ott hagytam az autóm a Freedom előtt.

Engedelmesen cselekszik és befordul oda. Kezébe adom beengedő kártyámat, aminek köszönhetően a sorompó felnyílik előttünk. Elnavigálom parkolóhelyemhez, majd fel a lakásomba.

Kaján vigyorral számon zárom be a nyílászárót és a kanapén terpeszkedő férfi felé veszem utamat. Lehuppanok mellé és egy, a kanapé melletti minibárból előhúzok egy üveg Tequilát, míg neki felajánlok egy sört, amit megköszönve vesz el.

- Hogyan kerültél te a madridi stadionba?- merül fel bennem egy kérdés.

Látszólag egy picit meginog és pár pillanatra az ivást is abbahagyja, majd belekortyol dobozába. Megtörli száját ujjaimat és az üvegasztalra helyezi az alkoholos dobozt. Hitetlenül kezd rám pislogni, mire összehúzom tekintetem homlokom ráncolva.

- Te nem tudod ki vagyok, amikor a Realnál dolgozol?- értetlenkedik.

- Csak nem egy újabb nagyképű focistával van dolgom?- nevetek fel szarkasztikusan.- Elegem van már ebből, hogy azt hiszitek, mindenki ismer titeket és Istenként imád. Képzeld nem tudom ki vagy, de hajrá, mondjad csak meg nekem, nagyon érdekel.- meresztem szemeimet rá.

Keresztbe rakott lábaimra könyökölök és úgy meredek tovább is a- minden bizonyára- focistára. Eleinte kicsit megrémiszti kiborulásom, de aztán jól kezd rajta szórakozni, ami ismételten felnyomja benne a pumpát. Már éppen készülnék megint kiakadni, mikor beszédre nyitva a száját.

- Neymar vagyok, a Barcelona csatára.      

20. fejezet ~ Kétségek

Pearl Clark

27. Szeptember; Milánó, Olaszország

  Végre egy pihenő nap. Lustán nyújtózkodva nyitottam ki a szemeimet, hogy aztán őrült gyorsasággal vissza is csukjam mivel a reluxa rései közt beszűrődő napfény majdnem kiégette a retináimat.

 - Jó reggelt Napsugár! - hallottam meg hirtelen az ajtóm nyitódását, mire a szám önkéntelen mosolyra húzódott.

 - Neked is - emeltem fel kéjesen a karjaimat és hatalmasat ásítottam.

 - Csak egy szebb látvány van reggelente egy ilyen gyönyörű meztelen női testnél, egy férfié - röhögött fel a boxerben álldogáló Vincent, arra utalva, hogy gyűlöltem mindenféle ruhaneműt az alváshoz így mindig csak bugyiban aludtam, vagy anélkül.

 - Csitt - mordultam rá. - Inkább gyere ide és ölelj át - pislogtam rá könyörögve.

 - Már megint bújós napod van? - kérdezte, de közben már csusszant is be a takaróm alá.

 - Ühüm - fészkeltem el magam kiskifli pózba. Imádtam, hogy Vinc-szel úgy tudtam összebújni, hogy biztos voltam benne, semmi szexuális vágya nincs felém. Egyik izmos karját a fejem alá helyezte, míg a másikkal a hasamat simogatta.

 - Sikerült beszélned Kate-tel? - kérdezte óvatosan, hiszen tudta, mennyire ki voltam borulva attól, hogy napok óta nem értem el a nővéremet.

 - Nem - csóváltam meg sóhajtva a fejemet. - Ha holnapig nem jelentkezik, akkor irány Madrid - fordultam a barátom felé. - Olyan rossz érzésem van - vallottam be.

Hogy idegességemet levezessem mindenféle kusza mintát kezdtem rajzolni ágytársam kigyúrt mellkasára. Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem a férfi fürkésző pillantásait.

 - Kiscsillag - szólalt meg végül, kiszakítva a komor gondolataimból. - Hidd el, nincs semmi baj - puszilt bele kedvesen a hajamba.

 - Nem tudom - húztam el a számat. - Még az üzeneteimre se válaszolt - fúrtam magam közelebb a barátom nyakához. - Tudod, hogy nem szokott ilyet csinálni - dörmögtem csukott szemekkel és közben magamba szívtam Vinc férfias illatát.

Pioneer

A gyomrom jólesően összeugrott az érzéstől és a szemeimet ellepte a könny.

Úristen! Ennyire régen lettem volna pasival, hogy már egy ölelés is ilyen érzelmeket vált ki belőlem? Vagy egyszerűen csak hiányzik valami vagyis inkább valaki az életemből? Akárhogy játszottam az elérhetetlen ribancot, néha nekem is kellett volna egy férfi aki mellettem áll. Magányomat elhessegetve nyomtam puszit Vincent férfias állára.

 - Hmm - harapott a nyakamba, amit én sikongatva fogadtam, mert pont a legcsiklandósabb részemet találta meg. Vissza akartam adni a kölcsönt, de helyette hatalmas párnacsata és birkózás vette kezdetét.

Miután kifulladva végig dőltünk az összegyűrt ágyon, mindketten a mennyezetre szegeztük a tekintetünket.

 - Gondolkodtál már azon, hogy milyen életed lenne, ha nem lennél meleg? - fordítottam hirtelen felé az arcomat.

 - Rengetegszer - sóhajtott fel bánatosan.

 - És? - könyököltem fel miközben kérdőn néztem rá.

 - Mit és?

 - Jaj, ne csináld már - hurrogtam le. - Mond el, hogy mi az amire vágysz és a nemi identitásod miatt nem lehet?

 - Nem is tudom - merült el a gondolataiba. - Egyetlen egy ilyen dolog van - húzta el szomorkásan a száját.

 - Mi az?

 - Gyerekeket szeretnék - nyögte ki néhány perces hallgatás után és markáns arcát a fájdalom torzította el.

Meghökkenve pislogtam rá. Soha nem hittem volna, hogy ez az erős, magabiztos férfi ennyire esendő is lehet. - Megleptelek mi? - nevetett fel kényszeredetten.

 - Igen - vallottam be. - Azt hittem, hogy teljesen boldog vagy úgy ahogy vagy - simítottam végig az arcán miközben elképzeltem egy kisbabával a karjaiban. Tökéletes apuka lenne.

 - Nem arról van szó, hogy nem vagyok boldog, csak tudom, hogy ez az egy dolog amit nem kaphatok meg az élettől - vonta meg a vállát.

 - Bolond vagy - dőltem vissza a párnára. - Ma már rengeteg megoldás létezik. Ott van például a béranyaság, a lombik..

 - Személytelenek - vágott a szavamba lemondóan.

 - Hogy érted?

 - Nem tudnék senkinek gyereket csinálni, aki úgy hordja ki a babát, mint valami csomagot. Együtt akarnék örülni a nővel, hogy egy új élet növekszik benne. Meg akarnék osztani vele minden percet a terhességtől a szülésig. Az is lehet, hogy oda költöztetném magunkhoz, hogy velünk éljen, de mutass nekem egy olyan nőt, rajtad kívül, aki elviselne egy meleg párt a gyereke mellett - nevetett fel cinikusan. -  A lombik programtól meg egyenesen kiráz a hideg - borzongott meg látványosan. - Különben is, jó ez így! Ha hetero lennék, nem venném a szívemre, hogy minden nő rajtam marakodna - vigyorodott el, ezzel is jelezve, hogy lezártnak tekinti a beszélgetést. - És te?

 - Mit én?

 - Te hogyan élnél, ha nem Tim Clark lenne az apád és nem azt próbálnád mindenkinek bebizonyítani, hogy mekkora ribi vagy?

 - Kösz - húztam el a számat. - Nem tudom.

 - Ne már.. - nézett rám Vinc szúrósan. - Én is beavattalak a legbelső titkaimba.

 - Tudom, de tényleg fogalmam sincs róla, hogy mit csinálnék. Talán modellkednék - méláztam el visszagondolva a pár napja történtekre. - Élveztem a kamera előtti pózolást - vontam meg a vállamat.

 - Hm, ez tetszik és még?

 - Mire gondolsz?

 - Család? Férj? Gyerekek? - kíváncsiskodott tovább.

 - Talán, de nem hiszem. A házasság nem nekem való, főleg a hűség része - mosolyodtam el kigúnyolva saját magam.

My Immortal

 - Miért?

 - Nem tudom, talán nem erre a dologra születtem. Az élet erre a részére ott van Kate. Ő megérdemli, hogy boldog legyen egy olyan pasi mellett, aki szereti..

 - Nem erre gondoltam - vágott a szavamba Vincent. - Hanem arra, hogy miért próbálod elhitetni mindenkivel, hogy te vagy a rossz iker?

 - Ez nem igaz - csattantam fel. - Én nem..

 - De igen - nézett mélyen a szemembe a barátom, amitől összefacsarodott a szívem. Vajon hogyan jön rá a lelkem legrejtettebb titkaira?

 - Kezdek tőled félni - vált suttogóvá a hangom, mert ha hangosabban szólaltam volna meg, kicsordulnak a könnyeim. 

 - Nem kell, mert én soha nem bántanálak - ölelt szorosan magához, amivel újfent kitalálta mire van most a legnagyobb szükségem. - Se elárulni, se elhagyni nem foglak - motyogta a hajamba és ezzel megerősítette bennem azt a gondolatot, hogy lassan már jobban ismer, mint a testvérem. Rájött, hogy nem szeretem kiadni magam és az érzéseimet, mert már túl sokan éltek vissza a bizalmammal és ezzel összetörtek bennem valamit. Valamit, amit most Vinc segítségével talán megtudok javítani. 

Hatalmas sóhajjal bújtam vissza az ölelő karok védelmébe és elkeseredve vettem tudomásul, hogy az egyetlen pasi aki valamit is ér a szememben, meleg. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne mellette minden...

19.Fejezet~ Váratlan események

Pillowtalk

Catherine Clark

22. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Reggel telefonom ébresztőjére kelek, a portugál szoros ölelésébe. Elmosolyodom és megfordulok az ágyban ezzel szembetalálva magamat vele. Végigsimítok puha arcán ujjaimmal, mire neki is elhagyja egy halvány mosoly ajkait. Még mindig csukott szemekkel húz közelebb magához egy szájra puszira, majd ujjainkat összefonja. Barna íriszeit szépen lassan kezdi nyitogatni.

- Hiányoztál- morogja reggeli hangján.

- Te is nekem- bújok hozzá közelebb.

Felszakad egy sóhaj, amit el szerettem volna nyomni, de nem sikerült. Többet akarok belőle, nem csak ezt. Még magamnak is furcsa bevallani, de megkedveltem. Fogalmam sincsen mit tett velem ez a férfi. A tegnapi estémen is csak ezen tudtam agyalni, hiába feküdt mellettem. Nem vitt újra ágyba, nem kényszerített semmire, csupán foglalkozott velem, vigyázott rám.

Az ajtó nyílására kapom fel fejemet. Egy már ismert arc kukucskál be rajta, hatalmas vigyorral szája szélén. Viszonzom gesztusát miközben apjára nézek.

- Mama mondta, hogy Kate itt van- ugrik be mellém az ágyban Juni.

Megsimogatom a fejét és kíváncsian kezdek rá pislogni, biztosan van valami mondanivalója is. Idegesen rágcsálja szája szélét és tördeli ujjait.

- Apa- néz fel Crisre- azt mondtad szólsz, ha…- harapja el a mondat végét.

Egyből leesik, hogy mire is kíváncsi a kicsi. Nos, ez engem is érdekelne, Junior.

Az idősebbik felnevet és rosszallóan megrázza a fejét. Még mindig összekulcsolt ujjainkra tekint, mire nekem is odavándorol tekintetem. Kérdőn felhúzom mindkét szemöldököm és úgy kezdem el pásztázni, szintén válaszra várva.

- Neked mi a válaszod?

- Fel sem tettél még egy kérdést sem- játszom az értetlent.- De valószínűleg, igen.

- Hát fiam, akkor most már szólhatok neked- vigyorog a kis göndörre, aki elmosolyodik.

Szóval együtt vagyunk, jó tudni.

Fiatalabbik Ronaldo gondolkodás nélkül ugrik ki az ágyból ér robog le a lépcsőn. Elhűlve nézek utána, hogyan van még ilyen kora reggel is ennyi energiája? Sosem fogom én ezt megérteni. Kikászálódom az ágyból és a fürdő felé veszem az irányt, de útközben megtorpanok, mikor rájövök, hogy haza kellene mennem átöltözni, így hát elbúcsúzom barátomtól és családjától.

A piros lámpánál állva egy valamin agyalok már csak, Cristiano anyukája, Dolores. Szinte még sosem beszéltem vele két-három mondatnál többet. Lehet ez így neki furcsán jön le, de nem tudok mit tenni. Én ilyen vagyok.

Már-már rutinból parkolok le a helyemre és kászálódom ki kocsimból. Villámsebességre kapcsolva jutok el lakásomig. Ezúttal azzal sem törődök, hogy ki ül a recepciós pultban vagy éppenséggel kik álldogálnak, beszélgetnek a hallban. Villámgyors hajmosás, zuhanyzás és szokásos teendőimet rekordidő alatt végzem el. A kissé hűvösebb időnek megfelelően felöltözve lépem át ismételten a küszöböt, csak ezúttal elhagyom a rezidenciát. Már csak egy dolgot kéne elintéznem, Pérezt, de ezt a tervet rögtön meg is kell semmisítenem, hiszen lehetetlennek bizonyul.

Mély eszmefuttatásaim közben meg is érkezek az edzőközpont elé. Egy üres helyre leparkolok, majd még egy aprót ráigazítok és kiszállok. Körbenézve megakadnak szemeim Cris autóján, szóval már itt van. Magamnak elmosolyodok ismételt, de kifelé örömömnek egy apró jelét sem mutatom.

Utam először az elnök irodájába vezet, ahol egy gyors lejelentkezés és látlelet után sietősen távozom. Lábaim önszántukból visznek a nagypálya felé, ahonnan már hallhatóak a különféle utasítások, feladatok. Nem tiltakozom végtagjaim akarata ellen. Eleinte csak Marcié, majd sorra a többiek feje is látóterületembe kerül. Eszem ágában sincsen megzavarni őket miközben, a labdát rugdalják egymásnak, azt hiszem, passzolgatnak, ha jó szót használtam rá.

- Biztosan te vagy Catherine Clark- ijedek meg.

Rémülten kapom fejemet a férfihang tulajdonosára. Eddig fogadni merek, hogy nem volt itt, de még csak a közelben sem.

- Zinédine Zidane vagyok- mosolyodik el halványan.

Bólintok egyet annak jeléül, hogy megértettem, amit mondott bár gőzöm sincs róla, hogy ki is lehet valójában. Akár egy takarító vagy éppen a foci koronázatlan királyával folytathatok „beszélgetést”, már ha lehet azt annak venni, hogy ő beszél hozzám én meg nézek rá, mint borjú az új kapura.

- Látom sikerült beszélned Crissel, meglátszik a teljesítményén. Már most több életkedvvel dolgozik, mint szombaton.

- Honnan tudod ezeket?- morgom cseppet sem kedvesen, mire elmosolyodik.

- Ismerem Crist és nem utolsó sorban tudom milyen érzések kavarognak az emberben, mikor a labdához ér.- fejt ki egy teljesen értelmetlen mondatot.

- Ha te mondod.- sóhajtok fel.- Ha megbocsájtasz, vár a munka.- célzok ezzel az irodámban rám várakozó Danilora.

(…)       

Pár óra alatt végzek a sérült focistával és minden egyes apró szösszenettel, amik még a felépüléséhez tartoznak. Az utolsó papírokat adom már csak kezébe, amin néhány számára hasznos dolog szerepel.

- Köszönöm Kate- küld felém egy mosolyt.

Csak aprót biccentek mondatára és immáron magunk mögött húzom be a faajtót. Automatikusan vesszük mindketten a pálya felé az irányt. Míg ő kicsit nehézkesen halad sarka miatt, engem a magassarkú tart vissza a tempó növelésétől, így kényelmesen tudjuk felvenni egymás gyorsaságát. Hazai kispad első soraiban foglal helyet én pedig követem a példáját, noha úgy tűnik feleslegesen. Ugyanis a szó szoros értelműben ebben a pillanatban fújja le Rafa a fiúk egymás ellen történő meccsezését, vagyis véget ért azt edzés. Mindenki a vezetőedző köré gyűlik, egy kivételével, Cristiano. Ő csak egy széles, magabiztos vigyor közepette tart felém. Nyugodt lépteivel szívemet egyre jobban bírja dobogásra, míg tekintetével lyukakat éget bőrömbe. Annyira belefeledkezem bámulásába, hogy észre sem veszem a teljes életnagyságban előttem alló portugált.

- Hé’ Clark, nálam hagytad a telefonod- beszél számtól két centiméterre.

- És elhoztad nekem?- húzom fel szemöldököm.

- Nem- lesz szélesebb vigyora- hiszen így kénytelen vagy ma is meglátogatni. Este várlak- kacsint rám.

- Akkor nem ártana lezuhanyoznod, nem szeretem az izzad, büdös pasikat- kacsintok rá, ezzel elkönyvelve magamnak egy pontot.

Kínosan elmosolyodik és puszit nyom szám sarkába. Mire feleszmélek már csak a távolodó alakját vélem felfedezni és magam mellett egy kérdő arcot.

- Ja, együtt vagyunk- válaszolok a fel nem tett kérdésre.

- Mióta?

- Ma reggel.

(…)

Estefelé Cristiano háza felé veszem az irányt a jól megérdemelt szépségszalonból. Finoman kiropogtatom a vállaimat még egy kicsit a masszázs utóhatása kép. Újonnan lakkozott körmeimre gondosan figyelve vezetek, talán több figyelmet szentelek nekik, mint minden másnak.

Madridban ilyenkor már kezdenek lenyugodni az emberek, bár az utcába befordulva még mindig találkozom szembe fényszórókkal, amikhez autó is társul.

Hymn For The Weekend

Boldogan parkolok le a feljáróra és a kódot bepötyögve lépek be az oldalsó kapun. Cipőm kopogása tölti be az-amúgy is nyugodt- kertet. Komótosan szelem át a macskaköves utat, ami összeköti a ház bejáratát az utcával. Annyira kellemes ez az egész környék, de hiányzik nekem belőle a pörgés. Gondoltaim közepette el is érek a fa ajtóig. Gondolkodás nélkül nyomom le a kilincset és se perc alatt már az előtérben is állok. 

- Cris!- megyek befelé kiabálva. 

- Catherine- áll elém.

Arca komor, egy apró mosoly sem hagyja el. Értetlenül pislogok az előttem állóra, aki csak elneveti magát, rajtam. Nagyon régen fordult ez elő velem, hogy valaki kiröhögjön. Gyomrom hirtelen görcsbe rándul és értetlenül állok az egész előtt, mit tettem? 

Tekintetét elszakítja az enyémtól és a kezére vezeti. Bicepszén az erek kidagadva virítanak. Ujjai között telefonomat szorongatja. 

- Nem szeretem, ha átvernek- adja a kezembe a készüléket.

- Nem ér...- kezdek magyarázkodni.

- Ne!- vág közbe nyugodt hangon.- Kérlek menj el, azzal a formás fenekeddel együtt.- fordít nekem hátat.

- Cristiano az Isten szerelmére! Miről beszélsz?- csattanok fel.

- Takarodj el a házamból, most!- sziszegi fogai közt alig hallhatóan.

Nem kéretem magamat tovább. Sarkon fordulok és amilyen gyorsan csak tudom, elhagyom a házat, magam után hangosan bevágva a nyílászárót. Cristiano Ronaldo már a főnöke lányát is kihúzhatja, arról a híres listájáról.    

18. fejezet ~ Gondolatok és fotók

Pearl Clark

22. Szeptember; Milánó, Olaszország

  Még csak egy napja, hogy a testvérem hazament, de már most nagyon hiányzott. Hiába próbáltam a belső ürességemet munkával betölteni, a fiúk mindig tettek róla, hogy emlékeztessenek Katere.

 - Egyszer kipróbálnám, milyen veletek együtt az ágyban - vigyorgott rám Balotelli idiótán az irodámban terpeszkedve.  - Tényleg csináltátok már úgy?

Team

 - Hogy úgy? - forgattam meg a szemeimet.

 - Hát, hogy ti ketten meg egy pasi - húzta fel a szemöldökét a perverz csatár.

 - Nem, nem csináltuk úgy - sóhajtottam fel lemondóan.

 - Miért nem?

 - Leszállnál rólam? - csattantam fel most már idegesen miközben az új étrendjével bíbelődtem.

 - Csak ha válaszolsz a kérdésemre - hajolt felém érdeklődve.

 - Melyikre?

 - Hogy miért nem voltatok még közösen egy ágyban egy pasival?

 - Talán azért, mert nem egyforma az ízlésünk? - válaszoltam félvállról, miközben a kalóriákat számolgattam.

 - Mondjuk érthető - dőlt hátra hirtelen a fekete bőrű focista. - A nővéred szereti a zsenge husikat.

 - Miről beszélsz? - emeltem fel hirtelen a tekintetemet az előttem ülőre.

 - Ja, hogy te nem is tudsz róla? - vigyorodott el Mario. - Kate és Gianluigi smároltak a bulin. Szegény Mattia teljesen kivolt, hogy nem neki jött össze. Azóta azzal szívatják a srácok, hogy még egy kiskorú is lepipálja - röhögött fel hangosan Balotelli.

 - Mi van? - meresztettem ki a szemeimet. - Ez csak valami vicc ugye?

 - Nem, nem - rázta jókedvűen a fejét a focista. - Ha nekem nem hiszel, kérdezd meg a többieket.

 - Inkább nem - nyögtem ki a magabiztosságát látva. - De ugye semmi más nem történt? - tettem fel félve a kérdést.

 - Nem tudok róla, amikor elmondtuk, hogy mennyi idős a kis srác, a nővéred faképnél hagyta.

 - Hála az égnek - fújtam ki az eddig visszafojtott levegőt a tüdőmből. Megnyugodtam, hogy nem csinált semmi meggondolatlanságot azok után, hogy elmondta mit érez a portugál csatár iránt. Még mindig nehezen fogtam fel, hogy nem közömbös neki Ronaldo és megfogadtam, hogy ha a portugál megbántja őt, akkor kitekerem a milliókat érő nyakát.

Alig vártam, hogy Mario végre lelépjen és mikor becsukódott mögötte az ajtó, azonnal előkerestem a telefonomat. Kikerestem a testvérem számát és küldtem neki egy üzenetet.

"Még csak most mentél el, de már hiányzik a formás feneked mellőlem az ágyból. :) Jó volt újra látni. Nagyon hiányzol Pedo-Bébi! :D Szeretlek! <3 <3 <3 P."

Sergio Ramos 

22. Szeptember; Madrid, Spanyolország

  Kedvtelenül végeztem a gyakorlatokat a többiekkel, akik röhögve, jókedvűen ugratták egymást.

 - Mi a pálya El Lobo? - fékezett le mellettem Marcelo a csapatunk ügyeletes bohóca.

 - Semmi - vontam meg a vállamat, miközben a pálya szélén flörtölő Katet és Ronaldot bámultam. Marci követte a tekintetemet, majd felsóhajtott.

Take Your Time

 - Értem már - veregetett vállba együttérzőn. - Ha elfogadsz egy jótanácsot, felejtsd el a csajt.

 - Miért? - kérdeztem, de egy pillanatra sem szűntem meg bámulni a lányt, akinek az arca, a teste, a mosolya teljesen elvarázsolt.

 - Mert ő nem az a fajta, aki veled kezdene. Nem vagytok egy súlycsoportban.

 - Ezt hogy érted? - fordultam végre kíváncsian felé.

 - Nézd, ennek a lánynak Tim Clark az apja. Az a Tim Clark akinek focicsapatai, repülőtársasága és annyi pénze van, hogy az unokáim sem tudnák elkölteni. Hol vagy te hozzá képest? Ráadásul már ez első perctől kezdve érezni Roni és Kate között a szexuális vonzalmat és bocs, hogy ezt mondom, de köztetek nem.

 - Ezzel azt akarod mondani, hogy Cris jobb party nálam? - húztam el a számat, szándékosan nem akartam megérteni amit mondani akart.

 - Anyagilag mindenképp - bólintott a bongyor fejével.

 - De miért? Mije van neki, ami nekem nincs? - kötöttem az ebet a karóhoz.

 - Hírneve, sármja, nagyobb khm... pénztárcája - sorolta kapásból, de már vigyorogva.

 - Ez nekem is mind meg van - morogtam tovább.

 - Jaj, Sese, ne add a hülyét! Tudod, hogy miről beszélek - lökött meg a vállával. - Nincs mit szépíteni ezen. Nem működik köztetek a kémia és kész.

 - Tudom - ismertem be végül egy nagy sóhajt követően, hiszen én is láttam, hogy ami az orrom előtt bontakozik ki Kate és Ronaldo közt, az több mint egy futó kaland.

Pearl Clark

25. Szeptember; Milánó, Olaszország

   Tőlem szokatlanul, idegesen lépkedtem végig az ismeretlen folyosón. Kettőre volt megbeszélve a találkánk, de a forgalom miatt majdnem negyed órát késtem. Megálltam egy ajtó előtt, amin megtaláltam a keresett nevet. Megigazítottam a ruhámat, majd beletúrtam a hajamba és erőt véve magamon, bekopogtam.

 - Tessék! - szólt ki egy férfi hang, mire benyitottam.

 - Sajnálom Giampaolo - kezdtem azonnal mentegetőzni - baleset volt és...

 - Nyugi kislány - mosolygott rám a férfi. - Hozzá vagyok szokva, mert a hírességek többet szoktak késni. Amúgy meg ismerem Milánó lüktetését, így belekalkuláltam ezt is. Na gyere, bemutatlak a többieknek és aztán neki is kezdünk a melónak - tessékelt ki az ajtón és elindult előttem, hogy mutassa az utat.

 - Még mindig nem értem, hogy miért pont én? - tettem fel a napok óta érlelődő kérdést a világ egyik leghíresebb fotósának, akivel Mattia buliján találkoztam először és aki azonnal felkért, hogy legyek a modellje néhány kép erejéig.

 - Már elmagyaráztam - mosolygott rám kedvesen Sgura, mint egy kisgyerekre. - Amikor megláttalak, volt körülötted egy olyan kisugárzás, amit muszáj vagyok megörökíteni, másoknak is látnia kell. Amúgy is, ha nem teszem, nem tudok aludni - vonta meg a vállát hanyag eleganciával. - Itt is vagyunk - nyitott be egy műterembe, ahol egy csomó ember mászkált fel és alá, de mindenki megállt ahogy a fotós belépett. - Srácok, ő itt Pearl - mutatott be gyorsan. - Róla beszéltem. Tim, légyszi keres neki valami dögös cuccot, Gigi te pedig Lorennel vedd kezelésbe az arcát és a haját - adta ki a parancsokat, mintha ott se lennék.

 - Mennyire szeretnéd színesre? - fogta meg az államat az egyik nő és szakértő tekintettel nézte végig a vonásaimat. Talán kellemetlennek kellett volna találnom, hogy úgy vizslatnak, mint egy vásári lovat, ehelyett furcsa várakozó bizsergést éreztem a gyomromban. 

 - Nem kell sok. Túl szép az arca, hogy elrejtsük a festékekkel. Legyen természetes - mondta Giampaolo miközben már a lencséket próbálgatta a gépéhez.

 - Gyere Pearl - fogta meg a kezemet az egyik lány. 

 - A Pep-et jobban szeretem - mosolyogtam rá.

 - Gigi vagyok, én fogom megcsinálni a hajad - nyomott le egy baromi kényelmes székbe. 

A következő órák a ruha cserékről, sminkekről és a frizurákról szóltak. 

 - Ennyi! - kiáltott fel Sgura elégedetten. - Köszönöm srácok, megint nagyon kitettetek magatokért - bólintott jókedvűen a stábnak. - Pep, te pedig egy istennő vagy - hajolt hozzám egy puszira. 

 - Köszi, de melletted mindenki annak érzi magát - viszonoztam a kedvességét, miközben a vállaimat mozgattam, mert igaz, hogy élveztem ezt az egészet, de rendesen el is gémberedtem a sok pózolástól.

Gyorsan visszaöltöztem a "civil" ruhámba, majd kíváncsian álltam meg a férfi mögött, aki őrületes gyorsasággal nyomkodta a laptopja billentyűzetét. 

 - Na, körülbelül így fog kinézni az a kép amit ki szeretnék állítani - mutatott a képernyőre és amire elhűlve pislogtam.

 - Ez tényleg én vagyok? - kerekedtek el a szemeim a fotók láttán.

 - Bizony édesem. Ez a csodálatos, szexi kis vadmacska te vagy - vigyorgott Giampaolo elégedetten. - Ezt a kisugárzást láttam meg benned a bulin és talán valamennyire sikerült átadnom - fogta ujjai közé az állát, miközben szakértő szemekkel vizsgálgatta a fotóimat. - Persze lesz majd még több is, csak idő míg mindet átnézem - magyarázta.

 - Hű - pislogtam újra a monitorra, ahonnan a felturbózott változatom nézett vissza rám. - Nem gond, ha ezt megmutatom a nővéremnek?

 - Csak nyugodtan - válaszolt a fotós és pár gombnyomással már át is küldte a telefonomra a képet, amit vigyorogva továbbítottam Katenek, mert baromi kíváncsi voltam a reakciójára. 

"Na milyen lett?" - kérdeztem tőle fülig érő szájjal és repeső szívvel vártam a válaszát.

17.Fejezet~ Milánói túra

Sziasztok drágáim!

Sajnálom, hogy eddig nem volt rész. Sajnos kórházban feküdten, de szerencsémre Dolores volt olyan rendes és segítségével viszonylag gyorsan tudtam hozni a kötelezőt.

Remélem nem haragszotok rám!

Puszi Lily

Saturday

Catherine Clark

19. Szeptember; Milánó, Olaszország

Minimális gyomorgörccsel léptem át – a számomra idegen- olasz ház küszöbét. Rendszeresen ott a nyelvem hegyén, hogy színt vallok a húgomnak, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Az érzéseimről beszélni még saját magammal is képtelenségnek bizonyul olykor. A hirtelen nyakamba ugró személy zökkent ki gondolataimból. Kitágult szemekkel meredek magam elé és értetlen pillantásokat vetek az éppen engem ölelgető focista felé. Miután leszakadt rólam izgatottan pislogott rám.

- Ne is fáradj, szar a név memóriája- teszi az előttem álló vállára a kezét Pep.

Gyilkos pillantásokat küldök felé, mire kezembe nyom egy poharat. Meg sem kérdezve, hogy mi van benne koccintok társaimmal és húzom le az italt. Jóleső melegség öleli körbe egész testem az alkoholnak köszönhetően. Jólesően gurítok le még egyet belőle, és máris kevesebb gátlással mosolygok a még mindig elém tornyosuló- valószínűleg- olaszra.

- Mattia vagyok- ölel meg újból.

Ezúttal már gondolkodás nélkül zárom én is ölelésembe őt. Kézen fog és úgy kezd el húzni maga után. Erről szörnyen gyorsan eszembe jut a Cristianoval töltött estém. Kissé megtorpanok, amit az előttem haladó férfi is észrevesz. Kérdőn néz rám, csak megrázom a fejemet és küldök felé egy biztató mosolyt. Láthatóan bevette és már ismételten húz maga után.

- Hé Kate!- hallom hirtelen hátulról a nevem.

Ismételten megállok, és testvérem felé fordulok, aki kezében egy üveg jó minőségű alkoholt szorongat. Kénytelenül elmosolyodom és Mattia kezéből kihúzva az enyémet veszem felé az irányt. Hatalmas vigyor terül szét arcán, jó látni, hogy mosolyogni. Az eddig mellette tébláboló Vincent hirtelen szívódik fel és vegyül el a sportolók között. Végül is, egy meleg pasinak ez maga a paradicsom lehet.

- Mutassuk meg az olaszoknak, hogy mi hogyan bulizunk!- súgja fülembe Pearl.

Nyomok egy puszit az arcára. Imádom őt.

(…)

Jó pár pohár, üveg és liter alkohol után már nem is érdekel semmi sem. Éppen egyikükkel táncolok. A nevét nem tudtam megjegyezni, de azt igen, hogy messze ő a legmagasabb mindenki közül itt. Hajnali három óra felé lehet és Pepet elvesztettem már pár órája. Gondolom, valamelyikkel tölti az éjszakáját, legalább jól szórakozik.

Megfordulok partnerem karjaiban és körbefonom ujjaimat tarkóján. Kezeit finoman derekam alá csúsztatja pár centivel és közelebb lép hozzám. Felnézek, a nálam körülbelül két fejjel nagyobb srácra miközben ujjaimmal bőrét cirógatom. Különösebb érdekfeszítés nélkül hajol közelebb hozzám és csókol meg. Egy újabb jelentéktelen nyálcsere, egy szintén jelentéktelen emberrel. Unottan csókolok vissza és teljesen érzelem mentesen teszem dolgomat. Meg kell hagyni, jól csókol a futballista, akinek még mindig nem tudom a nevét. Gyorsan túlesünk a dolgon és elválok tőle.

- Elég gáz, hogy egy tizenhat éves előbb szedi össze, mint Mattia- hallok egy röhögő hangot.

Szemeim azonnal kipattannak és elhűlten fordulok meg. Balotelli vigyorog velem szemben. Egyedül az ő nevét voltam képes megjegyezni, nem túl meglepő módon. Fehér fogsora csak úgy csillog-villog, miközben rajtam legelteti a szemeit, pedig ruhám ezúttal nem is mutat túl sokat.

Szépen lassan jutnak el agyamhoz szavai, talán pár percbe is beletelhet, míg teljesen felfogom őket. Kettőt még pislogok magam elé mielőtt Mariora emelem tekintetem. Ezt a gondolatot gyorsan el is vetem és a másik felé fordulok.

- Te tizenhat éves vagy?- szalad pár oktávval feljebb a hangom, mire még páran odakapják a fejüket.

- És fél- vigyorog arcomba.

- És erről nekem miért nem szólt senki?- nevetem el magamat.

- Nem gondoltuk, hogy pedofil hajlamaid vannak- húzza el száját az egyik.

- És neked mi a neved?- mérem végig jelentés lenézést sugározva felé.- Na meg neki- biccentek a kisfiú felé.

- Andrea Bertolacci, szolgálatodra hölgyem- hajol meg egy picit- huszonöt vagyok- kacsint rám.- Ő pedig, Gianluigi Donnarumma.

Csak megforgatom szemeimet és kilépve a középpontból egy nyugalmasabbnak tűnő kanapén foglalok helyet egy pohár Martinival kezemben. Húgomat kezdem szemeimmel keresni és szerencsére sikerül is megtalálnom, egy másik férfi társaságában. Tetőtől talpi mérem végig a hímneműt. Meglehetősen helyes pasit fogott ki magának, valószínűleg ezúttal nem csak egy estére. Magam elé kezdek meredni és észre sem veszem, hogy közben már egy újabb adag Martinit töltök magamnak. Mikor már sokadszor ürítenem ki az ibrik tartalmát besüpped mellettem a vajszínű szófa.

- Hogy hívják?- teszi kezemre a sajátját Pep.

Felsóhajtok. Rájött, innen már nem tudom magamat kimagyarázni. Kínomban elmosolyodok, ami inkább vicsorra sikeredik.

- Ronaldo.- motyogom magam elé.

(...)

I Cry

21. Szeptember; Milánó, Olaszország 

Drága húgommal történő józanodásunk ezúttal átnyúlik még a mai napra is. Reggel-ismét- komótosan kelek fel és csoszogok ki a konyhába. Lefőzök magamnak egy giga adag kávét és a kanapéra vetem magamat. Pearl már biztosan dolgozik, Vincent pedig hát, ő Vincent. Nagyon megkedveltem a srácot ezen rövid idő alatt is. Tv irányítóval kezdek el babrálni, végül sikeresen bekapcsolom azt. Unottan bambulom az olasz dumát, mintha értenék is belőle valamit. Néhány áthallás néhol van, de több nekem sem jön le ebből a maszlagból. Csupán néhány perc után megelégelem ezt a tevékenységemet és kikapcsolom a televíziót. A komódon elhelyezett digitális órára pillantok. Elképedek látva az időt és sietős léptekkel indulok meg jelenlegi birodalmamba, a vendégszobába. Húgomtól kapott szétszórt ruhákat kapkodom össze és a fürdőben lévő szennyes kosárba rakom őket.            

Hamar végeztem a rendrakással így készen álltam az indulásra, vissza Madrid, de előtte még egy gyors búcsú Peptől és Vincenttől. Leírhatatlanul jó érzés volt látni, beszélni vele, megölelni. Utolsó darabokat dobálva táskámba lépek ki a lakásból. Pep kulcsával bezárom az ajtót és néhány lépés után már az udvaron vagyok.

- Hé Pearl!- oldalra kapom a fejemet, biztosan nekem szóltak.

Odanézve Vinc lépked felém. Elmosolyodom. Viccesen telt a tegnapi nap, hiszen folyton összekevert minket, végül is tényleg ugyanolyanok vagyunk.

Gyorsan szeli át a köztünk lévő távolságot és karaiba zár.

- Kate vagy ugye?- neveti el magát.

- Igen- röhögök már én is.- Hogyan találtad ki?

- Pep sose hord magassarkút- csóválja meg a fejét.- Elvigyelek?

Aprót bólintok és a férfi autója felé vesszük az irányt.

Gyorsan odaérünk a reptérre, aminek egyik bejáratában Pearl áll türelmetlenül. Elbúcsúzom a két jómadártól és magángépem felé az irányt.

21. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Cipőm kopogása tölti be az agyamban lévő zűrt, viszont ez a madridi reptéren csak egy apró zajnak fogható fel. Pár napja parkolóban hagyott Range Roverbe huppanok be, táskámat az anyós ülésre hajítva. Szinte gondolkodás nélkül indulok el egy ismerős ház felé. Most már nincsenek kétségeim, mint pár napja. Biztos vagyok benne, hogy mit akarok.

Ilyen és hasonló gondolatok közepette érek el a célomig. Kipattanok a kocsiból és hevesen kezdek el dörömbölni az ajtón.

- Jövök már!- üvölt bentről idegesen.

Lassan, komótosan nyílik a nyílászáró. Egy fáradt fel bújik ki rajta, valamilyen szinten rémülten, gondolom nem engem várt. Azonnal nyakába ugrok és szorosan ölelem Cristianot. Erősen fonja körém kezeit és fejét a nyakamba fúrja.

- Hogy kerülsz ide?- morogja vállamba.

- Hozzád jöttem.- nézek fel szemeibe.