Miután lecsillapodtak a kedélyek elindulok eredeti célomhoz -szobát szerezni éjszakára. Azért mégsem maradhatok Pep és Vinc nyakán.
Mosolyommal veszem rá a recepciós lányt, hogy kerítsen nekem egy szobát az amúgy totálisan telt szállodában. A fekete, harminc év körüli nő láthatóan zavarban van jelenlétemtől. Meg értem, én is zavarban lennék magamtól.
- Köszönöm szépen- veszem el a kulcsot egy féloldalas mosoly kíséretében.
- Neymar- érinti meg valaki a vállamat, mire azonnal megfordulok.
- Oh, Marcelo- találom szemben magamat a bongyorral- mi járatban?- Teszek úgy, mintha az előbbi összeszólalkozás meg sem történt volna.
- Mi van közted és Kate között?- Kérdéssel a kérdésre.
Unottan felsóhajtok. Nem hiszem el, hogy senki sem tudja felfogni, hogy csupán barátok vagyunk. Nem hazudok, valóban kívánatos nő, de nem tudnék vele elképzelni egy kapcsolatot a barátságunkat meg nem akarom elbaszni.
- Kate a legjobb barátom- jelentem ki egyszerűen.- De már megszoktam, hogy senki sem hiszi el- rántom meg vállamat, mintha nem érdekelne ez az egész.
- Gyere, meghívlak egy kávéra- biccent a kert felé.
Szótlanul követem.
Közvetlenül az ajtó mellé leül egy asztalhoz én pedig vele szembe. Nem meglepő, hogy Madrid legjobb üdülőhelyének kertjében egy ilyen kis hangulatos kávézó is van.
Válogatott csapattársam egy "szokásosat" rendel, míg én egy sima fekete kávét kérek a pincérlánytól.
- Szeretem ezt a helyet-néz körbe a brazil- sokat szoktunk itt ülni, főleg tavasszal. Megszoktak már minket az emberek ezért nem kapnak sikítófrászt arról nem beszélve, hogy nincsenek lesifotósok- fejti ki a hely kellemességét.
- Mit szeretnél tudni?- Térek a lényegre sutba vágva az előbbi monológját.
Elmosolyodik, mintha csak tudta volna, hogy ezt fogom mondani.
- Honnan ismered Katet?
- Veszekedtek Ronaldoval és bánatában betévedt pont arra az elhagyatott, lepukkant szórakozóhelyre, ahol én is voltam. Beszélgettünk, felhívott magához és hát ja... jóban lettünk. Ennyi, nem nagy sztori.
Egy ideig csak pislog maga elé, néhányszor szólásra nyitja száját, de végül mindig lenyeli inkább a szavakat.
- Megvolt?
- Hányszor mondja még el, hogy nem?- Csattanok fel és idegesen felállok, már éppen készülök elhagyni az asztal, mikor haverom csuklómnál fogva ránt vissza.
- Nyugodj már le- mordul rám- jogtalanul.
Kirántom kezemet szorításából és puffogva ugyan, de visszaülök az ülő alkalmatosságba. Összehúzott szemekkel méregetem Marcelot. Felhúzott.
- Akkor mégis mi van köztetek? Már ne is haragudj, de nehéz elhinni, hogy ilyen meg olyan nagy barátok vagytok és még semmi sem volt köztetek. Néztél te már rá?- Tárja szét kezeit.- Kinek ne indulna be a fantáziája?- Tekint rám hitetlenül.
- Annak, aki nem egy megdugható alanyként tekint rá- forgatom meg szemeimet- szeretem, mint barátot. Mindennél jobban. Ennyi és nem több.- Szögezem le az egészet utoljára.
Catherine Clark
November 10.; Genting Highlands, Malajzia
Amint megérkeztem a szállásra kipakoltam és a hotel wellness részlege felé vettem az irányt. A repülőút szokás szerint nyugisan telt. Zenét hallgattam és néha-néha elbóbiskoltam. Magazinokat nézegettem, amik természetesen ruhákról, cipőkről és kiegészítőkről szóltak. Imádom mindet. A világ összes pénzét képes lennék elvásárolni -Peppel ellentétben. Ő inkább elinná. Tipikus Pearl.
A kis vietnami beállítottságú lány lassan egy órája gyúrja izmaimat apró kezeivel, mikor eszembe jut brazil barátom, akit elfelejtettem felhívni.
- Bocsi, el kell intéznem egy telefont- tápászkodom fel.
A masszőrnő csak bólint egyet és néhány lépést hátrál tisztességből, amit mélységesen megbecsülök.
Hátat fordítok neki és úgy ülök fel a padra, majd tárcsázni kezdem Neymart. Jó pár csörgés után veszi csak fel a telefont.
- Megjöttem már pár órája, bocsi, hogy csak most szólok- vakarom meg kínosan a fejem- totál elfelejtettem barátomat.
- Semmi gond Kate, épp Marceloval kávézunk a szálloda kertjében- utal arra, hogy nem a legalkalmasabb pillanatot választottam, hiszen akármikor lebukhatunk. -Nem is tudtam, hogy van itt ilyen is.- Kezd csacsogni tök feleslegesen, nem is ő lenne...
- Oké, értem- nevetem el magamat- puszilom Marcelot- hunyom le szemeimet egy pillanatra, hogy ne kezdjek el sírni.
- Ő is téged- hallom hangjában, ahogy mosolyog.
- Majd beszélünk Neymar- pillantok a mongoloid származású lányra, aki éppen egy Adonisszal beszélget. - Szeretlek.
- Persze, várlak. Puszi Kate- próbálja menteni a menthetőt.
Hiába nem mondta, hogy ő is szeret, biztos vagyok ebben és ez melegséggel tölti el szívemet, ami hasogat. Szétveti a fájdalom és a szomorúság a madridi srácok miatt. Leírhatatlanul hiányoznak, talán még Ronaldo is.
(...)
Megigazítom még utoljára hajamat a tükörben, amit az imént göndörítettem be egy picit. Fehér ruhámhoz kifejezetten passzol, hogy a szokottnál jobban göndörödik a hajam, A sminket szokás szerint, most sem vittem túlzásba.
Pontban nyolc órakor kopognak az ajtón. Hm, milyen pontos. Apró mosollyal arcomon nyitok ajtót a férfinak.
- Szia- mosolygok rá a thai fiúra.
Sötétkék selyem ing feszül izmos felsőtestére. Fekete lefelé szűkített farmert és sötétkék cipőt visel. Kissé vágott barna szemei huncutul csillognak. Fekete haja most is rakoncátlanul meredezik az ég felé.
- Szia Kate, ezt neked hoztam- ad kezembe egy csokor fehér rózsát.
- Köszönöm szépen- pirulok el egy kicsit- gyere beljebb, addig beleteszem vízbe.
Anon féloldalas mosollyal arcán lépi át a küszöböt. Tipikusan rossz fiús stílusa teljesen megfogott, amikor átvette a masszőrnő helyét és ő folytatta a kényeztetésemet.
Egy nagyobb pohárba engedek vizet és belehelyezem a csokrot.
- Na mehetünk is- lépek mellé, mire tenyerét derekamra csúsztatja.
Nos, szerintem ugyanazok a céljaik a másikkal.
Imádtam, folytasd <3
VálaszTörlésMa erkezik😉❤️
Törlés