2016. április 13., szerda

21.Fejezet~ Ismerős idegen

Who We Are
Catherine Clark
22. Szeptember; Madrid, Spanyolország
Mérhetetlen dühvel nézek a készülékre. Valamiért a feszültség levezetésének céljából a szerencsétlen telefonomat vágom földhöz. Mondanom sem kell, hogy természetesen olyan erővel, hogy az azon lévő üvegfólia teljesen széttörik és elsötétedik a készülék képernyője.
Legszívesebben hajamat tépném, tehetetlenségemben. Még mindig ingerülten vágom be magam mögött a fekete kocsi ajtaját. Újra és újra csapom bele ökleimet a kormánykerékbe. Nem értem mi történt. Meghallgatni sem volt képes. Fájdalmasan felsóhajtok és elindulok Madrid sötét utcáin. Bele sem akarok gondolni a történtekbe. A gondolataimban egy kérdés motoszkál; miért? Miért teszi ezt velem a portugál? Végül is, igaza van. Semmire sem vagyok jó, miért én kellenék neki? Pont neki. Neki, aki egy világhíres focista és mellette hibátlan kinézettel rendelkezik, de a belsője is eléggé rendben van. Hülye voltam, amikor elhittem, hogy akármit is akarhat komolyabban tőlem, hiszen még egy napig sem vagyok képes megtartani magam mellett, azt a férfit, akit kedvelek.
Szinte önkívületi állapotban parkolok le. Körbenézek, hogy mégis hova kerültem. Velem szemben egy hatalmas "Freedom" felirat villog. Fogalmam sincs, hogyan kerülhettem ide. Kissé elhagyatott környéknek tűnik. Pont ez kell most nekem, egy kis nyugalom.
Amint átlépem a küszöböt a pult felé veszem az irányt. Néhány férfi tartózkodik csak a helyiségben, ezek közül is ha talán ketten veszik csak észre érkezésemet. Egyik asztaltól egy vidám női kacaj hallatszik, mire savanyú mosolyra húzom ajkaimat.
Határozottan könyökölök fel egyik kezemmel a pultra, ami mellé táskámat helyezem. A kiszolgáló fiú azonnal hozzám siet, lehet vagy tizennyolc éves, ha nem kevesebb. Leintem, amikor elkezdené a szokásos dumáját, amit már évek óta unok.
- Csak valami töményet- vágom hozzá kicsit sem kedvesen.
Aprót biccent, majd a stand másik végébe siet. Lehajtom fejemet és magamban fortyogok, még mindig a korábbi történések miatt. Sírni nem tudok ezen az egészen, ahogyan nevetni sem. Két érzelem vezérel jelenleg csak; a csalódottság és az idegesség édes duója.
- Parancsolj- tol elém egy pohárt átlátszó folyadékot.
Biccentek neki köszönet kép és a táskámért nyúlok.
- Hagyjad csak- állít meg a fizetésben és egy férfi felé mutat, aki megemeli poharát.
Meglehetősen jó bőrből készült az illető. Küldök felé egy mosolyt és egy szuszra lehúzom az alkoholt. Halkan teszem le az üvegpoharat és magam mellé pillantok. A nálam pár centivel magasabb, borostás arcú meghívóm áll mellettem. Sapkáját megigazítja fején és barna szemeit rám vezeti.
- Ismerős vagy nekem valahonnan- jegyzi meg.
- Az jó, te nekem nem- vetem oda hanyagul.
Látszik, hogy meglepődik a reakciómom, de a pillanatnyi sokkból visszatérve elmosolyodik. Normális esetben nem hagynék elúszni egy ilyen jó pasit, de jelen esetben semmi sem tud érdekelni, kizárólag a saját nyomorom.
- Szerelmi bánat?- szólal meg újra.
- Ja- vágom rá, gondolkodás nélkül.- Te mi járatban?- fogalmam sincs, miért kezdeményezek vele beszélgetést.
Halkan elneveti magát és rosszalóan megcsóválja a fejét. Nem értem reakcióját, így intek a szőke felszolgálónak és rendelek egy Whiskeyt.
Pár perce fecseg valamit a fociról, így inkább oda sem figyelek rá. Elegem van abból, hogy ebben a rohadt városban minden Ronaldo és a csapat körül forog!
- Tudom ki vagy!- szólal fel hirtelen erősebben, mire ránézek.
- Profi vagy.- teszek újabb csípős megjegyzést.
- Cristiano Ronaldo barátnője.- mondja ki egyszerűen.
Azonnal rákapom a fejemet. A hirtelen jött kijelentésnek köszönhetően köpni- nyelni sem tudok, válaszolni pedig végképen. Néhány másodperc után sikerül megemberelnem magamat és az eddigi tanácstalan tekintetemet szúróssá változtatom.
- Nem tudom miről beszélsz. Én csupán egy fizioterapeuta vagyok, semmi több.- hazudok.- És a Kate megnevezést jobban szeretem.
Nem szeretném ha fény derülne a kapcsolatunkra, ami már nincs.
- Hazudj másnak, ne nekem. Láttam, amit láttam.
Ismételten értetlenül kapom a fejemet az idegenre. Amint tetőtől talpig végigmérem számomra is ismerőssé válik, de lehet, hogy csak bebeszélem magamnak. Beszélgető partnerem felsóhajt és újra beszédbe kezd.
- Ott voltam a reggeli edzésen, láttam, amikor megcsókolt. Arról nem is beszélve, hogy csapatban ez a legújabb téma.
Lesütöm szemeimet és lemondóan temetem arcomat kezeim közé. Legszívesebben felszívódnék innen.Makacsul emelem tekintetem a velem szemben levő falra. Nem szándékozom válaszolni a mellettem ácsorgónak.
Kitartóan bámulom a sötétkék falat még percekkel később is.
- Nézd Catherine- teszi kezét a vállamra.- Nekem most mennem kell, de remélem megoldjátok ezt egymás közt. Igazán szép párost alkottok.-veszi fel kabátját.
Pár pillanatig csak leszegem fejemet és a spanyol mondatokon gondolkozom, mikor ellép a jobb oldalamról a srác. Hirtelen jött ötletből, talán reflexből nyúlok utána. Csuklójánál fogva rántom vissza magamhoz. Kék szemeimet barna íriszeibe fúrom. Meglepődöttséget vélek felfedezni tekinteteiben. Értetlenül áll előttem. Egy fanyarú mosolyt erőltetek számra.
- Gyere inkább fel hozzám- teszek neki ajánlatot.
Látszólag egy pillanatra elgondolkozik, aztán fejét kezdi csóválni. Jobb szemöldököm felhúzva veszem az eddigieknél is jobban szemügyre.
- Nem fogok lefeküdni CR7 nőjével- csóválja meg a fejét.
- Exe- javítom ki azonnal.
Szemei egyből fenn akadnak a megilletődöttségtől. Néhányszor végig néz rajtam, mire megunom ezt a tevékenységet. Felé fordulok és kiegyenesedek. Teszek egy lépést felé és egyik kezemet nyaka köré fonom. Közelebb hajolok füléhez és érintem ajkaimmal puha bőrét.
- Nem lakom messze- suttogok.
Igazából nem tudom, hogy mennyi idő alatt érnék haza, hiszen fogalmam sincsen hol vagyok. Vicces utam lesz vissza a lakásba, talán hazatalálok.
-Talán az lesz a legjobb, ha hazaviszlek.- ragadja meg a kezemet.
Győztes vigyor kerül arcomra, miközben sétálok ki a pubból. Egyből saját autóm felé veszem az irányt, míg ő eltűnik mellőlem. Értetlenül pillantgatok körbe a kissé elhagyatott környéken, mikor egy autó áll meg velem szemben. Tenyerem az arcom elé tartom, hiszen szemembe világít fényszóróival. Egy kis idő után elmúlik a szemeim előtt vonagló káprázás és felismerem az autóban ülő személyt. Megrántom vállaimat nem törődöm módon és beszállok a fehér Audiba.
- Hova is megyünk?- kérdezi meg mielőtt elindulna.
- Sunset- rövidítem le a apartmanház nevét.
Aprót biccent, bepötyögteti telefonjába a címet. Féloldalasan rám pillant, majd kigurul a parkolóból. Szótlanul bámulok kifelé az ablakon míg ő a rádiót felhangosítja, hogy ne legyen olyan kínos a szituáció. Ujjaival a kormánykeréken kezd el dobolni a zene ritmusára. Egy pillanatra lehunyom mindkét szemem majd rá emelem tekintetem. Némán kormányozza autóját a spanyol város utcáin.
- És hogyan kötöttél ki, pont itt?
- Őszintén?- nevetek fel keserűen mire bólint.- Magam sem tudom. Csak valahogyan itt lyukadtam ki.- hal el a végére a hangom.- És te?
- Kellett egy nyugalmas hely, ahol lehet gondolkozni. Miközben hazafelé autóztam megpillantottam ezt a kis kocsmát és gondoltam benézek egy sörre.
Csak küldök felé egy apró mosolyt, jelezve, hogy értem miről beszél.
- 500 métert haladjon egyenesen és a cél a jobb oldalon lesz- töri meg a csendet mobilja.
Gondolni sem mertem volna, hogy ilyen közel lakom ehhez a helyhez és egy ilyesmi környékhez, minden esetre felettébb meglepő.
- Menj le itt- mutatok a mélygarázs felé.- Úgyis ott hagytam az autóm a Freedom előtt.
Engedelmesen cselekszik és befordul oda. Kezébe adom beengedő kártyámat, aminek köszönhetően a sorompó felnyílik előttünk. Elnavigálom parkolóhelyemhez, majd fel a lakásomba.
Kaján vigyorral számon zárom be a nyílászárót és a kanapén terpeszkedő férfi felé veszem utamat. Lehuppanok mellé és egy, a kanapé melletti minibárból előhúzok egy üveg Tequilát, míg neki felajánlok egy sört, amit megköszönve vesz el.
- Hogyan kerültél te a madridi stadionba?- merül fel bennem egy kérdés.
Látszólag egy picit meginog és pár pillanatra az ivást is abbahagyja, majd belekortyol dobozába. Megtörli száját ujjaimat és az üvegasztalra helyezi az alkoholos dobozt. Hitetlenül kezd rám pislogni, mire összehúzom tekintetem homlokom ráncolva.
- Te nem tudod ki vagyok, amikor a Realnál dolgozol?- értetlenkedik.
- Csak nem egy újabb nagyképű focistával van dolgom?- nevetek fel szarkasztikusan.- Elegem van már ebből, hogy azt hiszitek, mindenki ismer titeket és Istenként imád. Képzeld nem tudom ki vagy, de hajrá, mondjad csak meg nekem, nagyon érdekel.- meresztem szemeimet rá.
Keresztbe rakott lábaimra könyökölök és úgy meredek tovább is a- minden bizonyára- focistára. Eleinte kicsit megrémiszti kiborulásom, de aztán jól kezd rajta szórakozni, ami ismételten felnyomja benne a pumpát. Már éppen készülnék megint kiakadni, mikor beszédre nyitva a száját.
- Neymar vagyok, a Barcelona csatára.      

2 megjegyzés:

  1. imádomimádomimádom *-* csak így tovább ! :) ez az egyik kedvenc sztorim :) már most várom a jövő hét szerdát, pedig csak most került fel ez a rész is :)

    VálaszTörlés
  2. Úristen Neymar *-* végre egy kis fordulat *-*
    Puszi és ölelés: fallen angel :3 :* <3

    VálaszTörlés